Andy Weir: The Martian - A marsi

Sokáig kerülgettem ezt a könyvet, pedig nem kellett volna, hiszen ha belegondolok, szeretem én az űrbéli kalandozásokat, elég csak Calderonra gondolni, de izgat minden más is, ami egy kicsit NASA, egy kicsit amerikai, és hát mit tagadjam: az Armageddon a kedvenc filmjeim közé tartozik.

A marsi egy remek szórakoztató könyv, nagyon élveztem olvasni és szerettem a főszereplő, Mark Watney személyiségét, karakterét. 

Watney - aki egyébként gépészmérnök, és botanikus is -, egy szerencsétlenség során, társaitól elszakadva a Marson ragad, a többiek halottnak hiszik őt, és így nélküle indulnak vissza a Földre. Watney az első kétségbeesés után nem adja fel, hanem megteremti a túléléséhez szükséges körülményeket. Mindent kiszámol, megtervez, felépít... Az élelmiszer és vízkészleteket beosztja, és eltervezi, a 4 év múlva (!) érkező következő küldetés legénységével majd hazamegy - a dolog persze kicsit másként alakul majd. Vizet állít elő, krumplit termeszt (vittek némi földet magukkal, és krumplit is, egy hálaadásnapi ebédhez), és megtalálja a módot, hogy kommunikáljon a NASA-val, bár tény, hogy előbb ők veszik észre, hogy hoppá, valami mozgolódás mégiscsak van a bolygón. A könyv váltogatja a nézőpontokat Marktól - akinek a naplóbejegyzéseit olvashatjuk, és a scripteket arról, amit a NASA-val kommunikál -, a NASAig, és aztán a Hermes nevű űrhajóig, ami Mark maradék legénységét viszi hazafelé. Valamikor nekik is meg kell tudniuk, hogy a társuk mégiscsak életben van... Az egész ügy persze nemzetközi visszhangot kap, mindenki Watney-t figyeli, a NASA felvételek is nyilvánosak, nagy médiaszenzáció lesz az egészből, amerikai módra. Hogy végül mi történik, és hogyan, azt nem árulom el, de rengeteg kalandon, és olyan dolgokon kell Marknak átverekednie magát, amit néha kész csoda, hogy túlél.

“If the oxygenator breaks down, I’ll suffocate. If the water reclaimer breaks down, I’ll die of thirst. If the Hab breaches, I’ll just kind of explode. If none of those things happen, I’ll eventually run out of food and starve to death. So yeah. I’m fucked.” 

Jelenetek a filmből.

“I started the day with some nothin’ tea. Nothin’ tea is easy to make. First, get some hot water, then add nothin’.” 

Őszintén megmondom, bármennyire is éreztem a hollywoodi amerikaiságát az egésznek, mégis élveztem. Kis tudományoskodás, kis MacGyverkedés a Marson, és persze maga a túlélési ösztön. Elképesztő, hogy Mark miket tett meg, hogy nem adta fel már az elején, hogy soha nem volt hajlandó ténylegesen kilátástalannak látni a helyzetét, bármi adódott is. Rengeteg mechanikai, műszaki rész van, a segélycsomag Marsra szállításától kezdve, a járművek átalakításáig, napelemek, akkumulátorok kérdése, víz-előállítás... de nem volt zavaró. Belekötni meg nem akarok, bár a krumplitermesztés némileg elszállt ötletnek tűnt, és nem tudom, vajon ez sikerülne-e tényleg, ilyen körülmények közt... 

“I don’t want to come off as arrogant here, but I’m the best botanist on the planet.”

A magyar borító, Fumax.

Azt hiszem én - azon túl, hogy sose mennék a Marsra, ha már ott vagyok, és ottragadtam, beadtam volna magamnak a halálos dózis morfiumot, ami a készletekben van. Még esetleg előtte megeszem az élelmiszer-készletet. :) Külön elismerést érdemel a fegyelmezettség, amivel beosztotta az ételt. Mert az egy dolog, hogy tudod, hogy meddig jössz ki, ha ennyid van, és mondjuk csak 3/4 adagokat ehetsz, de hogy ezt képes is legyél betartani, hosszú időn keresztül és minden körülmények közt, és hogy képes legyél letolni a torkodon a háromszázadik krumplit is, mert nincs más, ahhoz azért kell akaraterő, és elszántság. 

“Me: “This is obviously a clog. How about I take it apart and check the internal tubing?” NASA: (after five hours of deliberation) “No. You’ll fuck it up and die.” So I took it apart.”

Bírtam a szórakozási formáit is Watney-nak: a legénység többi tagjának cuccaiból válogathatott. Így aztán kénytelen volt disco zenét hallgatni - és könyörögni a NASA-nak, hogy küldjenek valami más zenei műfajt a segélycsomagban - és Poirot történeteket olvasni.

“I can't wait till I have grandchildren. When I was younger, I had to walk to the rim of a crater. Uphill! In an EVA suit! On Mars, ya little shit! Ya hear me? Mars!” 

Most jön a film a könyvből, Ridley Scott rendezésében, Matt Damon főszereplésével. Én nagyon várom, még akkor is, ha egy kicsit egy második Armageddon lesz. ;)

Értékelés: 10/9,5 Nagyon tetszett, lekötött, imádtam Mark stílusát, a rendíthetetlen öniróniájával, és talpraesettségével. Egy jó kis regényfigura, ahogy többen írták már: egy Robinson Crusoe, a Marson. :) 

A regényt egyébként a szerző először részletekben közölte az interneten, később kiadta Kindle verzióban a legkevesebb letölthető összegért, és akkor még többen leszedték, mint amikor még ingyenes volt. Végül eljutott a papírkönyvig is, és audiobookig, most pedig már nemsokára a moziban is nézhetjük. :) Szép kis sikertörténet.

Jó kis nevek voltak a Marson: Acidalia Planitia, Schiaparelli. Arabia Terra.

Ó, és még valami: szigetelőszalag! Mindenre jó. ;) 

“Also, I have duct tape. Ordinary duct tape, like you buy at a hardware store. Turns out even NASA can’t improve on duct tape.” 

“Yes, of course duct tape works in a near-vacuum. Duct tape works anywhere. Duct tape is magic and should be worshipped.” 

Ne fogjátok vissza magatokat, és ajánljatok nekem még hasonló könyveket, ha tudtok, mert ez nagyon bejött. :) 

A film trailere: