2014. február 7., péntek

We Need to Talk About Kevin

Kicsit ugyan  megfakult már Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről című könyvének emléke, mire eljutottam a belőle készült filmadaptáció megnézéséhez, de azért azt nem mondhatom, hogy az újdonság erejével hatott volna, mert ez a könyvélmény kitörölhetetlen marad. Emlékszem csak járkáltam fel-alá a szobában, nagy levegőket vettem, kinyitottam a könyvet, újra becsuktam, úgy folytattam és fejeztem be a könyvet, hogy még napokig nem hagyott nyugodni, és csak azt éreztem, amit a cím mond: beszélnünk kell Kevinről, kibeszélni a sok bennünk maradt feszültséget és kérdést...     

A film 2011-es, valamikor akkortájt jött ki, amikor befejeztem a könyv olvasását, mégsem lettem volna képes megnézni rögtön, mert annyira nyomasztott a téma és nehéz súlyként ült rajtam. 
Most, hogy végre láttam, nehezen tudom eldönteni tetszett-e. Mert még mindig olyan nehéz ez az egész, a zsigereimet bántja a rágondolás. 

A film egyfelől mesteri, hihetetlen jó színészek vannak benne, akik teljesen hozzák a megírt karaktereket. Kevintől konkrétan kiráz a hideg, Ezra Miller teljesen belebújt a bőrébe... a gesztusok és a flegmázás... Rátesz egy lapáttal a sok kinőtt póló, a hajstílus: Kevin Katchadourian életre keltve... Eva, akit Tilda Swinton játszik, sápadt héj marad csak ember helyett. pedig egy bohém, vidám, utazni szerető nő volt... Megtört, meggyötört, elviselhetetlen élményeket cipel a vállán... Mindezt pedig szinte szavak nélkül adja vissza a filmben, egyszerűen bravúros az alakítása. Kevés a párbeszéd, de azok mindent elárulnak. Csendes film, erőteljes képi világgal, és tulajdonképpen minden lényeges jelenetet beletettek, amitől hátborzongató, már-már horrorszerű lett néhol. Amilyen keveset beszélnek a filmben, annál többet mondanak a szimbólumok, jelzések. Például az a sok vörös: a festék a falon, az autón, a mosogatóban, a paradicsomok..., a piros lekvár a kenyereken, Kevin vérpettyeket idéző piros pöttyös pólója... a gabonapehely morzsolása, a licsi, amit megeszik... uhh. Felkavaró a képi világ, legyen bármilyen zavaros is az elején. 


Motoszkált bennem, hogy hiányzik a több kontextus, az a sok, a könyvben néhol unalmasnak vélt szöveg, ami alapokat teremt az egész rémes végkimenetelhez. 
A levélformát azt hittem narrációval fogják megoldani, de végső soron ez nem hiányzott. Azon viszont elgondolkodtam, vajon azok, akik nem ismerik a regényt, és tényleg, egy kicsit sem tudnak róla, akár még az alapsztorit sem, vajon mit szólnak ezekhez a képváltásokhoz, a "művésziséghez", a múlt és jelen idősíkjainak hirtelen váltásaihoz, a visszaemlékezésekhez az elején? Biztos vagyok benne, hogy össze tudják rakni a végére, hisz lesz némi lineáris rész, amikor Kevin kicsiből nagyobbá válik, és egyértelmű a többi jelzés is, talán addigra letisztul a film eleje is.. hogy mi volt az a sok festék, az a hirtelen pofon... 



Nem tudok pontpontpontok nélkül írni, mert mindegyik mondatomból eszembe jut valami a történetből, amiről beszélnék még... 
A könyv elolvasásakor mérhetetlen düh és nagyon sok feldolgozatlan érzelem maradt bennem, és sok időnek kellett eltelnie, hogy ezek valamelyest leülepedjenek. A film most felkavarta az állóvizet, és lehet hogy egy újraolvasást is elkezdett érlelni. Kíváncsi vagyok, vajon másodszor hogy csapódna le. Amikor a véget már tudom - mert hogy tudnám feledni?


10/8,5 Érdemes volt megnézni, de a könyv ennél sokkal felkavaróbb, gyomorforgatóbb, nyugtalanítóbb, és a filmet megérteni, igazán értékelni csakis azok tudják szerintem, akik ismerik ezt a történetet, akik végigmentek Evával a leveleken, az érzelmi hullámvasúton,  a csalódásokon, fájdalmakon, és akik együtt üvöltöttek némán, és fújtatták ki a frusztráló, őrjítő dühöt, miközben az utolsó fejezeteit lapozták a regénynek. 
Ennyi pontot adtam akkor a könyvnek is, bár utólag megbántam kicsit, de annyira elsöprő volt a hatása, annyira kicsavarva éreztem magam utána, hogy a frusztrációmat is beletettem a lepontozásba... Utálatos egy könyv, és túl nehéz rá azt mondani, hogy kedvenc, mert nem tűr meg magán egy ilyen pozitív jelzőt. Utálatos egy film, és mégis megnézeti magát veled... ... ...



A könyvről írt bejegyzést >itt< találjátok. 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon kíváncsi vagyok a könyvről szóló bejegyzésedre is. Abszolút felkeltetted az érdeklődésemet!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha lesz időm, holnapra kipofozom a régi bejegyzést, és felteszem! :) Kivételes egy könyv, de megnyomorgat rendesen...

      Törlés
  2. én egyből a könyv után néztem meg letaglózva a filmet, és tényleg jól megalkották! Ezra emlékezetes volt, és Eva is, de én főleg a gyerekekre figyelek. A hideg kirázott a könyvtől, a filmtől, és remélem sokan olvassák majd! Vagy nézik meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az kemény lehetett, nekem kellett idő még, egyáltalán kiheverni a történetet...
      Hátborzongatóak az alakítások, valóban... Én is remélem, érdemes nagyon, bármennyire is fáj az embernek amit okoz.

      Törlés
  3. Még most is kiráz a hideg, ahogy olvasok erről a történetről. Arra képtelen voltam, hogy a filmet megnézzem, és még így több év távlatában sem bírnám, azt hiszem. De a könyv mesteri, és Evát valamiért nagyon közel éreztem magamhoz...

    VálaszTörlés
  4. én valahogy azonnal megnézem a filmet, ha a könyv tetszett, letaglózott. És kimondottan örülök, ha jó a film, és nem pufogok közben. Nem vagyok nagy filmnéző, de ez után igényeltem a filmet, és most így voltam az "Egy különc srác feljegyzései"-vel is.

    VálaszTörlés
  5. Katacita, megértem. Azt hiszem van, akinek egyszer is elég ez a sztori, sőt, még sok is. Nekem nagyon meghatározó volt, lehet hogy még egyszer megsanyargatom majd magam vele, de nem most, mert most a film után is kell egy kis "nyugi"...
    Andi, egyetértek, én is szeretem általában megnézni rögtön az adaptációt, és örülök ha jól sikerül. :) A különc srácos nem vonzó annyira számomra.

    VálaszTörlés
  6. Én rögtön megnéztem után, és minden szó igaz amit írtál róla. Életem legfurább könyve de eddig ez gyakorolta a legnagyobb hatást is :) Én nagyon sokszor haragudtam Evára idegesített, Kevintől meg a hideg kirázott, bár volt hogy valamiféle empátiát kezdtem érezni iránta, de mint tudjuk ugye, ő abból nem kér...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is azok közé tartozik, amik a legnagyobb hatást gyakorolták rám.
      Én is nagyon sokszor haragudtam Evára, elő kellett jönnie a másik oldalnak is, hogy egyre inkább megértsem, bár még így is ugye nagyon nehéz az egész, és külön tudom csak kezelni a kérdéseket, miben értek egyet vele, miben nem. Alapvetően nagyon különbözik a személyiségem tőle.

      Törlés