2014. február 18., kedd

Georges Simenon: Maigret és a három nő

Amikor új Simenon jön, nekem az rendszerint most azonnal kell. Az Agave első idei megjelenése a Maigret és a három nő volt, amit majd követ később egy újabb roman dur darabja is a simenoni életműnek. 
A borító ismét telitalálat, az árnyakkal (eredeti címe L'ombre chinoise - Árnyjáték) a szépiás színekkel. Egyszerűen tetszik, és illik is a könyv hangulatához. 

Miért szeretem annyira Maigret felügyelőt és a bűntetteket, amelyekre fényt derít? Ezen a kérdésen nemrégiben komolyan elgondolkoztam, mert Amadea az én ajánlásomra olvasta el a Maigret és a flamand lányt - amit én hirtelen felindulásból rögvest kedvenccé is minősítettem - , és bizony neki nem jött be. Engem meg furdalt a lelkiismeret. 

Én ugyanis szeretek visszatérni a francia városkába a Pigalle térre, a bárokba és lebujokba, pipafüstbe burkolózni az irodában, megfigyelni Maigret-vel, észrevenni a titkos drámát, a háttérben megbújó logikus indíttatásokat. Otthon érzem már magam vele, és még egyik újabb regény, krimiszál sem zökkentett ki ebből az otthonosságból, mindig mintha ugyanoda lépnék vissza, ugyanazok közé a díszletek közé, csak valami más előadás lesz. :) Ez most nagyon passzentos a Maigret és a három nő című történetre is, egy bérházban történik ugyanis bűntény, ahol az udvar a központ és a kivilágított ablakokban jól lehet látni az alakok sziluettjeit, és ahol a házmesteren kívül a ház saját bejáratú "bolond nője" is mindig figyel, fülel, hallgatózik... Lassacskán megismerünk mindenkit, kiderülnek a múlt és jelen titkai, összefutnak a szálak, és Maigret felgöngyölíti az ügyet.

Georges Simenon.
  Forrás.
Szeretem azt is, hogy nem kell feltétlenül sokat gondolkodnom, na, vajon ki a hunyó, csak nézni, figyelni, ahogy kibontakozik minden, és előkerülnek a kulcsfontosságú apróságok, kiderül a motiváció. Nem kell megismernem minden szereplőt sem az elején, részletesen, nyögvenyelősen, ahogy néha Agatha Christie-nél érzem: olyan libatömősen... mert ott aztán csak infócsorgatás van az első 200 oldalban, majd 4 oldalon Poirot remekel egyet, és csapkod mindenki a fejére: tényleg!... Simenonnal más a helyzet, és sokkal lényegesebb a hangulatteremtés, a füstös, esős, pálinkázós franciaság, ami árad minden lapjából. Nem terhel részletes karakterismertetésekkel, mégis a végére alapos képet kapunk a főszereplőkről, a gyanúsítottakról, elkövetőkről.  
Nem szeretnék túl sokat írni magáról a cselekményről, ahogy Simenon se hullajt olyan nagyon sok kenyérmorzsát. Kellemes, a Szajna-parton játszódó klasszikus krimi, amit akár egyvégtében is be lehet falni, mert rövidke is, de eteti is magát. :) 

Értékelés: 10/8,5 Tetszettek Maigret módszerei, a lázasság, a bolond nő, az árnyak és a Szajnán úszó bankjegyek. Mindent valahogy régifilmes szépiaszínben láttam-hallottam, franciául, feliratozva. :) Határozottan jó volt. Kár, hogy a szokásos italozás elmaradt, talán ha egy-két sört gurított csak le a felügyelő. :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése