2019. október 25., péntek

Könyvtárak - pro és kontra

Forrás.
A kis szeptemberi szünet után visszatértünk, és a Témázunk ehavi témája a Mit rejtenek a polcok? - könyvtárakról és könyvtárhasználatról elnevezésű téma lett.


A könyvtárak nekem teljesen összeforrnak az iskolával, talán mert főleg akkor voltam könyvtártag és könyvtárba járó, amikor még az iskolapadot koptattam. Gimnazista koromban fedeztem fel magamnak igazán a könyvkölcsönzést, és sorra olvastam az Agatha Christie-ket onnan. Nagymamámnak is mindig kerestem és szállítottam valami olvasnivalót. A könyvek kissé gyűrött, használt állapota nem nagyon zavart.

Szerettem ha néha a könyvtárban tartották az óránkat, mert más hangulatot adott a tanulásnak is. Kivétel ez alól egy általános iskolai emlékem, amikor úgy éreztem, átvágott a könyvtáros néni... Ki tudja már miért, és hogy, de a könyvtáros néni tartotta az órát, és az elején színes-szagos fantáziaképeket vetített elém a mondókájával, miszerint most időutazni fogunk, és visszamegyünk a kőkorba, és rajzolni fogunk a porba, ésatöbbi, és rettenetesen csalódott voltam, amikor azután egy kicsit se piszkálták fel a fantáziát a feladatok, amiket kaptunk. Pontosan már nem emlékszem, csak arra, ahogy gyűlölettel teli arckifejezéssel vizslatom Marika néni pengevékony száját és bodri haját. 
A könyvtárban való irányított keresgélést sose szerettem, szerintem nem volt mókás erről tanulni, én csak a saját szakállamra való böngészés szerelmese voltam. 
Marika néni után aztán a gimis könyvtár, ahogy emlegettem, jobb volt, de elég kicsi volt az állománya. Később a városi nagy könyvtárba jártam, és az egyetemi könyvtárba. Utóbbiba persze inkább tanulni, de mivel tényleg csendben kellett maradni, annyira nem szerettük. Egyszer egy másik diák pörölt is velünk, hogy maradjunk már csendben, jujj. :D 
Plusz borzasztóan utáltam az egyetemi könyvtárban, hogy nem lehetett bevinni a táskát. Ez annyira életszerűtlen... Az meg még inkább, hogy az ember majd otthagyja a cuccát a nyitott fakkokban. 
A városiban legalább voltak rendes szekrények. De meg kell mondjam, ott is utáltam, hogy nem vihetem a cuccom. Korlátozva érzem magam sok mindenben: se inni, se enni, se beszélgetni, se táskát bevinni... Sokszor jobb a saját kis vackom ebből a szempontból.

Egy ideje nem vagyok beiratkozva könyvtárba, azon egyszerű oknál fogva, hogy annyira sok saját könyvem van, amiket el kéne olvasni, és sajnos annyit is szerzek be mindig, hogy nem nagyon szeretném tovább növelni a várólistámat olyan kötetekkel, amikbe random belebotlok és rákívánok. Ezzel felborítanám a mindenféle tervlistáimat is, amiket pedig egyre jobban tudok teljesítgetni. Persze másfelől, ha tudatosan tudnék hozzáállni a témához, talán kevesebb beszerzésem lenne egy könyvtárjeggyel a zsebemben, hiszen tesztelhetném a könyveket, tényleg kell-e ez nekem. 
Az megint más tészta, hogy tervezni sem úgy szoktam az olvasást, ahogy a könyvtárak működnek - most vigyem el és most olvassam el, és most vigyem vissza, hát igen... Nekem, akinek néha 12 évet is vár egy könyv a polcán az elolvasásra, és a kölcsönkönyvek többsége is kb. 2 évig suvad, mire tényleg kinyitom, elolvasom és visszaadom, nos hát, nem valók a határidők! :D 

Ezen ellenérveim ellenére, amiket most felsorakoztattam, nagyon szeretem a könyvtárakat, és szuper, hogy vannak. Jellegzetes és kellemes a hangulatuk, mindig öröm belépni, és elkezdeni böngészni. Olyanok, mintha hatalmas, ingyenes könyvesboltok lennének. 

Egyébként amikor a könyvespolcaim előtt ácsingóznak a barátok-rokonok, akkor mindig meg szoktam kérdezni tőlük, hogy van-e olvasójegyük. ;) Egy barátnőmmel poénból majdnem készítettünk is régebben saját olvasójegyet egymás könyvtárához, a kölcsönkért példányok vezetésére. :) 

Mindig vágyam volt egy jó kis könyvtárszoba, és amióta egy kis átalakítás után nagyobb lett a nappalink, és beszereztünk Ikeás Billy polcokat, egy kis könyvtáras sarka már lett a háznak. :) 

Forrás.

Magyarországon nem tudom melyik a legnagyobb, vagy legszebb könyvtár, de valószínűleg összehasonlíthatatlanok ezek a viszonyok a külföldi könyvtárpalotákkal. Elámulok, amikor képeket nézegetek róluk.

Forrás.

Amit volt szerencsém élőben is látni, az a tavalyi dublini utam során a Trinity College Long Roomja volt - nyilván nem a mai értelemben vett, használatban levő könyvtár, de egy varázslatos könyves hely, ahol érezni lehet a régi könyvek jelenlétét, és valami csodálatos az egész. Könnybe lábadt szemmel néztem a polcokat ott, és teljesen beleszerettem.

Trinity College, Long Room Forrás.


Ti voltatok már valami híres könyvtárban? Jártok könyvtárba, vagy sajátokat olvastok csak? Milyen érvek, ellenérvek szólnak a saját meglátásotok szerint a könyvtárazás mellett, vagy ellen?
A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek könyvtáras posztjai: 


Utóvéd (később csatlakozók):

Nita, Avilda

18 megjegyzés:

  1. "gyűlölettel teli arckifejezéssel vizslatom Marika néni pengevékony száját és bodri haját" :D
    Na igen, a határidők neccesek - akkor működne nálad, ha egy-egy könyvet vennél csak ki, amit tudod hogy úgyis el fogsz olvasni. :) Érdekes látni mindenkinél a félelmeket (határidő, korlátozások), a pozitív dolgok viszont hasonlóak.
    Ez a saját olvasójegy jópofa lehetett!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D
      Hát igen, de olyan életszerűtlen, hogy csak egy könyvet hozzak el... Régen is alaposan felpakoltam mindig, de nagyrészt olvasatlanul vittem őket vissza, és valóban csak egyet-egyet olvastam el. De ennyire nem biztos, hogy tudok jól tervezni azért.

      Törlés
  2. A Marika nénis rész nekem is tetszett! :D Teljesen érthető, hogy miért nem vagy beiratkozva, ha nekem is ennyi olvasatlanom lenne, valószínűleg nem szeretném tovább növelni ezt a számot. :) Különben tök érdekes, hogy írtál az iskolai élményeidről, nekem azok annyira nem élesek, de így, hogy olvastam róluk, eszembe jutott, hogy általános iskolás koromban nálunk is volt könyvtárhasználati óra. Fura, mikre nem emlékszik vissza az ember... :)

    Óh, igen, írtam egy hasonló híres könyvtáras szemelvényt, de végül kitöröltem, mert nem illett bele a koncepciómba. Én eddig a bécsiben jártam (elképesztően szép!), a stockholmiban (különben az a kör alakú kép pont onnan származik, ami az Ikeás Billy polcos bekezdés után található ;), illetve a delfti egyetemi könyvtárban, viszont míg az utóbbi kettőt teljesen rendeltetésszerűen használják, a bécsi egyfajta múzeumként üzemel. Hazai vizeken a pannonhalmi, és a keszthelyi is nevezetes, mindkettőt volt szerencsém látni. :) A Trinity College is nagy vágyam, talán majd egyszer, ha arrafelé járunk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sok itthoni olvasatlan valóban nagy gát, de nagy szabadság is egyben - csak ne frusztrálna annyira! :D
      Könyvtárhasználati óra is volt, meg simán irodalom órát is tartottak néha a könyvtárban, de nem feltétlenül könyvtárazós célzattal (lehet hogy nem volt máshol hely?! :D )
      Gyönyörűek lehetnek az általad említett könyvtárak is, szívesen megnézném őket! :) Nahát, mennyi különfélét láttál, itthon és külföldön is! Ámulok! :)

      Törlés
  3. Tetszik nagyon a mostani téma :) Nem mitnha a többit nem szeretném, de ez most különösen kedves a szívemnek :) esetleg beszállhatok a témázásba én is, vagy kit lehet megkérdezni erről? :) Szívesen csatlakoznék.
    Egyébként nagy könyvtár párti vagyok, sokat járok, azonban azt teljesen meg tuom érteni, amit te is írtál, hogy most kell elolvasnod, és most kell visszavinned. Én sem mindig így működöm, van, hogy elviszem, és olvasatlanul viszem vissza, mert mégse volt hangulatom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök! Nyugodtan csatlakozhatsz, nem kell senkit megkérdezni! ;))) Ha írtál, linkeld pl. ide hozzám a posztot, és továbbadom, hogy mindenki linkeljen be téged is "utóvédnek". :)
      Ez azért megnyugtató, hogy mások is nehezen bírkóznak meg a határidőkkel. :)

      Törlés
    2. Köszi :) Meg is írtam: https://szederbor.blogspot.com/2019/10/temazas-ezert-imadom-velencei-konyvtarat.html

      Törlés
    3. Szupi! Mindjárt olvaslak! :)

      Törlés
  4. Blogger berkekben akad köztünk néhány könyvtáros is, kíváncsi vagyok, ők hogy látnák ezt a témát. ;)
    A hálószobám (is) a könyvtáram. Az ágy melletti hosszú fal végig polcos, és teli van könyvekkel... Még azt sem tudom porolni rendesen. nem vágyom máshova :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Dóri és Czenema is könyvtárosok, olvasd el őket is! :)
      Hú, nagyon jól hangzik a csupakönyv hálód! :) A porolást ne emlegessük, jaj! :D

      Törlés
  5. Marika néni tiszta könyvszereplő. :)
    Én is csatlakoztam hozzátok, tök jó ez a téma: https://konyvgalaxis.blogspot.com/2019/10/a-konyvtarak-es-en-avagy-lany-aki-meg.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztárt csináltam Marika néniből! :D :D
      De jó, köszi, téged is linkelünk! :)

      Törlés
  6. Ó, igen, gyönyörűek ezek a könyvtárak, csak éppen a bennük lévő könyveket nem tudnád elolvasni, mert valószínűleg vagy csak helyben olvashatóak, kesztyűben, vagy jó pár kézbe se vehető,egyedi, különlegesség :) és persze latin, illetve ógörög, ófrancia, óangol, ónémet nyelven íródtak :D
    De persze filmeket szépen megihletnek, csak ezek a bibliofíl gyűjteményeket nem használta általában senki, a könyv drága volt, ékszer, porcelán mellett ezt gyűjtötték.

    Manapság amúgy kétféle olvasó van: azok, akik szívesen vennék, ha nyitna a könyvtár a külvilágra is, társasági hely lenne, minél több programmal; illetve azok, akik szigorúan visszasírják a csendet. Gondolom Dóriéknél is volt már ilyen panasz, nálunk van bejegyzés arról, hogy a néni nem jón többet hozzánk, mert felháborító, hogy egy emelettel lejjebb koncert volt, és nem síri csend, hullaszag.
    (voltam olyan gyakorlati helyen is, ahol a könyvtárosok se beszélgethettek munkaidőben egymással, mert azzal zavarod az olvasótermi olvasót... aki üljön messzebb a pulttól, szerintem, vagy kérjen fülhallgatót)

    Mint a legtöbb tömegeket, többféle ízlésű embert érintő dologban, itt se tudsz egyetlen, jó választ adni.
    BTW, 12 évig állt a könyv, és várt a sorára? melyik volt az? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, tudom, de attól még csodálatosak, és nagyon jó belépni egy-egy ilyen könyves "szentélybe". :)

      Igen, ez egy elég összetett kérdés, meg az ingerküszöbe is máshol van mindenkinek. Nem vagyok ellene a csendben könyvtárazgatásnak, de pl. ez a jaj ne hallatsszon a koncert zenéje, és ne beszélgessenek a könyvtárosok se ez már túlzás kategória.


      Óh, milyen cuki gondolat, hogy csak egy lenne, ami ilyen régóta vár. :D Ahogy telik az idő, egyre több van megint, hiába irtottam a matuzsálemek közül. A 2010-ben beszerzett 107 (juj!) könyvemből pl a mai napig 36-ot olvastam csak el. Szóval 2020-ban 71 könyv válik 10 éve várakozóvá kapásból. :D Az az előttiek közül illusztris példa Lian Hearntől A fülemülepadló, Orhan Pamuk könyvei közül sok, vagy Jean Sasson. Ezek egy 2014-es posztom tanúsága szerint (https://pupillaolvas.blogspot.com/2014/01/a-varolista-matuzsalemjei.html) már akkor 10-12 évnél tartottak. :D

      Törlés
  7. Nah, végre eljutottam a te posztodhoz is :D Negatív rekordban vagyok a témázós posztok elolvasásával jáj! Marika néni :D :D :D :D Amúgy én minden városban ahol járok elmegyek a helyi könyvtárba, imádom nézegetni, hogy hol milyenek a könyvtárak, hányan vannak benne, milyen könyvek vannak a kirakatban (ha vannak stb.). Nagy vágyom nekem is eljutni a Trinity-be, meg a világ összes könyvtárába, a Londoni Természettudományi Múzeumban van egy könyvtár részleg és az is csodálatos. Minden könyvtár csodálato szerintem, vagy csak a könyvmoly énem mondatja ezt velem? a csomagleadást én sem értem, én is belefutottam most ebbe, és akkora szekrényt kaptam, hogy a hátitáskám is alig fért be. Mi lesz télen a télikabáttal együtt? Ezt majd ki kell tapasztalnom azt hiszem, de jó kis tanulópénz lesz :D

    Amúgy a saját könyvtár a legjobb dolog, van a neten ilyen készlet, hogy olvasójegy, pecsét meg minden együtt - pont ezekre az esetekre, amikor valaki kölcsönkérne tőled valamit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megvárnak a posztok! :D Ilyenkor azért mindig eszembe jut a legelső témázás, amikor vagy 12 alap poszt volt, és még csatlakoztak is... Egy napba telt elolvasni, végigkommentelni... :D
      Szerintem is csudás minden könyvtár, annyi kincset rejtenek magukban. ;)
      A szekrényeken kívül szokott lenni ruhatár is külön általában, lehet hogy volt ott is, csak nem mondták, mivel még nincs kabátos idő? (majd holnaptól! jön a hideg! :D )

      Igen, nézegettem már ilyen ex libris készleteket, de annyira nem szeretnék belepecsételgetni a könyveimbe azért. Akiknek kölcsönadom, azok pedig mind megbízhatóak. :))

      Törlés
  8. Marika néni sztár lett, negatív értelemben! :)
    De amúgy tényleg, voltak óráink ott is, de szerettem azokat is!
    Megértelek ám, hogy az otthoniakat fogyasztod. Néha nekem is lelkifurkám van, hogy az idei vásárlásokkal nem haladok, mert a könyvtáriakat veszem előre. A határidő amúgy engem nem zavar (lehet, hogy a munkám miatt edződtem ehhez), meg hát 3 hónap is lehet belőle, sőt, visszaviszed, aztán majd legközelebb újra kihozod.
    PuPilla könyvtárában csodajó könyvek vannak, én is szeretek előtte nézelődni :)))
    És a Trinity - awwwwwww! Irigykedem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény, ha tudná! Mindig meglepődöm egyébként, amikor régi tanárokat látok, mert mintha nem öregednének, aztán rájöttem egyszer, hogy azért van ez az illúzió, mert gyerekként marhára öregnek láttam őket akár csak 40 évesen is, és azt hittem kb 60-asok :D és így 20 évvel később, tádámm, még csak most 60asok?! :D
      Persze, nem annyira szorítja az embert a határidő, lehet hosszabbítani is, mégis valahogy jobb érzés mostanában a saját polcomról szemezgetni. :)
      Kösziii! Én is szeretem csak úgy nézegetni a polcaimat. :D

      Törlés