Lám, csak eljött az idő újra, és akadt apropó is, a nagy Harry Potter újraolvasási projekt útnak indításához. Egyfelől, annyi csalódást okozó olvasmányom, és félbehagyásom volt már idén, hogy éreztem, csak a Roxfortban lelhetek békét. Másfelől pedig megérkeztek az Audible-re a full-cast audio verziók a könyvekből! Amikor elkezdtem az újrahallgatásokat, akkor még hiányzott azt hiszem a két utolsó rész, de időközben már teljes lett a sorozat. A férjem a végére is ért, dehát várható volt, hogy lehagy, engem mindig mindenki leelőz valahogy az olvasásban, akkor is, ha hetekkel előbb kezdek el valamit. :D (lásd könyvklubos könyveink, bocs!)
 |
| Gemini által generált kép (AI). |
Nagyon rég, 2018 végén - 2019 elején olvastam újra utoljára a Pottereket, akkor a Jim Kay-féle illusztrált kötetek addig megjelent három része indított el az úton. Elképesztően sok idő telt el azóta, de a lelkesedést pont ugyanolyan gyorsan megtaláltam. :) Most is mind a 7 kötetetet beterveztem újraolvasásra (nehéz is megállni, ha nekilendülök!), és ebben a posztban az első 4-ről írok néhány gondolatot.
 |
| Forrás. |
Szerettem mindig is a hangos verziókat, hallgattam már HP-t Stephen Fry és Jim Dale tolmácsolásában is, de most ezt a különleges full cast audiót is nagyon élvezem. Eleinte kicsit idegenkedtem a fő narrátortól, de a második kötettől nem csak megszoktam, de egészen meg is szerettem. A színészek remekül lettek kiválasztva, egyedül talán Piton hangját nem kedvelem még most sem, valahogy még a karakterhez képest is túl sok benne a sneer, és talán lehetne mélyebb (de ezt bizonyára Alan Rickman emléke hozza elő). A trió pazar, Hermione ráadásul azt a hangot kapta, aki játszani fogja az új sorozatban is őt (Arabella Stanton). A gyerekhangok a 4. kötettől kapnak idősebb hangú felolvasót. Egészen meglepődtem az első kötet végén, amikor felolvassák szép sorban, hogy ki kinek a hangja, amikor meghallottam, hogy Dumbledore bizony Hugh Laurie volt. Pedig valahonnan már TUDTAM előtte is (csak nem sejtettem), de teljesen kiment a fejemből, és egy pillanatra sem ugrott be Laurie, annyira szerepben van végig, Dumbledore-ként. Zseniális.
Akit még külön kiemelek, az Trelawney professzor fátyolos hangja, egyszerűen szuper. Számomra az "igazi", általam elképzelt Trelawney testesült meg a hangja által, nem Emma Thompson, akit kicsit túlzónak éreztem mindig is a szerepben.
Olvastam másoknál, hogy volt, akiket zavart a sok háttérzaj a full-castban, nekem nagyon tetszik így, autentikus, még rádiójáték-szerűbb. Zsizsegés, suttogás, nyüzsgő hangok és evőeszközcsörgés a Nagyteremben, zenei betétek, hangeffektek turbózzák fel az élményt.
Az általánosságokon túl pedig, lássunk kötetről-kötetre is azért néhány mondatot, az 1-4. részekről. :)
Harry Potter and the Philosopher's Stone
A bölcsek kövét gyakorlatilag már kívülről fújom, ez kapta bizonyára a legtöbb újraolvasást is, és persze egy abszolút bevésődő, meghatározó emlék a gyerekkoromból. Valamint ez a kötet még annyira rövid is, hogy szinte véget is ér, amint elkezdődött (főleg Rowling későbbi monstrumjaihoz képest, legyen szó akár HPról, akár Strike-ról!). Rövidsége ellenére azonban páratlanul gazdag, de mégsem túlzsúfolt. Annyi mindent kell bemutatnia, és egyszersmind végigvinni az izgalmas kalandot is a cselekményben, hogy minden alkalommal újra elképeszt, hogy tudta ez ilyen kompakt módon, ilyen kevés fejezetben megoldani Rowling.
Nagyon kedves része volt most (is) a könyvnek, amíg a pályaudvarról Roxfortig eljutnak, ráadásul pont egy vonatutam alkalmával hallgathattam meg ezt a részt, és kottára a felszállásomtól a leszállásomig tartott az ő utazásuk is. :) Így még kellemesebb élmény volt a zötykölődés.
Ebben a formában is csodás volt újraélni ezt az első Harry-kalandot. Akárhányszor olvastam/hallgattam is már az első kötetet, de mindig ugyanolyan sok jó érzéssel, melegséggel tölt el, és ugyanannyira tudom szeretni. ♥
Harry Potter and the Chamber of Secrets
Nagyon sokáig a kedvenc kötetem volt a sorozatból, gyerekként egyik tátott szájú ámulatból estem a másikba ennél az epizódnál, és most, sokadszorra, felnőttfejjel is teljesen magával tudott sodorni a kalandossága. Össze-összevetettem néhány jelenetet a filmből ismertekkel, és néha rácsodálkoztam az egyezőségre, máskor pedig a különbségekre. Lockhartot sosem unom meg, annyira imádok erről a pojácáról olvasni ebben a részben, és kéjes kárörömmel élvezem a sorsát a végén. :)
Remek a történet íve, és elképesztő fordulatokat villant benne Rowling.
Technikai kritikám ennél a kötetnél, hogy Aragog hangja annyira el volt torzítva, hogy ez megnehezítette az érthetőséget.
Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Mindig meglepődöm, hogy mennyit lehet felejteni egy történetből, még akkor is, ha nagyon jól ismerjük, akkor is ha többször is olvastuk, filmen is láttul. Persze megvolt az események körülbelüli láncolata, mégis kicsit váratlanul ért néhány dolog; volt ami hosszabbnak rémlett, volt ami valahogy más sorrendiséggel maradt meg a fejemben. Főleg a vége volt ebből a szempontból kicsit kusza, de nem is az időnyerő miatt, hanem csak a Szellemszálláson történtek sorrendje és hossza élt teljesen másként a fejemben (Shrieking Shack kedves férjemnek üzenem, aki nem tudja a magyar megfelelőket :D).
Emlékszem, korábban mindig mondta apukám, hogy ő a muglis részeket szereti legjobban, a könyvek elején. Nos, újra rádöbbentem ennél a kötetnél, hogy én mindennél jobban szeretem, amikor már végre a Roxfortban vannak. Bár kétségtelenül jól megírt részek a mugli-világbeliek is, én akkortól érzem magam otthon, amikor már a varázsvilágban vagyunk. Ez a kötet egy picit kakukktojás is ebben, mert Harry a nyári szünet egy részét az Abszol úton tölti. Meg is lepett egyébként, hogy a Kóbor Grimbuszos epizód után mennyi időt tölt ott a Foltozott Üstben, erre nem emlékeztem rendesen.
Ennek a résznek a sztárja egyértelműen Lupin, nagyon kedvelem őt, és sajnáltam mindig, hogy nem oktatja tovább a sötét varázslatok kivédését.
Voltak nagyon felemelő pillanatok, pl. egészen könnyes lett a szemem, amikor Harry ál-dementort űz a kviddicsmeccsen, vagy amikor egy pillanatra felsejlik előtte egy jobb jövő, amiben Siriusszal élhet együtt. Megható volt a Hagriddel való beszélgetés, amikor nem állnak szóba Hermionéval a fiúk, de Hagrid irányba állítja őket: holmi patkányok és seprűk fontosabbak-e mint a barátság? ♥
Rengeteg buta hibája is feltűnt az utolsó fejezeteknek, mert hiába kellett valahogy így alakítani a történéseket, azért mégiscsak két erős és okos felnőtt (!!) varázslóról lévén szó, miért csak megkötöznek egy animágust? Miért nem küldenek rá valami olyan varázslatot, amiből tényleg nem tud kimászni? Pl. egy petrificus totalust? A sok magyarázat, és az időhúzás is valahogy fájóbb volt a végjelenetekben, mint máskor, de csak mert valamiért sosem adom fel a reményt és a szurkolást, hogy most majd másként alakul… :') ♥
Harry Potter and the Goblet of Fire
A Tűz Serlege az egyik legizgalmasabb rész, amit csak a legutóbbi újraolvasás óta tudok értékelni benne igazán. Részletgazdagsága most is lenyűgözött, és egyre több minden hat az újdonság erejével, ahogy a kötetek vastagodnak. Néhány igazi meglepetés is ért, Crouchék szálával kapcsolatban. Barty Crouch felbukkanása és őrültsége nem volt meg, és az sem, hogy Sirius ott volt Roxmortsban sokáig, sőt, küldtek neki ételt is mindig. Kíváncsi leszek, egyszer tényleg megmarad-e a fejemben a teljes plot. :)
Néhány dolgon nehezen jutok túl, hogy miért van ennyire megbonyolítva, a tusával, és azzal, hogy nyerni kell, tulajdonképpen úgy intézte volna el az imposztor a dolgot, ahogy csak akarja, akármikor akármiből lehetett volna zsupszkulcsot csinálni pl., de ugye mint tudjuk, elrepülhettek volna a szereplők a Gyűrűk Ura elején is a Végzet Hegye fölé, és sutty bedobják a gyűrűt, csak akkor nem lenne sztori. :) Az is megint szöget ütött a fejemben, hogy milyen varázslóbajnokság az, ahol a 3 feladatból 2-ben semmit se lát a közönség? :D Hiszen a víz alatti és a labirintusban zajló feladatra abszolút nem látnak rá a nézők, csak várnak cirka egy órát, hogy végül ki kerül ki elsőnek. A labirintusban zajló történésekből nagyon kevésre emlékeztem már, érdekes, hogy a szfinxre igen, de a feladványa magyarul ugrott be, ami különösen érdekes, annak fényében, hogy magyarul utoljára 25 éve (!!!) olvastam ezt a kötetet.
Nagyon idegesítettek a házimanós részek, Winkyt kifejezetten nem szeretem, és a felolvasás még rátett egy lapáttal a vinnyogásával.
Az egyik kedvenc jelenetem pedig egy apróság volt, amikor Freddel és George-dzsal összefut a trió a bagolyházban, és mindenki egyszerre beszél. :)) Jó kis humorbonbon.
 |
| Forrás. |
A Tusa miatt kalandos, hullámzanak az érzések is benne végig, nyiladozik a nemek egymás iránti romantikus érdeklődése is, és a féltékenység csírái is megjelennek, a végkifejlet pedig kemény, nehéz, néhol bizony vérfagyasztó is.
A blogon a Harry Potter címke alatt több korábbi posztot is találtok, de ide kigyűjtöttem a legutóbbi újraolvasások posztjait is, aki hiányolta most a hosszabb lélegzetű értekezést, idézetek garmadáját stb., azoknak ajánlom ezeket:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése