2016. november 21., hétfő

Kotta és ecset - művészet és asszociációk

Forrás.
A Témázunk ehavi témája igazi csemege és szinte kimeríthetetlen. Most mégis csak ketten mini-témázunk vele. Remélem azért lesznek akik csatlakoznak hozzá, színesítve a palettát. ;) Fedőneve Kotta és ecset - könyvekről másként: asszociációk, zene és művészet. 

Asszociációk - violinkulcs

Biztosan sokszor előfordult már veletek is, hogy egy bizonyos képről rögtön x könyv hangulata ugrott be, teljesen illett hozzá, pedig valószínűleg semmi közük nincs egymáshoz. Vagy hogy egy zene befészkeli magát olvasás közben a fületekbe, és ahhoz a történethez kötitek. Persze ebben szerepet játszik az is, hogy sok popkulturális referencia van némelyik regényben, és megemlítik a szerzők, hogy mit hallgatnak a karakterek a könyvlapokon. Ha már ezzel kezdtem, bele is bonyolódok a zenei részbe, mert nálam ez a rövidebb felvonás, nem vagyok ugyanis zenés. Ki lehet kergetni a világból olyan kérdésekkel, hogy milyen zenét szeretek. -.- Egy szerencsétlen would-be udvarlómat is elkapáltam egyszer, mert ez volt az első kérdése hozzám - hát az utolsó kérdése is maradt, evvan. :) Bezzeg, ha azt kérdezte volna, hogy milyen könyveket szeretek, lehet, hogy még mindig ott ülnénk. :D 
Forrás.
Egyenesen gyűlölöm, amikor elkezdenek a könyvekben arról beszélni, hogy milyen zenét hallgatnak meg szeretnek. Elkezdi játszani az agyam azt a lemezt, hogy ezt nem hiszem el, meg hogy ezek kik, meg hogy én ugyan nem fogok utána keresni, mert megzakkanok, ha el kell indítsak egy youtube zeneklipet, hogy megnézzem milyen zenéről van szó. Kb. 10 másodpercet szoktam bírni egyébként is, ha valaki "mutat" nekem egy zenét, és aztán udvariasan hazudok róla valamit, miután kinyomtam, és eltelt annyi idő, hogy hihető legyen, hogy végighallgattam. Komolyan, engem senki ne kínozzon zenével! És ez nem azt jelenti, hogy sose hallgatok zenét, mert de, rádiózenét, meg amit a Zemberem szeret és megszerettette velem (hálisten ő sose kérdezte meg milyen zenét szeretek :D - szegényt lehet idejekorán lepattintottam volna!). De a könyvekből nekem nem hiányzik zenészek és zeneszámok emlegetése. Az agyam át is siklik ezeken. Az időutazó feleségéből rémlik nagyon, hogy mennyire nem tetszett a sok - számomra - ismeretlen együttes és énekes emlegetése, ne adj Isten idézgetés a zenékből. Blahh. Köszönöm, de ne. 

Három kedves könyves-zenés dolog jut eszembe, az egyik szintén Az időutazó feleségéhez köthető (micsoda paradoxon), a filmzenét ugyanis nagyon szerettem: Lifehouse: Broken


A másik a Coldplay Paradise című száma, amit abszolút a Pi életéhez kötök, és amit imádok és rongyosra bírok hallgatni. :) 


A harmadik pedig a Nővérem húgának az egyik zenéje, de ezt már annyira nem szeretem, mint akkortájt, amikor kijött a film. 

És akkor vágjuk is el gyorsan itt a zenéket, mert túladagolódtam. :D 

Asszociációk - ecset 

A "kép a könyvhöz" vonalat eléggé szeretem, mindig teszek is képeket a könyvértékelő posztokba, és általában nem csak a borítót, hanem valami mást is még. Ha van időm, a pinteresten szoktam keresgélni, és bepasszintom azokat a rajzokat, illusztrációkat, amik szerintem illettek a könyv hangulatához.
Forrás.
Ehhez a szekcióhoz most nem kerestem címeket és hozzájuk képeket, viszont az alább linkelt posztokban szerintem sikerült legalább egy olyan képet találnom a könyvhöz, ami illett a hangulathoz.

Marija Morevna és a Halhatatlan
Mr. Gwyn
Arkangyal éjjel
Off the Page
Sárkányok, farkasok és almák
Lépcsők városa
Magyar szeretők
A másik én 
Londinium hercege

Sokszor előfordul, hogy szinte látom magam előtt, milyen képet szeretnék illusztrációként betenni a posztba, de olyankor még csak hasonlót sem találok. :) Murphy. Nekem valahogy kellenek a képek a szöveg mellé, meg kell néhol törni a sorokat. :)

Művészet - festészet

Az asszociációkon túl vannak még a konkrét művészeti adalékok a könyvekben, és ehhez nem feltétlenül kell non-fictiont olvasni, vagy művészeti albumokat pörgetni. A regényekben is sokszor beépítik a művészeti alkotásokat, és ha jól csinálják, az embernek lesz kedve utánanézni. Régen olvastam már, de nagyon megragadott a Leány gyöngy fülbevalóval, aminek középpontjában az azonos című Vermeer festmény áll, meg persze Vermeer maga. :) A holland festő akkor ezután annyira érdekelt, hogy sokat nézegettem más képeit is, elolvastam a szintén az ő egyik képe köré épített A jácintkék ruhás lány című Susan Vreeland regényt, sőt, még a Vermeer van Delft életregényét is kivettem a könyvtárból. Az más kérdés, hogy azt végül nem olvastam el.


A Leány gyöngy fülbevalóval az egyik kedvenc könyvem lett a magával ragadó hangulata miatt és amiatt, amit a festészetről a festésről az alkotás folyamatáról bemutatott. Máig emlékszem azokra a jelenetekre a könyvből, amikor Griet a műtermet takarítja, és felmerül benne, hogy megmoshatja-e az ablakokat egyáltalán... Mennyire lesznek mások akkor a fényviszonyok az alkotáshoz a festő számára?

Vermeer képei

A Vermeer-regényes korszakomban akadtam rá Deborah Moggach Tulipánláz c. regényére is, amiben szintúgy festészet volt és a 17. századi Hollandia.



És ha már Leány gyöngy fülbevalóval, Tracy Chevalier másik könyve, A hölgy és az egyszarvú c. könyve is magával ragadott - habár nem annyira, mint az első -, amiben falikárpitok szerepeltek. Utána is kerestem a képeknek, és máig emlékszem rájuk, nem úgy, mint a könyv történetére... :)




Ha művészet, akkor feltétlenül eszembe jut még  Alessandro Baricco, neki is a csodás Mr. Gwynje, aki szavakkal festett portrékat. Az a könyv egyszerűen elvarázsolt. 

Művészet - épületek és szobrászat 

Őszintén megmondom, legtöbbször nem szokott nagyon érdekelni, hol játszódik egy regény, de amikor ténylegesen szerepet kapnak az adott ország-város épületei, szobrai, nevezetességei, akkor mindig jobban odafigyelek. Ki mást is hoznék fel példaként, mint drága Dan Brownomat, akivel végignyomoztam Rómát az Angyalok és démonokban, és akivel Velencében és Törökországban is jártam már, és élvezettel olvastam minden kis kultúrtörténeti morzsát a Mona Lisától kezdve a grálon át Dante halotti maszkjáig. Vele barangolni néha nagyobb élménynek tetszett, mint amikor a saját szememmel láttam Olaszország nevezetességeit.

Angyalvár
Ezt nem bírtam kihagyni. :D Forrás.
Dióhéjban ennyi jutott eszembe a témáról, de lehetséges, hogy közben majd fel-feldereng még valami a korábbi olvasmányokból. :) Ti szívesen olvastok olyan könyveket, amikben művészeti, kulturális adalékok vannak, amik utána nézésre késztetnek, vagy épp csak mesélnek a festészet, szobrászat , zeneszerzés, egyáltalán az alkotás rejtelmeiről? Vagy a másik vége a témafonálnak: vannak olyan képek, zenék, amik bizonyos könyvekhez kötődnek számotokra és különösen kedveltek?

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben. Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

A többiek kottája és ecsetje:

Szee

Utóvéd (később csatlakozók):

Sister, Bubu, Nokedli, Tataijucc,

18 megjegyzés:

  1. Hű, ez a téma nagyon jól hangzik, én is csatlakozom hozzá szívesen! :)

    VálaszTörlés
  2. Meg is írtam: http://jesuisesztelle.blogspot.hu/2016/11/kultura-muveszet-az-irodalomban.html :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyors voltál! :) Megyek is olvasni a posztod. ;)

      Törlés
  3. "Az más kérdés, hogy azt végül nem olvastam el." LOL, ilyeneket én is tudnék tömegével hozni :D A Leány gyöngy fülbevalóval-t most kedvem támadt újraolvasni. Még a blog előtti időben olvastam és én is nagyon szerettem. Az Angyalok és démonok egyébként tök sokszor szóba került, amikor Rómában voltunk, tényleg izgalmasan írt Dan Brown a városról. Én órákig tudnék erről a témáról beszélni, de már látom, hogy megint ufó vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyvtározás már csak ilyen, többet kíván mindig a szemünk szerintem, mint amennyi időnk van rájuk, a saját könyveinkkel együtt. ;)
      A Leány...-t én is régóta tervezem újraolvasni, ezúttal angolul majd. A filmet is láttad? Kissé sötét volt szerintem, mármint tényleg, a megvilágítás, a jelenetek sokszor tök feketék voltak úgy emlékszem.

      Végig lehet járni direkt Dan Brown útvonalon is a várost. :D

      Dehogy vagy ufó. :) Ez meg egy tök jó téma szerintem. Nagyon bírom a festészetet, alkotást a könyvekben én is. :)

      Törlés
    2. Láttam a filmet, igen. Nem annyira tetszett, mert nem mentünk bele a lány fejébe, nem tudtuk, hogy mit gondol és érez és nekem így olyan üres lett az egész, ha jól emlékszem.

      Törlés
    3. Nekem is ilyen érzésem volt.

      Törlés
  4. A "Life is Beautiful" szerintem is jó, bár akkor én is jobban szerettem, mikor kijött a film trailere. :)
    Jó téma, lehet beszállok, bár esélyes, hogy túlpörgök, ha nekikezdek a zenei résznek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szerettem, csak kicsit ráuntam, annyit hallgattam. :) De tényleg jó zenécske.
      Gyere! Ó nem lehet ezt túlpörögni, ami tetszik az tetszik és kész. :)

      Törlés
  5. Úúúú, végre nekem való téma! Kicsit el vagyok havazva, de a napokban mindenképp csatlakozom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik! :) Bármikor jöhetsz. ;)

      Törlés
    2. Akkor csatlakoznék is:
      http://www.bubumaczkokuckoja.hu/l/temazunk-szabad-asszociacio-avagy-muveszetek-talalkozasa/
      Azért meglepődtem, hogy a zenékkel ennyire "nem vagy jóban". De örültem, hogy nem csak én néztem avatatlan szemmel pár dolgot :)
      Ha nem baj, én hozzátettem pl a fotózást is...

      Törlés
    3. Köszi, máris olvaslak! :) Dehogy baj, hogy beletetted! :)

      Szeretem a zenét én is, de nem szeretek róla magyarázkodni. Úgy, akkor és olyan mennyiségben szeretem csak, amikor tényleg megkívánom. Van, hogy ilyenkor rongyosra hallgatok egyetlen számot, ami akár több évtizedes is lehet, máskor meg rajongok egy újdonságért, de csak pár hétig... Vagy szeretek egy zenét, de fogalmam sincs ki énekli és mikori. :) Furabogár vagyok ebben. :)

      Törlés
    4. Így most már értem :) Egy filmben ezt úgy magyarázták, hogy zenéről beszélni olyan, mint építészetre táncolni :)
      Mondjuk fura, mikor valaki azt próbálja leírni, milyen egy zene. Könyvekről könnyebb beszélni :)

      Törlés
    5. Igen, valahogy így! :) ♥

      Törlés
  6. ajj, dejó, hogy nem témáztam, nem tudtam volna most ilyen széles körben átfogni a témát.
    jól látom, hogy van Delftnél a csaj mellét fogja? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig szívesen nézegettem volna a te posztod is - főleg asszociációkat. Majd ha lesz mégis ihleted, esetleg rakd össze. :)
      Igen, jól látod. :D Bár nem a "csaj" szó jutna elsőre eszembe. :D

      Törlés