2016. július 25., hétfő

Tinik mindenütt! - Témázunk a YA szereplőkről

A Témázásban ezúttal a YA b(irodalom) - avagy elegem van a tiniszereplőkből című téma nyert, és kicsit bajban vagyok vele - bár lehet, hogy ezt több témánál említettem már, mielőtt írtam róla egy disszertáció méretű értekezést, de sebaj, most tényleg kicsit bajban vagyok, mert eléggé tág ez a terep, és nem könnyű általánosításokban nyilatkozni róla. Legalábbis nekem nem. 

Az ifjúsági irodalom, vagy YA (young adult) számomra még mindig furcsa egy kategóriaként, egyszerűen nem tudok például Fehér Klára Négyen meg a békájára, az Abigélre vagy akár az ikonikus Harry Potter kötetekre YA címkét tenni. Az angol és a magyar kifejezés teljesen már impulzusokat hoz elő bennem. A blogon egyébként inkább az ifjúsági címkét használom. Na, de nem azért vagyunk most itt, hogy saját kis rendszerezésemet hallgassuk arról, hogy szerintem mi is az a YA, meg mi nem az.

A jelenség már egy ideje dívik, hogy lassan minden könyv főszereplője egy baromi tehetséges, átlagon felüli, akár szuperképességekkel rendelkező tinilány, vagy tinisrác, aki miután ráébred képességére, megmenti a világot, békét hoz a posztapokaliptikus krízisben, elfoglalja méltó helyét egy birodalom, vagy ország trónján. Okéoké, nem is olyan meglepő így, ha belegondolunk, főleg az utolsóba: a történelem számos ékes példája mutatja, hogy mennyi fiatal ült a trónon, na persze azok mögött állt egy egész tanács, vagy csak bábok voltak, és ami még nagyban megkülönböztette őket a YA-irodalom fiatal titánjaitól, az az, hogy nem arról szól a fáma és a kódexek, hogy is történt meg az első nyelves csókjuk, és mit posztoltak az instagramra... 

Én nem jelentem ki kategorikusan, hogy elegem van a tiniszereplőkből, de tény, hogy a YA-piac elment egy olyan irányba, hogy néha azt érzem, minden fülszöveg egy kaptafára megy, csak ki kell benne cserélni a nevet, és azt, hogy milyen romlástól menti meg az adott hős a világot. Nem is annyira keltik már fel a figyelmemet ezek a könyvek. Nem köt le a 15 éves hősszerelmesség, a hiteltelen karakterek, akik tizenévességük ellenére páratlanul bölcsek, a nagy szerelmek, amiknél a szereplőknek még remeg a kis kezük egymáson, de én csak szemforgatok, mert túlspilázzák kicsit a kamaszszerelem rendíthetetlenségét. Egynémely problémakörbe pedig nehezen helyezkedem bele, ez van, öregszem.

Aztán vannak kellemes csalódások, és kivételek, elsőre a Hó, mint hamu jut eszembe, amiben bár jelen van az előbb ekézett dolgok többsége, mégis remek könyv. Ehhez kell egy epikus háttérvilág is, jól megalapozott történeti szálak és gördülékeny stílus. Tipikus esete annak, amit szoktam mondani, csak hát nehéz tisztázni, mire is gondolok ilyenkor: én minden fajta, és bármi fajta könyvet tudok szeretni, csak legyen jól megírva. :) 

A tiniszereplős YA-kban engem rendszerint a bajkeresés, suhancság, surmóság, deviancia, és a csöpögős, vagy szerelmi háromszöges láv-sztori szálak zavarnak. 
A fiatal szereplőkkel pedig alapvetően, önmagában nincs bajom, sőt, szeretek pl. gyerekszereplős, gyermek szemszögű könyveket olvasni, de ezek se a "YA" kategória. Gondolok itt pl. az Oszkár és Rózsa mamira, vagy Emile Ajar: Előttem az élet című könyvére. Ezeknek a szereplői rendszerint inkább kiskamaszok még. 

Most hogy így belegondolok, tulajdonképpen egy minőségi határvonalat szeretek húzni, és nem azért zavarnak a tucat-YA-k, és a tucatszereplőik, mert fiatalok lennének, hanem mert egyszerűen nem olyan jók, nem olyan egyediek, nem olyan maradandóak ezek a könyvek, csak elmennek egynek. Ilyeneket pedig nem annyira szeretek olvasni, főleg mostanában nem, vágyom inkább a nagyobb, a falrengető, az egyedülállóbb élményekre. 

Summa summárum, nincs nekem elegem a fiatal szereplőkből, csak legyenek kedvelhetők, értelmesek, ne legyenek se koravének, se infantilisek, ne kelljen hosszan a nyelves csók csatáikról olvasgatnom, vagy arról, hogy nem tudnak két srác közt dönteni (Katniss is végül hogy elba**ta.). Nem feltétlen zavar a frusztráltságuk, vagy apró szerelmi bonyodalmaik, szárnybontogatásuk gondoljunk csak Harryre, igen, a Potterre, ja hát igen, kell hozzá némi ütős sztori és rowlingos stílus is ugyebár, de szerintem remek a tinihormonokkal teli ötödik-hatodik kötet is - és nem csak az a lényeg benne, hogy Won-Won és Lav-Lav hol csókolóznak, és Hermione milyen féltékenységi rohamot kap (briliánsat természetesen), ebben egyetérthetünk. Harry kamaszos frusztráltsága is oké, még ha idegesítő is kicsit, annak fényében, hogy mennyi minden nyomta a vállát, elég hiteles. 
Ezzel szemben nekem az nem oké, hogy a most divatos YA-kat egy lapon említsük a Harry Potterrel, mint "ifjúsági regénnyel". Btw, még csak nem is ifjúsági, annyira univerzális és klasszikus és ... jajstenem, álljak le és olvassam inkább újra őket, ugye? :D El tudok diskurálni jó ideig a HP-ről mint ellenpéldáról erre a témafelvetésre. :)
De jó ellenpélda a Csillagainkban a hiba is - bár sokan pont ezt nem szeretik -, nekem egy megható olvasmányként marad meg, és a halál árnyéka miatt a szerelem sem lehetett benne túl rózsaszín, inkább szomorkássá, melankolikussá vált az egész. Ez egy érett tiniszerelem volt, és egész más problémák vetődtek fel a fiatalok életében, mint ilyenkor általában szoktak.

Végül de nem utolsósorban vannak olyan YA-k is, amiknek szereplői egy átmetszeti halmazba esnek. A neveletlen hercegnő naplója sorozat Miája néhány kötetben és szituációban elképesztően bután viselkedik, felesleges köröket fut és hisztizik a semmin. Az első pár köteteben és az utolsókban viszont imádtam. :) Ugyanígy hol túl YA-s volt, hol roppant szórakoztató Carriger Finishing School sorozata.
Csináltam egy kis szubjektív táblázatocskát erről.
A rossz karakterek és a rossz sztorik idegesítenek. A hiszti vagy nyűglődés, a kamaszosságból is csak a felelőtlenség vagy túldimenzionálás, a semmin kattogás, a kavarások. Az egész műfajból természetesen nincs elegem, a YA (b)irodalom szerencsére elég széles skálán mozog, hogy találjak magamnak tetszőket is benne.

Kattintásra megnő.


A témához most is lehet csatlakozni, ti mit gondoltok a YA-ról, és főként, idegesítenek-e a fiatal szereplők? Írjatok posztot vagy fejtsétek ki a véleményeteket kommentben. :) Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármelyik másik témázónak és belinkelünk titeket is.

Lássuk a többiek hogy látják a tiniket a könyvekben: 


Utóvéd (később csatlakozók):

Bubu, Lily,




/A képek illusztrációk. Forrás./ 

24 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez a táblázat. :D Amúgy meg igen, pont ezen gondolkodtam én is, hogy nem lehet ezeket a könyveket egy kalap alá venni. Nekem a ya nem egyenlő az ifjúsági irodalommal.

    Jó kis poszt lett, humoros. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Persze teljességgel szubjektív. :)
      Nagyon nem! Akárhogy próbálom egy kalap alá tuszkolni néha, nagy különbségek vannak. És sokszor az is zavaró, hogy a fiatal szereplő miatt kap valami YA címkét, holott nem sok köze van az ifjúsági irodalomhoz. Egyébként régen mi volt az ifjúsági? A pöttyös-csíkos, meg a Robinson Crusoe. Ehhez képest tényleg nagyon másra gondolunk, amikor a modernkori YA-król esik szó.

      Törlés
  2. Engem az zavar nagyon, mikor a 10.regényben is minden fiatalnak traumatikus múltja van, min.vérfertőzés, megerőszakolás, halálesetek és egyéb tragédiák. Mintha enélkül nem lehetne érdekes karaktereket írni. Ja, nem lehet, mert a karakterek egysíkúak, muszáj bele valami plusz..,érdekes a régi csíkos/pöttyös könyvekben nem kellettek ilyenek, akkor is érdekes volt a sztori és a karakterek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, ez is divatos, valamilyen nagyon tragikus hátteret rajzolni mögéjük. Ilyenkor mindig Szabó Magda ifjúsági regényeinek karakterei jutnak eszembe. Nekik is volt dráma az életükben, de nem ebből állt a karakter árnyalása.

      Törlés
  3. Jó téma, ezt már biztos, hogy sokszor és sok helyen érintőlegesen, vagy bővebben de már tárgyalgattuk :) Tavaly Katacitánál volt talán egy poszt, hogy melyek a kedvenc YA-regényei.
    Amúgy egyetértek veled: egyrészt nekem is már tele a hócipőm a tucat YA-sztorikkal, másrészt lehet, hogy szimplán kiöregedtem belőle :) Amúgy két kedvencem is a nem szeretted kategóriában landolt nálad - mennyire nem vagyunk egyformák! :P
    Én mostanában azt a taktikát alkalmazom, hogy ezeket a történeteket angolul igyekszem olvasni, így legalább ha sz.r is volt, elmondhatom, hogy gyakorlásnak elment :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A YA-téma örök! :D és mindig elég népszerű. :)
      Mindig akadnak azért gyöngyszemek, amikből nem tudunk mi se kiöregedni, csak nehéz szemezgetni a tucatok tucatjai közül.
      Az egyik kedvenced a Szilvási, ugye? Az amúgy kakukktojás, azt én túl későn olvastam, nem tartom olyan rossznak, mint a felsorolt többit, csak nem esett már igazán jól se. A másik melyik?
      Na, ez egy tök jó taktika! Apukám mindig ezt javasolta nekem, mert tényleg ha szar is volt, legalább nyelvileg hasznos volt. :)

      Törlés
  4. A kamaszszerelem rendíthetetlensége :D hát igen. :) ez az egyik dolog, ami a legjobban idegesít. :)
    Jaja, Niki, valamikor írtam ilyet tényleg! Meg tavaly amúgy egy csomó tök jó YA-t olvastam, ami messze nem a sablonos unalomig ismételt hülyeségekre épült.
    Nekem általában amúgy az egyedülálló (tehát nem sorozat) YA-k jönnek be, ezt már megfigyeltem. A sorozatok túlságosan egy kaptafára épülnek. Az Engelsfors szerintem szuper, mert van benne karakterfejlődés, ill. a We were liars is nagyon tetszett, most épp a szerző egy másik könyvét olvasom angolul, ez azért lightosabb. :)
    Nekem amúgy alapvetően nincs bajom a YA-val, főleg a tágan értelmezett verzióval, néha becsúszik egy, és nem bánom. De azt sosem értem, hogy valakit hogy elégít ki az, ha folyamatosan csak ilyeneket olvas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ;)) Akkor pacsi!
      Sok ebben a közös pontunk úgy látom. Az Engelsforst idén be akarom már végre fejezni, csak olyan nehéz nekiállni annak az utolsó féltéglának. :D (pedig tényleg szuperjó könyvek)
      A sorozatokat én is inkább próbálom kerülni, de ami egyedülálló YA-t olvastam mostanában az meg főleg csalódás volt. Kivéve pl. a Finding Audrey-t (amit ki is hagytam a táblázatból...), meg a We Were Liarst. Mit olvasol most a szerzőtől?

      Nekem sincs bajom a YA-val, sőt, szeretem, és időről időre biztos, hogy felé nyúlok, csak válogatni kell. Meg inkább néha a régihez térek vissza, a klasszikus ifjúsági vonalhoz, és akár a pöttyös könyvekhez is.
      Alapvetően nem szeretek egyformát olvasni, mindig nagyon sok műfajból válogatok, szóval én sem értem azokat, akik mondjuk csak a YA-t csak az NA-t, vagy csak a vörös pöttyöst (itt most a friss pöttyösre gondolok, nem a régire) olvassák.

      Törlés
    2. E. Lockharttól most a How to be Bad-et, három csaj roadtripje, szóval nem nagy durranás, de azért remélem, majd a picsogáson kívül más is történik benne. :)
      Ki kell fogni az izgalmasabb darabokat, az biztos. Némelyiknek már a borítójáról süt, hogy tucatkönyv, néha az előolvasások során is belefutok olyanokba, hogy csak nézek, hogy ezt így miért és minek?

      Törlés
    3. A road tripeket nem nagyon szeretem, rájöttem. De majd ha írsz róla, azt azért elolvasom. :) Egyelőre picsogás?

      Törlés
  5. De jó volt ez a poszt, a manóba! Már majdnem értem, mi a különbség ifjúsági és ifjúsági irodalom közt. :)
    Harry Potter mindörökké!
    Érdekes, A neveletlen hercegnő naplója nekem kicsit sem tetszett, valahol a sorozat közepén abba is hagytam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, örülök, ha erre is jó volt ez a poszt :D Pedig nem akartam nagyon fejtegetni, mert nálam is homályos. :)
      A neveletlen hercegnő mélyrepülése a közepe. :S Az első kettő kötet nekem nagyon tetszett, de utána úgy igazán csak a 9-10-11. Viszont jó volt visszatérni hozzájuk, egyszerűen szerettem a környezetet, a mesét Genoviáról, Miát és Michaelt együtt. A film is nagy kedvencem, és talán amiatt is inkább a szép emlékek jutnak róla eszembe. De tényleg egy hisztigép Mia a közepén.

      Törlés
  6. ahogy így kiemeltétek a hibákat a YA-kban, rájöttem, hogy ugyanez van a romantikus regényekben is, csak pepitában, valszeg ezért nem kedvencem egyik sem. a frusztrált, összevert, testileg és lelkileg megkínzott kiskamaszból irányításmániás "szürke" felnőtt lesz, kamaszkori problémákkal és reagálással, amiből mintha sose tudna kinőni.

    a HP-t én is szerettem, bár nem vagyok akkora rajongó, mint te, Pupi. :D de én se tudtam soha tipikus YA-ként gondolni rá. ahhoz ez túlságosan összetett, túl sok történetszállal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, mondasz valamit. Tulajdonképpen felnőtt szereplőknél is pont ugyanezeket a dolgokat nem bírom elviselni...
      Amúgy sajnos a való életben is elég sokan megrekednek a középiskolás szinten és problémákkal (és problémamegoldó képességekkel), nekik biztos kielégítő marad ezekről olvasni. :)

      Hihiii, a HP-imádat örök, nagyon belepistultam, de nem is szeretnék soha kiszeretni ebből az univerzumból. :) Nagyon összetett és nagyon szuper sorozat. :)

      Törlés
  7. Csatlakoznék én is:
    http://www.bubumaczkokuckoja.hu/a-young-adult-new-adult-irodalom-visszavag/
    A Harry Potter szerintem inkább a klasszikus, ifjúsági kategória. Főleg, hogy az első három könyvben kimondottan gyerkőcök, utána kamaszodnak csak...
    Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy nem a műfajjal, hanem a minőséggel vannak komoly bajok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó szuper, köszi! Máris olvaslak! :)
      Így van, szerintem is, már-már klasszikus a HP. :)
      Na de mit lehet tenni? Egyén szintjén persze: válogatni, de amúgy? Van erre is igény... Valakik megveszik a sok tucat ya-t, na-t.

      Törlés
  8. Erről a témáról már én is ezer éve akarok írni, de még nem jutottam el odáig, hogy meg is tegyem, most viszont lehet, hogy fogok, majd linkelem, ha összehoztam. Egyébként hevesen bólogattam, miközben a soraidat olvastam, teljes mértékben a szívemből szóltál, egyetértek mindennel, amit írtál, annyi csak, hogy számomra az Eleanor & Park a szerettem kategóriába került volna, a Shiver pedig a nem szerettem oszlopba.

    Egyébként ez az a gondolat az, ami bennem is megfogalmazódott már évek óta: "Az ifjúsági irodalom, vagy YA (young adult) számomra még mindig furcsa egy kategóriaként, egyszerűen nem tudok például Fehér Klára Négyen meg a békájára, az Abigélre vagy akár az ikonikus Harry Potter kötetekre YA címkét tenni. Az angol és a magyar kifejezés teljesen már impulzusokat hoz elő bennem." Elvileg ugyanazt jelenti mindkét kifejezés, de számomra mégis teljesen más jelentéstartalommal bír. De majd írok róla bővebben én is. Mindenesetre tetszett a bejegyzésed, nagyon jól megfogalmaztad a probléma lényegét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom a posztod, bármikor csatlakozhatsz, ha megjött az ihlet. ;)
      Örülök, hogy egyetértünk! :) Teljesen szubjektív az a táblázat, és totál megértem amúgy, ha valakinek nagy szerelem az Eleanor&Park, én kicsit már öregnek éreztem magam a telefonos szerelmes dolgaikhoz stb.

      Tudom, hogy ugyanazt jelenti a kifejezés maga, mégis tényleg olyan más érzéseket kelt. Ha egyesével kell értékelni, el tudom osztani magamban, mi állhat a YA és mi állhat az ifjúsági címke mögé, de mégis nehéz rátapintani a határvonalra.

      Törlés
    2. Megírtam a bejegyzést én is: http://lilyjegyzetei.blogspot.hu/2016/07/gondolatok-ya-konyvekrol.html

      Törlés
    3. :) Köszi! Belinkelünk téged is.

      Törlés
  9. Ez nagyon szuper poszt, szívemből szóltál! Bevallom, nekem is van olyan, hogy elcsábulok egy-egy tipikus YA-könyvre, és reménykedek közben benne, hogy nem lesz annyira tucat, de hát az esetek 80%-ban mégis csak kiderül, hogy az :D Olyankor bosszankodom.
    De azért mégis csak szoktam örülni, amikor találok egy-egy kincset, az olyankor mindig jól esik a lelkemnek, és visszatér a hitem a műfajba :) Meg néha van olyan is, hogy bár tudom, hogy tucat könyvről van szó, valami mégis megfog benne. Nekem pl. ilyen a Végzet ereklyéi sorozat :D ott aztán szerelmi háromszögtől, picsogó főhősnőtől kezdve felesleges lelki kattogásig minden van, de valahogy azt mégis csak szeretem.
    Amúgy régebben valahol azt olvastam, hogy a YA nem attól kapja meg ezt a címkét, hogy fiatalok a szereplői (mint az ifjúsági regényeknél), hanem ez egyfajta coming of age - műfaj. Ezért is tipikus eleme a kortárs YA regényekben ez a klisé, hogy a tinisrác vagy tinilány hirtelen rádöbben, hogy ő korántsem az, akinek eddig hitte magát.
    Én igazából azt sajnálom a legjobban, hogy a többi életkor rádöbbenései valahogy nem kapnak ekkora teret az irodalomban mostanában. (vagy csak velem nem jönnek szembe? ) Pl. tök jó lenne, ha több regény lenne a 20-as, 30-as korosztályról is, mármint ilyen coming of age témában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :)
      Igen, elég gyakran futhatunk ilyenekbe, sajnos. Persze azért a pozitív példák továbblöknek, hogy érdemes keresgélni, próbálkozni néha, csak nehéz megtalálni az igazán értékeseket a műfajban.
      Na meg ez a kiszámíthatatlan "jókor, jó helyen" faktor, amit mondasz... Van, hogy pont betalál egy könyv, ami máskor nem annyira tetszett volna. :) A Végzet ereklyéit én nem olvastam, de a filmet láttam a Csontvárosból, és az tökre tetszett, néztek is rám páran furán, hogy rajongós posztot írtam róla, de ha egyszer akkor és ott tényleg jót szórakoztam rajta?! :D Azóta se olvastam el a könyveket belőle, pedig akkor utána úgy voltam, hogy kelleni fognak, azóta eltűnt a lelkesedésem, és mégse kellenek. :)
      Igen-igen, önmagában a fiatal szereplőtől nem lesz YA valami, sokszor sikerül jól félre is kategorizálni emiatt ezt-azt.

      Szerintem a 20-as, 30-as (40-es?)korosztály coming of age-történeteit a szépirodalomban kell keresni, csak az meg néha érfelvágós ugye. :) Ami talán tetszhet ilyen szempontból: Szabó Magda: Katalin utca, A Danaida, Szerb Antal: Utas és holdvilág, Jókai Anna: Ne féljetek!

      Törlés
  10. Mindig olvasom a blogodat, de most, hogy YA hónapot tartok, különösen aktuális lett ez a poszt. Mivel sajnos a listázásban és a könyvek feljegyzésében nem jeleskedem, ezért pontos számot nem tudok mondani, de szerintem kb. 10-15 ilyen jellegű könyvet olvastam az elmúlt hetekben.
    Most jutottam el a pontra, hogy besokalltam tőlük és azt hiszem, most már meg tudom fogalmazni, hogy mi a legfőbb problémám velük (természetesen nem szeretnék teljes mértékben általánosítani, vannak kifejezetten élvezhető könyvek is, nekem pl. Stephanie Perkins kellemes csalódás volt): a személyiségábrázolás, pontosabban nem-ábrázolás. Valamelyik kommentben említetted Szabó Magdát. Ő olyan zseniális karakterábrázolással ír, olyan finoman, apróságokkal mélyíti a szereplői jellemét, hogy néha azt érzem, mintha családtag vagy barát lenne a szereplő, annyira közelinek tűnik. Ehhez képest a legtöbb YA személy/jellem/karakterábrázolás kimerül a következőkben:
    X felpillantott és meglátta Y-t. Művészien (!) kócos haj, igéző szemek, római metszésű orr (?), szenvedélyes száj, kisportolt/szálkás alkat. Ilyen gyönyörű fiút/férfit még nem látott.
    És ezzel el is árult Y-ról mindent. Mert ezzel jellemeztünk egy embert. A történet egy bizonyos pontján persze előkerül valami mély titok a múltból, ami megtépázta főhősünket, de éppen csak annyira, hogy ezzel a személyiségábrázolást is pipáljuk.
    Egyszerűen bugyuta és semmitmondó az egész, és a szereplők nem tudnak közel kerülni, mivel megmaradnak 2D-ben és nem tudnak lelépni a lapokról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy olvasol! :) Nahát, hogy bírtad ezt a YA-túladagolást?! :) Persze, vannak jók is a műfajban, nem is vitatom, de tényleg sok az idegesítő vonás és hasonlóság egy csomó újabb YA-ban. Amit leírtál, azzal teljes mértékben egyetértek. Nem így kell ezt csinálni, de akinek tanítani kell, hogy rajzoljon meg finoman és szépen egy karaktert, és némileg azért észrevétlenül - Szabó Magda ennek mestere volt.
      A YA-szereplők gyakran üresek, papírmasék, és nem tudunk meg róluk igazán sokat, még akkor sem, ha akciódús a történet - a cselekedeteik sem mesélnek róluk, csak elvezetik őket valahova, és pontot tesznek a történet végére.
      Stephanie Perkinst nem olvastam, szerinted tetszene nekem?

      Törlés