2016. július 4., hétfő

Meseszám - 7 éves lett a blog!

Tegnap, 2016. július 3-án HÉT ÉVES lett a PUPILLA OLVAS. :) 7 éve lendültem neki annak, hogy olvasmányélményeimet és egyéb apró-cseprő könyves dolgaimat megosszam a könyves közösséggel a hálón.
Bár már unásig ismételt a dolog, nem tudom kihagyni, hogy az egész Lobo miatt indult útjára, és neki köszönhető, hogy annak idején a freeblog lett az első kis otthona az induló blognak.  Egy jó ideje pedig a blogspoton firkálok már. 

Forrás.

Egy kis statisztika, mert már hagyomány, hogy minden évben feljegyzem a szülinapkor ezt a néhány adatot. Jelenleg 606 közzétett bejegyzés (ezzel együtt) 4639 komment és 102 feliratkozott olvasó van a blogon. A látogatottsági számláló 187704-en áll most. Köszönöm, hogy benéztek hozzám! :) 

A legjobb az egészben, hogy nem mondhatnám, hogy csökkent a lelkesedésem ebben a hét évben. Megtaláltam a felületet a hobbimhoz, amiben kreatívan kiélhetem magam.Tartsatok velem továbbra is! :)

Forrás
Köszönöm ezt a sok együtt töltött évet minden kedves olvasónak-látogatónak!
Boldog 7. szülinapot blog! :) 

22 megjegyzés:

  1. Nahát, gratulálok! :) Még sokszor hetet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :D Én is kicsit megdöbbentem, dehát tavaly 6, idén 7, így megy ez a számokkal sorban... :D

      Törlés
  2. Gratulálok a kisiskolás bloghoz! :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog blogszülinapot! Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülit és még sokat!
    Az én drágaszágom holnap lesz 7! :D

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok!
    Még sokszor hét évet! Na meg persze, töretlen lelkesedést :)

    VálaszTörlés
  6. Anna, Dóri, Katherine, Letya, köszönöm szépen! :)

    Dóri, hű, csak egy nap különbséggel vágtunk bele? :) Boldog blogszülinapot neked is!

    VálaszTörlés
  7. A kis Pupi hogy megnőtt! - morzsolok el egy könnycseppet.
    Boldog Blogszülinapot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Morzsolok én is! :') Olyan hihetetlen most 7 év távlatából visszagondolni a kezdésre, és arra is, hogy milyen álomképnek tűnt, hogy egyáltalán írjál nekem, nem ám, hogy aztán néhány évvel később még személyesen is megismerkedjünk... :) Köszönöm szépen közvetve neked is, és főleg neked, mint inspirálómnak, ezt a rengeteg jót az életemben, amit a blogolás adott, és amit ma is ad. :)

      Törlés
  8. 7 éves? De nehéz az iskola táska! :P
    Sok boldog blogszülinapot neked! :)

    VálaszTörlés
  9. Az, hogy töretlen a lelkesedésed, és hogy szeretsz írni meg ezt az egészet csinálni, a blogbejegyzéseidből is egyértelműen kilátszik, és ez tök jó, nemcsak neked, de az olvasóknak is. :) És ez a 7 év pedig nem semmi, gratulálok hozzá! :)

    VálaszTörlés
  10. Sok-sok boldogságot nektek! :)
    Reméljük, a híres hetedik év sem lesz vízválasztó! :D

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszülinapot Nektek (és még sokat)! :) Maradj mindig ilyen lelkes! :)

    VálaszTörlés
  12. Nikkincs, Szilvamag, Katacita, Colourful Fantasy, köszönöm nektek is!
    Ha rajtam múlik, marad a lelkesedés! :)))
    Kata, ha a párkapcsolatunk "átvészelte", a blog is át fogja. ;)
    Szilvamag, örülök, ha látszik is a lelkesedésem. :)))

    VálaszTörlés
  13. Gratula és boldog blogszülinapot utólagosan is! És még sokszor rengeteg évet itt, ugyanilyen lelkesedéssel! :)

    VálaszTörlés
  14. Boldog blogszülinapot, jó, hogy ennyi év után is velünk vagy! :)

    VálaszTörlés
  15. Boldog szülinapot! Így utólag XD Jesszus, 7 év... az még Tibetben is sok :P Gratulka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :D Szerencsére nem Tibetből jelentkezem. ;))

      Törlés