Phyllis T. Smith: Én, Livia

"Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett.Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.
Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia. De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal. A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget. Octavianus vagyona és befolyása egyre nő, így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna."

Hirtelen indíttatásból döntöttem úgy, ez a könyv kell nekem. A borító nemes egyszerűsége vonzott magához, és már vágytam valami igazi "regényes regényre", aminek a meséjébe bele lehet feledkezni. Mi is lehetne jobb választás egy történelmi romantikusnál, az ókori Rómából. 

Julius Caesar meggyilkolásának idején kezdődik a történet, amit a fiatal lány, Livia Drusilla mesél el. Livia egy azok közül az asszonyok közül, akik nem csak dísznek voltak ott a férjük mellett, akik egy kicsit a koruk előtt jártak, és intelligenciájukat nem tudták és nem akarták csupán a háztartás és gyermekek körüli teendőkre szorítva kamatoztatni - Liviát már gyerekkorától érdekli a politika, a hatalmi játszmák, Róma sorsa, a szenátus, a hadiállapotok, és úgy érzi, nem arra teremtetett, hogy apja egyik barátjához férjhez adják. Mégis így történik, de már a Tiberius Neroval való első házasságánál sem tud a hagyományos szerepbe belehelyezkedni, befolyással van és akar is lenni férje ügyeire, és nem egyszer okos tanácsaival az életüket menti meg. Érdekes volt figyelni a sorsuk alakulását, és hogy a politika viszonyok hogy szóltak közbe. Nehéz lehetett okosan előre gondolkodni, hisz a szövetségek és a szimpátia gyakran változott, a népharag, a polgárháborúk lehetősége és valósága mindennapos volt, és nem mindig volt garancia a biztonságra a nagyhatalmúak és tehetősök oldalára állni.

Livia ügyesen lavírozott a férfiak világában, és azt hiszem, bármilyen volt is a valóságban - rosszindulatú történetírók szerint méregkeverő volt, és még a saját unokáit is eltette láb alól -, azt meg kell hagyni, hogy a női manipulációs képességeket tökélyre vitte. Óvatos és ügyes lépései, megfontolt szavai voltak mindig, a megfelelő helyen elültetve, és nem csak szavakkal, de tettekkel is segítette, előrevitte a történelem alakulását. Beleszólása volt a pénzügyekbe, kommunikációba, diplomáciai ügyek bonyolításába: Caesar Octavianus - a későbbi Augustus császár - jobbkeze lett második házasságában. El tudtam hinni a regényből, hogy tényleg nagy befolyással bírt az egész Római Birodalom sorsának alakulására.
Ugyanakkor, ha a másik oldalról is szemügyre vesszük, ő is egy anya volt, aki védte és szerette fiait, még ha néha el is szakította őket egymástól a sors, és feleség volt, aki féltette a férjét a háborútól, a békét pártolta inkább, és nő, akinek szembe kellett néznie más nők lenézésével, intrikájával, rosszindulatú pletykákkal, meg persze a zöld szemű szörnnyel is. Rivalizálás, féltékenykedések, egymásnak odaszúrós párbeszédek éppúgy voltak a könyvben, mint igaz barátságok, a hűség szép ábrázolása Rubrián, a szoptatós dajkán keresztül...

Augustus (Caesar Octavianus) és Livia Drusilla. Forrás.

" - Magyarázd már meg nekem, miért kell a nőknek problémát csinálniuk a semmiből?

- Azért, mert a nők bölcsek, és a férfiakkal ellentétben előre látják a jövőt.

- Ó. Én meg már azt hittem, azért, mert örömüket lelik a tépelődésben."

Olyan szeretettel gondolok vissza a regény történéseire még most is, napokkal azután, hogy befejeztem! Remek stílusban íródott, nagyon olvasmányos. Nem kell hozzá történelmi tudás,  bárki bátran belevághat, még ha csak annyit tud is, hogy Julius Caesart március idusán gyilkolták meg az összeesküvők... Kérlelhetetlenül besodor magával a történet az ókori Rómába, elvisz Spártáig, Szicíliáig, sőt még Kleopátra ölébe is, miközben emberközelien mutatja meg ezeket a történelmi alakokat, akikről keveset tudhatunk, de most mégis elevenen kilépnek a történetírók által ránk maradt papír-képből.

Liviát, bár nem mindig értettem vele egyet, különösen szerettem. Bátor és ambiciózus nő volt, még ha néha kissé erőszakos is, egyes ügyek érdekében. A megrajzolt karakter összetett volt, szenvedélyes, okos. Rendkívül élveztem figyelni alakulását kislánykorától, és szinte könnyes szemmel vettem tőle búcsút a végén. :') Azok az érzések, amiket a szerelme, vagy épp a gyerekei, hű szolgái iránt táplált, szépen voltak ábrázolva. Szinte biztos vagyok benne, ha férfinak születik, ilyen személyiséggel, még nagyobbá vált volna, mint Augustus.

" - Meglehet, hogy mostanában nem figyeltem kellőképp arra, mit gondolnak az emberek, vagy hogy hogyan tudnám magamhoz édesgetni a nemességet. Ostobaság ilyen hanyagnak lenni, de a galliai háború, meg ez a pokolfajzat Sextus... nos, nem tudok mindenre figyelni. Csak egy fejem van.
- Korábban csak egy fejed volt.
Tavius arckifejezése kissé hitetlenkedőnek tűnt, de nem mondott nekem ellent."

Az eredeti borító. 

Kleopátra és Marcus Antonius sorsába sajnos csak a száraz információk alapján pillantunk be, mert távol vannak Liviától. Az egzotikum azonban így is érdekessé tette ezt a szálat. Kedvem támadt tőle újra megnézni a Kleopátra című nagyfilmet, rettentő rég láttam utoljára.

Egy pillanatig sem érezni rajta, hogy a szerző első regénye. Remélem Phyllis T. Smith még sok könyvvel örvendeztet meg minket, akár egy egész sorozatnyit elolvasnék ilyen nőalakokról a történelemben. És meg kell vallani, azt hiszem elég méltatlanul mellőztem már jó ideje a történelmi romantikusokat, vagy csak történelmi regényeket - pedig úgy tűnik, nagyon is nekem való ez. :)

A külseje, a borítókép, és maga a kötés is nagyon tetszett, nem törik meg a gerinc. A levelek kiemelkednek a fedlapon. :) A cím pedig Robert Graves, Én, Claudiusára hajaz, nagyon eltalált. Nem olvastam azt a könyvet, de régóta érdekel, ajánlották már korábban is.

Értékelés: 10/10 Mi más is lehetne! Az egyik legjobb regény eddig idén, amit olvastam. Szórakoztató, mégis okos, komoly, de helyet kap benne a humor is, és nagyon lekötött.

A könyvet kiadja az Agave.
Rendeljétek meg >ITT<.

Idén februárban jelent meg a szerző második könyve: The Daughters of Palatine Hill. :) Én biztosan olvasni fogom.