2014. szeptember 6., szombat

Őszi tervek

Nem szoktam évszakonként tervezni, sőt, ilyen módon előre kupacolni a könyveket, de valahogy átragad rám is, ha mások (Katacita például) is elkezdenek listázni és tervezni, hogy akkor nézzük, nekem mik lesznek a következők? A nyárit is jól felrúgtam (10/2), biztos ezt is fel fogom, de volt egy kellemes negyed órám könyvrendezgetéssel, igazgatással és fényképezéssel. :) 

Íme a tervek, hogy legyen mihez hasonlítani majd a kimenetelt: 


Kattintásra még nagyobbak lesznek :) 

A Curtsies & Conspiraciest már befejeztem, de olyan szép könyv, hogy azért betettem a többi közé. A Fantomfényt és a Lord of the Fliest már olvasom. Kicsit előtérbe helyeztem a kölcsönvett könyveimet is, hogy végre vissza tudjam majd adni tulajdonosaiknak, de ezeken kívül még jó pár saját könyvre fenem a fogam ősszel, meg még idén, például a Casual Vacancyre, Amadea friss posztja óta megint. :) 
Ebben a kupackában benne vannak még a várólistacsökkentősök közül is, pl. a Her Fearful Symmetry, amire mondtátok is hogy őszies hangulatú könyv, a Szent Johanna Gimi első része, és a Kindle-n is pár könyv. 

Csekély az esély rá, hogy ezeket mind kipipálom ősszel, illetve hogy pont ezeket, de a jelenleg is már olvasottakon kívül ez az az ötösfogat, amit valószínűleg tényleg ki is végzek: 

- Alessandro Baricco: Harag-várak
- Georges Simenon:Maigret és a furcsa idegen
- Donato Carrisi: Démoni suttogás
- Audrey Niffenegger: Her Fearful Symmetry
- Alice Hoffman: Property Of

Ki mit tervez, vagy nem tervez őszre? Mit olvassak leginkább és leghamarabb a prezentált pakk könyvből? :) 

Cristy Lopez képe, forrás.
És ha ősz, akkor nekem: avar, almás pite, kakaó, puha zokni, rózsaszín termo pulcsi, szürke esernyő és Harry Potter... :) ezek jutnak eszembe. 

16 megjegyzés:

  1. bírom a kupacolást. ;))
    én semmit nem tervezek.tök fölösleges, úgysem tartom be.:D
    újabban csak annyira vagyok képes, hogy elkezdem a könyvet, aztán ha a kezemben marad, végigolvasom, ha meg nem, akkor belekezdek egy másikba.
    ez persze nem tart vissza, hogy képzeletbeli listákat gyártsak, amik az első adandó alkalommal meg is dőlnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, esküszöm ez a legjobb része, hogy összepakolom a könyvecskéket, meg vissza :) ha másért nem is, ezért jó a tervezés, aztán én is majd mást olvasok lehet.. :)

      Törlés
  2. Nem szoktam listákat írni (de másokét nagyon szeretem nézegetni!), annak örülök, ha a VCs-t sikerül megcsinálni (mind a 24-et).
    Én imádom az őszt, de még el bírnék viselni egy kis nyarat.
    A Her Fearful Simmetry kicsit fura is, főleg a vége. Akkor olvasd, amikor nyitott vagy a furaságra. Ezen kívül még Hoffmanra, a Casual Vacancyre szavazok.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, közben kész lettél a 24-gyel is? Gratulálok hozzá! :)
      Én is elbírnék még egy pici nyarat, de nem úgy tűnik, hogy lesz. :(
      Nem baj ha fura, sőt, szinte vágyom valami furára. :)
      Oké, vettem ;) ;)

      Törlés
    2. Mondom, "ha sikerül".:) Csak a 12 van meg.

      Törlés
    3. Ajjmár, tényleg nem tudok olvasni :D

      Törlés
  3. "Volt egy kellemes negyed órám..." :D
    A Her Fearful Symmetryre mindenképp adnék egy szavazatot az ősz miatt! :) Illetve a Casual Vacancy nekem is nagy szerelem. A House Without Mirrors borítója és címe meg annyira tetszik, hogy kíváncsi lennék, mi rejlik belül.
    A Feed nekem nagyon tetszett, jóféle zombis könyv, várom, hogy jöjjön a következő része (magyarul).
    SZJG haha :D Eleinte nagyon kitámasztottam, de amúgy szerintem néha jólesik az embernek ilyen kis kukaságokat olvasni:)
    A legyek ura hogy tetszik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jegyeztem! :) A House Without... kicsit mesés, nagybetűs, képes, majd szerintem a poszthoz befotózok pár képet belőle. A Bookdepo félórás akciójában csaptam le rá éve elején (azt hiszem).
      Ó, a Feed több részes? Nem is figyeltem.
      SzJG... ráizgattak többen is, három kötetet birtokolok, meglátjuk, hogy mennyire lesz bűnös élvezet, meddig tartok ki :D
      A legyek ura nagyon jó eddig. Kíváncsian várom a végét. Imádom a stílust.

      Törlés
    2. Aha, természetesen a Feed is sorozat... angolul megjelent már mind3, meg persze van egy 3,4-edik rész is:) Csodálkozom amúgy, hogy magyarul még nem jött ki a 2. rész.
      SZJG tényleg guilty pleasure, néha rágondolok, hogy időnként mennyire élveztem, és esküszöm belepirulok. Az első kötetek még egész jók, amúgy szerintem végig ugyanaz az egész, csak egyre inkább elnyújtva.

      Örülök, hogy tetszik A legyek ura, én is szerettem, bár magyarul annyira a stílus nem jött be, olyan "távolságtartó" volt, bocs, ha hülyén fogalmazok, de jobb szó nem jut eszembe.

      Törlés
    3. Köszi, nem vettem észre, mert nem néztem utána, csak kölcsönkaptam. :)
      Figyelj, ha a Neveletlen hercegnő naplóit szerettem... szerethetem az SZJG-t is :D meg te is, nem kell ilyenen pironkodni, szereted és kész! :)

      Nem, nem, szerintem jól mondod, az angol is kissé távolságtartó, de érdekes módon úgy érzem, hogy ez illik hozzá. Egy kicsit felelevenítette a régebben olvasott könyveim közül A tizenötéves kapitányt meg a Kétévi vakációt is, azokat olvastad? Várom a végét nagyon...

      Törlés
  4. Őszre nekem is tervben van Niffenegger ikrei, mert nekem várólistás. Én szimplán a várólistámat szeretném letudni, ilyenek vannak még rajta hogy: Meg Cabot: Airhead, Jo Nesbo- A denevérember, Maus képregény, Scott Sigler: Járvány, Melissa de la Cruz: Álarcban. De pályázom Eleanor és Parkra is, amint megjelenik, és a Feed nekem is megvan, már beleolvastam és tök érdekes, úgyhogy azt én is szeretném kiolvasni. Hajrá a listához :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yay, olvashatjuk együtt :) bár most a Harag-várakba fogtam bele elsőnek :)
      Eleanor & Park látom sokakat felizgatott :)

      Törlés
  5. A Harag-várakat már láttam nálad Goodreadsen és meglelkendeztem, de a Harmóniának is örülök, hogy be van kupacolva, rá szavazok meg a Calderonra, az laza nagyon, gyér sorokkal, szóval olyan jellegzetes kmk-s, elolvasod két nap alatt, aztán húzza maga után a folytatást is ; )
    Borbíró és Kísértés Rt. nekem kettő abból a ritka fajból, amit nem bírtam végigolvasni, pedig elég egy görcs vagyok igazán, nem nagyon hagyok félbe regényt, legalábbis nem végleg és szándékosan :D
    Feed vagy négy éve várólistán, meg is van angolul, csak valami mindig eléfurakodott, de még érdekel, lehet, utánozó majom leszek, ha elkezded.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te Zergemadár, ez már a Calderon folytatása, vagy én nem tudok a harmadik részről? :D
      Van egy olyan megérzésem, hogy nekem be fognak jönni, amiket te nem bírtál letuszkolni :))
      Nekem is régóta itt van már a Feed, és kölcsön, szóval haladni kell. :) Figyelj és utánozz majd :D :D Együtt olvasni jó :)

      Törlés
  6. Á, tényleg, látod, csak ez a borító maradt meg bennem, az első rész az sutty, azt sem tudom, mi van a címlapján :D hát, remélem jövőre kapunk harmadik részt is :D de jobban örülök amúgy a Scar-folytatásnak, ha már választani kellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, jó lenne :) én is örülök a Lucynak, bár még Scart sem olvastam, de szeretném. :)

      Törlés