2014. június 26., csütörtök

Graeme Simsion: The Rosie Project

Üdítő, üdítő, üdítő! Köszönöm Lobonak, aki miatt felfigyeltem erre a könyvre! :) 

A The Rosie Project egy szerelmes történet, és - hála a jó égnek - nem a konvencionális fajtából. Ez a regény egy üdítően újszerű kirándulás, mert romantikus és szórakoztató is, de mégis egyedi és még a tetejébe  egy kicsit tudományos is. :) Megvan benne az a bizonyos plusz. :)

A történetet Don Tillmanen keresztül ismerjük meg, aki egy borzasztóan pedáns, rendszerető (és rendszer-szerető), kimért és humortalan genetikus professzor Teljességgel antiszociális. A legjobb az egészben, hogy mégis, valahogy már az elején lehet kedvelni, később pedig még inkább. :) Donnak szigorú menetrendjei vannak, egyetlen percet sem szeret elvesztegetni, minden ki van számolva, meg van tervezve, semmi helye a spontaneitásnak és a "felesleges" tevékenységeknek, időrabló dolgoknak. Még a boltban is tudják, mit fog venni minden egyes kedden, mit főz meg, szinte vakon, ahogy követi hétről hétre és napról napra ugyanazt a rutint.
Mégis, egyszercsak elérkezettnek látja az időt, hogy legyen egy felesége. A témát pedig honnan is közelíthetné meg, mint a tudományos oldalról. Szakszerű és minden lehetséges hibát, inkompatibilitást elimináló kérdőívet szerkeszt, amit bevet társkeresőkön, rapid randikon. A kérdőívben vannak azonnali buktató jellegű kérdések, mint például a dohányzás, vagy a vegetarianizmus. :)

... és akkor jön Rosie... (de nyugi, nem kell rögtön rózsaszín felhőpamacsokat látni!) :)


... Rosie, aki dohányzik. Szeret néha kicsit becsípni is. Vegetariánus! És mellesleg tulajdonképpen semmi köze Don kérdőívéhez, csupán Don genetikai képzettségét szeretné igénybe venni, hogy megtalálja az igazi, biológiai apját. Mégis, randi lesz belőle, és meglepő módon Don jól érzi magát. Sőt remekül - bár az elején nehezére esik bevallani. Donban valójában a különcségén kívül is van valami, ami bár nincs kimondva, erősen utalgatnak rá, hogy Asperger-szindrómás. Nehezen értelmez arckifejezéseket, mimikát, nehezen tudja elhelyezni a különféle köznapi helyzeteket, a megfelelő modort, hangnemet, szociális viselkedést nem mindig találja el. Egyszóval, van min dolgozni jövendőbeli partnerének. :) A Wife-project és a Rosie részéről indított Father-project végül összefonódik Rosie-projectté, és Don élete fenekestül felfordul. De legalább megtanul kicsit (vagyis inkább sooookkal) spontánabb, felszabadultabb, és ami még fontosabb, közvetlenebb lenni, és még a kommunikációja is szépen árnyalódik.


Gregory Peck. Forrás
A legjobb az egészben, hogy igazából nem kell azon görcsölnünk, hogy is jönnek össze, mi is lesz, jujj most ki rontja el, mert annyi minden más van még, főképp a Father-project, ami izgalmas DNS-minta gyűjtéseket, besurranásokat, trükközéseket, sőt, még szökéseket is magában foglal, de ezen kívül ott vannak még a mellékszereplők, Gene és Claudia, illetve egy potenciálisan tökéletes wife-project applicant is felbukkan!
A könyvben van néhány magyar szereplő is, pl. egy Havasi professzor, illetve egy Klára és egy Éva, ez utóbbi Don takarítónője, aki mindig rövid szoknyában van :D :D ...
Don egyébként egyáltalán nem egy szerencsétlen pacák, csak egy csiszolatlan gyémánt. Ráadásul még jóképű is, a fiatal Gregory Peckre hasonlít. :)

Ajánlom a magyar kiadók figyelmébe is ezt a könyvet, mert egy okos, bájos regény, érdemes lenne kiadni.

A szerző. Forrás

Értékelés: 10/10 Remek. Hol kacagtató, hol izgalmas, hol megható, de minden mondatában kedves és megkapó történet, tényleg csak ajánlani tudom. Szerettem Don másképp működő agyán, rendhagyó szemléletén keresztül megélni a történéseket.
Tök jó, hogy vannak pasik, aki képesek ilyen jó chick-litet írni :)

Jó hír, hogy decemberben érkezik a folytatás, a The Rosie Effect! :) Én tuti olvasni fogom!


13 megjegyzés:

  1. Jajj de örülök, hogy Neked is tetszett és kösz, hogy felhívtad a figyelmemet a folytatásra, megy is a kívánságlistára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked köszönhetem az élményt, szóval köszi itt is! (a blogod szerintem megint bekapta a kommentemet, sebaj :D)
      Örülök, hogy most meg én mutathattam újat ;) Nagyon várom már a folytatást, remélem ugyanilyen jó lesz :)

      Törlés
  2. Ó, de jó lenne ezt magyarul olvasni!!!! Tök jó könyvnek hangzik, olyannak amiért azonnal rohannék a boltba, hogy megvegyem.

    VálaszTörlés
  3. Erre a könyvre én is felfigyeltem Loboék podcastjában, tök jó, hogy te is írtál róla - nekem is olvasnom kell! :))

    VálaszTörlés
  4. Szilvamag, Theodora, remélem hozni fogják magyarul is, tényleg érdemes lenne! :)

    VálaszTörlés
  5. Rákerestem a bookline oldalán és azt a találatot kaptam, hogy a Libri Ésszerű szerelem címen 2014-07-15-én megjelenteti. Erről tudtok valamit?

    VálaszTörlés
  6. Az előbb is írtam egy másik kommentet is, de mintha elszállt volna. Csak annyit, hogy köszönöm az ajánlást - must have kategória lesz az alapján, amit írtál róla (meg Gregory Peck nálam amúgy is nagy kedvenc! :))

    VálaszTörlés
  7. Nikkincs, az én egyik kommentem is elszállt, kicsit vacakol a blogspot...
    Örülök, hú és nagyon köszi az infót, én még eddig nem kerestem rá. Mondjuk ez a 07. 15, mindjárt itt van, ahhoz képest semmi reklám, semmi borító még.
    Remélem sokatoknak fog tetszeni ha magyarul is elérhető lesz :)

    VálaszTörlés
  8. Juj, erre én is felkaptam a fejem anno Lobonál, ezek után meg pláne... Nagyon remélem, hogy kijön magyarul :)

    VálaszTörlés
  9. Á, ez izgalmasan hangzik.:) Mennyire nehéz a nyelvezete? Tinglitangli YA-kkal egész jól boldogulok, hadd legyen ez a viszonyítási pont.

    VálaszTörlés
  10. Ilweran, tegnap is írtam neked választ, de úgy fest, hogy az nincs meg, szóval: Pöfi azt mondta, hogy a Libri mindig időben van a kiadási dátumokkal, úgyhogy eszerint tényleg 07.15. :)

    Amadea, szerintem közepes a szókincse, nem annyira tinglitangli, mert nyilván van benne egy két tudományosabb szó is, plusz Donnak kifinomult a stílusa, de szerintem megbirkóznál vele :)

    VálaszTörlés
  11. Hú, ez nagyon jól hangzik, nyáron biztosan sort kerítek rá. :)

    VálaszTörlés
  12. úúúúúúúú hát én ezt most ingyombingyomazonnyomban felpakolom a várólistámra mert úúúú ennek szuperjósztori szaga van. hah már ezt a posztot is üdítő volt olvasni :)

    VálaszTörlés