2014. június 25., szerda

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Nagyon régóta szemeztem ezzel a regénnyel, de most ha bottal ütnének sem tudnám megmondani hirtelen, hogy végül honnan, hogyan is lett meg. Teljesen homályba vész, de a lényeg, hogy itt volt már egy ideje a polcomon, és idén betettem a várólistacsökkentésbe is. 

Egy nagyon picinyke, nagybetűs, néhány órás könyvről van szó, tegnap szinte egyben olvastam el. Rövid, de nem könnyed, nagyon is nyomasztó és tabudöntögető. 

A történet Harriet és David életét mutatja be, akik ifjú házasokként nagyon lelkesen vágnak bele az életbe és főleg a családalapításba, egymás után jönnek a gyerekek, szinte szünet nélkül. Már előre hatalmas házat vesznek, benne óriási nappali, több emeletnyi szoba, manzárd, a családi meleg és a sok rokonos vendégségek idilli helyszíne. Jó néhány évig valóban az is. Az élet a karácsony, húsvét, nyári vakáció állomásokból áll, amikor is megtelik a ház rokonokkal, vendégekkel és gyerekeikkel, a menetrendet pedig csak itt-ott szakítja meg egy újabb csemete érkezése.
Az ötödik gyerekkel azonban valami gond van... nem beteg, és nem fogyatékos - legalábbis nem tudja senki rámondani, mégis... abnormális. Már anyja hasában gonosz kis féregként próbálja megkeseríteni Harriet életét, és később sem lesz jobb a helyzet... Ben, ahogy az ötödik gyereket nevezik, furcsa, veszélyes, ijesztő, gyilkos hajlamú... Ahhoz, hogy a család egyben maradhasson, intézetbe kéne adni, de vajon képes-e erre Harriet?

Tulajdonképpen elvárások nélkül vágtam neki a könyvnek, talán ezért is tetszett annyira. Mintha a Beszélnünk kell Kevinrőlt gyúrták volna össze a Rosemary gyereket várral. Egy kicsit ez is, egy kicsit az is, bár kétségtelenül nem a klasszikus sátán gyermeke sztori, inkább realisztikus, és ugyanúgy felveti azokat a tabutémákat, mint Shriver a Kevin-könyvben: lehet-e rossz, gonosz a gyerek eleve? Lehet-e az anyának nem szeretni a gyerekét? ... Mindez persze sokkal rövidebben, tömörebben, valahogy egyszerűbben, és közel nem annyira gyomrot megfekvően.

Értékelés: 10/8,5 Az elején úgy gondoltam ez egy vicc lehet, hogy Lessing, a Nobel-díjas ilyen kisiskolásan, lecsupaszított stílusban ír, de aztán hamar megkedveltem, és érdekelt, hogy vajon mit lehet kezdeni egy "ilyennel", mint Ben. Lehet-e erre válaszolni? Te otthagytad volna az intézetben, vagy visszahozod? Mikor lehet tisztább a lelkiismeret?

Tetszett a nyitott befejezés is, az egész téma, a kérdésfelvetés. Tetszett a Down-kóros gyerek szerepeltetése is, Ben mellett, hogy még jobban lássuk, mi is a probléma.
Szerintem ennyi pont elég egy ilyen jellegű regényhez, patikamérlegen kiszámolva, semmiből se túl sok, mindenből épp egy kicsit elgondolkodtató.

A borító telitalálat, a záptojással... még az Ulpius szép-korszakából ;)

Hm, most látom csak, van folytatása is: Ben, In the World címen.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a könyvet egyszer régen én is kinéztem magamnak valahol, de akkor nem neveztem be rá. A posztod alapján azonban azt hiszem, felveszem újra a listámra. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem nem igazán tetszett a könyv, màr néhány éve olvastam. Egyébként, amikor Kevi t olvastam, neken is eszembe jutott az 5.gyerek.
    Ez a könyv megosztó, mint ált.mindegyik, de ez olyan téma, amiről legalább érdemes beszélni.
    Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy ha most olvasnám (4évvel később) , másképp gondolkodnék ezen, de hogy miért......

    VálaszTörlés
  3. én is el akarom olvasni ezt egy ideje, talán még Kevin környékén vettem fel várólistára. Az biztos hogy nem egyszerű kérdés, de bizony vannak pszichopaták akik annak születnek, az agyi vegykonyhában valami nagyon félremegy nekik :(

    VálaszTörlés