2012. június 12., kedd

Pierre Lemaitre: Téboly


Két napja, amikor befejeztem a könyvet, már félálomban eszembe jutott, hogyan fogom ezt a bejegyzést elkezdeni, és emlékszem nagyon tetszett is a gondolat, csak úgy folytak egymásba a jó mondatok. Na, majd másnap reggel leírom. Mondanom sem kell, egyetlen szóra nem emlékszem az egészből. De ezernyi más jutott azóta az eszembe, és ezt bizony csak jó könyvek tudják elérni. Remek könyvek. És ez az. 

Nagyon régen merültem már bele ilyen módon egy történetbe, hogy azt tényleg ekkora léptékkel, szinte egyszerre olvassam el, ismerjem meg, és hogy végig ennyire lázban tartson, érdekeljen, minden sorát faljam egymás után.

A történet elején megismerünk egy fiatal nőt, Sophie Duguet-t, aki depressziós, zavart, nem emlékszik dolgokra, homályos számára életének nem egy mozzanata, és bizony cseppet sem lesz szimpatikusabb amikor minden jel arra mutat, vér tapad a kezéhez, nem is egy ember vére. Hullák szegélyezik az útja nyomát, ami hamarosan egy menekülési vonal lesz, ahol személyazonosságának, kinézetének, tartózkodási helyének változtatásával próbál lavírozni, és megmenekülni a rendőrség és a börtön elől. Közben mindig fáradt, levert, zavarodott, és a tetejébe láncdohányos is (meg lánckávés).
Nyomasztó környezet, hangulat, nyomasztó főszereplő, nyomasztó tudatlanság arról mi hogyan is történt, bizonytalanság… Sophie végül egy házasságba menekülve próbál új, feddhetetlen személyazonosságot szerezni magának. De ki az az őrmester, akivel összehozza a sors?

A második részben aztán fordul a kocka. Megjelenik egy férfi elbeszélő, és kiderül, ami beborul… Ennél nem árulok el többet, hiszen egy igazi pszichothrillerről van szó, a lényeg rögtön világossá úgyis, ahogy a második rész elkezdődik, de nem is ez a fontos, hogy tudod onnantól kezdve hogy mi van és nagyjából mi lesz, hanem az őrjítő feszültség, a nyomon követés, a félelem, a nem-tudás, a borzasztó űrök kitelítése valami még borzasztóbb, megfoghatatlan gonosszal…

Imádtam. Nyomasztott, szorongatott, kirázott a hideg és én mégis csak pergettem a sorokat, és nem akartam ezt tudni és mégis az egészet tudni akartam, és szomjaztam a bosszút, és hogy minden rendbe jöjjön, de az lehetetlen, az már túlságosan tönkre lett téve, el lett lopva...

Sophie-t nem szerettem az elején, nagyon nem tudtam hova tenni. Mit fogok én kezdeni egy ilyen nehéz pszichés esettel, egy depressziós, gyilkos hajlamú bigével? Milyen jó, hogy nem ez lett belőle.

A könyv egy igazi rémálom. Annyira plasztikusan valóságos volt a második rész eseménynaplója, hogy többször szó szerint lesápadtam, vagy meg kellett pihennem egy percre, a könyvet az ölemben összecsukva, hogy megemésszem, mit tett itt egy emberi lény, egy másik emberi lénnyel, és közvetve vagy közvetlenül még sok másikkal. És hogy miért is… Mennyi ilyen tébolyodott ember lehet a világban, ahol mi is élünk...
Sosem olvastam thrillert. Filmben láttam már borzalmakat, bár a horrorok legtöbbjén inkább nevetek. Kiszámítható és inkább csak véres, gusztustalan, vagy túl mű. Ami igazán befosat az az ilyen jellegű ijedtség, az ilyen zsigeri rettegés, ami megfoghatatlan, mert az apróságokban rejlik, például egy nyitva felejtett ajtóban egy elveszett kis tárgyban... de racionális alapjai vannak és a legeslegrosszabb, hogy a tudatod mélyén ott van, veled is megtörténhetne, nincs benne gumiszörny, digitálisan szerkesztett, súlytalanul lépkedő dinoszaurusz meg mű-levágott fejek, csak olyan vesédig hatoló téboly és borzadály, és életek feldúlása, elmék megbomlása és megbontása, hogy kimondani nem lehet. Kegyetlen.
Az ilyen jellegű filmeknél annyira pattanásig tudok feszülni a pszichés háttér túlzott átélése miatt, hogy gyakran átkapcsolok a vége előtt, de már a feszültebb jeleneteknél. Úgy látszik viszont könyvben ez igazán az én műfajom.

Az eredeti cím: Robe de marié, azaz esküvői (menyasszonyi) ruha. Ez magyarul nem hangzott volna valami jól és nem is a megfelelő célközönséget vonzza. A Téboly jó választás volt.
Nima
, hálás köszönetem, hogy utazó könyvvé tetted, felhívtad rá a figyelmet és eljuthatott hozzám is. :)
Kedvenc lett.
Kíváncsi vagyok megfilmesítik-e. És kell Lemaitre többi könyve is.

Értékelés: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése