2019. június 3., hétfő

Nyári tervek 2019

Forrás.
Nagyon vártam már, hogy összerakhassam a következő évszakos tervlistát, részben azért, mert beköszönt a nyár, részben pedig azért, mert - lekopogom - úgy tűnik kicsit sikerül jobban tartani magam ahhoz, amit eltervezek olvasás szintjén. Nem csak találomra dobálom össze a könyveket a polcról, hanem tényleg azokat szedem össze, amikre az elkövetkező három hónapban sort szeretnék keríteni. Utána pedig próbálok elsősorban ezek közül válogatni. Nagyon furcsa, de nagyon felszabadító is egyben, hogy recim még egyáltalán nem volt ebben az évben - persze nem kizárt, hogy lesz, meg nem is baj. :) Mindenesetre most nincs soha "házi feladat", még ha az is valami érdekes könyv lenne esetleg, nem szorít semmilyen határidő, csak kedvemre olvasok. 

És akkor lássuk, hogy ezen a nyáron miket szeretnék kedvemre elfogyasztani: 

A befejezésre várók

Neil Mulholland: Harry Potter pszichológiája - 10%-nál tartok, kicsit szárazabb, mint gondoltam, de ettől függetlenül érdekel, és be fogom fejezni
Michelle Obama: Becoming - 50%-nál járok, nagyon tetszik ez a bepillantás az Obama család életébe :) 
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - 10% még csak, de már most nagyon beszippantott, szerintem kedvelni fogom végig. Egy éve aszalom már szegényt a polcon... 

A további tervbe vett könyvek

- Moskát Anita: Horgonyhely - hallottam hideget-meleget róla, van akinek a legjobb altató, van, akinek a legjobb magyar fantasy... Kipróbálom magamnak, és ez alapján eldől, hogy az Irha és bőrt is akarom-e.
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten - listaveterááán! 
Saját kép.
Craig Thompson: Blankets - Takarók - megkaptam ajándékba ezt a gyönyörű graphic novelt és szerintem nem fogom soká tartogatni az olvasását, hiába hogy téli hangulatú
Georges Simenon: Maigret és a Dél Keresztje - nem telhet el nyár Maigret nélkül, és ez vcs-s is
- Emylia Hall: The Book of Summers - nyári is, vcs is
Kalo-Pándy-Popper-Ranschburg: Felcserélt szerepek 
- Csepeli-Kígyós-Popper: Magára hagyott generációk - egy kis pszichológia és vcs mindkettő
Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata - vcs, plusz kölcsönkönyv
- Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima - nagyon érdekel, és újra "aktuális" az HBO sorozat miatt, amit szintén nézni szeretnék

Ismét 12 betervezett könyv, amikkel, ha minden jól megy, kész lesz a várólista csökkentés is, és szuperül is fogok szórakozni. :) Vegyes társulat persze, és nem csak és kizárólag őket fogom és szeretném forgatni, lesznek további spontán választások is. Nagyon szeretném olvasni a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágbant is, de a Párducpompához és Celeste Ng Little Fires Everywhere című könyvéhez is kedvet kaptam nemrég... (Álljanak itt bónusznak :D )

Aktuális állás: 7/12 (8/15)


Ti milyen könyveket terveztek nyárra? Mi az, ami semmiképp nem maradhat ki? 

17 megjegyzés:

  1. megnéztem a csernobilt, valami eszméletlen jó, és én is pont ezért tettem olvasóra a csernobili imát.
    szerintem nagyon hitelesre sikerült az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most elég sok embernél látom olvasás alatt, vagy csak betervezve. Végigsöpör a téma mindenkin. :)
      Meg fogom nézni én is a sorozatot is.

      Törlés
  2. Most mindenki a Csernobilt nézi a környezetemben, én meg nem győzöm hangoztatni nekik, hogy olvassák a könyvet is.
    Jaj de jó, hogy ott látok egy Nyarak könyvét. Én azt nagyon-nagyon szeretem. Szép regény, remek hangulata van, az ember rögtön pakolna és menne a helyszínére. Meg full nosztalgia az egész, a régi gyerekkori nyaraim jutnak eszembe. Meg is hoztad egy újrázáshoz a kedvem :)
    Listaveterán - ez de jó kifejezés, remélem valamikor ezt is elolvasod, hogy erről is beszélgessünk egy jót. Plusz a Ferrantét tűkön ülve várom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, jól teszed!
      Ó, nahát, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól beleválasztok, és ennyire fogtok (instán is) lelkesedni a Nyarak könyvéért! :O :D
      A listaveterán azt hiszem kivételesen tényleg az én kreálmányom volt. :D Szegény Böszi könyv 66 listát és tervet és vcs-t megjárt már... xD

      A Ferrante eddig szuperséges (á la Heloise)! :D

      Törlés
    2. Na, majd olvassuk együtt a Nyarakat! Amúgy könyvben van meg neked? Csak mert csodaszép kiadvány szerintem :)
      Böszi??? :DD
      Juj de jó, hogy bejött Ferrante, azért izgultam ám :)

      Törlés
    3. Ööö, persze, ott van a képen is a könyv. :D De az angol verzió. Tudom, hogy a magyar is nagyon szép. :)
      Anett szokta Bösziként emlegetni. :D

      Törlés
  3. Michelle Obama könyvében kábé most én is itt tartok, és nekem is nagyon tetszik, igazán inspiráló nő! Most mondjuk kicsit félretettem, de hamarosan folytatom.
    Nagyon örülök hogy tetszik a Briliáns barátnőm :) ha már most beszippantott, akkor ez valóban nem lesz másként a későbbiekben sem!
    A Horgonyhelyért én nagyon odáig voltam, talán a végefelé ült le kicsit a történet, de nagyon meghatározó volt számomra a hangulata, még a mai napig élénken emlékszem rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Együtt haladtunk akkor. :) Számomra is igazi példakép, és végtelenül szimpatikus is. A Briliáns barátnőm miatt egy kicsit én is félretettem, de mindkettővel szeretnék majd haladni, mindegyik másként érdekes. :)
      Hú, de jó, pont utoljára valaki olyantól hallottam a Horgonyhelyről, aki nem annyira kedvelte, de nem akartam emiatt kiszedni a tervek közül.

      Törlés
  4. Csernobil téma nálam is :D Épp ma beszélgettem egyik barátnőmmel róla, ő már olvasta Cs.imát is - én még csak szemezek vele.
    Moskát Anitát én is most olvasok, az Irha és bőrt kezdtem el :) Kíváncsi vagyok neked hogy fog tetszeni!
    Obamané életrajzát is nemsokára sorra szeretném keríteni, sikerült kihoznom a könyvtárból :D
    Nagyon jó könyveket válogattál össze, na meg a vcs-hez is hajrá! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most gyakorlatilag mindenhol, akárkivel beszélek-találkozok, téma a Csernobil. Olvassuk együtt (csak adjál kb két hét előnyt :D)!
      Láttam, hogy pont az Irha és bőrt olvasod, kíváncsi vagyok a véleményedre! :)
      Obamáné :D Ez milyen furcsán hangzik. :D Jó nagy könyv!

      Köszi szépen! :)

      Törlés
    2. Hú annyi tervem van a nyárra nekem is, augusztusi közös olvasás? :D Igen, eddig nagyon elgondolkodtató és érdekes.
      Obamáné :D Igen, szép kiadás meg fotók is vannak :)

      Törlés
    3. Oké, akkor én júliusban azért már nekiállok :D

      Törlés
  5. Az Obama könyv nálam is nagy kedvenc lett, és még ha kicsit lassabban is emészthető, teljes mértékben olvasásra érdemes önéletrajz! :) Innen a Leányrablás véleményedre vagyok borzasztóan kíváncsi, de a Nyarak könyve is felkeltette már az érdeklődésem. A Csernobili imával még egyelőre várakozó állásponton vagyok...

    Klassz kis lista, sok sikert kívánok a teljesítéshez és persze szuper élményeket! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem érzem annyira töménynek, nagyon jó olvasni, és megismerni a családi hátteret, megismerkedésüket Barack-kal, és minden egyebet. :)
      Igen, nem titkolom, a Leányrablást, most már tényleg miattad tettem ide, és szeretném lehúzni mindenféle listámról! :D

      Köszönöm!!! :)

      Törlés
    2. (én egy csomó ideig azt hittem, ez a Barack csak egy gúnynév Obamán, aztán szembesültem vele, hogy ja, őt így hívják.:D)

      Törlés
    3. :"D Ez komoly? :D Ez nagyon jó!

      Törlés
    4. Nekem kicsit lassabban csúszott a sok infó miatt, de lehet, csak kevésbé vagyok járatos az önéletrajzok terén. Nem túl sokat olvastam eddig, de Michelle nagyon szimpatikus és életigenlő személyiség, öröm volt olvasni a sorait! :)

      Juhúúúú, ez most nagyon feldobott! :)))

      Törlés