Csernus és a "se veled - se nélküled"

Forrás.

Alkalom szüli a Csernust, avagy megint sikerült ellátogatnom a doki egyik előadására. A téma a "Se veled, se nélküled - filmvetítéssel a párkapcsolatok nehézségeiről" címet viselte, de ahogy az sejthető volt, ennél azért szerteágazóbban beszélt a doki, és nem csak azok számára volt élvezetes (szerintem) az előadás, akik megszólítva érezték magukat. A kérdésre persze, hogy ki van épp se veled, se nélküled kapcsolatban, egyetlen kéz sem lendült a magasba a közönségből. A különféle feltett kérdésekre persze mindenki elég zárkózottan reagált, ami számtalan kis apró poénkodásra adott teret Csernusnak. 

Szerintem kifejezetten jó kedve volt, és elég laza volt, de mondjuk máskor is az szokott lenni, tapasztalatom szerint. Viszont lehet, hogy kicsit jobban átgondolhatná ennek az előadásának a szerkezetét. Viszi ugyan a témát és az előadás menetét előre, és sokfelé mindig az adott, mikrofont kézbe kapó ember, és jelen esetben a bekészített filmklipek is, de mégis, azt vettem észre, kicsit csapongott, és sokszor hagyott félbe valamit azzal, hogy erre majd később visszatér, majd mégsem tért vissza. Szóval, kapd össze magad, doki! :D 

Mindent egybevetve persze élveztem az előadást, sokat nevettem, voltak megszívlelendő gondolatok, és mindig hallok valamit, amiben megtalálom önmagamat is. 

A párkapcsolatok nehézségeiről való elmélkedés azzal kezdődött, hogy tulajdonképpen milyen nagyon nagy hiba is az, hogy a párunkkal amikor leülünk beszélgetni - és itt inkább valami fontosnak a megbeszélésére gondolok, vagy nevezhetjük egyesek esetében ezt baszogatósdinak is (sajnos) -, akkor hogy van az, hogy nem kérdezzük meg a másiktól: 

Van-e kedved, időd beszélgetni?

A felismerés erejével kólintott fejbe ez a mondat, mert szerintem is nagyon-nagyon fontos lenne így kezdeni néha. Mert a másik néha egész nap rohant, egész nap másokra koncentrált, problémákat hallgatott meg és oldott meg, és nem biztos, hogy az az este a legalkalmasabb arra, hogy otthon is egy óriási, vagy akár csak egy kisebb, de fontos problémakör megoldásába, megbeszélésébe belemenjenek, mert abból egyenes út vezet a veszekedéshez, személyeskedésekhez, indulatokhoz. ... 

Nemrég egyébként ennek hatására leintettem a Zemberemet, hogy hagyjon most mára - persze szép szóval - mert nem fogok tudni úgysem értelmesen kommunikálni, megbeszéljük később, vagy másnap inkább, és bejött. 

Csernus egy londoni előadáson. Forrás.

Csernus sokat beszélt ismét az érzelmi manipulációról, házisárkányokról, a maszkulinizálódó (farkat növesztő) nőkről, akik sokszor csak mártírkodnak. Tetszett a boldogsággal kapcsolatos gondolatmenete is. Racionálisan ugyanis nagyon hajtjuk az anyagi javakat: legyen ház, legyen kocsi, utazás stb. De ez önmagában nem boldogság, hanem: 

biztonság. 

Nem szabad összekeverni a kettőt, mert ha összekeverjük, abból jönnek a tipikus beszélgetése az óriási műmosollyal: Hogy vagytok? Jóóól! és a Géza hogy van? Ő is jóóól! Aztán ennyi, és az illető továbbmegy és arcáról lehervad a műmosoly: újra búvalbaszott lesz. Ez a magyaros búvalbaszottság egyébként tényleg olyan tipikus, mindig örülök, ha felhozza a doki. 

Volt egy történet, sírokkal, sírkövekkel, amin igen fiatal életkorok voltak feltüntetve: 2 év, 1,5 év stb. és jött a kérdés a történet szereplőjétől: mi történt itt, hogy ilyen fiatalon halnak meg a gyerekek?... De szó sem volt erről. A történet lényege az volt, hogy tartottak egy füzetet, amiben bejelöli az ember a napokat, amikor boldog, amikor jó napja van, amikor igazán élt... és a "végén" ezt össze kell adni ezeket a napokat; igen, az élet végén. És akkor kijön igazából: mennyit éltél? ... Visszaadni ugyan nem tudom ennek a kis tanmesének a hangulatát már, de nagyon megfogott és meghatott. 

Voltak aztán a kis bejátszások, filmrészletek, és előkerült konkrétan a se veled, se nélküled témája is, csalódások, megcsalások, kiszeretések stb. Szerintem remek válogatás volt, ami számtalan helyzetet mutatott meg, egytől egyig olyanokat, amikről sokat lehet beszélni, vitázni, továbbgondolkodni. 

Az első jelenetben szülők és lánygyermekük voltak, és a lány beolvas a szüleinek, az anyját lekurvázza, a szemükbe mondja hogy sosem erre vágyott, amiről ők annyira meg voltak győződve, hogy megadták stb. Ónodi Eszter játszotta az anyát, de nem tudom melyik filmből volt a részlet. A tárgykör tehát a szülői példamutatással, hitelességgel, és a következetesség fontosságával kezdődött, ez nekem bejön, mert ennek is igenis rendkívül fontos szerepe van abban, hogy hogy kezeli, hogy alakítja valaki a kapcsolatait. A lány az anyja szemébe köpi az aduászként bedobott "az anyád vagyok"-ra, hogy: "nem tűnt fel!". Kemény. 

Voltak részletek ismert sorozatokból, filmekből: a Szex és New Yorkból és a Válótársakból is például. Ez utóbbi igen friss volt, emlékeztem is rá, és csodálatos, tankönyvi mintapéldája volt a női manipulációnak, vérszívásnak. 

Nagyon tetszett egy Anne Hathaway - Robert De Niro közös jelenet is - ahogy rákerestem, megtudtam, hogy a The Intern (A kezdő) című filmből vágták be. Hathaway sopánkodik, hogy megcsalják, tudja 2 hete, és cipeli a terhét, de nem mondja, és a gyerek így meg úgy... mi lesz velem most? ... Jó jelenet volt, mert annyi mindent ki tudott belőle emelni és hámozni Csernus, igazán élvezetes volt így, az ő segítségével boncolni egyes mondatokat, szavakat, azok valódi jelentéstartalmát, amiket kiad az ember magáról egy beszélgetés közben, és észre sem veszi. 

Ez a kép a mátészalkai előadáson készült. Forrás.

A mi lesz velem? kérdés többször felmerült ezekben a párkapcsolati válságokat, megcsalásokat bemutató kisfilmekben. És hogy állítólag ez a kérdéskör szinte megbénítja néha az embert: nem cselekszik mégsem semmi, mert: mi lesz velem? 

Nemrégiben olvastam Almási Kittitől a Hűtlenséget, és erre rímelve Csernus is elmondta, hogy a megcsalásoknál mekkora szerepet játszik a megcsaló saját önbizalomhiánya, önismeretének hiánya. A harmadik fél csak kompenzáció, és gyakran nem is a mások felet csalja meg az ember, hanem

a saját ígéretét, és saját magát adja ott fel... 

Az önbizalomhiány fontosságának hangsúlyozására előkerült az is: hogy szerethetsz valakit, ha nem szereted önmagadat? 

Érdekes és sokrétű téma volt, egyáltalán nem csak az ingatag kapcsolatokról, a se veled, se nélküled állapotról esett szó, és szerintem üdítő volt a változatosság, amit a kisfilmek, a vetítés, a "közös" megbeszélés adott utána. Habár volt most is mikrofonoztatás (előszeretettel interjúvolt megint férfiakat, ugyan mit keresnek itt, elrángatta-e őket az asszony stb.), de nem állított igazán pellengérre senkit, inkább valóban a vetítés volt a fő program. Érdemes volt elmenni rá. :)