2016. augusztus 23., kedd

Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek

Nagyon vártam már a Jók és Rosszak iskolájának második részét, az Itt nincsenek hercegeket, mert az előző kötet is egy nem szokványos, egyedi és nagyon izgalmas történet volt, mégis csupa klasszikus elemet is találhattunk benne. Aki figyelte az olvasásaimat, láthatta, hogy sokáig porondon volt a könyv, azonban ez nem azt jelenti, hogy lassan tudtam olvasni, vagy nem tetszett volna, egyszerűen csak rosszkor vettem kézbe, és sok más sorakozott elé. Amikor végre bele tudtam lendülni, akkor aztán egy pár nap alatt be is faltam a két úgynevezett "Könyvfaló": Agatha és Sophie újabb történetét. :) A kötet ugyanolyan vaskos, mint az előző, de ismét csak szuper a kötése, nagyon jól bírja a gyűrődést. 

Agatha és Sophie visszakerültek Gavaldonba és egy időre "sztárok" lettek, akik megmentették a falu gyerekeit, nem lesz több gyerekrablás, nem jön a Gazgató, jöhetnek helyette az autogram-osztások, dicsőítő színdarabok, arany szobrok emelése. Csakhogy minden csoda három napig tart. A mesékben pedig akár egyetlen kívánság is megnyithat egy ajtót, legyen az akár egy meggondolatlan kívánság, amit talán nem is gondoltak teljesen komolyan... (?) A mese újra kinyílik, Agatha és Sophie pedig visszakerülnek a kívánság miatt az iskolába, ahol azonban óriási változások mentek végbe, mióta viharos körülmények közt távoztak... Már nem a Jók és a Rosszak tornyai állnak egymással szemben, hanem a Lányok és a Fiúk elkülönült hadosztályai... Előbbiek tündöklő kékben mutatnak fityiszt a megszokott rózsaszín helyett, utóbbiak haragos vörösben pompáznak, vagy épp félmeztelenül, kissé megvadultan lengenek a kastély korlátjain. A lányok oldalán megannyi kék pillangó repdes, és hamarosan feltűnik "gazdájuk" is, a titokzatos új dékán: Evelyn Sader. 
Az illusztrációk megint nagyon jók voltak. :)
Agatha és Sophie számára kiderül, hogy száműzettek a férfi tanárok, és a férfiúi dicső tettek képei is mind eltűntek, mindent felvált a harcos hercegnők, furmányos királylányok győzedelmes pillanataiból összeállított dicsőségfal, sőt még a kerti tujákat is átszabták, hogy női diadalt, a férfiak megvetését és sárba tiprását hangsúlyozzák vele. A mesék tehát átíródtak. Látszólag helyrehozhatatlan a kár és elkerülhetetlen a háború kitörése a két fél közt. Mivel mindenhol ugyanazokat a meséket olvassák, Agatha és Sophie története szerte a vidéken hatást váltott ki, és mindenhonnan kidobták a haszontalannak ítélt hercegeket, királyokat, akik általános megvetés tárgyává váltak. Nos, itt tényleg nincsenek akkor hercegek, ugye? Mert úgy fest talán nincs is szükség rájuk...?


A Ténetész rabságban sínylődik a Fiúk tornyai közt rostokló régi Iskolamester tornyában. Agathának és Sophie-nak el kell jutnia oda, és elérni, hogy közös, szívből jövő kívánságuk által a Ténetész átírja történetüket, ők visszajussanak Gavaldonba, és helyreálljon a Jók és Rosszak iskolájának korábbi rendje.


De mi van a korábbi kívánsággal? Hogy lehetne őszinte a mostani, ha abban is tiszta érzelmek és őszinteség lakoztak? A két lány közt lassan elmélyül a bizalmatlanság is, és amikor Sophie-n ismét előtörnek a boszorkány-tünetek, úgy tűnik talán lehetetlenné válik a küldetés.
De vajon miben mesterkedik a dékán? Ki lehet a beszélni állítólag nem képes, titokzatos új lány, Yara? És hogy juthatnak a lányok a Ténetészhez, ha azt hét lakat alatt őrzik, és a két iskola közt pajzsok feszülnek, az átjárás szinte lehetetlen?

A sok akadályt Agatha és Sophie a régi barátok, Anadil, Hester és Pötty segítségével igyekeznek leküzdeni, miközben váltakozó mértékben hol rombolnak, hol építenek kicsit barátságuk omladozó bástyáin.

Közben újra feltűnik a daliás Tedros, és bepillantást nyerünk a mellőzött fiúk lakhelyébe is. Hamarosan pedig halálos, vérre menő Mesetlon indul a két rivális csapat közt, amiben Agatha és Sophie is kénytelenek részt venni a dékán döntése értelmében.

A végkimenetel teli volt izgalmakkal és váratlan fordulatokkal, és egy remek-remek-remeeeeeeek cliffhangerrel zárult, teljesen kiszámíthatatlan volt ez a része. :) Egyetlen hibája szerintem a túlírtság, egy pár jelenettel jobb lett volna rövidebbnek, különösen a könyv első kétharmadából lehetett volna csippentgetni.

Érdekes ötlet volt a fiúk-lányok különválasztása, a rivalizálás és annak érzékeltetése, hogy mennyi minden változott meg azzal, hogy a fiúk megvetés tárgyává váltak. A lányok függetlenedtek, önállósodtak, kitört rajtuk az "azt-csinálok-amit-én-akarok" életérzése, és ennek nyomán volt aki lefogyott, volt aki kedvére csemegézve meghízott, és volt olyan is, aki leborotválta csodás hajkoronáját - mert ugye kinek akarjon tetszeni? A 'széptelenítés' mint tantárgy be is került az órarendbe... :)
Pötty szerintem nagyon szórakoztató volt ebben a részben, Agathát pedig továbbra is kedvelem.

A szerző, Soman Chainani.
Furcsa az a vonulat a könyvben, hogy feltétlenül választani kellene barátság és szerelem közt, hiszen megférhet a kettő egymás mellett, de abban bízom, hogy ez majd a harmadik kötetben egyensúlyba kerül. Talán ez is a fejlődés-felnövés része lesz. A harmadik kötet címe The Last Ever After, magyarul Jótett helyébe... lesz. :)

Értékelés: 10/8,5 Pont olyan jó volt, mint az előző, csak másként. Abban még fel kellett építeni a világot és a karaktereket, itt viszont már lehetett kanyarintani egy kicsit bonyolultabb, szövevényesebb sztorit, új szereplőket bevonva, a viszonyrendszerekbe mélyen belenyúlva. Jó kis történet, örülök, hogy elolvastam és nagyon várom a befejezést.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a Twister Mediának!

Rendeld meg >ITT<, vagy ha még nincs meg az első, csomagban a kettőt együtt >ITT<! :)

U.i.: Szegény Yuba neve egyszer átment Yodába. :D Biztos vele volt az erő! :D

SPOILER!!! (kifehérített rész) A nemváltások nagyon tetszettek, Sophie Filipként átélt kalandjai szerintem sokat nyomnak majd a latban jellemfejlődésénél. Vicces volt, hogy Tedros szinte így is beleszeret. Vajon tényleg Agatha után ácsingózik mégis? Vagy olyan véget kapunk majd, amiben nem lesz herceg?? :))) SPOILER VÉGE!!! 

11 megjegyzés:

  1. Tényleg, már el is felejtettem, hogy (Y)oda is lett szegény! :)
    Azt hallottad, hogy bejelntette az író, hogy a legközelebb megjelenő könyve a trilógia negyedik része lesz? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megakadt a szemem azon a Yodán. :D Mindig mérges vagyok a nevek elírása miatt, de ez ezúttal megnevettetett. :)
      Igen, láttam Goodreadsen, hogy a The Last Ever After után lesz egy Quests for Glory, és 4. részként van listázva. Plusz van egy The School For Good and Evil: The Ever Never Handbook is. Ez kézikönyvszerű lesz a JRI világhoz: bűbájok, mesék, ki kicsoda, mi micsoda, stb. :)

      Törlés
    2. Ó, én meg azt nem láttam! Hajrá Twister Media :D

      Törlés
    3. Remélem kiadják azt is majd, szerintem elég sikeres a sorozat hozzá. :)

      Törlés
    4. Bubu Maczkó trilógia az 3-at jelent, ha valamire az mondjunk hogy trilógia akkor pl 3egybefüggő filmre/könyvre gondolunk. És én ugy értesültem hogy a negyedik rész egy újabb TRILÓGIA első része lesz.

      Törlés
  2. A romantikus oldala hiányzott hogy nem irtal arrol véleményt....ennis tudnek irni oldalakat errol a könyvről ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A romantikus oldala fog meg általában kevésbé a könyveknek. :) De tetszett Agatha dilemmája, és a lelkiismeretfurdalása, hogy talán tényleg mégis szüksége van szerelemre és hercegre. A legjobb szerelmes jelenet faramuci módon SPOILER az volt, amikor Sophie és Tedros flörtölgetnek, egymásra találnak, de Sophie Filipként van jelen. :) SPOILER VÉGE. Szerinted hogy alakulnak majd a szerelmi szálak? Várod már a harmadik részt? :)

      Törlés
    2. Ez a könyv számomra érzelmi hullámvasút volt, imádtam hogy minden oldalon történt valami :) ❤ Szerintem a borító alapján az utolsó oldal csak "vihar elötti csend" volt, a harmadikban viszont szerintem a két lány (legalábbis Sophie) bisztos hogy megpróbálja tönkretenni(egymást). Viszont én nem tudom hogy vagy vele, de neked mi volt a véleményed SPOILER az Gazgató felbukkanásáról SPOILER VÉGE?

      Törlés
    3. Ui: Bocsi a helyesírásért, tegnap olvastam el az egészet és a hatása alatt vagyok még :D

      Törlés
    4. Igen, én is imádtam ezt benne, nagyon mozgalmas volt! :)
      A végső jelenetet nem nevezném vihar előtti csendnek, maga volt a vihar, de nekem nagyon tetszett, hogy így alakult az események sora. Valószínűleg esküdt ellenségként tekintenek majd egymásra a lányok, de ennek valahogy meg kell majd fordulnia. Nem hinném, hogy Sophie rossz maradna végig, még ha a gonoszság meg is van benne. SPOILER a Gazgató visszahozása meglepő volt, azt hittem örökre búcsút vettünk tőle, de úgy látom itt nincsenek véges megoldások, mindig van, amit vissza tudnak fordítani valahogy - például kívánsággal, vággyal, bűbájjal. Érdekes volt, hogy Sophie a Gazgató mellett tette le a voksát. És az is, hogy Agatha végső soron nem "szerelem", vagy kötődés miatt fogta meg Tedrost és vitte magával, hanem hogy megmentse az életveszélytől - az Excalibur vagdalkozásától.
      Szerintem Agatha visszamegy Tedrosszal a mesébe, ahol vagy ismét Jók és Rosszak iskolája felosztás lesz, vagy pedig valami sokkal sötétebb még a Fiúk és Lányok iskolájánál is. Háborúskodás közepette hagytuk ott őket. De előtte biztos lesz pár komikus jelenet Gavaldonban, amikor Agatha herceggel az oldalán tér haza. :D SPOILER VÉGE.

      Semmi gond. :) :)

      Törlés
    5. Nagyon várom az új részt!

      Törlés