2013. október 30., szerda

Kérem a következőt!


Nem, nem Ursula szólítja a reumás mókust Dr. Bubóhoz, csupán ebben a kis töltelékposztban - vagy akár körbeposztban - a sorozatokról szeretnék írni. Egyre tobb a könyvek között a sorozat, jön a következő rész, és a következő, hőn szeretett írónk aláírja a szerződést még 3 vagy 5 vagy neadjisten még több kötetre, nekünk apad a pénztárcánk, és sajnos lehet hogy a lelkesedésünk is. Többször hallani hogy "ugye nem sorozat?", "jaj de jó, hogy nem kell a következő részre várni", de akár még akkor is tudunk kicsit örülni, amikor epizodikusak a részek, és ha akarod lezárt, ha akarod kezdheted a hatodikkal vagy hetedikkel is, nem kell feltétlen tartani a sorrendet. 

Akárki akármit mond, a Harry Potterrel kezdődött minden. Lehet hogy nem voltam annyira otthon könyves berkekben korábban, de az tény, hogy a tendenciákat mindenképp befolyásolta, hogy Rowling bizony eleve sorozatnak tervezte, előre hét kötetre. A látványos siker és profit biztosan sokakat sarkallt arra, hogy meglovagolják a sorozatosítási hullámot, és ebből születtek nagyon jó alkotások is. Ne értsetek félre, én szeretem a sorozatokat, de csak akkor, ha valóban megéri tovább olvasni, folytatni, ha szeretem a történetvezetést, stílust, a karaktereket. Nem kell cliffhanger ahhoz, hogy körmömet rágjam a folytatásért, lásd ismét HP, hisz ott is szépen lezárta az egyes kötetek, mégis evett mindenkit a penész, hogy két évet vártunk a sorban következőre - hát igen, mi vagyunk az igazi HP-generáció, ezt az "átkot" meg kellett hozzá szenvednünk :) 

Akarva akaratlanul is belebotlunk a sorozatokba, és elkezdünk egy újabbat, igaz, lehet hogy nem jutunk tovább a sorozatkezdő kötetnél, vagy azért, mert megcsömörlöttünk, nem tetszik annyira, vagy nem fér bele a költségvetésünkbe, ne adj isten a kiadó leáll a sorozat kiadásával (ezért kell angolul olvasni :)), vagy egyszerűen véletlenül futottunk bele a sorozatba, és az is lehet hogy épp a harmadik kötetet sikerült némi szemöldökfelvonás kiséretében megemészteni.

A tavalyi évben, hogy, hogy nem, 32 sorozatrészt könyvelhettem el. Kezdő és záró is volt benne persze, de akkor is elég tetemes mennyiség, és idén is már 20-nál járok. 
Annak apropóján, hogy valóban sok sorozatot kezdenek befagyasztani a kis kereslet miatt (hát hiába, nincs túl sok olvasó ember), ami engem igazán nem érint (mi scusi), de szóval ennek apropóján jutott eszembe, hogy számba veszem a sorozatokat - kedvenceimet, félbehagyottjaimat, elfeledettjeimet. 

Lássuk, miket olvasok, miket olvastam, mikbe kaptam bele: 

Befejezettek 

 J. K. Rowling: Harry Potter


Két-három évente ellenállhatatlan ingerenciám van újraolvasni, kétségtelenül a kedvenc sorozatom a kezdetektől. Mondhatjuk, a Sorozat, nagybetűvel. 
Részek száma: 7 
Mennyire szeretem: imádom minden sorát, minden kötetét, bármi pénzt kiadtam volna a megjelenő új részekért, sőt, hát ki is adtam, mert előrendeléskor esett le a tantusz, hogy azt nekem nem fogják kiszállítani a megjelenés napján, így beszaladtam a boltba egy példányért... két nap múlva persze már két példányom volt az előrendelttel együtt a félvér hercegből... 
Rajongási faktoromat az is mutatja, hogy egyszer írtam a Best magazin szerkesztőségébe is hogy hogy képzelik hogy elspoilerezték egy szereplő halálát... :D választ persze nem kaptam. Kis önérzetes igazságharcos Pilla... (azt hiszem potter-fanatizmusom megér majd egy külön posztot is :))
Szeretnék-e folytatást: fogas kérdés, mert perszeigen, meg dehogyisugyanmár, egyszerre. Nem biztos, hogy egy ilyen kerek egészet érdemes tovább szipolyozni, ugyanakkor, ismertek, totálisan elfogult vagyok Rowling anyánkkal, és tőle bármit, bármikor. (csak a Casual Vacancyre még rákészülök, de már száguld felém saját példányom a bookdepositoryról :)) 

Philip Pullman: Az Úr Sötét Anyagai


Magyarul írtam a címét, úgy olvastam először, aztán újra magyarul, majd angolul is sorra vettem. Különleges hangulatú regénysorozat, amiben igen komoly témák is felmerülnek, vallás, fanatizmus, szabadság, kötődés, szerelem... Pullman valami utolérhetetlent alkotott. 
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: nagyon szeretem, de kétségtelen, hogy néhány éve újraolvasva az első rész kicsit csalódás volt, unalmasabbnak találtam, mint emlékeim szerint volt. A második epizód helyretette a dolgokat. :) 
Szeretnék-e folytatást: nem. Lezárt, kerek, jó így, ne rontsuk el. 

Karen Marie Moning Fever sorozata


Mennyire szeretem: az első olyan sorozat, ami megközelítette HP iránti rajongásom szintjét. Imádom az alakjait, Barronst és Macet, kapcsolatukat, a mellékszereplőket, az egész teremtett világot, és persze azt, ahogy Moning (lassan őt is Moning anyánknak fogom hívni, elismerésem és tiszteletem jeléül :D) szövi-szövi a szálakat, és mindenhol elejt egy kis információt, ami legalább öt másik kérdést vet fel, és továbbágaznak a rejtélyek. Sok poszt található az oldalon a Feverről. 

Részek száma: 5, de folytatódik a három kötetes Dani spin-off trilógia (Fever World) után még két kötettel. Szóval egyelőre befejezve, gyakorlatilag viszont még folyamatban, aminek örülük, mert ebből úgy érzem néha, hogy sosem elég, sokszor újraolvasós kategória. :) 
Szeretnék-e folytatást: igen, de felesleges a kérdés is, hisz lesz.

Arthur Ransom: Fecskék és Fruskák


Mennyire szeretem: Gyermekkorom egyik nagy élménye. Testvérek, nyár, sátorozás, hajózás, barátok és játékos ellenségeskedés... Mindig álmodoztam ilyen szünidőkről, amiket ezek a gyerekek megélhettek. Még a későbbi kötetek is tetszettek, de az eleje volt az igazi. 
Részek száma: 12, de csak 7-8-at fordítottak magyarra.
Azt szoktam mondani olvastam az egész sorozatot, de ez ennek fényében nem teljesen igaz.

Folytatás nem kell, de nem is lesz.

Meg Cabot: Neveletlen hercegnő sorozata


Mennyire szeretem: hiába ifjúsági és rózsaszín mint atom, ez egy kedves könyvsorozat, és érdemes elolvasni. Akkor is, ha zuhan a színvonala a közepe táján (6-8. részek ha jól emlékszem), a vége kárpótolja az embert, és megszűnik a sok felesleges rinyálás Mia részéről.
Részek száma: 10 + néhány kiegészítő kötet
Szeretnék-e folytatást: őszintén szólva eljátszottam most a gondolattal, és végülis megérne egy eresztést Mia és Michael későbbi kapcsolata chick-lit stílusban, valahogy úgy, mint a Queen of Babble (szintén Meg Cabot). De talán elég lenne (?) egy kötet is. :)

Meg Cabot: Queen of Babble 



Ha már megemlítettem, Meg Cabot-nak ezt a kevésbé ismert chick-lit trilógiáját, be is veszem a többi közé. Magyarul is megjelent, Locsifecsi királynő címeken, eléggé gyerekköntösbe öltöztetve, pedig Cabot felnőtt kötetei közé tartozik, és a chick-lit kifejezetten jó példája.
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: Az első rész abszolút kedvenc volt, magával ragadott a szerencsétlenkedő hősnő, frusztrált szerelmi szituációk és a humor. Utána a másodikban elszakadt a cérna néhány butaság miatt, mélyrepülés volt az a kötet, de a harmadik némileg gatyába rázta a felesleges vinnyogást. :)
Szeretnék-e folytatást: nem. 

J. R. R. Tolkien: Gyűrűk Ura trilógia


Mennyire szeretem: meg kell hogy mondjam, csak mérsékelten rajongok, nagyon nagy falat, és emlékeim szerint néhol finoman szólva is roppant unalmas volt, folyamatosan csak mentek és vándoroltak, mentek és vándoroltak... Ennek ellenére értékelem, és szeretem nagyon a világát, a szereplőit - Samut főként! - mondanivalóját, és az egész monumentális alkotást ami még mögötte van Tolkien részéről.
Részek száma: 3
Folytatás? Tolkien bácsi már nem, de annak sem örülnék, ha valaki úgy gondolná, továbbgondolja Mordort és Gondort, szerintem éppen elég az inspiráció amit biztosított az irodalomtörténetben. 


Suzanne Collins: Az éhezők viadala


Az éhezők viadala (Hunger Games) egy viszonylag új trilógia, aminek a hype-jából nem tudtam kimaradni, de nem is bánom.
Mennyire szeretem: nehéz kérdés, mert összetettek az érzelmeim. Az első kötet szerintem telitalálat volt, és meg is értem a sikert amit generált, ütős, újszerű, szerelmes is, kalandos is, kemény és sírós is helyenként. A Futótűz (Catching Fire, második rész) már nem annyira győzött meg, de szerettem olvasni, viszont A kiválasztott (Mockingjay, harmadik rész) totálisan kiakasztott. A filmeket várom, és nézni is fogom, az első résznél valahogy az az érzésem volt, vászonra adaptálva ki tudják köszörülni a könyv csorbáit.
Szeretnék-e folytatást: neeehhem. :) Sőt, lehet hogy jobb lett volna, ha szimpla marad az első regény.

Jean Sasson Hercegnő trilógiája


Annyira nem ismert, de szerintem aki olvasta, az nagyon szerettem Sasson arab világban, Szaúd-Arábiában játszódó regényeit: A fátyol mögött, A hercegnő lányai, Királyi sivatag.
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: Annak idején faltam a sorait, nagyon "tetszett", de persze szörnyű volt egy jó része amit erről a zárt világról mesélt.

Szeretnék-e folytatást: nem, lezárt. Olvassátok, jó könyvek.


Stieg Larsson Millenium trilógia


A Millenium trilógia nagy siker lett, és bár sokáig távol tartottam magam tőle, nagyon örülök, hogy végül mégis megismertem. Lisbeth Salander karakterével valami egész új született. A történet maga pedig izgalmas, fordulatos, teli rejtélyekkel, korrupcióval.
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: Főként az első két részét szeretem, a harmadik nekem kicsit csalódás volt, és befejezetlennek is érződik, ami persze teljesen érthető, hiszen Larsson még sok-sok részt tervezett hozzá, de hirtelen halála megakadályozta a folytatásban.
Szeretnék-e folytatást: őszintén reménykedem, hogy a "félkész" negyedik kötet egyszer napvilágot láthat. Sajnálom Larsson halálát, nagyon jó történeteket írhatott volna még hozzá.


Folyamatban / almost done

Baráth Katalin Veron krimisorozata


Avagy a színes hangszerek: A fekete zongora, A türkizkék hegedű, A borostyán hárfa.
Mennyire szeretem: Dávid Veronika nyomozókisasszony kalandjait nem lehet nem szeretni. Századelős hangulat, kacifántos bűntett, némi irodalom és bájos békebeliség. 
Részek száma: eddig három, olvastam mindet, várom a következőt. :) Kicsit epizodikus, bele lehet kóstolni sorrendet figyelmen kívül hagyva is.
Szeretnék-e folytatást: igen, de nem kell a végtelenségig nyújtani. Mindenesetre van még pár patron Veronban, amit el lehet lőni, még három részre befizetnék. :) (lesz is folytatás, nemsokára!)


Gail Carriger: Napernyő protektorátus (The Parasol Protectorate)


Alexia Tarabotti szatirikus ironikus, nem komolyan veendő szerelmi élete és persze vámpírok, vérfarkasok, miegymás. A hamisítatlan angol, kisujjeltartós stílus, a finomkodás, és mégis ezt az egészet a paranormális steampunkba helyező merészség megfogott.
Mennyire szeretem: közepesen-nagyon Nem egy nagy írás, de kikapcsolódásnak megfelel, és élvezem olvasni a sok sületlenségüket. :)
Részek száma: 5, magyarul 2 jelent meg eddig, a harmadik érkezik hamarosan.
Az első négy kötetet olvastam, még az utolsó epizód van hátra, szóval kicsit csaltam, nem befejezett, de már célegyenes. :)
A szerző ebbe a világba helyezte el másik sorozatát, a Finishing Schoolt is, ebből egyelőre egy kötet jelent meg, a napokban jön a második, de nem spin-offról van szó. Kíváncsian várom azt is.
Szeretnék-e folytatást: Alexiához nem, de jó ötletnek tartom ezt a hasonló világba elhelyezett, mégis a bentlakásos iskolát követő új sztorit, ez szerintem jobb választás volt, mint még több bőrt lehúzni Alexiáról  és Lord Macconról.


Régebben félbemaradt, folytatni való

Charlaine Harris Sookie Stackhouse sorozata, avagy a True Blood


Nagy hype övezte ezt is, főleg az HBO sorozat miatt szerintem, a könyvekre nem annyira figyeltek, holott 13 részes, szép kis polcrészt tesz ki.
Részek száma: 13
Mennyire szeretem: Csak az első kötetet olvastam, bár beszereztem többet is belőle, és feltett szándékom folytatni, mert az első nekem nagyon bejött. Pedig nem szeretem a vérszívókat, mégis, érdekel Sookie és Bill, és még ha el is laposodik a sztori, az biztos nem az első pár kötetben lesz.
Szeretnék-e folytatást: szerintem 13 rész bőven elég, bár nem vagyok képben hova jutnak a végére. Inkább ott tartok, hogy szeretném folytatni. :)


Sue Townsend : Adrian Mole


A neveletlen hercegnő porosabb, britebb, kevésbé előkelő fiú párja. :)
Két éve belevetettem magam és elkezdtem megvenni a maradék köteteket is, de félbemaradt.
Részek száma: 8 (ha jól néztem)
Mennyire szeretem: hangulatos, és bírom a naplóformát. Száraz, angol humorral van teli, de néha egy-egy sora teljesen kiüt :) Az első két kötetet olvastam.
Szeretnék-e a folytatást: gondolom nem, hiszen kamaszkorából eljutunk a felnőttkoráig, sőt idősebb éveihez is Adriannek, valószínűleg nem is volt már ebben több. Szeretném folytatni az olvasását. :)


Douglas Adams Galaxis útikalauza (The Hitchhikes'r Guide to the Galaxy)


A beteg humorú abszurd trilógia, ami igazából öt kötet. A híres törölköző-nap inspirálója, és a könyv, ahonnan a DON'T PANIC! származik. Mellesleg pedig a rémes Vogon-költészet melegágya! :)
Részek száma: 5
Mennyire szeretem: Huhh, bírom. Tényeg zizis nagyon, de ráállt az agyam. Az első két részt olvastam, de be van spájzolva a többi.
Szeretnék-e folytatást: nem, de van egy kis folytatása, Eoin Colfer tollából: És még valami... címen (And Another Thing) amit szintén várólistás nálam. Nagyon szeretném elolvasni a többi kötetet is jövőre.



Kérem a következőt, várom a következőt

A teljesség igénye nélkül, itt pedig néhány olyan sorozat szerepel rövidebben (mert már így is maratoni a poszt), aminek még várom a következő megjelenő részeit, vagy pedig csak épp elkezdtem, és folytatni szeretném:

Chris Howard: Gyökértelen (Rootless)
Érdekes teremtett világ, újszerű és kíméletlen disztópia, érdekel továbbra is a folytatása.

Victoria Schwab: Az archívum (The Archived)
Ezt a könyvet úgy kezdtem olvasni, hogy azt hittem egyedülálló regény, és akként is megállja a helyét, kedvencem lett. De ha már lesz folytatás, bizalmat szavazok az első kötet szuper stílusa és történetvezetése miatt a szerzőnek, és kíváncsi vagyok rá. (elméletileg ez csak összesen két kötet lesz)

Helen Fielding: Bridget Jones - a harmadik rész nemrég jelent meg, ajánlom hozzá Lobo ajánlóját!
Még gimnazista koromban ismerkedtem meg Bridge-dzsel, és nagyon örültem a folytatásnak, ennyi év után. Szerintem tud még hozzátenni, és nem vagyok mérges az induló szituáció miatt se már (amit lépten-nyomon elspoilereztek a neten).

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: A Kör trilógia
A Kulcs című záróepizódot már nagyon várom, és remélem az is olyan féltégla lesz, mint a Kör és a Tűz. :)

Rachel Ward: Számok (Numbers)
Már csak szintén a befejező kötet hiányzik, az Infinity, de lehetséges, hogy nem várom meg a magyar megjelenést, és elolvasom angolul. Első rész: Számok - A menekülés, második rész: Számok - A káosz

Vivien Holloway: Pokolháború trilógia
Végre egy magyar szerző is :) Még csak az első rész, a Pokoli szolgálat jelent meg. Vivien nagyon ígéretes, tehetséges írónő, élveztem olvasni a történetét sátánről, angyalokról és pokolról.

Ransom Riggs: Miss Peregrine 
A Miss Peregrine's Home for Peculiar Children jókor kapott el jó helyen, és borzongva merültem bele az különös hangulatú kötetbe. Várom a következő részt, ami 2014-ben érkezik, Hollow City címen.

Carolyn MacCullough: Witch series
A Once a Witch-et még 2012 nyarán olvastam, és elvarázsolt. Ötletes, időutazós, izgalmas, humoros. Folytatni fogom az Always a Witch-csel is (ezt tényleg így kell ragoznom? :))

Maggie Stiefvater: Wolves of Mercy Falls trilógia
A Shiver trilógia finom eseménytelensége, farkasos-hideg-lágy-dallamos stílusa teljesen megbabonázott, a harmadik kötet vár rám, a Forever, de lesz 3,5-ik is... :) (ez esetben nem bánom, szeretem a sorozatot)
Első rész: Shiver, második rész: Linger.


M.C. Beaton: Agatha Raisin series
Agatha Raisinnek épphogy belecsíptem, a spenótos halálpitéje, de rögtön megszerettem az öreglányt. Mindig ilyennek akartam Miss Marple-t látni, de őbenne nem volt ennyi spiritusz :)
A sorozat külföldön már a 24. kötetnél tart, de itthon is vagy 10-et kiadtak már, kellemes rajzos borítóival.
Mindeképp szeretném folytatni, de angolul.

Patricia Briggs: Mercy Thompson sorozat
Ez az egyik például, amit befagyasztanak. Két kötet jelent meg magyarul, és bár az első nem győzött meg igazán, annál jobban csíptem a második kiforrottabb, humorosabb stílusát. Odakinn 8 résznél járnak.

Szégyenfolt, de csak Theodora posztja után jutott eszembe, hogy innen bizony kihagytam Joanne Harris Csokoládéját is... Ami az évek során trilógiává bővült.

Joanne Harris: Csokoládé trilógia
Első részét még gimnazistaként olvastam, elbűvölt, és jobban tetszett a filmadaptációnál, Johnny Depp ide vagy oda! :) A második része viszont még nagyobb és instant szerelem volt. Az a könyv úgy sodort magával, mint nagyon kevés regény... imádtam minden sorát, a msiztikumot, a feszültséget, és persze Vianne Rocher ismerős alakját. A Peaches... , a harmadik epizód már megvan régóta, de még nem került sorra. Bízom benne, hogy hasonlóan szédítő lesz. :)

Forrás

Krimik

A krimisorozatokat kicsit máshogy kezelem, mint a többit, hisz mondjuk Agatha Christie Poirot-ja, Miss Marple-je, vagy Georges Simenon Maigret felügyelője, de akár Dan Brown Langdon professzora is, másként sorozat, mint az előzőek, és nálam valahogy nem teljesen illenek a sorozat kategóriába.
Akikbe ilyen "sorozatoknál" beletört a bicskám (bár ezek ismét sorozatosabb jellegűek): Dennis Lehane és Lawrence Block.


Kérdőjelesek

csak néhány, ami érdekel is, nem is, nem tudom:
Dr. Csont - elkezdve, egy kötet, jó, de filmen jobban szeretem
A szalamandrás ház titka - nem biztos hogy folytatom, bár aranyos történet.
A szivarhajó utolsó útja - talán igen, érdekel, hogy tudják folytatni, vagy kibontani egy más történelmi helyzetet.
Böszörményi Gyula Gergő és Zsófi sorozata - nagyon rég (blog előtti idők :)) olvastam két kötetet, lehet hogy megérne egy misét folytatni.


Nem fogom folytatni

Azt hiszem itt elég a felsorolás, rengeteg ilyen van:
Fairy Oak, Anne Shirley, Poison Diaries, Jeaniene Frost Cat and Bones sorozata, Eoin Colfer Artemis Fowlja, Amber Argyle Witch Song, Marie Lu: Legenda, Rupáner-Gallé Margó Lányok sorozata.


Érdekel? Érdekel!


Hogy sose fogyjunk ki olvasnivalóból, természetesen érdekel még ezeregy másik sorozat is, amik közül több már teljes egészében meg is jelent, például George R. R. Martin A Tűz és Jég dala sorozata (A Song of Ice and Fire) - vagy ismertebb nevén: Trónok harca, Philippa Gregory királynős könyvei, M. C. Beaton másik sorozata, aminek címszereplője Hamish Macbeth, az Otoriak története Lian Hearntől, Karen Marie Moning Highlander sorozata, Robert Galbraith (aki ugye J.K. Rowling) detektívsorozata, Janet Evanovich Szingli fejvadásza, Gaura Ágnes Borbíró Borija (Vámpírok múzsája), On Sai Calderonja, vagy a Szent Johanna Gimi Leiner Laurától.


Mégis néha jobban várok egy szimpla új kötetet kedvenc szerzőimtől. 
Aki végigpásztázta eddig, köszönöm. Ez a poszt leginkább magamnak íródott, a sorozatok fejben- és karbantartása miatt, de örülnék reakcióknak is, ti mit olvastok, sok sorozatba kaptok-e bele, befejezitek-e őket általában, miknek várjátok még nagyon a folytatását, egyáltalán, jó-e vagy mumus-e ami sorozat? :) 

Nima posztja a sorozatokról, de másként. :)
Theodora bejegyzése.

12 megjegyzés:

  1. hű, ez egy tök jó kis összefoglaló volt. nekem is kellene ilyet, mert már teljesen el vagyok veszve, csak azokat a könyveket látom meg, amik az orrom előtt vannak, hogy olvasni kéne.
    a HP-t én is olvastam, de nekem még befejezetlen, az utsó kötet még vár.
    Pullmanból nekem a film bőven elég volt, valahogy nem késztet olvasásra. ami kár, mert tényleg csupa jót hallok csak róla.
    Meg Cabot... hát, tőle egyetlen könyvet olvastam a mediátorból, de bőven elég is volt. :D
    nade a többiről majd posztban.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi! és az a vicces, hogy akármennyire igyekeztem, lehet hogy még így is hiányos :D
      Komolyan nem fejezted be a HP-t? nahát! nem gondoltam hogy van ember, aki csak épp az utolsó részt nem olvasta. jó lezárás, én ajánlom, bár teljesen elfogult vagyok, de tényleg nagyon ott van.
      A Pullman- filmre nem szabad adni... abban egyedül Nicole Kidman nézett ki jól, egyébként elég gyenge volt. Az első kötete valóban kicsit gyermetegebb, utána teljesedik ki, árnyalódik a világ.
      Cabot-ot hagyjad is, nem a te eseted :D nekem meg az egyetlen hibám, amit el kell hogy nézz ;) ;) ;)
      várom a posztod is! :)

      Törlés
  2. Megapost! :) Sok közös kedvencünk van, azt hiszem én is nekiállok összeszedni a sorozataimat :) Köszi az ötletet! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az, három napig írtam :D Helyes, a te posztodat is nagyon várom! Azért, jó sok sorozatot olvasunk... :)

      Törlés
  3. Nekem is tetszik a bejegyzés! Talán én is összeszedem a sorozataimat, tök jó ötlet.:)
    Nahát, az új Bridget Jones könyv valahogy elkerülte a figyelmem, viszont így már értem az újrakiadást.

    (azta Nima, a HP befejezetlenségen nagyon meglepődtem.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök! :) remélem te is, ti is ilyen sok sorozatot fogyasztotok :))
      Az új Bridgetről nem volt nagyon sok hír, de már megjelent, bizony, meg is akartam venni nemrég, de csak a nagy alakú keménytáblás volt és inkább paperbackben szeretném, szóval várok még - amúgy is lehet hogy jobb lenne előbb felfrissíteni az első két rész halvány emlékeit. :)

      Törlés
  4. Ezek után megkívántam, hogy egy hasonlót én is írjak, egyrészt mert van egy rakat sorozat amit olvasok, másrészt meg látom, hogy mit kell még olvasnom. :D Köszi Pupi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :) Érdekes lesz látni összegezve, ki mi mindent olvas sorozat-fronton. :)
      Ezek közül miket szeretnél még?

      Törlés
  5. Philippa Gregoryt, Leiner Laurát illetve Phillip Pullmant. Ezek meg vannak most már csak olvasni kell. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Philippa Gregorykból nekem is megvan vagy 5, angolul, beszereztem őket, mert anya szerette magyarul olvasni, és gondoltam nekem is tetszene (bár egyébként könyvekben elég különböző az ízlésünk, de sebaj). Leiner Laurából meg az első három van meg, aztán majd kiderül mennyire szeretek bele :)

      Törlés
  6. Azóta, hogy elolvastam ezt a posztot folyamatosan szedem magamban össze a sorozataimat. Eddig azt hittem, hogy alig van, aztán mindig eszembe jutott, hogy ja tényleg az is sorozat.
    Én is nagy HP rajongó voltam, szerintem még lehetne folytatása csak kicsit máshogy, kár lenne azt a világot veszni hagyni.
    Meg Cabotot is nagyon szerettem szerintem a maga műfajában az egyik legjobb, csak nem szabad semmi kicsit is komoly dologról írnia.
    Most már, hogy szinte minden sorozat kifejezetten értékelem, ha valami csak egy részes, de nincs különösebb bajom a sorozatokkal. Sőt kifejezetten szeretem ha valami három részes, az úgy olyan szép kerek egészet alkot, és olyan jól hangzik az a szó, hogy trilógia :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szedjed, szedjed! Kíváncsi vagyok miket olvasunk, mikre mondjuk majd hogy jé, ez is! De készülj fel, tényleg maratoni megínri, végiggoldolni egy ilyen posztot, mert mindenről hirtelen kiderül hogy sorozat... :)))
      Örülök, hogy Cabotot te is jónak tartod a maga műfajában, én is pont így vagyok vele. :)
      A trilógia szót én is szeretem a hangzása miatt. Egyébként a három rész lehet egyfajta lélektani határ is... (bár nekem nem feltétlenül, mert pl az Agatha Raisinek kötetszáma sem riaszt)
      Vehetjük HP "folytatásnak" azt a sorozatot, aminek JKR írja a forgatókönyvét, a legendás lényekről. :) bár nem folytatás, és nem is előzménye, de ebben a világban játszódik.
      Amúgy, ha valaha lenne bármi HP-related folytatás, én ott toporognék a könyvesboltnál azonnal! :)

      Törlés