Benjamin Stevenson: Everyone on This Train is a Suspect

Tavalyelőtt novemberben mindenki Benjamin Stevensont olvasott, és hogy, hogy nem, én is elolvastam az Everyone in My Family Has Killed Someone-t. Pedig nem voltam benne biztos, hogy nekem való. Bár néha kicsit zavarosnak éreztem, végül nagyon megkedveltem a narrátort, és az olvasóhoz kiszólogatós stílusát is. Nem volt kérdés, hogy folytatni fogom a sorozatot. A második Ernest Cunningham sztori, az Everyone on This Train is a Suspect sem okozott csalódást, sőt, felülmúlta az első részt! Nekem jobban tetszett mind a helyszín, mind a körítés, mind a szereplőgárda. Na és nem utolsósorban a bűntény is.

Gyilkosság(ok) egy vonaton, ki hallott már ilyet? Hát ugye, nyilván: MINDENKI! De ez nem AZ a sztori. ;) 

Ernestet 5 másik szerzővel együtt meghívják egy krimiíró fesztiválra (grammar nazik majd utánanéznek, mégis hogy kellene tagolni és írni ezt a szót), amit a híres, Ausztráliát átszelő vonaton, a Ghanon és annak útvonalán rendeznek meg. Ernest épp nagyon küzd, hogy első könyvének sikere után új ötlettel rukkoljon elő (vagyis inkább egész konkrétan: egy kész könyvvel), azonban nem könnyű a helyzete, hiszen előzőleg csak azt írta le, ami körülötte történt... Számíthat vajon valami ötleadó történésre a vonatúton?  ;) 

Amikor az utasok szembesülnek azzal, hogy gyilkosság történt, hirtelen mindenki nyomozóvá avanzsál. Hiszen végülis itt egytől-egyig az összes szerző szakértője annak, hogyan kell bűntényt kitalálni... valamint megúszni is! 

A forró Ausztrália a saját Orient Expresszével, és a könyvipari kulisszák mögé történő bepillantás remek koncepció, és emellé még remek karaktereket is kapunk a különböző írók személyében. A könyvszerető emberek egyébként is nagyon szeretik a könyves témákat, és itt aztán végképp tobzódni lehet ebben. Szerzők egymás közti beszélgetései, irigykedései, acsargásai, a kiadói háttér, és az ügynökök titkai, a határidők szorítása, egy-egy Goodreads-értékelés fájó mivolta mind-mind olyan dolgok, amik adnak egy jellegzetes színt a könyvnek, és az olvasó nagyon bennfentesnek érezheti magát a könyves körökben. Izgalmas és fordulatos sztori gyilkossággal, gyanúsítgatásokkal, múltbéli titkokkal, szerelmi szállal, és mindez Ernest által előrevetítve, lebontva előre, hogy melyik etap mikor következik majd be, priceless. Ezúttal tudtam mire számítsak a narrátorunkról - mármint technikában, a klisékkel, a krimiírás szabályaival kapcsolatban, de a többi minden meglepetés volt. Pajtizós stílusa szerintem jó irányba finomodott, és a különféle formabontó eszközök, amikkel tereli, de mégis félrevezeti a gyanútlan olvasót, változatlanul működnek. Ezúttal azt is megkapjuk, számszerűsítve, hogy hányszor hangzik el a gyilkos neve a kötetben. :D Sőt, Ernest mindig update-elte is a számokat. :D Hogy meg tudtam-e fejteni? Ugyan dehogy! :D

Kedvenc részeim: 

- a lánykérés!!! Hát meghalok tőle, mennyire Ernestesen szúrta el!

„In terms of dud proposals, accusing your girlfriend of murder partway through has got to be an all-time clanger.”

- ez az idézet: "Whyatt did a borderline-offensive sign of the cross that was so wobbly Jesus would need a chiropractor."

- Andy, és a kapcsolódás a másik bűnténnyel, szuper volt!

“Silence is a tap left running: it fills and fills until it overflows and becomes insurmountable.”

Humoros, mozgalmas, és egyedi, abszolút bevonódtam a történetbe, nem éreztem nagyon zavarosnak sem (az előzőben nekem nagyon egyformák voltak a szereplők, és sokszor elvesztettem a fonalat), de kellően bonyolult volt ahhoz, hogy jó kriminek ítéltessen. :) És nem csak szórakoztató krimi, de egyben egy intelligens játék is a műfajjal (állítólag úgy hívják ezt, hogy meta-krimi?), valamint főhajtás a krimi klasszikusai, Agatha Christie és Sir Arthur Conan Doyle előtt is. 

Továbbra is vevő vagyok/leszek Benjamin Stevenson sajátos, szarkasztikus stílusára, és idén az ünnepi időszakban elolvasom a karácsonyi könyvét is! :) 

De a legjobb: olyan aranyhal vagyok, már nem is emlékszem minden csavarra, biztos, hogy újraolvasva is ugyanúgy fogom élvezni. ;)

“It’s not the writing that tells the story, it’s the reading. Words on a page aren’t a legacy until they’re read.”