2020. március 10., kedd

Grecsó: Megyek utánad - színdarab


Forrás.
A cím ellenére kivételesen nem könyvről lesz szó, hanem színdarabról. Nemrég megnéztem a Jurányiban a Grecsó Krisztián azonos című kötetéből színpadra adaptált Megyek utánad - szerelmi leltár-t, és nagyon-nagyon tetszett! 

Bíró Bence írta színpadra a regényt, Dékány Barnabás rendezte, és mindössze három színész - Mészáros Béla, Kurta Niké és Baki Dániel - játsza el a szerepeket, egyetlen kanapé körül. 

Őszinte leszek: ezelőtt még sosem hallottam semmit a Jurányi Házról, és arról sem tudtam, hogy Grecsó könyvet színpadra is adaptáltak már. Nem olvastam még tőle, de tervben van pl. a Vera. 

A Megyek utánad - szerelmi leltár egy fiatal srác, Daru életét követi végig, méghozzá a szerelmeit és csalódásait; az életén végigvonuló nőket számba véve, és hogy melyikükkel hogyan és miért futott zátonyra minden. A visszaemlékezést az idősebb Daru kezdi, de aztán a színpadon együtt vannak jelen sokszor mindketten, és mintegy visszhangja lesz egyik a másiknak. Remekül meg lehet így jeleníteni a belső konfliktusokat.
A pici terem egyetlen kanapéja körül, díszlet- és sallangmentesen elevenedik meg Daru fiatalkora, és tulajdonképpen nem is kellett ehhez semmi több, az eszköztelenség révén ugyanis még intenzívebben jön át a színészi játék. Az összes barátnőt Kurta Niké formálta meg, apróbb változtatásokkal, néhány kellékkel, pl. hajpánt, nyaklánc, napszemüveg, más frizurák. Alig néhány tárgy segítségével alakulnak át a szereplők valaki mássá. Az idősebb Daru a fiatalabb Daru aktuális barátait, az egyik lány apját is eljátssza. Baki Dániel olyan beleéléssel alakít, hogy sokszor a feje is teljesen belevörösödik az indulatokba.

Fergeteges volt szerintem az a jelenet, ahol a nyakukba akasztott terítővel vidéki családi ebédet mímeltek, annak minden közhelyes kellemetlenségével.

Forrás.

Sokszor nagyon retró feelingje volt a darabnak, a Depeche Mode Personal Jesus c. száma például többször felhangzik, régi bulik elevenednek meg. Nosztalgikus, több szinten is. És tele van humorral, amivel oldja a komorabb jelenetsorokat, a csalódások után maradó fájó űrt.

Forrás.

Nincs elmés tanulság, oktató jelleggel, csak a mesélés van, a sztorik, az önreflexió, a zátonyra futott kapcsolatok sora, amik fájóan ismerősek is lehetnek. A vége felé sikerült nagyon betalálnia néhány mondattal, és még meg is ríkatott.

Többet kellene színházba járni, az ilyen élményekért megéri. - Ki gondolta volna, hogy ez nem lesz most egy ideig lehetséges... (03.14.)

>ITT< van egy rövid videó is az előadásról.
((A következő előadásokra még kapható jegy: 2020. április 18. és 23.)))


4 megjegyzés:

  1. Valóban szuper volt, iszonyat ötletes és le a kalappal mindhárom szereplő előtt. Egy élmény volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy együtt néztük, nagy élmény volt! :)

      Törlés
  2. Szerettem a regényt, Pupi olvastad már? Köszi, hogy megosztottad az élményeidet róla - nagyon szívesen megnézném valamikor, nem is hallottam róla hogy színpadra vitték! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem olvastam még, de szeretném majd! :)
      Örülök, hogy tetszett az élménybeszámoló! Nem gondoltam, hogy hosszú ideig talán ez lesz az utolsó...

      Törlés