Zanzaposzt néhány angol nyelvű olvasmányról

Novemberben elég sok angol nyelvű könyvvel végeztem, köztük több, régóta várakozó olvasmánnyal is. Nincs semmi közük egymáshoz, de úgy gondoltam, külön bejegyzéseket nem fogok írni róluk, hanem csak röviden összegzem őket egy zanzaposzt formájában. 

Ez a kiadás van meg nekem.

Agatha Christie: One, Two, Buckle My Shoe

Habár a krimi királynője az a szerző, akitől a legtöbb könyvet olvastam, visszakeresve is nehezen találtam meg, milyen rég is olvastam tőle utoljára...  2010-ben, vagyis már csaknem egy évtizede, a Death on the Nile volt a legutóbbi Christie-élményem... Sajnos ott kicsit megfeneklettem vele, mert a hosszas szereplő-bemutatások untattak. Nem sokkal ezután "nyergeltem át" Georges Simenonra, és kezdtem el az ő életművét habzsolni. 

A One, Two, Buckle My Shoe című kötet - ami magyarul A fogorvos széke címen jelent meg - már régóta várólistás volt nálam. Bevallom, a külsejébe szerettem bele, azért vettem meg, mert szerintem csodás ez a kiadás, és szívesen elnézegetnék belőle egy polcnyit is akár. 

Mivel olyan rég olvastam már Christie-t, jólesett most visszatérni a stílusához, legyen az bár kicsit körülményes és régies is, főleg eredetiben. Poirot társa ezúttal Japp, és egy különösnek tűnő öngyilkosság ügyében nyomoznak. A fogorvos halott - persze a mi Poirot barátunk is épp aznap délelőtt járt nála. Az ügynek egyre több szereplője és halottja lesz, és látszólag lehetetlen felgöngyölíteni az összefüggéseket. Poirot azonban hozza a formáját, és a végén egy csodás monológban megfejt mindent. 

Természetesen nem jöttem rá a megoldásra, de szórakoztattam magam néhány egyéb csavaros elmélet gyártásán olvasás közben, amik magyarázatul szolgáltak volna a történtekre. Az én gondolataimnál azonban jóval bonyolultabb volt a bűntény háttere. 

Szépen passzoltak a címadó versike sorai a történethez - a fejezetek címét is ezek a sorok adták -, de ezek sem árultak el szinte semmit, csak sorvezetők voltak, hangulati elemek.

Most biztos nem fogok még 10 évet várni a következő Christie olvasással, mert ez jó kör volt. ;) 

Érdekes szavak, kifejezések:
- morganatic - rangon aluli (házasság)
- solvency - fizetőképesség
- creature comforts - anyagi jólét

Kicsit tikkelni kezdtem egyébként, amikor az első pár fejezetben megjelent összesen háromszor a vexed/vexation... Még friss volt az Anna Karenina akkor, és megijedtem hogy még egy olyan könyv került a kezembe, amit teleaggattak ezzel a szóval, ha kell, ha nem... De szerencsére azután már egyszer sem fordult elő. :D 

Nagyon tetszetős a borító...

Gill Hornby: The Hive

Nagyon jókat hallottam erről a könyvről, és abban a hitben voltam, hogy ez egy szatirikus, humoros regény, némi drámával, felfordulással, egy iskolai környezetben, szülői munkaközösséggel, áskálódással, pletykákkal stb. Ami egy hullajó recept lenne! Szerettem a Hová tűntél, Bernadette? ezen oldalát is, vagy a Hatalmas kis hazugságokban a hasonló témákat (ajánlhattok még ilyenből jókat, ha tudtok! ;).

Ettől a könyvtől viszont gyakorlatilag semmit nem kaptam... Száraz volt és unalmas. A karakterek szinte felcserélhetők, nincs egy épkézláb emlékezetes jelenet. Csak végigrobogunk a tanéven, és hol egyik, hol másik anyuka tart valami tea/coffee/garden party/lunch rendezvényt, meg fundraising committee ülések vannak, teljesen érdektelen beszélgetésekkel. Pont annyira volt unalmas, mint ott ülni rajtuk, nem éreztem az állítólagos humoros oldalát, csak azt, hogy jaj, de nem vágynék erre. 

A férjek és a gyerekek mindenütt csak kellékek, és mindenki kurvára ráér, sőt unatkozik, akár n+1 számú gyerek mellett is. :O Életszerűtlen ebből a szempontból... A manipulációk, áskálódások, klikkesedések, egymással való szúrka-piszkák életszerűek, de elrontja, hogy teljesen laposan van mindez előadva. Ahol drámát próbál belecsempészni, megfeneklik, nem tud írni róla, nincs kifejtve, nem okoz törést.

...de inkább ez illik hozzá sajnos,
már ami a belbecset illeti.

Alig vártam, hogy vége legyen, és hogy hátha az utolsó oldalakon lesz valami izgi, vagy érdemleges, de nem.

A Hornby testvérek közül azt hiszem maradok Nicknél. :) 

Blake Crouch: Dark Matter

Blake Crouch esetében pedig, azt hiszem a Recursionnél maradok... A Dark Matter (Sötét anyag) meg sem közelíti annak összetettségét, logikáját, okos és izgalmas történetvezetését. Mintha valaki más írta volna... Számtalan bukfenc van benne, értelmetlenség, logikátlanság, összességében pedig túlságosan "egyszerű", lineáris, és teljességgel hihetetlen, már ami a végét illeti.

Jól indult pedig, baljós, ahogy Jason Dessen kilép a házból egy átlagos hétköznap estén, és még nem sejti, hogy egész addigi életét hagyja maga mögött. Amikor egy másik verziója megtámadja, és megpróbálja elvenni tőle a családját, és az életét, Jason utazni kényszerül a multiverzumban, különféle változataiba az életének, amik mind döntések mentén ágaztak el.
A "Mi lett volna ha?" kérdést feszegeti Crouch, ami általában izgalmas megoldásokat szül, de itt valahogy elvész minden sava-borsa a helyzet érdekességének, és nem jön a bizsergető belegondolás, nem csillan fel a lehetőségek végtelensége.

A multiverzum világai sablonosak, unalmasak voltak, a mellékszereplőkkel nem kezd semmit a szerző (Amandát pl. tök jó lett volna kifejteni, nem elhagyni fél úton...). A főszereplő, Jason pedig egy csomó érzelmes hülyeségeket csinál (pl. a fertőzött világban mindent kockára tesz a semmiért, jézus...), tétova, gyenge embernek tűnik, holott elvileg egy racionális, és kivételesen intelligens figura, aki meg tudta alkotni a "dobozt" és így utat nyitott a párhuzamos világokba... Okosnak mondott főhős, buta döntések sorozatával.
A sztori is, és az írásmód is lapos, üres, határozatlan, és még önismétlő is.
Ami még nagyon zavaró volt, hogy eléggé férfi-központú az egész... A nők kb. dísznek vannak, még a feleség, Daniella se kap igazán döntési opciót, Jason csak hurcolássza, és "szereti"... Ezt a nagy családi összetartást se lehetett érezni, csak el van mondva, hogy így van (bad writing all over). Jason és Charlie, a fia között egyetlen épkézláb párbeszéd sem hangzik el, amikor újra találkoznak, akkor is csak valami félresikerült összekacsintás, hogy húhaaa, barátnő a láthatáron, fiam? o.o Felszínes és klisés.
A vége pedig abszolút hihetetlen, és szerintem, főleg a Recursion-höz képest, nélkülözi a jóféle és értelmes, valódi tudományos hátteret, a science-fictionséget....