2018. április 20., péntek

Képes ízelítő a Könyvfesztivál első két napjáról

Anett képe. A zsákmányból is csak egy kis ízelítő
egyelőre... :) 
Idén a megszokottnál is több időt tudok a Könyvfesztiválon tölteni, ezért úgy gondoltam, hogy a szokásos végső összegzőposzt mellett, ami a beszerzésekről, élményekről szól, egy kis előzetest is hozok, főleg képekkel, tippekkel, ajánlóval, hátha kedvet kaptok még kinézni a nagy könyves nyüzsgésbe szombaton és vasárnap. 

A Könyvfesztivál a Millenárison található, és idén április 19-22-ig tart. A standok szombaton 10:00-20:00-ig, vasárnap pedig 10:00-19:00-ig leszek nyitva. A részletes programot a >könyvfeszt hivatalos oldalán< megtaláljátok a dedikálások listájával együtt. 

Ebben a két napban nagyrészt Zakkanttal jártam végig a standok rengetegét, és együtt fedeztük fel az akciókat, a kínálatot, és persze nézegettük és szagolgattuk a szebbnél-szebb könyveket. :) A Könyvfesztivál olyan, mint egy hatalmas könyvesbolt, ahol akármeddig tudnék bolyongani. :) 

Az idő szuper volt, és a következő két napra is  meleget  mondanak. ;) De most beszéljenek a képek, a könyvek, az akciók! :) (Saját fotók)


Megjelent Lugosi Viktória Ajvé című könyve új köntösben, és én bizony annyira szerettem ezt a könyvet, hogy kis híján megvettem még egy példányban... Aztán inkább úgy döntöttem, hogy Anne Frank naplóját nem hagyhatom ott képregény kiadásban. A Libri standjánál találjátok őket a B épületben! :) 


A Poket zsebkönyveken kívül a Líra-Magvető standnál is vannak szépséges apró kiadványok, köztük a Sorstalanság és az Iskola a határon is:


A legszebb stand, ahogy azt már Anett is megírta bizony a 21. Század Kiadóé szerintem is! Igazán otthonossá tették a kis kuckót a fapolcokkal és a Hatalom című új Kult könyv mottója: Az irodalom lángra gyújt, és a színei, plakátja is igazán hatásosak. A polcok egyébként Shelfie névre hallgatnak, nézzétek meg őket, szerintem nagyon jó kis polcrendszer. :)


A 21. Századnál egyébként a többieknél megszokott kedvezménynél több jár, 25% van ugyanis mindenre, és van egy csomó akciós, 990 Ft-os könyv is az egyik sarokban. :) Apró csokikat is adnak a vásárlás mellé, amiken a legjobb könyveik borítója díszeleg, és 6000 Ft felett ajándék párnahuzat is jár.


Ha már szép standok, azért nem lehet szó nélkül elmenni az Athenaeum-General Press idei könyvruhás bábuja mellett sem. A káprázatos lila ruhát Az elveszett tárgyak őrzője ihlette. Mellette pedig ott sorakoznak a Bestseller boxok, amikben három meglepetés könyv lapul 1999 Ft-ért, vagy pedig 10000 Ft feletti vásárláshoz ajádékba lehet kapni a boxot.


A PIM-nél idén is lehet kapni szuper csecsebecséket a radíroktól kezdve, a kitűzőkön át, a vászonszatyrokig. :) Nekem lett most egy Szabó Magdás kitűzőm. 


Az Olvashop az emeleten van a B épületben, könyves ékszerekkel, könyvkabátokkal, bögrékkel és kilincsakasztókkal. Ex Libris pecsétek is rendelhetőek tőlük:



Ha már könyves csecsebecse, bizony még Harry Potteres kviddics-szettbe is bele lehet futni, az egyéb kis haszontalan apróságokról és a házak színeiben készült jubileumi kiadványokról nem is beszélve:


Az emeleten egyébként az Olvashopon és a kávézón kívül van egy nagyon cuki zöldséges projekt is, az Útravaló, ne hagyjátok ki a paradicsomos névjegyüket ;)


A HVG könyvek standot kifejezetten ajánlom, óriási kedvezményeik vannak, 30-50-70%. :) Van egy nagy könyvtornyuk is, meg lehet tippelni vajon hány könyvből áll, könyvcsomagot lehet vele nyerni. A sorsolás április 25-én lesz. Szerintem bőven az ezer felé tendál a kupacban levő könyvek száma, nézzétek csak:


A legtöbb helyen 20% kedvezménnyel lehet találkozni, sajnos a Líránál ez csak 15%, viszont a Könyvtündér, az Agave és a korábban említett 21. Század Kiadó is 25%-ot ad. :)

A kinti részen van egy otthonosan berendezett Libri-rész, ahol ne felejtsetek el szavazni a Libri Irodalmi Díj jelöltjeire. Könyves magazin, ceruza és könyvjelző is jár a szavazatért. ;)



 A Bookline új bádog- és kerámiabögrékkel rukkolt elő, és van egy kávézós buszuk is.


A kinti standoknál megtaláljátok a Book24-et is, ahol az applikációjuk letöltésével nem csak 24% kedvezményhez, plusz ingyenes házhozszállításhoz juthattok, hanem kaptok egy finom kávét is, hogy legyen energia tovább kirándulni a könyvrengetegben. ;)

A D épületben, ahol főleg a gyerekirodalom bújik meg, szintén találtam néhány szépséget, például a Mesél az erdő új kiadásait, amiknél meglepődve tapasztaltam, hogy mennyivel kisebb formátumúak  mi régi mesekönyveinknél... Szembejött még ez a jópofa Száz meg egy kiskutya kiadás is, amit szintén nagyon szerettem gyerekkoromban:



A Twister Médiánál (szintén D épület) meglepődve láttuk Anettal, hogy van könyves doboz, aminek bár most nem meglepetés a tartalma - hiszen kinyitva áll ott -, mégis a most divatos könyves meglepetés doboz hullámot lovagolja meg, egy könyvvel (Krausz Emma: Osztálykép) és néhány plusz, tematikus ajándékkal. Lessétek meg közelebbről ti is, mi van benne. :) A könyves vászontasijukból én is vettem egyet magamnak táskában való könyvcipeléshez. Jó minűségű, vastag, bélelt anyag, 1990 Ft-ba kerül.


Arról meg ne is beszéljünk, hogy ezek a noteszek milyen csábítóak a D épületben, a Napraforgó Kiadónál, fúú:


Titti képe.
És végül a POKET! A Széll Kálmán téri bizony ilyen üresen sóhajtozott tegnap, de mára szerencsére töltöttek bele könyveket, és bár csak összedobott aprópénzzel sikerült megvenni (valamiért nem fogadta el se a papírpénzt, se a kártyát), most végre már nekem is van saját kis Poketem. :)


Egy kis csoportkép a fűből a beszerzésekből. Holnap még lehetséges, hogy gyarapodik a számuk... Mindenképp jövök majd egy élménybeszámolóval is majd hétfőn, ha véget ér a program. :)


Gyertek a Könyvfesztiválra! Lapos cipő, hátizsák, sok lelkesedés, némi pénzmag, más nem kell! ;) 

6 megjegyzés:

  1. Némi pénzmag? Szerintem meg egy jó vaskos pénztárca kell oda, pláne ha te vagy a kisördög a vállamon :)) Látod, az Ajvéra milyen könnyen rábeszéltél, plusz ha holnap megyek ki, akkor még lesz valami, amire lecsapok :) A Poket örök élmény lesz szerintem, az aprópénzes része mindenképpen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, de némi pénzmaggal már élvezhető. ;) Bocsi a sok felbujtásért! :D Remélem tetszeni fog az Ajvé!
      A Poketet bizony sosem felejtjük el, majd az élményes posztban el is regélem. ;)

      Törlés
    2. Mi sem, és az idegen lány sem :D

      Törlés
    3. Az idegen lány, akinek vettetek egy Poketet! :D Mert "mi ezt nagyon támogatjuk!" :D

      Törlés