2017. május 14., vasárnap

Könyvhírek

A könyvfesztivál után mindig elkezdődik a könyvheti megjelenések bejelentése, és persze a szekér nem áll meg, folyamatosan kapkodhatjuk a fejünket az újabb és újabb megjelenések után, legyen szó akár könyvhétről, akár az utána következő időszakról. ;)  Hoztam most egy csokornyi újdonságot, amik felkeltették a figyelmemet. 

Először is, itt vannak az Agave újdonságai, egy csokorban:


Ezek közül három négy is érdekel rögtön. A Gaiman-Reaves kötet a tavalyi Köztesvilág folytatása lesz, ami jó szórakozást nyújtott. A Veres Attila kötet borítója elképesztően jó lett szerintem, maga a sztori pedig azóta érdekel, amióta hallottam róla Velkei Zolit beszélni a könyvfesztiváli sci-fi és fantasy beszélgetésen. :)

És hát a Kirajzás! Arachnofóboknak nem ajánlott a borító, ami tényleg igen ijesztő lett. Ezt egyébként lehet, hogy angolul olvasnám inkább.
Negyedikként pedig befigyel még Wesley Chu is, az időutazós történetével... Hm-hm, lesz min gondolkodni.



A Fumaxtól érkezik Josh Malerman regénye: A végzet tébolyult kereke, ahol Malerman ismét a hallásunkra támaszkodva fog ijesztgetni, bár most másként, mint a Madarak a dobozban című könyvében. Hamarosan pedig Andy Weirnek is új könyve jelenik meg: az Artemis novemberre várható angolul, és a kiadó minél előbb szeretné hozni magyarul is. Mondanom sem kell, mindkettő felcsigázott.


A Twisternél megjelenik a Jók és rosszak iskolájának befejező kötete, a Jótett helyébe címűt, ami azonban mégsem teljesen a vége az egész mesének. Soman Chainani ugyanis The Camelot Years címen folytatja a Jók és rosszak univerzumában játszódó történetfolyamát. A "negyedik" epizód, vagy ha úgy tekintjük az új sorozat első része a Quests for Glory címet viseli és angolul idén szeptember 19-én jelenik meg.


Szintén új Twisteres megjelenés még S.J. Kincaidtől A kárhozott (The Diabolic az eredeti cím). Június 13. a megjelenés várható időpontja.



Nem "új" ugyan, de jó hír, hogy kijön új köntösben Joanne Harristől a Csokoládé, ami egyben azt is jelenti, hogy a Libri úgy tűnik átveszi végre Joanne Harrist az Ulpius "örökségéből". Remélem hamarosan jönnek még kiadatlan kötetek is tőle, nem csak a régiek.


Az Animus épp néhány napja jelentette be, hogy kiadják magyarul Fredrik Backman kisregényét, az And Every Morning, the Way Home Gets Longer and LongerA hazavezető út minden reggel egyre hosszabb… címen. A Könyvhétre érkezik! :) UPDATE: megvan a magyar borító is, íme:

 

A külföldi megjelenések közt vettem észre az új Tracy Chevalier könyvet is, a New Boyt, ami egy modern Othello átdolgozás, és a Hogarth Shakespeare sorozat része, amelyben kortárs szerzők dolgoznak fel híres shakespeare-i műveket.

Az I.P.C. könyveknél találtam még egy érdekes megjelenést, méghozzá Augusta Trobaugh könyvét, a Sophie és a felkelő napot. Május 23-án jelenik meg, második világháborús, romantikus regény, ami egy álmos, georgiai kisvárosban indul. Kell ennél több? :) Elsőre megtetszett, de lehet, hogy kissé túl romantikus nekem.



Nektek mi tetszik legjobban ezek közül? Mit terveztek beszerezni a Könyvhéten? 

45 megjegyzés:

  1. A Jók és rosszak iskoláját tervezem elkezdeni végre. :)

    A Shak.-feldolgozás(ok)tól biztos messze futok, Tracy Chevalier amúgy sem jött be a Hulló angyalokban.

    Amúgy meg annyi könyvet vettem mostanában, hogy jobb, ha visszafogom magam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te csinálod jól, neked így nem kell majd várni az új részekre. ;) De azért mesésre számíts, ne ya-ra, vagy felnőttes regényre.

      A Shakespeare-ket miattad én is ferdén sasolom, ezt sem biztos, hogy megpróbálom, de Chevalier régen nagy kedvencem volt. Csak hát változunk ugye... Meglátjuk. :)

      Ó, nahát, és milyen szépségeket halmoztál fel?

      Törlés
    2. Hála istennek, ha mesés és nem ya. :D

      KMK-kat halmoztam fel, mert volt egy halom kuponom. Az Outlander köv. része, a Kincsem (a férjem nagyon csalódott volt, miután elolvasta, úgyhogy én már félek, de eléggé más az ízlésünk, szóval ez nem feltétlenül jelent valamit), a Timebound, mert az időutazós jöhet, de rengeteg rosszat olvastam róla, és amikről már írtam is a blogon, Esővágy, meg A papírmágus, bár ez utóbbi Gabo.

      Törlés
    3. Az a Kincsem borító valami rettenetes lett szerintem. :S Hát, így már én is félnék kicsit, bár nem tudom, szerintem nem egy pasis könyv lehet.
      Ó, A papírmágus viszont nagyon szép! (persze ez irreleváns infó, inkább jó legyen, mint szép :D ) Remélem tetszeni fog!

      Törlés
    4. Hát nem a legszebb lett, az tény, a férjem lektűrnek nevezte, ami azért nem feltétlenül mindig baj. :) Azért kíváncsi vagyok. :)

      Ugye? Nem mondom, hogy csak a borító miatt vettem meg, de bevallom, befolyásolt. Nagyon tetszett. :) Alig várom a köv. két részt.

      Törlés
    5. Na igen, az, hogy lektűr, nem feltétlen baj. :) A filmet magát is lehúzzák néhányan, csak mert nem tudnak rá csak szórakozásként tekinteni. (Még nem láttam.)

      Ó, de hülye vagyok, hát láttam is a posztodban pedig, hogy már olvastad és tetszett. :))))

      Törlés
    6. Én se láttam még a filmet, de majd szeretném. :)

      Dehogyis vagy hülye, csak félreolvastad/írtad. :)

      Törlés
  2. Az új Malermanra pályázom, és ha olyan mint a Madarak a dobozban akkor az csak jó lehet :D Amúgy nem néztem még körül, de azt hiszem a GABO-nál már láttam jó könyveket. Remélem mindenki elkezdi már csepegtetni az infókat, mert mindjárt tényleg Könyvhét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindjárt gondoltam. ;) Keménymag Malerman rajongók leszünk! :D
      Igen, nagyon a nyakunkon van már, alig egy hónap. :)

      Törlés
  3. Az Animus jelezte, hogy nemsokára megjelenik egy új Backman könyv: https://animuskiado.wordpress.com/2017/05/12/hamarosan-erkezik/
    És elméletileg még idén várható egy nagyobb regény is... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, be is tettem a posztba! :) Bár addig még biztos érkeznek majd friss infók, lehet, hogy kell majd egy másik poszt is. :D
      Igen, azt hiszem beszéltük múltkor itt a blogon valahol, hogy a Beartown lesz az. :))

      Törlés
    2. Nincs mit! Én ezt várom már leginkább, Backman nélkül ne teljen el egy év sem :)
      Meg a Jók és Rosszak Iskoláját. Idén árulhatnának pólót is... :)

      Törlés
    3. Ja, és a Joanne Harris könyvek is jöhetnének. A Csokoládé nem tetszett, de a stílusa nagyon jó, szívesen olvasnék tőle mást. Plusz a Libri borítóit szeretem, és ők e-könyvekben is utaznak.

      Törlés
    4. Backman nélkül ne teljen el év, ez jó szlogen! :)
      Hmm, tényleg, a pólók! Talán idén lesznek. :)

      Nahát, még talán senkitől sem hallottam így kerek-perec, hogy nem tetszett volna neki a Csokoládé. Én nagyon rég olvastam, de akkor nagyon szerettem. Az viszont biztos, hogy bármennyire is szerettem, a folytatását mérföldekkel jobban imádtam, a Csokoládécipő valami egészen különleges lett. A barackig meg még nem jutottam el, mert ahhoz már bizony ismételnem kéne az előző kettőt.
      Olvass tőle valami mást is, érdemes szerintem! Az Urak és játékosok szerintem egészen biztos tetszene neked. :)
      Ezeket a borítókat láttam már külföldi kiadásokon, onnan vették át, mindenesetre nekem is nagyon bejön. :)

      Törlés
    5. Nagyon sok éve, mikor még anyósom járatta a Nők Lapját, időnként közöltek részleteket egy-egy regényből, és többek között volt a Csokoládé is. Nekem sem igazán jött be... Ez volt az egyik ritka alkalom, hogy a film jobban tetszett. Azóta sem tudtam rávenni, hogy olvassak tőle.

      Törlés
    6. Nahát, gyűlnek az anti-csokik! :) Érdekes, pedig a film annyira más (legalábbis úgy emlékszem). A helyedben azért nem adnám fel teljesen a szerzőt, annyi arca van. :))

      Törlés
    7. Fene tudja, a könyvei témái sem vonzanak.

      Törlés
    8. Óóó, egyik se? Van zárdás is, fiúiskolás is, netes zaklatós is (asszem, azt még nem olvastam), világháborús családos is, meg fantasy is. :))) De nem akarlak győzködni, nekem is vannak olyanok, akiktől egyszerűen nem kellene semmi.

      Törlés
    9. Na, a netes zaklatós tuti nem.:D A fantasy talán. :) Melyik az? Ajánlj valamit, ami nem érfelvágós, meg földbe döngölős, azokat nem szeretem. :)

      Törlés
    10. Na, hát pont a fantasyt nem olvastam, a Rúnajelek az (Runemarks, illetve angolul már van folytatása is, a Runelight). :) Valamint most már publikál Joanne M. Harris néven is, a The Gospel of Loki jött ki tőle eddig, azt akartam mondani hogy kb. tavaly, de bakker, 2014-ben, vagyis 3 éve már. :O

      Hát, nekem nem volt érfelvágós az Urak és játékosok, az ilyen "okos" könyve, és nagyon hangulatos is, kicsit krimiszerű, izgalmas, találgatós.
      Még nekem is sokminden visszavan tőle.

      Törlés
    11. Oké, akkor ezeket felrakom ez egyre növekvő listámra. :)

      Törlés
    12. Végül is, elférnek. ;)

      Törlés
    13. Nekem pont a főhős nem tetszett. Nem tudtam azonosulni azzal, hogy kisgyerekkel is állandóan csak ide-oda fújja a szél, meg hogy nincs egymáson kívül egy tartós kapcsolatuk. Valahogy bosszantott, hogy mitől van ekkora zabszem a nő fenekében. A pap is fura volt.
      De a leíró részek tetszettek: mintha ott lennél, és érzed az illatokat, a hűvöset vagy épp a meleget, az ízeket. Az atmoszféra teremtés megy a nőnek az biztos. Ezért is szeretnék még olvasni tőle.
      Idén nagyon visszafogom magam, egy könyvet vettem eddig, az is hiánypótlás volt sorozat közepéből. Már alig várom ezeket a megjelenéseket. De ha így folytatom, tényleg csökkenni fog a várólistám :)

      Törlés
    14. Ez a kis fránya misztikus "szél". :) Számomra volt benne valami éteri, valami varázsos, és el tudtam vonatkoztatni a való élettől. Viszont ez alapján lehet, hogy nem tetszene a második része sem neked, Vianne nagyon hasonló marad, és kapunk egy másik fő karaktert is, aki szintúgy eléggé a föld fölött jár két lépéssel.
      A leíró részek csodásak, igen. :) Ebben biztosan egyetértünk! :)
      Egy könyv, azta, nagyon visszafogottan nyomod, tényleg. :)

      Törlés
    15. A szél az ok, azt én is valami nem eviláginak éreztem, de ettől Vianne láthatná a világot is, amiben a gyerekeinek élnie kell. Mindegy, nem jött be, de értem, másoknak miért tetszett. Nem is ezt a sorozatot szeretném folytatni Harristől, hanem más történeteket olvasnék inkább tőle :) De így, hogy a Libri átvette ezekre is van remény.
      Idén másfajta élményre gyűjtünk, és szigorítani kellett. De nem bánom, van bőven itthon várakozó könyv :)

      Törlés
    16. Eviláginak is szánta, szóval azért sikerült elérnie vele a célját. :) Sajnálom, de örülök azért, hogy lehet, hogy fogsz tőle mást olvasni. :)
      Ó, szuper, jó gyűjtögetést a projekthez! :)

      Törlés
    17. Pár napja az egyik gyerek hozott be ajándékkönyveket a könyvtárnak, és köztük van a Csokoládécipő. Lehet, hogy ez jel? :D Ez a Csokoládé folytatása, kell hozzá elolvasni?

      Törlés
    18. Bea: Igen, a trilógia második része :)
      Pupilla: Nem csak lehet, biztos, hogy fogok. A Szederbor és az Egész évben karácsony megvan tőle. Rosszabb is lehetett volna, ha a történet és a stílus sem tetszik.
      Tényleg, láttam, hogy beszerezted A macskavendéget. Remélem, Neked tetszik majd!

      Törlés
    19. És melyik a 3. rész? A Szederbor van még meg.

      Törlés
    20. Bea, jel, jel! :D A harmadik rész a Csokoládés barack. A Szederbor és az Ötnegyed narancs különállók, csak azok is gasztrós címűek. :)

      Bubu, szuper, várom! Nekem a Szederbor is kedvenc lett annak idején. A novellást még nem olvastam, de megvan nekem is.
      Igen, végül úgy döntöttem megveszem A macskavendéget, hadd vendégeskedjen nálam is. ;) Igyekszem hamarosan sorra keríteni. :)

      Törlés
    21. :D Oké, megjegyzem. :)

      Törlés
    22. A Csokoládés barackot amúgy még én sem olvastam. :)

      Törlés
  4. Hű erre a New Boyra kíváncsi lettem, szeretném majd végigolvasni ezt a Shakespeare újra sorozatot :)
    Backman könyvét is sorra fogom keríteni, és Gaimantól is szeretném pótolni az eddig olvasatlan műveit :D (Most kellemesen meglepett az Északi mitológiával, szóval újra Gaiman-láz :D).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál valami izgit közte! Le is fordítják most ezeket sorban, ugye?
      Láttam a goodreadsen, hogy az Északi mitológiát olvasod, tök jó, hogy tetszik. :) Gaiman ilyen: az ember kiszeret belőle, aztán ír valami mást, és az ember újra belehabarodik. :D

      Törlés
  5. Ahhh, Backman könyv!!!! <3 <3 <3 - azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, hogy mit várok legjobban :D :D
    Meg a Malerman könyv is érdekel azért, most olvastam hétvégén a Ház a tó mélyén címűt, de mivel iszonyatosan rövidnek találtam, jó lenne egy normális adagnyit olvasni tőle :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hiszem! :D Remélem jó is lesz. ;) Láttam, hogy olvastad a Malermant, fogsz is róla írni? Én is várólistáztam már magamnak, de valóban jobban várom most ezt a teljes terjedelmű regényt én is.

      Törlés
  6. Ebben a magazinban (magyar H.P. Lovecraft magazin) el tudsz olvasni egy Veres Attila novellát (gondolom ez ugyanaz a VA):
    http://magazin.theblackaether.com/2017/05/01/black-aether-magazin-letoltes/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Bill! :) Jó, hogy előkerülsz néha! :D

      Törlés
    2. :)
      Itt megtalálsz, az igaz, hogy szöveg nincs...
      https://www.instagram.com/bukfalo/

      Törlés
    3. De jó, köszönöm a linket! :) Én nem instázok, de nézni foglak. :) Remek képek.

      Törlés
  7. Harristől eddig csak az Ötnegyed narancsot olvastam, az nagyon tetszett, hihetetlenül jól teremt hangulatot, teljesen beszippant, imádtam nagyon a stílusát.A netes zaklatós, a zárdás és a fiúiskolás is érdekelne, tudnál írni címeket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az pont nem annyira maradt meg, de még elég bakfis voltam, újra kellene olvasnom.
      A netes: Kékszeműfiú (Blueeyedboy), a zárdás: Szent bolondok (Holy Fools), a fiúiskolás: Urak és játékosok (Gentlemen and Players), illetve ez utóbbinak most jött ki a "folytatása" is, bár inkább csak azt mondanám, abban a közegben játszódik ez is: Different Class. :)

      Törlés
  8. Az új Backman nálam is várós. :)) Hogy ezen kívül mi az, ami érdekelne, azt nehéz megmondani. De annak én is örülök, hogy a Libri végre felkarolta Harrist, és folytatják a sort! Az új Csokoládé borító egészen gyönyörű! Kár, hogy már megvan az első rész. :P De azért a harmadiknak, a Baracknak is imádom a borítóját, olyan hangulatos. :)

    Meglátjuk, mit hoznak ki, de Backmanon kívül nem igazán találtam mást. De a Könyvhétig még van idő, hátha jön ki még valami szuper újdonsággal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább nem költesz annyit. ;) Addig még egyébként biztosan jön valami, amire szemet vetsz, ez mindig így szokott lenni!

      Törlés