Muszáj annyit enni?

Ahogy már az évösszegzőben is megemlítettem, végképp kiderült számomra tavaly, hogy nem érdemes táplálkozással kapcsolatos könyveket olvasnom. A Muszáj annyit enni?-nek úgy vágtam neki, hogy egy érdekes és kicsit tudományos utazás lesz talán, végre tárgyi pontatlanságok nélkül, ami egy picit segíthet másoknak abban, hogy kevesebbet habzsoljanak. Bennem már valamikor átkattant ez a kapcsoló, de persze saját magam számára is megerősítő lehet, mert van, hogy az ellenállás és az akaraterő csökken az emberben. 

Az eleje még biztató is volt, és külön tetszett a szaklektori megjegyzés, hogy a cukor a könyvben végig a finomított szénhidrátot jelenti. 

De utána nagyon önismétló volt. Ezerszer leírta a cukor-zsír-só kombinációt, meg azt, hogy a különböző gyorséttermi és elősütött, töltött, krémes kaják milyen rétegekben foglalják magukban eme három összetevőt: cukor a són, só a zsíron, majd zsír zsíron... Nem is tudom hány ilyen mondat volt. 

A jutalmazó rendszer és a kondicionált túlevés elmagyarázása oké, de szintén rendkívül alapvető dolgokat prezentált vele. Amerikaiaknak íródott nagyon ez a kötet, és nem sok új infót tartalmaz azok számára, akik csak egy kicsit is tudnak a táplálkozásról, fogyókúráról, egészséges életmódról alapdolgokat. Az állatkísérletek közt persze volt néhány érdekes, hogy pl., hogy csaknem ugyanannyit hajlandóak dolgozni egy kar lenyomásával a patkányok a jutalmazó ételért, mint a kokainért, vagy hogy meddig mennek el az állatok a jutalomért, mire hajlandók még, illetve hogy van, amikor a túl édes már nem kell, és hogy ezért hogy lövik be a szintet az élelmiszeriparban, hogy ne gejl, taszító legyen, hanem csak simán többet akarj még. 

Az élelmiszeripar fogásai, stratégiái sem voltak olyan nagyon "meglepőek" vagy "leleplezőek", úgy gondolom. Ezekről már hallottunk, vagy ha nem vagyunk totál hülyék, fel is ismerjük őket. A reklámfogások, a jól elhelyezett plakátok, a megnevezésekkel való játék és trükközés... Az más kérdés, hogy sokszor tényleg működik, és fogsz kérni még egy extra feltétet, meg egy fagyit, és igen, kéred a plusz karamellt is rá, vagy alá, miközben tudod, hogy rászámláznak még +150 ft-ot, és kapsz cserébe annyi pluszcukrot, amennyit nem ért meg az egész. 

Kíváncsi voltam, milyen technikákat, módszereket fog ajánlani a végén, hogy hogy győzzük le a habzsolást, a többet akarást, hogy lehet tudatosan kevesebbet enni és nem bedőlni a túlevésre irányuló élelmiszeripari taktikáknak, de amit nyújtott segítség címszó alatt, az szerintem röhejes volt. :) Mondd magadnak hogy ennyi éppen elegendő volt! :D Meg menj más útvonalon haza, ne a kedvenc fánkozód felé! :D Aha, oké. 

Az sem tetszett, hogy milyen kategorikusan kijelentette, hogy a súlyunk attól függ, hogy mennyit eszünk... (hát azért... )

Amikor megvettem, jó érzékkel azzal beszélt rá a standnál az eladó, hogy az ő férjére olyan nagy hatással volt ez a könyv, hogy azóta teljesen és gyökeresen megváltoztatta a táplálkozását. Ezt csak azért írom, hogy lehetséges, hogy valakinek tényleg segít ez a kötet, nekem nem szimpatikus és túl semmitmondó.

Értékelés: 10/3,5 Önismétlő, unalmas és totál triviális dolgokat mond, persze kicsit szakdolgozat-köntösben. Tipikusan olyan, mint egy TLC-s, vagy Ozone Networkös 1 órás ismeretterjesztő műsor, ami nem jelent különösebb agytágítást (inkább féltudományos szófosást), viszont szerepel benne mondjuk Tracy (32), aki beszámol arról, hogy nem érti, miért is kíván még többet enni az első cukorborítású fánk után, vagy hogy hányszor tér be a mekibe hazafelé menet, és hogy hát, ő nem is eszik sokat, mégis hízik egyfolytában stb. Aztán jön Dr. Johnson/Smith/Cooper (45) az akármelyik egyetemről és mond 4-5 mondatot a jutalmazó agyi idegpályákról, blabla, közben néhány patkányorrocskát és kémcsövet látunk... és mit csinálunk? Elkapcsolunk. :) 

A slusszpoén az volt, amikor a vége felé a szerző leírta, hogy egyszer egy prezentációban 10 percben áttekintő összefoglalást nyújtott ennek a könyvnek a tartalmáról. Nem tudtam másra gondolni ezt látva, mint arra, hogy igen, bizony egy 10 perces diasorral is el lehetett volna mondani a lényeget, de ez itt 300 oldalon volt elregélve... 

Ez volt tavaly a 10. és egyben utolsó várólista csökkentős könyv, amit sikerült kipipálni a listámról.