2016. november 2., szerda

Inferno - a film

Három éve olvastam Dan Brown Infernóját, és akkor annyira magával ragadott a téma és a sok izgalom, a mozgalmas cselekmény, hogy bizony a könyv letaszította az Angyalok és démonokat a képzeletbeli trónjáról - már ami a Dan Brown kedvenceket illeti. Lehet, hogy egy újraolvasást követően ismét fordulna a kocka, mindenesetre én úgy ültem be a moziba nemrég, hogy akkor most következzen a kedvenc Dan Brown regényem adaptációja. :) Ez persze nem azt jelenti, hogy oltári nagyok lettek volna az elvárásaim, nem. Csak jól akartam szórakozni,izgulni kicsit, meglepődni azokon a részeken, amik kiestek már az olvasás élménye óta. Szerintem mindez sikerült is! Jó filmet hoztak össze Langdon újabb nyomozásából. 

A korábbiakhoz képest talán az a legnagyobb különbség, hogy itt tényleg több az akció és az akciójelenet maga, és kicsit kevesebb a kulturális adalék. A nyomozás ezúttal híján van a hosszas monológoknak, mint amiket pl. a Da Vinci-kódban kaptunk a grállal vagy festményekkel kapcsolatban. De a könyvnek is teljesen más volt a ritmusa, és más problémakört tárt elénk, nevezetesen a túlnépesedést, és ennek komoly fenyegetését az egész emberiségre nézve. Hoz egy szélsőséges alakot is, aki fennen hangoztatja, meg kell nyomnunk a gombot, mielőtt túl késő lesz... Langdon persze azonnal az események közepébe csöppen, és azon van, hogy megakadályozza a fél emberiség kipusztulását. Teszi ezt úgy, hogy óriási helyzeti hátrányból indul: lőtt sebbel, retrográd amnéziával ébred... Firenzében... Hogy került ő ide Bostonból? Mi a feladata? Mi köze van egy küszöbön álló világméretű katasztrófának az Isteni színjátékhoz, a pokol köreihez, valamint Dante halotti maszkjához? És ami még fontosabb, ki mozgatja a szálakat? Hamarosan előkerül a WHO, a titkosszolgálat, egy bérgyilkos, és Langdonnak menekülnie kell. Szokás szerint ismét van egy csinos fiatal nő, aki a menekülő-társa lesz, a doktornő, aki a kórházban ápolta a sérülését. 


Meg kell hogy mondjam, Tom Hanks nem öregszik. :D Oké,  nem fiatal már, de majdnem pont olyan, mint az előző filmben, anélkül, hogy szét lenne húzva minden vonása a felismerhetetlenségig. A női főszereplő nem más, mint Felicity Jones, aki olyan briliánsan alakította Hawking feleségét A mindenség elméletében. Itt is remekül játszik. A mellékszereplők közül pedig nagyon tetszett még Irrfan Khan, aki a felnőtt Pi-t alakította a Pi életében. 


A film cselekményére nem emlékeztem teljesen, így ért néhány meglepetés, bár azért közben fel-felderengett ez-az. Egészen könyvhűre sikerült az adaptáció szerintem, és nem sok mindent hiányoltam, egyedül talán azt, hogy jobban ráfeküdhettek volna arra, hogy mit is hittek, mit fog Zobrist szabadjára engedni... Nem éreztem a nagy fenyegetettséget, nem hangsúlyozták ki eléggé a gyanút, hogy SPOILER! egy új pestisjárványra gyanakszanak. SPOILER VÉGE!

A forgatás egy része Magyarországon zajlott, fel is ismertük a repteret, a Keleti pályaudvart, illetve - nem vicc - egy echte magyar villanyoszlopot! :D :D 

A főszereplők, a rendező, Ron Howard, és a szerző, Dan Brown. 
Értékelés: 10/8,5 Érdemes volt elmenni rá, korábbi Dan Brown rajongóknak azért ajánlom, mert ugyanúgy kapnak Langdont, sok-sok életveszélyes helyzetben, némi kulturális körítéssel. Azoknak pedig, akik eddig annyira nem kedvelték, azért ajánlom, mert egy picit eltér az előző Langdon filmektől, és sokkal akciódúsabb, más felépítésű, nincs benne annyi szócséplés - bár engem nem zavart az sem, imádom a sok magyarázatot a Da Vinciben és az Angyalokban is. Szóval egy felpörgetett nyomozás, hatalmas veszély, átverés, iszkolás, összeesküvés és titkolózás. :) 

3 megjegyzés:

  1. Ezek a filmek azoknak is érthetőek, akik nem olvasták a könyveket? A sok magyarázó rész miatt reménykedem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, abszolút! :) Ajánlom bármelyiket, ha még nem láttad őket. :) A Da Vinciben kifejezetten sok monológ van, de nem unalmasak, hanem szépen elmagyaráz minden apró részletet. :)

      Törlés