2016. július 31., vasárnap

Júliusi zárás

Duane Bryars Hildája. :) Forrás.
A zárás ezúttal igen rövidke lesz, ugyanis se nem vettem könyvet (nullás hónap!), se nem olvastam túl sokat ebben a hónapban. Sok-sok egyéb elfoglaltságom, offline programom volt, és bár olvastam egy szuperjó könyvet, a többivel valahogy beleragadtam egy kisebb olvasási válságba. Valami jó krimivel szándékozom ebből kihúzni magamat. :) 

Három könyvet fejeztem be, amik közül az Arkangyal éjjelt imádtam, a Six Weeks kellemes csalódás volt, a Counting by 7s (hatos után hetes, haha) pedig sajnos csak simán csalódás... Pont a YA-téma környékén futottam bele egy újabb, nekem nem tetsző YA-ba... Majd írok róla egy posztot is, még vár a sorára, jó kis tageket találtam ugyanis, és azokkal bíbelődöm, érkezni fog pár a jövő héten. :))
Az aktivitásom kicsit lankadt júliusban a blogon, ennek is az volt az oka, hogy nem a gép előtt töltöttem a napjaim. :) A hónapban ezzel együtt most csak 9 poszt született, ami persze azért nem kevés. :) 

Most az Itt nincsenek hercegeket és a Határtalan szerelem Párizsbant olvasom. Előbbibe még épp csak belekezdtem (nem akartam cipelni magammal, mert nagy is, meg hogy nehogy sérüljön), utóbbinál pedig akadozik az érdeklődésem, kínzóan részletesnek találom ugyanis a hölgy elbeszélését a különféle étkezésekről és programokról, amiket a szerelmével szerveznek. ... 
És már érzem az ujjbegyeimben a bizsergést, hogy valami mást és újat vegyek le a polcról. :))) 

A többiek júliusa - nekik is sok remek programjuk volt :) :

12 megjegyzés:

  1. Augusztusra én is 0 könyvbeszerzést szeretnék, de nem hiszem hogy összejön :D
    Én meg téged irigyellek, hogy több offline programod volt, nyaralás - nekem ezek kimaradtak :) :(
    Az Arkangyal nagyon ütős lett, ezt már többen is állíthatjuk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem augusztusra pár reci be fog ficcenni, az biztos, azon kívül nem tervezek nagy vásárlást, de majd meglátjuk. Még az Alexandra-Líra akciók szólhatnak közbe, rendesen még nem néztem végig a kínálatot. Ha bemegyek a boltba tuti nem jövök ki üres kézzel a nyári akcióknál. :D

      Az Arkangyal pöpec. Tegnap írtam arról is végre. :)

      Törlés
  2. Micsoda mértéktartás ez kérem szépen, nulla könyv? Én mindig úgy indulok neki, hogy á, nem veszek, aztán 1-2 beficcen :)
    Örülök, hogy ilyen sok offline programod volt, nem is kell bánni, hogy ebben az esetben nem megy az olvasás, majd a hosszú téli estéken pótolhatsz :)
    Nálam az Arkangyal éjjel kedvenc és TopX-es könyv, imádtam.
    Lankadt aktivitás 9 poszttal? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ügyes voltam! :) Persze tegnap már Bookdepón nézelődtem, dehát mégiscsak megjelent a HP and the Cursed Child... :D
      Jó volt ez a hónap jövés-menés szempontból, nem is annyira hiányzott a netezés se, csak az olvasás se annyira. :D

      Fogsz írni az Arkangyalról? :)
      Hát, azért csak a többi hónaphoz képest lankadt az aktivitás, általában 10-15 poszt van, ez volt idén eddig a leggyengébb hónap ebből a szempontból, de ilyen is kell. :)

      Törlés
    2. Ma egész nap azt a könyvet láttam az Instán, úgy érzem, hogy minden HP-fan odavan érte, de megértem :)
      Kellenek az ilyen detox hónapok, utána majd újult erővel tudod folytatni :)
      Igen, szeretnék mindenképpen. Sokat olvastam júliusban, csomó könyvről szeretnék írni majd.

      Törlés
    3. Totál lázban ég a HP community, éjféli megjelenési buli is volt, meg minden. :) Hány éve nem volt már ilyen... pedig ugye csak egy szövegkönyv a színdarabról. Ekkora érdeklődés egy dráma iránt rég lehetett már! :)

      Detox hónap, ez micsoda jó kifejezés! :D Megtartjuk!
      Várom a posztokat! :)))

      Törlés
  3. Pacsi, PuPi, jók vagyunk! :)
    Ha jó krimire vágysz, ott a Kakukkszó! :) Amúgy én is valami krimin gondolkozom, pl. a Kolibrin, szívesen olvasnék egy északi regényt.
    Az Arkangyalba mindketten jól beleválasztottunk, szuperjó könyv!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jók bizony! :) Megérdemlünk némi vásárlást az elkövetkezendő hónapokban. :D
      Igen, igen, a Kakukszó jó lesz. :) Neked meg a Kolibri! :) Remélem tetszeni fog!

      Ah Arkangyal! ♥

      Törlés
  4. Nullás hónap, nagyon ügyes vagy!:)

    VálaszTörlés
  5. Ügyes vagy! :) Nekem nem igazán jött most össze ez a nullás hónap, nem biztos, hogy idén lesz még olyanom, de így is örülök, hogy visszafogtam magam könyvbeszerzés terén.
    Úgy látszik, júliusban mindenki inkább offline volt, én is most olvasok blogbejegyzéseket. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Lehet, hogy nekem se jön össze már több nullás idén. :D
      A július volt a detox és offline-ság hónapja. ;)

      Törlés