2016. május 23., hétfő

Könyvhírek, filmhírek

Hirtelen megint megszaporodtak az érdekes újdonságok, egyre jönnek a hírek a könyvheti megjelenésekről, így aztán megint csokorba szedem azokat, amik felkeltették a figyelmemet. :) Remélem találtok benne ti is kedvetekre valót. Mindjárt nyakunkon a Könyvhét! :D 

Először is álljon itt az a könyv, amit talán most a legjobban várok. Ez nem más, mint Kati Hiekkapelto Védtelenül című könyve, a Fekete Anna sorozat második kötete. A Kolibrit tavaly nagyon szerettem, és élmény volt a szerzővel való személyes találkozás, a könyvbemutató is. 
A kötet az Athenaeumnál jelenik meg 2016. június 7-én.

FülszövegA nagy sikerű Kolibri szerzőjének új regénye

Észak. Késő délelőttbe nyúló komor éjszakák, fénytelen nappalok Milyen környezet lehetne ennél alkalmasabb a gyilkosságokra, a holttestek eltüntetésére?
A viszonylag nyugodalmas finn város hirtelen brutális gyilkosságokra és kábítószeres leszámolásokra ébred. Vajon van-e a zord télnek is szerepe az erőszakos halálesetekben vagy a küzdelmekkel teli lét feladásában, a sokkoló végső megoldásokban? Legfőképpen pedig: milyen szánalmas motiváció vezethet egy önmagából kivetkezett gyilkost? Ezt kell kiderítenie a vajdasági magyar származású nyomozónak, Fekete Annának és társainak. És Anna persze ezúttal sem vall kudarcot... 
De ez még nem minden. Az írónő igazságérzete, empátiája, társadalomkritikus hangvétele megint átüt az izgalmas történet kommersz burkán. Neki az is fontos, hogyan keveredik ebbe a mészárlós rémálomba egy szerencsétlen, kitaszított menekült, aki előtt az utolsó sorompó is lecsapódott. Akit a biztos halálba küld vissza a lelketlen bürokrácia. A drogos bandaháborúk, a kicsinyes emberi haszonlesésből fakadó tragédiák háttere előtt a humánumot, az együttérzést, a nyílt emberi arcot és szívet keresi. És bár ritkán találja meg, még mindig hisz benne. Hát ezért szeretjük Kati Hiekkapeltót."

Szintén az Athenaeumtól érkezik Makai Rita könyve, a Határtalan szerelem Párizsban. Bevallom őszintén, már azt hittem, hogy végül megszakad a Magyarok külföldön sorozat, amit a nagysikerű Let's kifli indított, de szerencsére jön a következő kaland, ezúttal egy magyar lány és egy arab fiú találkozásáról a szerelem városában.
Megjelenik: 2016. június 3

Fülszöveg: "Volt egyszer egy lány, aki a karrierjét, a családját, a barátait és a teljes addigi életét hátrahagyva úgy döntött, hogy belevág a nagy kalandba és Párizsba költözik, mert ott várt rá a szerelem. Egy lány, aki kezdetleges nyelvtudással (ami nagyjából arra volt elég, hogy rendeljen egy italt, és még azt sem értették a kiejtése miatt) összepakolt és repülőre szállt. 
Egy lány, aki ahelyett, hogy „munkanélküli vagyok” (je suis au chômage), olykor azt találta mondani, hogy „fűtés vagyok” (je suis un chauffage). 
Egy lány, aki sokszor sírta magát álomba, mert minden önbecsülését elvesztette, és úgy érezte, nem tud majd boldogulni, hiányzott neki a család és a barátok támogatása, egy ölelés, egy jó (magyar) szó. 
De ez a lány nem adta fel, tanult és küzdött, mert volt valami, ami minden pillanatban erőt adott neki: egy kedves arc, egy meleg barna szempár, és a hit, hogy a szerelemnek semmi sem szabhat határt. 
Ez a történet két különleges emberről szól, és arról, hogy ha kinyitjuk a szívünket a világ felé és elhisszük, hogy kivételesek vagyunk, akkor mindent megváltoztathatunk. Különösen a szerelem városában."

Az Agave könyvheti megjelenései közül amit legjobban várok az természetesen Baráth Katalin új regénye, az Arkangyal éjjel. Ez nem Veron-történet, aminek én most kifejezetten örülök, nem annyira szerettem ugyanis az utolsó Veronkát. Erre viszont roppantul kíváncsi vagyok, és sokakkal ellentétben, nekem nincs bajom a borítójával. Legfeljebb a tipográfia az, ami szerintem kívánnivalót hagy maga után. 
Megjelenik: 2016. június 9. 

Fülszöveg: "Amikor Budapest utcáit feketére festi az éjszaka, egy árnyék indul veszedelmes útjára. A rendőrök szerint az árnyék csak legenda, de aki találkozik vele, többé nem szabadul a rettegéstől.
Bori önkéntes segítő, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik. Egy végzetes napon azonban éppen őt támadják meg. A lány lakótársát felzaklatja a tragédia, és cinizmusa ellenére minden veszélyt vállal, hogy elkapja a névtelen tettest. Nyomozását rengeteg váratlan fordulat és fellángoló erőszak szegélyezi. De mi köze van ennek a nyomozásnak a pesti éjszakákat rémülettel megtöltő árnyékhoz?
Baráth Katalin a nagy sikerű Dávid Veron-sorozat után egy letehetetlen, és ízig-vérig 21. századi magyar thrillert írt. Ez a regény nemcsak ismerős helyszíneivel, sötét, de a humort sem nélkülöző világával és izgalmas történetvezetésével ragadja magával olvasóit, hanem egy olyan főhős megrajzolásával is, akinek karaktere egyértelműen új szín a magyar krimiirodalomban."

Könyvheti Agave lesz még a már korábban emlegetett N.K. Jemisin: Az ötödik évszak is, 2016. június 9-én jelenik meg.
Én mondjuk időközben lebeszéltem magam róla, mondván nem kell minden újdonságra ráugrani, de majd még meglátjuk. :)

Fülszöveg: "Így ér véget a világ… utoljára.
Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanze ― az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ― összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.
Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapvető forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: ő maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért.

N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereplőivel. Kegyelmet nem ismerő történetmesélésével pedig a műfaj rettenhetetlen férfi szerzőit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak című regénye az eddigi legjobb műve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismerős világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér."


Új kiadásban lehet a Könyvhéten beszerezni Neil Gaiman Csillagporát is az Agavétól, nézzétek, milyen mesés külsőt kapott:



Tóth Krisztina néhány éve a Vonalkóddal megnyert magának, így most, bár még lenne mit olvasnom tőle (Pixel, Pillanatragasztó) felkaptam a fejem az új könyv hírére, ami egy verseskötet: Világadapter
A Magvető adja ki, megjelenik: 2016. június 6.



Érkezik újdonság a Twister Mediától is, Amy Harmontól az Arctalan szerelem 2016. június 8-án jelenik meg. Még nem vagyok benne biztos, hogy olvasni fogom, de biztató, hogy külföldön sokan szeretik.

Fülszöveg: "Ambrose Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is"

2016. június 30-ára tolódott Robert Galbraith - vagyis J.K. Rowling - újabb Cormoran Strike krimijének megjelenése a Gabo Kiadónál. Ez a sorban a harmadik kötet: Career of Evil. Magyarul sajnos azt a suta címet kapta, hogy Gonosz pálya
Nem tudom a sztorihoz mennyire fontos, hogy pont pálya legyen, és ne karrier, hogy gonosz legyen, ne ördögi vagy bűnös, de kapásból vagy hat másik címalternatíva körözött a fejemben: Törtető gonosz, Bűnös hivatás, Ördögi karrier, A bűn útja, Gonosz törtetés... Ha az előző címek egyszavasságát nézem, akkor pedig még akár egy olyan is beillik a sorba a Kakukkszó és a Selyemhernyó mögé, hogy Bűnlajstrom. 
De mindegy is, nekem a Career of Evil verzió lesz meg majd. :) 



Szintén a Gabo-nál jelenik meg Clara Bensen regénye, a Poggyász nélkül, amire megmondom őszintén nem figyeltem volna fel magamtól, elég tucatromantikus benyomást kelt, de aztán megláttam ezt a másik borítós verziót (jobb oldali, na meg persze elolvastam a fülszöveget) és BAMM! Azóta érdekel. :) Egyébként Theodoránál hallottam a tam-tamot a magyar megjelenésről.

Magyar megjelenés: 2016. június 3.
Fülszöveg: "Egy ruha, három hét, nyolc ország – nulla poggyász

A fiatal felnőttkori magába zuhanásból épphogy felépült Clara Bensen úgy dönt, hogy az egyik online párkeresőn való regisztrálással teszteli visszatérését az életbe. Az álmában sem jutott eszébe, hogy a konvenciók felrúgásáról elhíresült, rendkívül energikus egyetemi professzorral, Jeffel fog megismerkedni. Még szinte egymás vezetéknevét sem tudják, máris megállapodnak, hogy belevágnak egy nyolc országot érintő, háromhetes, kockázatos kísérleti utazásba. Hogy mi ebben a turpisság? Az, hogy mindezt szállodai foglalás, terv, és ami a pláne, poggyász nélkül teszik.
Clara sztorija a kalandorokat és az otthon ülőket egyaránt meg fogja érinteni – egyszerre szerelmi történet, úti beszámoló és ragyogó modern megközelítése az ősrégi kérdésnek: honnan vegyük a bátorságot, hogy felfedezzük a komfortzónánkon túli világot? Lehet valakit szeretni címkék és elkötelezettségek kényszere nélkül? Valóban lehetséges hátrahagyni a poggyászunkat?"

Filmes hírek

Van már trailer A lány a vonatonhoz, várom a filmet, bár a könyv számomra lapos és középszerű volt, a filmváltozat ígéretesnek tűnik, már az előzetes izgalmasabb, mint maga a könyv volt. :) A poszter pedig kifejezetten ötletes lett a cipzár-sínnel.




Dan Brown Inferno-jának trailerét is meg lehet már nézni, szerintem szuper lesz, alig várom, hogy láthassam ismét Tom Hankset Langdonként. :) Tervezem újraolvasni a könyvet, nagyon szerettem. 



Kinek mi tetszik a híregyvelegből? Mi lesz fix vásárlás, mit vártok, mire vágytok leginkább ezek közül? :) 

21 megjegyzés:

  1. az ötödik évszakot meg Baráth Kata könyvét várom (kár, hogy ennyire béna a borítója).
    meg ez az infernós film teljesen noszogat, hogy olvassam el, mert a filmet nem akarom megnézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd nézed a belsejét, ha nem tetszik a külseje. :D :D
      Ó, te meg Dan Brown?! Szerintem megnézheted olvasás nélkül is. Fájna a kritikád ;) De amúgy nagyon imádtam ezt a könyvét és a témát is, szóval az ugratásom ne tántorítson el, ha már kedvet kaptál. :)
      A többi Langdonos filmet láttad?

      Törlés
    2. ajj, ne aggódjál. :D nem vagyok egy dan brown fan, de régen olvastam én wilbur smith-t is.
      eddig egy filmet láttam, az angyalok és démonokat, az tetszett, de mivel már láttam, azt már úgysem olvasom el, max 100 év múlva. a da vinci kódot olvastam, de azt is régen.

      Törlés
    3. Az Angyalok és démonok volt a kedvencem a könyvei közül, amíg az Inferno-t nem olvastam. :) :) Egyébként jó a film, az A&D, de én nemrég néztem bele újra, ,szinte semmire nem emlékeztem, szóval csak nyugodtan olvasd, rettentő izgalmas a sok kis részlettel, azok úgyis kiestek. :)

      Wilbur Smith? :D Nahát. Évezredek óta van tőle várólistán egy könyv, az Elefántsirató.

      Törlés
    4. sajna, én elég sok mindenre emlékszem a filmből.:D várnom kell még pár évtizedet, hogy homályosodjon a memórián.
      viszont a wilbur smith könyvekből csak az rémlik, hogy afrikában játszódnak, van egy csaja (mindig van egy csaja) hófehér bőrrel, és a néger csávó azon van elalélva, hogy látszanak az erek a gyönyörű bőre alatt, és nehogy napozzon, mert csak tönkreteszi a tökéletességet. :D na, ennek a pasinak is érdemes írnia.:D

      Törlés
    5. A könyv mindenestre akkor is több :) szóval érdemes. ;) De akkor már, inkább Inferno! És utána a film. :)

      WS: majd azért valamikor akarok tőle olvasni. Hehe, ennél biztos többről is szól. :)

      Törlés
    6. aha, jó kis kalandregények, csak nekem kiestek a fejemből. gondolom, volt lövöldözés, meg hasonlók. :D

      Törlés
  2. Arkangyal alap meg persze a Galbraith is. :) Az utazós téma miatt a Poggyász nélkül is birizgál, szerintem kelleni fog az is.
    Mondanám, hogy érdekel A lány a vonaton filmen, mert végül is igen, csak mivel évente kb. 3 filmet nézek meg, kétlem, hogy ez lesz majd az egyik. :D Ezt meg nem értem, hogy miért kellett Amerikába helyezni az egészet, főleg egy full brit nő főszereplésével.

    A Twister Mediás könyvet olvastam angolul, de nekem túl nyálas volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök jó, sokan fogunk Arkangyalozni szerintem! :) Galbraith: nekem még a Kakukkszó lenne soron még mindig. :D
      Ilyen kevés filmet nézel? Mondjuk én se sokat, de ezt valószínűleg meg fogom nézni.

      Ó, francba. Igen, én is ettől félek, hogy nyálas nekem az Amy Harmon... pedig tetszetős. :)

      Törlés
  3. A Twister Mediától jön a Jók és Rosszak Iskolájának a folytatása :) Azt várom, meg a Csillagport.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az is jön, valamikor már írtam róla, most ezért nem tettem be újra. :) Én is várom már!
      A Csillagport olvastad korábban?

      Törlés
  4. ja, a TM-től én meg majd az Anne Bishop könyvet várom, de nagyon, nem tudom, azzal mikor jönnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg! Hú, pedig kérdeztük is feszten, de elfelejtettem, mit mondtak. :D

      Törlés
  5. Mi a baja többeknek a Baráth Katás könyv borítójával? Szerintem szép és kifejező.
    Galbraith várós, a cím... khm... ellenére.
    DB-től még nem olvastam, a két Langdonos filmet láttam eddig. Mindenki azt mondja, hogy a könyvek jobbak.
    A lány a vonaton nem fogott meg, csak egyedül arra lennék kíváncsi, hogy mi a megoldása, mert mindenhol azt olvastam, hogy teljesen kiszámítható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, kérdezd meg őket. :D Nekem a háttere, színvilága nagyon tetszik, a véres szárny meg nem zavar, a cím is angyalos, miért ne lehetne ott szárny? :)
      Galbraithnél én maradok az angolnál, ha már az elsőt úgy vettem meg.

      A DB könyvek nagyon részletgazdagok, és rendkívül gyorsan pörögnek az események benne, egy fél pillanatig nincs nyugta az embernek. Ami miatt én különösen szeretem még, azok a kulturális morzsák. A Da Vincit nem kell magyarázni, az Angyalok és démonok teli van Rómával, minden templom, tér stb. végigjárhatod az egészet... :)
      A lány a vonaton, hát, már alig emlékszem a végére őszintén szólva... nem egy maradandó élmény. Szerintem viszont egy filmnyi idő kevesebb lesz, mint egy könyvnyi, hogy kiderítsd. :) Amúgy az egész cucc a nagybetűs megcsalás körül forog, szerintem rém unalmas. :S

      Törlés
    2. Nekem is teljesen oké a borító.
      Klassz lehet. :)
      Hát tudod, még annyira sem érdekel, hogy a filmet megnézzem. Lehet, hogy megnézem az utolsó negyedórát belőle, csak hogy tudjam a végét. :D

      Törlés
    3. Na nézd csak, rápislantottam és fenn van schmoopon a bestsellerek közt, itt van egy totálisan SPOILERES összefoglalás róla: http://www.shmoop.com/the-girl-on-the-train/summary.html Csak mert szerintem lehet nem lenne érthető, ki kicsoda az utolsó 15 percében a filmnek - bár kevés szereplős, van aki később van bevezetve csak stb. :)

      Törlés
    4. nekem az a bajom vele, hogy ronda, és aránytalan. a város aluig látszik, ellenben a szárny belemászik a képembe. lehetett volna kicsit visszafogottabb. ennyi erővel egy vastag fehér csík is lehetne ott, vérpettyekkel.
      és a cím dől betű. anyám. ronda, elavult és igénytelen betűtípussal ráadásul. (ennél már csak a maya banks könyv címe a rondább, de mondjuk nekem mindig bajom van a dőlt betűkkel.)
      lehetett volna sokkal szebb és szemrevalóbb az egész kép, még úgy is, ha pont ugyanezek a motívumok maradnak, egyszerűen másképp kellett volna elosztani és arányosítani a részleteket.

      Törlés
    5. Köszi!
      Ennyi teljesen elég is volt belőle. Jézusom, ez nagyon gyenge lehet. Néha elgondolkodom, hogy egyes könyveket miért kapnak fel teljesen érdemtelenül, és sokkal jobbak miért kerülnek süllyesztőbe.

      Törlés
    6. Hát nincs mit, tényleg az. Nem értem a hype-ot körülötte... Bármilyen kicsit igényesebb krimi üti.

      Nima, a tipográfia nekem se tetszik, nem szerencsés a dőlt betű. A többivel nekem továbbra sincs bajom. Meg mindig kicsit más érzés kézbe fogva nézegetni, fényes is, új is, stb. :) Ha meg e lesz, akkor meg úgyse nézegeted az elejét :D :D :P

      Törlés