2013. október 31., csütörtök

Októberi zárás

On impulse, ez jellemezte az ehavi beszerzéseimet. Körülnéztem egy kuponnal a kis kacsómban az Alexandrában, és a virtuális térben is, kedvenc helyeimen, a bookdepon meg az angolkonyvek.com-on. Az eredmény persze hogy nem üres kosár lett. :) 

Októberben összesen 7 könyvet szereztem be, ebből egy volt ajándék, a többit vettem. Egy részét 20%-os kuponnal, az angolok közül hármat használtan, 400-800 forintokért. 3 magyar, 4 angol nyelvű.

Íme a drágaszágaim, ezúttal saját fotókkal:

Kiterítve

Kupacban 


Timur Vermes: Nézd, ki van itt - ajándék. :)
Joanne Harris: Runelight - a Runemarks folytatása, el kéne már azt is olvasni.
Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte - Pável felcsigázott vele kapcsolatban (de amúgy is, Simenon: kell!)
Mikkel Birkegaard: Libri di Luca - titkos olvasói társaság, könyvesbolti szín, ahh.
Jacqueline Wilson: The Cat Mummy és Double Act - Wilsontól nem lehet egykönnyen elszakadni, bájos.
Mark Haddon: A Spot of Bother - a kutyás könyv megvan tőle, de még szintén nem került sorra.

2013. október 30., szerda

Kérem a következőt!


Nem, nem Ursula szólítja a reumás mókust Dr. Bubóhoz, csupán ebben a kis töltelékposztban - vagy akár körbeposztban - a sorozatokról szeretnék írni. Egyre tobb a könyvek között a sorozat, jön a következő rész, és a következő, hőn szeretett írónk aláírja a szerződést még 3 vagy 5 vagy neadjisten még több kötetre, nekünk apad a pénztárcánk, és sajnos lehet hogy a lelkesedésünk is. Többször hallani hogy "ugye nem sorozat?", "jaj de jó, hogy nem kell a következő részre várni", de akár még akkor is tudunk kicsit örülni, amikor epizodikusak a részek, és ha akarod lezárt, ha akarod kezdheted a hatodikkal vagy hetedikkel is, nem kell feltétlen tartani a sorrendet. 

Akárki akármit mond, a Harry Potterrel kezdődött minden. Lehet hogy nem voltam annyira otthon könyves berkekben korábban, de az tény, hogy a tendenciákat mindenképp befolyásolta, hogy Rowling bizony eleve sorozatnak tervezte, előre hét kötetre. A látványos siker és profit biztosan sokakat sarkallt arra, hogy meglovagolják a sorozatosítási hullámot, és ebből születtek nagyon jó alkotások is. Ne értsetek félre, én szeretem a sorozatokat, de csak akkor, ha valóban megéri tovább olvasni, folytatni, ha szeretem a történetvezetést, stílust, a karaktereket. Nem kell cliffhanger ahhoz, hogy körmömet rágjam a folytatásért, lásd ismét HP, hisz ott is szépen lezárta az egyes kötetek, mégis evett mindenkit a penész, hogy két évet vártunk a sorban következőre - hát igen, mi vagyunk az igazi HP-generáció, ezt az "átkot" meg kellett hozzá szenvednünk :) 

Akarva akaratlanul is belebotlunk a sorozatokba, és elkezdünk egy újabbat, igaz, lehet hogy nem jutunk tovább a sorozatkezdő kötetnél, vagy azért, mert megcsömörlöttünk, nem tetszik annyira, vagy nem fér bele a költségvetésünkbe, ne adj isten a kiadó leáll a sorozat kiadásával (ezért kell angolul olvasni :)), vagy egyszerűen véletlenül futottunk bele a sorozatba, és az is lehet hogy épp a harmadik kötetet sikerült némi szemöldökfelvonás kiséretében megemészteni.

A tavalyi évben, hogy, hogy nem, 32 sorozatrészt könyvelhettem el. Kezdő és záró is volt benne persze, de akkor is elég tetemes mennyiség, és idén is már 20-nál járok. 
Annak apropóján, hogy valóban sok sorozatot kezdenek befagyasztani a kis kereslet miatt (hát hiába, nincs túl sok olvasó ember), ami engem igazán nem érint (mi scusi), de szóval ennek apropóján jutott eszembe, hogy számba veszem a sorozatokat - kedvenceimet, félbehagyottjaimat, elfeledettjeimet. 

Lássuk, miket olvasok, miket olvastam, mikbe kaptam bele: 

Befejezettek 

 J. K. Rowling: Harry Potter


Két-három évente ellenállhatatlan ingerenciám van újraolvasni, kétségtelenül a kedvenc sorozatom a kezdetektől. Mondhatjuk, a Sorozat, nagybetűvel. 
Részek száma: 7 
Mennyire szeretem: imádom minden sorát, minden kötetét, bármi pénzt kiadtam volna a megjelenő új részekért, sőt, hát ki is adtam, mert előrendeléskor esett le a tantusz, hogy azt nekem nem fogják kiszállítani a megjelenés napján, így beszaladtam a boltba egy példányért... két nap múlva persze már két példányom volt az előrendelttel együtt a félvér hercegből... 
Rajongási faktoromat az is mutatja, hogy egyszer írtam a Best magazin szerkesztőségébe is hogy hogy képzelik hogy elspoilerezték egy szereplő halálát... :D választ persze nem kaptam. Kis önérzetes igazságharcos Pilla... (azt hiszem potter-fanatizmusom megér majd egy külön posztot is :))
Szeretnék-e folytatást: fogas kérdés, mert perszeigen, meg dehogyisugyanmár, egyszerre. Nem biztos, hogy egy ilyen kerek egészet érdemes tovább szipolyozni, ugyanakkor, ismertek, totálisan elfogult vagyok Rowling anyánkkal, és tőle bármit, bármikor. (csak a Casual Vacancyre még rákészülök, de már száguld felém saját példányom a bookdepositoryról :)) 

Philip Pullman: Az Úr Sötét Anyagai


Magyarul írtam a címét, úgy olvastam először, aztán újra magyarul, majd angolul is sorra vettem. Különleges hangulatú regénysorozat, amiben igen komoly témák is felmerülnek, vallás, fanatizmus, szabadság, kötődés, szerelem... Pullman valami utolérhetetlent alkotott. 
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: nagyon szeretem, de kétségtelen, hogy néhány éve újraolvasva az első rész kicsit csalódás volt, unalmasabbnak találtam, mint emlékeim szerint volt. A második epizód helyretette a dolgokat. :) 
Szeretnék-e folytatást: nem. Lezárt, kerek, jó így, ne rontsuk el. 

Karen Marie Moning Fever sorozata


Mennyire szeretem: az első olyan sorozat, ami megközelítette HP iránti rajongásom szintjét. Imádom az alakjait, Barronst és Macet, kapcsolatukat, a mellékszereplőket, az egész teremtett világot, és persze azt, ahogy Moning (lassan őt is Moning anyánknak fogom hívni, elismerésem és tiszteletem jeléül :D) szövi-szövi a szálakat, és mindenhol elejt egy kis információt, ami legalább öt másik kérdést vet fel, és továbbágaznak a rejtélyek. Sok poszt található az oldalon a Feverről. 

Részek száma: 5, de folytatódik a három kötetes Dani spin-off trilógia (Fever World) után még két kötettel. Szóval egyelőre befejezve, gyakorlatilag viszont még folyamatban, aminek örülük, mert ebből úgy érzem néha, hogy sosem elég, sokszor újraolvasós kategória. :) 
Szeretnék-e folytatást: igen, de felesleges a kérdés is, hisz lesz.

Arthur Ransom: Fecskék és Fruskák


Mennyire szeretem: Gyermekkorom egyik nagy élménye. Testvérek, nyár, sátorozás, hajózás, barátok és játékos ellenségeskedés... Mindig álmodoztam ilyen szünidőkről, amiket ezek a gyerekek megélhettek. Még a későbbi kötetek is tetszettek, de az eleje volt az igazi. 
Részek száma: 12, de csak 7-8-at fordítottak magyarra.
Azt szoktam mondani olvastam az egész sorozatot, de ez ennek fényében nem teljesen igaz.

Folytatás nem kell, de nem is lesz.

Meg Cabot: Neveletlen hercegnő sorozata


Mennyire szeretem: hiába ifjúsági és rózsaszín mint atom, ez egy kedves könyvsorozat, és érdemes elolvasni. Akkor is, ha zuhan a színvonala a közepe táján (6-8. részek ha jól emlékszem), a vége kárpótolja az embert, és megszűnik a sok felesleges rinyálás Mia részéről.
Részek száma: 10 + néhány kiegészítő kötet
Szeretnék-e folytatást: őszintén szólva eljátszottam most a gondolattal, és végülis megérne egy eresztést Mia és Michael későbbi kapcsolata chick-lit stílusban, valahogy úgy, mint a Queen of Babble (szintén Meg Cabot). De talán elég lenne (?) egy kötet is. :)

Meg Cabot: Queen of Babble 



Ha már megemlítettem, Meg Cabot-nak ezt a kevésbé ismert chick-lit trilógiáját, be is veszem a többi közé. Magyarul is megjelent, Locsifecsi királynő címeken, eléggé gyerekköntösbe öltöztetve, pedig Cabot felnőtt kötetei közé tartozik, és a chick-lit kifejezetten jó példája.
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: Az első rész abszolút kedvenc volt, magával ragadott a szerencsétlenkedő hősnő, frusztrált szerelmi szituációk és a humor. Utána a másodikban elszakadt a cérna néhány butaság miatt, mélyrepülés volt az a kötet, de a harmadik némileg gatyába rázta a felesleges vinnyogást. :)
Szeretnék-e folytatást: nem. 

J. R. R. Tolkien: Gyűrűk Ura trilógia


Mennyire szeretem: meg kell hogy mondjam, csak mérsékelten rajongok, nagyon nagy falat, és emlékeim szerint néhol finoman szólva is roppant unalmas volt, folyamatosan csak mentek és vándoroltak, mentek és vándoroltak... Ennek ellenére értékelem, és szeretem nagyon a világát, a szereplőit - Samut főként! - mondanivalóját, és az egész monumentális alkotást ami még mögötte van Tolkien részéről.
Részek száma: 3
Folytatás? Tolkien bácsi már nem, de annak sem örülnék, ha valaki úgy gondolná, továbbgondolja Mordort és Gondort, szerintem éppen elég az inspiráció amit biztosított az irodalomtörténetben. 


Suzanne Collins: Az éhezők viadala


Az éhezők viadala (Hunger Games) egy viszonylag új trilógia, aminek a hype-jából nem tudtam kimaradni, de nem is bánom.
Mennyire szeretem: nehéz kérdés, mert összetettek az érzelmeim. Az első kötet szerintem telitalálat volt, és meg is értem a sikert amit generált, ütős, újszerű, szerelmes is, kalandos is, kemény és sírós is helyenként. A Futótűz (Catching Fire, második rész) már nem annyira győzött meg, de szerettem olvasni, viszont A kiválasztott (Mockingjay, harmadik rész) totálisan kiakasztott. A filmeket várom, és nézni is fogom, az első résznél valahogy az az érzésem volt, vászonra adaptálva ki tudják köszörülni a könyv csorbáit.
Szeretnék-e folytatást: neeehhem. :) Sőt, lehet hogy jobb lett volna, ha szimpla marad az első regény.

Jean Sasson Hercegnő trilógiája


Annyira nem ismert, de szerintem aki olvasta, az nagyon szerettem Sasson arab világban, Szaúd-Arábiában játszódó regényeit: A fátyol mögött, A hercegnő lányai, Királyi sivatag.
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: Annak idején faltam a sorait, nagyon "tetszett", de persze szörnyű volt egy jó része amit erről a zárt világról mesélt.

Szeretnék-e folytatást: nem, lezárt. Olvassátok, jó könyvek.


Stieg Larsson Millenium trilógia


A Millenium trilógia nagy siker lett, és bár sokáig távol tartottam magam tőle, nagyon örülök, hogy végül mégis megismertem. Lisbeth Salander karakterével valami egész új született. A történet maga pedig izgalmas, fordulatos, teli rejtélyekkel, korrupcióval.
Részek száma: 3
Mennyire szeretem: Főként az első két részét szeretem, a harmadik nekem kicsit csalódás volt, és befejezetlennek is érződik, ami persze teljesen érthető, hiszen Larsson még sok-sok részt tervezett hozzá, de hirtelen halála megakadályozta a folytatásban.
Szeretnék-e folytatást: őszintén reménykedem, hogy a "félkész" negyedik kötet egyszer napvilágot láthat. Sajnálom Larsson halálát, nagyon jó történeteket írhatott volna még hozzá.


Folyamatban / almost done

Baráth Katalin Veron krimisorozata


Avagy a színes hangszerek: A fekete zongora, A türkizkék hegedű, A borostyán hárfa.
Mennyire szeretem: Dávid Veronika nyomozókisasszony kalandjait nem lehet nem szeretni. Századelős hangulat, kacifántos bűntett, némi irodalom és bájos békebeliség. 
Részek száma: eddig három, olvastam mindet, várom a következőt. :) Kicsit epizodikus, bele lehet kóstolni sorrendet figyelmen kívül hagyva is.
Szeretnék-e folytatást: igen, de nem kell a végtelenségig nyújtani. Mindenesetre van még pár patron Veronban, amit el lehet lőni, még három részre befizetnék. :) (lesz is folytatás, nemsokára!)


Gail Carriger: Napernyő protektorátus (The Parasol Protectorate)


Alexia Tarabotti szatirikus ironikus, nem komolyan veendő szerelmi élete és persze vámpírok, vérfarkasok, miegymás. A hamisítatlan angol, kisujjeltartós stílus, a finomkodás, és mégis ezt az egészet a paranormális steampunkba helyező merészség megfogott.
Mennyire szeretem: közepesen-nagyon Nem egy nagy írás, de kikapcsolódásnak megfelel, és élvezem olvasni a sok sületlenségüket. :)
Részek száma: 5, magyarul 2 jelent meg eddig, a harmadik érkezik hamarosan.
Az első négy kötetet olvastam, még az utolsó epizód van hátra, szóval kicsit csaltam, nem befejezett, de már célegyenes. :)
A szerző ebbe a világba helyezte el másik sorozatát, a Finishing Schoolt is, ebből egyelőre egy kötet jelent meg, a napokban jön a második, de nem spin-offról van szó. Kíváncsian várom azt is.
Szeretnék-e folytatást: Alexiához nem, de jó ötletnek tartom ezt a hasonló világba elhelyezett, mégis a bentlakásos iskolát követő új sztorit, ez szerintem jobb választás volt, mint még több bőrt lehúzni Alexiáról  és Lord Macconról.


Régebben félbemaradt, folytatni való

Charlaine Harris Sookie Stackhouse sorozata, avagy a True Blood


Nagy hype övezte ezt is, főleg az HBO sorozat miatt szerintem, a könyvekre nem annyira figyeltek, holott 13 részes, szép kis polcrészt tesz ki.
Részek száma: 13
Mennyire szeretem: Csak az első kötetet olvastam, bár beszereztem többet is belőle, és feltett szándékom folytatni, mert az első nekem nagyon bejött. Pedig nem szeretem a vérszívókat, mégis, érdekel Sookie és Bill, és még ha el is laposodik a sztori, az biztos nem az első pár kötetben lesz.
Szeretnék-e folytatást: szerintem 13 rész bőven elég, bár nem vagyok képben hova jutnak a végére. Inkább ott tartok, hogy szeretném folytatni. :)


Sue Townsend : Adrian Mole


A neveletlen hercegnő porosabb, britebb, kevésbé előkelő fiú párja. :)
Két éve belevetettem magam és elkezdtem megvenni a maradék köteteket is, de félbemaradt.
Részek száma: 8 (ha jól néztem)
Mennyire szeretem: hangulatos, és bírom a naplóformát. Száraz, angol humorral van teli, de néha egy-egy sora teljesen kiüt :) Az első két kötetet olvastam.
Szeretnék-e a folytatást: gondolom nem, hiszen kamaszkorából eljutunk a felnőttkoráig, sőt idősebb éveihez is Adriannek, valószínűleg nem is volt már ebben több. Szeretném folytatni az olvasását. :)


Douglas Adams Galaxis útikalauza (The Hitchhikes'r Guide to the Galaxy)


A beteg humorú abszurd trilógia, ami igazából öt kötet. A híres törölköző-nap inspirálója, és a könyv, ahonnan a DON'T PANIC! származik. Mellesleg pedig a rémes Vogon-költészet melegágya! :)
Részek száma: 5
Mennyire szeretem: Huhh, bírom. Tényeg zizis nagyon, de ráállt az agyam. Az első két részt olvastam, de be van spájzolva a többi.
Szeretnék-e folytatást: nem, de van egy kis folytatása, Eoin Colfer tollából: És még valami... címen (And Another Thing) amit szintén várólistás nálam. Nagyon szeretném elolvasni a többi kötetet is jövőre.



Kérem a következőt, várom a következőt

A teljesség igénye nélkül, itt pedig néhány olyan sorozat szerepel rövidebben (mert már így is maratoni a poszt), aminek még várom a következő megjelenő részeit, vagy pedig csak épp elkezdtem, és folytatni szeretném:

Chris Howard: Gyökértelen (Rootless)
Érdekes teremtett világ, újszerű és kíméletlen disztópia, érdekel továbbra is a folytatása.

Victoria Schwab: Az archívum (The Archived)
Ezt a könyvet úgy kezdtem olvasni, hogy azt hittem egyedülálló regény, és akként is megállja a helyét, kedvencem lett. De ha már lesz folytatás, bizalmat szavazok az első kötet szuper stílusa és történetvezetése miatt a szerzőnek, és kíváncsi vagyok rá. (elméletileg ez csak összesen két kötet lesz)

Helen Fielding: Bridget Jones - a harmadik rész nemrég jelent meg, ajánlom hozzá Lobo ajánlóját!
Még gimnazista koromban ismerkedtem meg Bridge-dzsel, és nagyon örültem a folytatásnak, ennyi év után. Szerintem tud még hozzátenni, és nem vagyok mérges az induló szituáció miatt se már (amit lépten-nyomon elspoilereztek a neten).

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: A Kör trilógia
A Kulcs című záróepizódot már nagyon várom, és remélem az is olyan féltégla lesz, mint a Kör és a Tűz. :)

Rachel Ward: Számok (Numbers)
Már csak szintén a befejező kötet hiányzik, az Infinity, de lehetséges, hogy nem várom meg a magyar megjelenést, és elolvasom angolul. Első rész: Számok - A menekülés, második rész: Számok - A káosz

Vivien Holloway: Pokolháború trilógia
Végre egy magyar szerző is :) Még csak az első rész, a Pokoli szolgálat jelent meg. Vivien nagyon ígéretes, tehetséges írónő, élveztem olvasni a történetét sátánről, angyalokról és pokolról.

Ransom Riggs: Miss Peregrine 
A Miss Peregrine's Home for Peculiar Children jókor kapott el jó helyen, és borzongva merültem bele az különös hangulatú kötetbe. Várom a következő részt, ami 2014-ben érkezik, Hollow City címen.

Carolyn MacCullough: Witch series
A Once a Witch-et még 2012 nyarán olvastam, és elvarázsolt. Ötletes, időutazós, izgalmas, humoros. Folytatni fogom az Always a Witch-csel is (ezt tényleg így kell ragoznom? :))

Maggie Stiefvater: Wolves of Mercy Falls trilógia
A Shiver trilógia finom eseménytelensége, farkasos-hideg-lágy-dallamos stílusa teljesen megbabonázott, a harmadik kötet vár rám, a Forever, de lesz 3,5-ik is... :) (ez esetben nem bánom, szeretem a sorozatot)
Első rész: Shiver, második rész: Linger.


M.C. Beaton: Agatha Raisin series
Agatha Raisinnek épphogy belecsíptem, a spenótos halálpitéje, de rögtön megszerettem az öreglányt. Mindig ilyennek akartam Miss Marple-t látni, de őbenne nem volt ennyi spiritusz :)
A sorozat külföldön már a 24. kötetnél tart, de itthon is vagy 10-et kiadtak már, kellemes rajzos borítóival.
Mindeképp szeretném folytatni, de angolul.

Patricia Briggs: Mercy Thompson sorozat
Ez az egyik például, amit befagyasztanak. Két kötet jelent meg magyarul, és bár az első nem győzött meg igazán, annál jobban csíptem a második kiforrottabb, humorosabb stílusát. Odakinn 8 résznél járnak.

Szégyenfolt, de csak Theodora posztja után jutott eszembe, hogy innen bizony kihagytam Joanne Harris Csokoládéját is... Ami az évek során trilógiává bővült.

Joanne Harris: Csokoládé trilógia
Első részét még gimnazistaként olvastam, elbűvölt, és jobban tetszett a filmadaptációnál, Johnny Depp ide vagy oda! :) A második része viszont még nagyobb és instant szerelem volt. Az a könyv úgy sodort magával, mint nagyon kevés regény... imádtam minden sorát, a msiztikumot, a feszültséget, és persze Vianne Rocher ismerős alakját. A Peaches... , a harmadik epizód már megvan régóta, de még nem került sorra. Bízom benne, hogy hasonlóan szédítő lesz. :)

Forrás

Krimik

A krimisorozatokat kicsit máshogy kezelem, mint a többit, hisz mondjuk Agatha Christie Poirot-ja, Miss Marple-je, vagy Georges Simenon Maigret felügyelője, de akár Dan Brown Langdon professzora is, másként sorozat, mint az előzőek, és nálam valahogy nem teljesen illenek a sorozat kategóriába.
Akikbe ilyen "sorozatoknál" beletört a bicskám (bár ezek ismét sorozatosabb jellegűek): Dennis Lehane és Lawrence Block.


Kérdőjelesek

csak néhány, ami érdekel is, nem is, nem tudom:
Dr. Csont - elkezdve, egy kötet, jó, de filmen jobban szeretem
A szalamandrás ház titka - nem biztos hogy folytatom, bár aranyos történet.
A szivarhajó utolsó útja - talán igen, érdekel, hogy tudják folytatni, vagy kibontani egy más történelmi helyzetet.
Böszörményi Gyula Gergő és Zsófi sorozata - nagyon rég (blog előtti idők :)) olvastam két kötetet, lehet hogy megérne egy misét folytatni.


Nem fogom folytatni

Azt hiszem itt elég a felsorolás, rengeteg ilyen van:
Fairy Oak, Anne Shirley, Poison Diaries, Jeaniene Frost Cat and Bones sorozata, Eoin Colfer Artemis Fowlja, Amber Argyle Witch Song, Marie Lu: Legenda, Rupáner-Gallé Margó Lányok sorozata.


Érdekel? Érdekel!


Hogy sose fogyjunk ki olvasnivalóból, természetesen érdekel még ezeregy másik sorozat is, amik közül több már teljes egészében meg is jelent, például George R. R. Martin A Tűz és Jég dala sorozata (A Song of Ice and Fire) - vagy ismertebb nevén: Trónok harca, Philippa Gregory királynős könyvei, M. C. Beaton másik sorozata, aminek címszereplője Hamish Macbeth, az Otoriak története Lian Hearntől, Karen Marie Moning Highlander sorozata, Robert Galbraith (aki ugye J.K. Rowling) detektívsorozata, Janet Evanovich Szingli fejvadásza, Gaura Ágnes Borbíró Borija (Vámpírok múzsája), On Sai Calderonja, vagy a Szent Johanna Gimi Leiner Laurától.


Mégis néha jobban várok egy szimpla új kötetet kedvenc szerzőimtől. 
Aki végigpásztázta eddig, köszönöm. Ez a poszt leginkább magamnak íródott, a sorozatok fejben- és karbantartása miatt, de örülnék reakcióknak is, ti mit olvastok, sok sorozatba kaptok-e bele, befejezitek-e őket általában, miknek várjátok még nagyon a folytatását, egyáltalán, jó-e vagy mumus-e ami sorozat? :) 

Nima posztja a sorozatokról, de másként. :)
Theodora bejegyzése.

Csiki-csuki csökkentő

Örömmel, és bevallom némi büszkeséggel jelenthetem be, hogy az ezévi várólistacsökkentést néhány napja bizony teljesítettem. Bár nem tűnik nagy feladatnak elolvasni 12 könyvet egy évben, hiszen inkább a tízszer ennyihez közelítünk, a kihívás abban rejlik, hogy az előre listázott könyveket sorra vegyük, és ne az újdonságok felé kacsintgassunk, hanem a régóta a polcon porosodó példányokat (kis éji alliteráció) vegyük szépen sorra, és csodálkozzunk rá, hogy miért is tartogattuk őket olyan sokáig. 

Év elején írtam már posztot a kiválasztott 12-ről, és az alternatívakról is, találtok linkeket mindegyiknél a róluk írt bejegyzéshez is (az utolsó még hiányzik, mert az egy dupla poszt lesz). Nem minősül ugyan csalásnak, de "csaltam" annyiban, hogy négy könyvet az alter listáról választottam. De még messze az év vége, és feltett szándékom folytatni a csökkentést, minél többet elolvasni még az összesen 24 darab poros szoknyájú könyvecskékből. 

Összefoglalásként elmondhatom, hogy elég vegyesek az érzéseim. Volt jópár könyv, ami nagyon tetszett, és megvolt az az érzésem, hogy te jó ég, miért is nem vettem kézbe már korábban. 
Leginkább ők voltak ilyenek: 



De volt pár kellemetlen élmény is, amik bár ne kerültek volna soha a látóterembe:


Míg 2011-ben csúfos 2/12-vel zártam, 2012-ben kis híján sikerült, azt hiszem 10/12-nél csömörlöttem meg, 2013-ban 12/12, and still going strong :)) Természetesen jövőre is nevezek, és már tervezgetem a listát hozzá, még finomodik, finomodik, de Picoult biztos hogy lesz benne. :) Kérdés csupán, hogy sorra is kerül-e? 

Ki hogy áll a várólistacsökkentéssel, és hogy választjátok ki a következő áldozatokat? :) 

2013. október 24., csütörtök

Számok

 Jevgenyij Zamjatyin: Mi


Az antiutópia (újabban disztópia) őspéldánya, a Mi sokkal kevésbé ismert, mint akár Orwell, akár Huxley hasonló művei, holott megelőzte őket, legalábbis ami az idővonalat illeti. Hogy témában, kivitelezésben, végkifejletben utoléri-e őket? Nos, ha engem kérdeztek, nem, de a témában elmélyedőknek, a műfaj szerelmeseinek mindenképp kötelező. És még valami: nem árt, ha kicsit matematikai beállítottságú vagy, netán inkább férfi mint nő (de ezt lehet hogy csak az én sztereotípiám). :)

Zamjatyin a 26. századba helyezi regényét, amikor is a Jótevő irányítása alatt az Egységes Államban élnek az emberek, óraműszerű pontossággal beosztott napirendeket követve. Az egyént egy betű és egy szám jelöli, minden matematizálva van, pontosan, precízen kiszámított, élére hajtogatott, kockás, üveges, áttetsző.. A lakások szobái átlátszó falakkal vannak körülvéve, az előírt tevékenységeket végzi mindenki, két szabad óra adott minden nap, amikor leengedhetik a függönyöket is. Általában ilyenkor használják fel rózsaszín jegyeiket egy-egy pásztorórára valamely másik "számmal", mert minden számnak joga van bármely más számra...
A gyermekeket az állam neveli, nem létezik a család fogalma. 
Nem létezik állat- vagy növényvilág sem, mindez a "Zöld Fal" mögé van zárva, a győzelem óta, amióta az ész, a racionalitás uralkodik, és minden felület sima és kiszámított... 

Főhösünk D-503-as, aki szabad óráiban naplót ír furcsa gondolatairól. Merhogy neki valamiért van fantáziája, képzelete, ami később súlyos, és terjedőben lévőnek tűnő betegséggé növi ki magát... A többiektől eltérő viselkedésformáit igyekszik leplezni, de minden felborul benne, mert I-330, egy női szám felbolygatja a szívét, és a lelkét, aminek nem is lenne szabad léteznie... Szerelem, féltékenység, birtoklási vágy, szenvedély, mind-mind eleddig ismeretlen érzés keríti hatalmába D-t. KIS SPOILER! I-ről pedig hamarosan kiderül, éles fogainak mosolymaszkja mögött a totalitárius rendszert megdönteni kívánó partizán vezető rejtőzik. KIS SPOILER VÉGE!

"Az ember olyan, akár egy regény, az utolsó oldalig nem tudni, hogyan végződik. Különben nem lenne érdemes olvasni…"


A cselekményből többet nem árulok el, monoton történetvezetés a jellemző, kissé túlságosan is száraz, tudományoskodó, matematikai alapokra helyezett stílusban előadott zavaros bejegyzésvázlatok formájában tekintünk bele D-503 írásaiba, és ezáltal a gondolataiba. Nehéz volt ráállni a ritmusra. Ez nem kifejezetten oroszos próza, hiszen nem nagyívű, és annál sokkal pattogóbb, szaggatottabb, de mégis valami oroszos tömegesség, nehézség, galacsinosság volt jellemző, ezt igazán csak az olvashatja bólogatva, aki már ismeri a szöveget és a stílust. 
Egy szó mint száz, nem könnyed olvasnivaló, de nem is annak szánták. Töredezett, férfias írás. Vadas gombócok, túl kevés szósszal, túl gyorsan nyelve, persze hogy megüli a gyomrodat. 

"Különben meglehet, hogy minden jóra fordul. A legvalószínűbb, hogy önök, ismeretlen olvasóim, hozzánk képest gyerekek (hiszen minket az Egységes Állam nevelt, következésképp az ember számára elképzelhető legmagasabb csúcsokat értük el.) S mint gyerekek, csupán akkor nyelik le sírás nélkül a keserű pirulát, amit adok, ha vastagon körbeveszem sűrű kalandregény-sziruppal…"


Tetszett-e?
Nem tudok rá egy igennel, vagy nemmel válaszolni. 
Nem az én stílusom, és fenntartom, hogy reál beállítottságú férfiaknak írta Zamjatyin. Gépek birodalma, Kocka, négyzetgyök mínusz egy... Absztrakt. Ennek ellenére kíváncsivá tett, és szerettem az elemeit, amikkel dolgozik. Magát a rendszert, amiről például mesélhetett volna többet, hogy még jobban beleivódjon az olvasóba a szabadság hiánya, a pontosan előírt feladatok összessége. Sok minden kiderül persze, mikor mennyi időre kell előadásokra ülni, sétálni, de például az olyan apróságokból, mint hogy metronóm ütemére köteles mindenki ötvenszer megrágni minden falatot, (!) na, ilyenből több kellett volna, hogy igazán borsózzon a hátunk a totalitárius rendszer minden emberi mozzanatot irányítása alatt tartó hatalmától. 
(azt hiszem túl kacifántosan kezdek írni, szinte már zamjatyini, teszek még néhány pontpontpontot, hogy hű legyek a hasonlóságban... :))

Mivel D-503-mal csak a szabadidejében találkozunk, ekkor írja le a történéseket bejegyzéseiben, a valós idejű szabadságkorlátozások nem olyan súllyal zúdulnak ránk. 

A partizánakciónak drukkoltam persze, de szereplői ugyanúgy nem voltak szimpatikusak, mint azok, akik nem vettek részt benne. I-330 kifejezetten ijesztő mintapéldánya a nőknek, szépen szólva is egy manipulatív dög jégkirálynő, persze döglenek utána a pasik :D
A mellékalakok közül legjobban O tetszett (szégyellem, de a számára már nem is emlékszem), kerekded kék szemeivel, o-t formázó szájával, rózsaszínségével. Neki valahogy jelenléte volt. R és U és S is erőteljesek persze, főleg az erősbödő üldözési mánia során, de senki nem szimpatikus. D is csak annyira, mint mondjuk Vadember a Szép új világban. Lehetséges hogy én magam csak O-val tudtam (volna) azonosulni? 



"-Emlékszik (...) az ősi legendára a paradicsomról... Hiszen ez rólunk, napjainkról szól. Igen! Gondolkodjon csak el rajta! Annak a két embernek a paradicsomban megvolt a választási lehetősége: vagy boldogság szabadság nélkül, vagy szabadság boldogság nélkül; harmadik lehetőség nincsen. Sők, az együgyűek a szabadságot választották - nos, érthető - , utána évszázadokon át vágyakoztak a bilincsek után. A bilincsek után, értik? Nos, ez a világ bánatának gyökere."

Értékelés: 10/6,5 hosszas töprengés után végül Huxley Szép új világához hasonló pontszámot ítéltem neki. Mert megdöbbentett és elgondolkodtatott, elbeszélését mégsem tudtam maradéktalanul élvezni. Marad a dobogó legfelső fokán az 1984. Ebből a könyvből nem rezonál bennem annyi minden, de érdemes volt elolvasni, felkavaró és frusztráló.

1920-21-ben íródott a könyv, és minő meglepetés, angolul jelenhetett meg először. a cenzúra miatt. 

2013. október 23., szerda

Pokoljárás

Dan Brown: Inferno


Elkezdtem írni ezt a posztot vázlatba, és valami borzalmasra sikerült. Rossz volt visszaolvasni is, személytelen, jellegtelen, unalmas, úgyhogy nyomtam egy delete-et és újraírom, mennyire is tetszett ez a szórakoztató utazás Firenzébe. Kategóriákkal jobb volt, mint az előző könyv amit a szerzőtől olvastam, Az elveszett jelkép, visszaidézte azt a hangulatot, nyomozást, és jelképrendszereket, amikért megszerettem annak idején az írásait. 

"Abandon all hope, ye who enter here."

"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."


Miért volt olyan jó olvasni?
Először is, rendhagyó in medias res kezdéssel indul. Langdon professzor Firenzében ébred fel, egy kórházi ágyon, lőtt fejsebbel, és semmi emlékképpel az előző két napjáról. Sőt, még ikonikus Mickey Mouse karórája is eltűnt. A puzzle összerakásához azonban nem ideálisak a körülmények, egy Langdont üldöző bérgyilkos tűnik fel ugyanis a kórházban, és Robert menekülni kényszerül orvosával, Sienna Brooksszal együtt.

Teli van Olaszországgal, Firenzével és Velencével, csodás olasz épületekkel, a Palazzo Vecchioval, a Boboli kerttel, Pitti Palotával, Szent Márk térrel... és még egy másik ország híres helyszínével is, ahova végül kilyukadnak a csapattagok a feltételezett vírus nyomában... 

Gates of Paradise in Florence Babtistery
Bioterrorizmus, WHO, transzhumanizmus. Dan Brown mesterien ötvözte az irodalmi, vallási, kulturális jelképeket Dante segítségével, a világ túlnépesedésének matematikai és a génmanipuláció etikai kérdéseivel, beleoltva mindezt egy pörgős, izgalmas, a tőle megszokott néhány órányi hajszába, aminek során persze nem minden és nem mindenki az, aminek látszik. 

Az előző könyv amerikaias leegyszerűsödésének (én legalábbis olyannak éreztem) itt nyoma sincs, komoly kérdéseket feszeget a szerző, és elég határozott véleményeket ad a szereplők szájába is, amitől valahogy kénytelen az ember elgondolkodni, mi is lehetne a megoldás, ha egyáltalán van, egy túlnépesedő bolygón? 
Te megnyomnád-e a gombot? 

" (...) consider this. It took the earth's population thousand of years-from the early dawn of man all the way to the early 1800s-to reach one billion people. Then astoundingly, it took only about a hundred years to double the population to two billion in the 1920s. After that, it took a mere fifty years for the population to double again to four billion in the 1970s. As you can imagine, we're well on track to reach eight billion very soon. Just today, the human race added another quarter-billion people to planet Earth. A quarter million. And this happens every day - rain or shine."

Kicsit úgy érzem jót tesz Langdon profnak és a regénynek is, amikor Európában bóklászik, és itt bogozza össze a szálakat minden lehetséges jelkép közt. Olyan hihető az egész, hogy szinte összeesküvéselméletet sejtesz az Isteni színjáték sorai mögött is. Dan Brown szerintem teljesen egyedülálló ebben a maga teremtette kulturális-kalandregény műfajban.

Il Duomo
A pestis megidézése, a menekülés, a visszatekintésekből megismert Bertrand Zobrist, a Consortium és a WHO titkai, Dante maszkja és a tulajdonképpeni "megoldás" teljesen lekötött, alig vártam a végkifejletet, amiben minden elem a helyére kerül, és a kirakós összképén még mindig lehet agyalni. Komplex, jól sikerült regény, ami a sok okossága ellenére nagyon szórakoztató és néhol kifejezetten thriller-szerű.  

“Only one form of contagion travels faster than a virus. (...) And that's fear.” 

A helyszínek különösképp vonzóak voltak számomra, jártam már Firenzében és Velencében is, igaz, előbbire kevésbé emlékszem sajnos. Érdekes élmény volt, amikor leírják a Gates of Paradise-t, és döbbenten rájönni közben, jé, én ezt mintha láttam volna, és persze hogy láttam.

Érdemes utánakeresni a Wikipédián is a helyszíneknek, festményeknek, épületeknek, de akár a transzhumanizmusnak, és a regény wikipédiás lapját is jó volt átolvasni, persze szigorúan a befejezés után, mert ott nagy a spoilerveszély. 

“Remember,” she said, “ninety percent of personal recognition is body language, so when you move, move like an aging rocker.” 
Aging, I can do, Langdon thought. Rocker, I’m not so sure."



!!!SPOILER!!!

A regény végéről nem tudok spoilermentesen nyilatkozni. 
Tetszett, hogy végül egy ilyen vírusvektorral oldották fel (?) a feszültséget, bár kétségtelenül ez is problémás, és persze hogy az emberiség egyharmada nem akarna terméketlenné válni (vagy legalábbis nem biztos, hogy az az egyharmada, akik valóban azzá váltak). Szóval elég humanitárius megoldás lett a bioterrorizmusból, ahhoz képest, hogy a bubópestist szuggerálták belénk egész végig. 
A sterilitás mint megoldás a bolygó túlnépesedésére, nos, ha tetszik ha nem, véleményem szerint ez már elkezdődött - nem mi generáltuk persze, hacsak nincsenek titkos Bertrand Zobristjaink, de elég sok ember válik terméketlenné a sok stressz, vagy épp a vegyi anyagok miatt, egyre több a meddő pár, sokaknak csak sokadszorra, vagy csak lombikprogramokkal lesznek utódaik. Szerintem ez mind önszabályozás valamilyen magasabb szinten. De alacsonyabb szinteken is találkozhatunk vele, vegyük csak például hogy van, ahol meg van szabva, hogy csak egy gyereked lehet. 
Ha tetszik ha nem, bizonyos szempontból tényleg elkerülhetetlen a katasztrófa, amit a Föld túlnépesedése okoz, és a matematika megdönthetetlen. Egyszerűen túl sokan kezdünk lenni... megmentik a 400 grammos újszülöttet is, nincs Taigetosz, jók a gyógyszerek, egyre tovább élünk, szerveket növesztünk, de hová fog ez vezetni? 
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken lehet tovább filozofálni az Inferno után... 
Persze el lehet kanyarodni inkább Dante Isteni színjátéka felé is, az kicsit nyugalmasabb terep... ;)

!!!SPOILER VÉGE!!!

Értékelés: 10/10 Nem nagyon ingott meg ugyan a hitem Dan Brownban Az elveszett jelkép után, mert hűséges vagyok a kedvenc szerzőimhez (írhatnak bármit, én megemésztem :D), de az biztos, hogy az új regény, az Inferno teljességgel visszaállította a mutatót. Azoknak is ajánlom, akiknek annyira nem tetszett valamelyik írása, kifejezetten jól sikerült kötet lett, jó témaválasztással, szép helyszínekkel, ütős gondolatokkal, és nem csak egy szokványos kódfejtés. 


(U.i.: az első bekezdést képtelen vagyok sorkizártra tenni, a blogger hibája, mi scusi)

2013. október 19., szombat

Csemegézés a svédasztalról

Polgár Vera: Svédasztal


Örömmel jelentem: az olvasási válság úgy tűnik véget ért nálam, ismét minden nap forgatom-pörgetem a papír és e-könyv oldalakat is. Tegnap este fejeztem be ezt a kevéssé ismert, ám annál figyelemre méltóbb novelláskötetet, a Svédasztalt, ami címéhez méltón igen széles palettát tár elénk történetekből. 

Kedvetlen időszakban fogtam neki a könyv olvasásának, és először nem is kötött le, untam, jellegtelennek éreztem, sőt azt mondtam róla Nimának, hogy jójó, elolvasom, de teljesen "posztképtelen" írás, vagyis nem is lehet róla mit írni, és komolyan azt éreztem, nem is lesz belőle poszt. 
Ez az érzés teljesen eltűnt, megfordult, valahol a könyv harmada és közepe között. Nem tudom, hogy az én olvasási kedvmutatóm növekedése okozta-e ezt, vagy a novellák minőségének javulása, esetleg mindkettő egyszerre (a KSH-tól elkérhetőek az adatok :D ), mindenesetre innentől kezdve élmény volt olvasni a novellákat. 

Mondom ezt úgy, hogy kifejezetten nem vagyok novellás típus. Mert nehéz jó novellát írni, olyat ami vagy történetében, vagy hangulatában megkapó, és meg is marad az emberben. Joanne Harris mondta ezt, én pedig mélységesen egyetértek vele, de novella-idegenkedésem ide vagy oda, mégis visszatérek a műfajhoz kisebb kihagyások után. 

Polgár Vera stílusa egyedi, de nehéz megfogalmazni pontosan milyen. Száraz, kemény, mégis telepakolja érzelemmel a sorokat. Meglepően jó volt, egy gyengének tűnő kezdés után. Szorongatta a torkom, megríkatott. Rendkívül jól ír az emberekről, fájdalmakról, betegségről, halálról. Érződik a szerző tudományos végzettsége, sok az orvosszereplő, betegségközpontú történet. Nehéz témák, nehéz sorsok rajzolódnak ki, de megéri felülni erre a hullámvasútra. 
Némelyik sztori csak 1-2 oldal, szinte csak egy karcolat, mégis bele tud mászni az emberbe. 
Néhol nem is értettem, most mi is ez, hisz ebben nem volt semmi, aztán az utolsó két mondathoz érve esett nagyot a tantusz, és facsarta el a szívemet a rádöbbenés, hát ez, ez volt az. 

Jó hír, hogy e-könyvben ingyenesen elérhető, a Semmelweis Kiadó jóvoltából, ITT vagy ITT

Értékelés: 10/9 Hol szívfacsaró, hol keserű, hol édeskésen mámorító, becsapós, cinkos, nosztalgiára késztető. Vagyis: egy csücsök vajas pirítós, egy nyaláb petrezselymes krumpli, egy kanál túrós csusza, körtés kacsacomb, étcsokis praliné és sopszka saláta. Svédasztal, csemegézzetek róla. 

Emlékezetes novellák: Ligeti mulatságok, Udvari bolondok, Vas Teréz boldogsága, Józsi, Próba, A függöny mögött, Hirdetés.


2013. október 12., szombat

Betűtészta

Amikor még a Zember is szóvá teszi: "mostanában nem olvasol", és: "még nem fejezted be ezt a könyvet?" akkor bizony baj van. Én is érzékelem persze, hogy minden mást csinálok, csak olvasni nem olvasok esténként. Rég volt már olyan időszakom, amikor ilyen lassan vagy nehézkesen ment volna az betűk habzsolása, de lassan csak-csak visszaáll a régi kerékvágás. Talán az ilyen kis szünetek természetesek is, nem tudom, ritkán van velem ilyen.
Mindenesetre az Infernoval azért haladtam valamennyit, és Firenze tanulmányozásához is kedvet kaptam (ott játszódik), ma délután pedig érdekes novellákat olvastam Polgár Vera tollából, amikről viszont egyelőre fogalmam sincs, mit fogok írni. :)

Több mint 350 (háromszázötven+!) olvasatlan könyvem van. Már ez is elég kellene hogy legyen motivációnak az olvasáshoz. :) és mind-mind olyan jónak ígérkezik, amikor választani kell (kell? lehet!) egy újabbat a polcról, legszívesebben egyszerre rávetném magam mindre.
Mégis, az a kis piszok újdonságfigyelő radarom mindig bekapcsol, gyári hibás biztos, pedig én bizonyisten megnyomtam már, hogy off, egy ideig... :) 
A csajok, Pöfi, Amadea és Nima is írtak megint ajánlós, megjelenős posztokat, amikből muszáj kiemelnem Natalie Babbitt könyvét, a Tuck Everlastingot. Eredetileg 1975-ben jelent meg, most fog jönni magyarul Örök kaland címmel, és igen híres ifjúsági fantasy, amiben az öröklét témája kerül elő. Ez a magyar borítóterv nem tudom honnan jött, de olyan, mint valami régi szerelmes film Karády Katalinnal...


Persze érdekelnek a hamarosan érkező itt már beharangozott könyvek is, Csernus, Jonasson és az új Bridget Jones is, hiába spoilerezte el kvázi az egész internet, hogy mi is történik benne Bridge-dzsel és Darcyval... 

Kell még nekem körülnézni, hogy meglássam, hogy Alice Hoffmannak is új kötete jelenik meg? :D ... The Museum of Extraordinary Things címmel. :) Anyagi csőd, és helyhiány...

Lényeg a lényeg, azért nemsokára lesz rendes, könyves poszt is. 

2013. október 8., kedd

Freeblog - feltámadás

Az internet valamely szegletében beindítottak egy gigászi defibrillátort, és most csodák csodája a freeblog újra működik! Fusson blogexportot csinálni mindenki, akinek nincs, vagy csak élvezzétek hogy újra teljes pompájukban láthatjuk a régi bejegyzéseinket. :)


UPDATE: sajnos ennek is annyi...

2013. október 6., vasárnap

Szeptemberi zárás

A szeptemberi zárás oly jelentéktelen, hogy szinte el is maradt. Bűnlajstromomra ugyanis semmi nem róható fel, mégis gazdagabb lettem három csodás könyvvel, amikkel Eenca lepett meg. Kettőt ezek közül nemrég olvastam angolul, de majd magyarul is szeretnék megismerkedni velük, nem másról van persze szó, mint az Orwellekről: 1984 és Állatfarm. :) A linkeken találjátok a bejegyzést hozzjáuk. 
A harmadik ajándék pedig szintén ebből a műfajból való, de kevésbé ismert, Jevgenyij Zamjatyin: Mi című kötete. Ebbe már belevágtam, hamarosan írok róla.

Köszönöm Enncának mégegyszer! :) 

Szeptemberi mérleg: 3 könyv, mind ajándék, mind magyarul. :)



Amadea bűnözése.
Nita szerzeményei

Ami a könyves posztokat illeti, egy kis olvasási válságban szenvedek éppen, illetve az Infernoval (Dan Brown) elég lassan haladok, és késztetést érzek hogy a firenzei helyszíneknek utánanézzek, főleg, hogy voltam is már ott. :)