Garay Zsuzsanna: Találkozások

„(…) ez is úgy kezdődik, hogy volt egy fiú és volt egy lány.”

Szerelmes történet lenne? Sorsregény, kicsiben? Egy egész élet?

„Ne faggass! Ne kérdezz! Így nem tudok.

Minden szó, amit magamról elárulok,

ajándék, neked. Szent titok,

csiszolatlan gyémántok,

melyekből kirakhatsz egy arcot,

aki talán én vagyok.”

Már az elején megfogott a titokzatosságával. Meglepődtem, amikor néhány oldal után kiderült, egy férfi elbeszélő bőrében vagyunk, annyira nőre számítottam. De eltalálta a hangot. Érdekelt a meséje. Mintha valaki súgta-búgta volna ezt a történetet csak nekem, miközben együtt merengünk.

Ilyen érzetet kelt a könyv. Elhiszem pillanatokra, hogy ez igaz, így volt minden sora, mert akár így is lehetett volna. Emlékeket mesél, amik néha töredékesek, mint mindenkinek. Itt-ott feldereng valami elhelyezhetetlen párbeszéd, vagy pillantás, az emlékképnek megvan három-négy mozzanata, de egy évet, vagy egy helyet mondjuk lehetetlen hozzákapcsolni.

„Ha az ember benne van az események sodrában, akkor még nehéz elválasztani a jelentéktelen dolgokat a fontosaktól. Utólag már könnyű meglátni a történések fő vonulatát.”

Találkozásokat mesél el.

A férfi és egy lány, Gabriella találkozásairól mesél a történet, a „volt egyszer egy fiú, és volt egy lány”- mese.

Első találkozásukkor Gabriella még csak tíz éves, a fiú már egyetemista. Aztán egymáshoz nőnek. Pont az volt benne a szép, hogy nem a szokásos módon. Nem jön a forgatókönyv szerinti félszeg mosolyok, apró csókok, mindent elsöprő szerelem, majd valami gubanc, de azért kiengesztelődés. Egész más. Mint az emlékképek, ez is töredékes. Mégis egy egész élet története, és egy olyan szerelemé, ami bár sosem teljesül be a megszokott módon, meghatározó.

Sors és véletlenek? Egy-egy rossz pillanat, vagy épp csak szerencsétlen döntés?

Nagyon sok mindenen el lehet gondolkodni a könyv kapcsán, pedig szavai egyszerűek, hétköznapiak.

Bár a férfi és Gabriella alakja sem volt szimpatikus – sőt, Ádámék se nagyon, talán csak Kata –, mint karakterek, nagyon is érdekesek voltak. A férfi tipikus balfék. Sajnos nagyon is sok van ilyenekből, hát mit ne mondjak, ráférne egy csernus. :) 

Gabriella a gunyoros, titokzatos, magának való jégkirálynő. Valóban ennyire meg tud babonázni férfiakat az elérhetetlenség? Garay Zsuzsanna az írásával elhitette velem is, hogy igen. És nem tudtam teljesen én se kibogozni Gabriellát.

„Talán azért, mert a szépséget nem lehet megörökíteni. A szemek csillogása, a mozdulatok bája, a szavak eredetisége nem őrződött meg egyetlen festményen sem.”

A kép illusztráció, forrás: www.weheartit.com

Jólesett Tóth Krisztina után ismét valami olyat olvasni, amiben olyan hasonló dolgok történnek a szereplőkkel, amiket meg tudunk feleltetni a saját életünkkel; ismerősek. Balatoni nyaralások, gyerekkori táncbemutatók, kosárpalánk állítás, vizsgák, versek… De akár csak az emlékezés különös mikéntje – hogy mikor mit őriz meg az agyunk, és vajon miért maradnak meg néha olyan kristálytisztán a fejünkben látszólag jelentéktelen képek, míg mások szemében fontos dolgok egyszerűen kiesnek – nem emlékszel?! Hogy lehet hogy nem emlékszel?

Hm. És az hogy lehet hogy erre meg erre emlékszel?

Sok elgondolkodtató mondat és gondolat van benne, aminek fel lehet csippenteni a végét, és megnézni hova vezet.

A könyvet két éve kaptam Nimától – jó ég, hogy szalad a idő…, és most jutottam el odáig, hogy el is olvassam, köszönöm mégegyszer!

Értékelés: 10/10 Nem vonok le, mert miért? Lehet hogy nem tökéletes, de egy tökéletlen életet egész páratlanul mesél el.

(Legnagyobb hibája nem a szerzőé, hanem a lektoré. Én még ilyen rövid könyvben ennyi hiányzó névelőt és szavakből hiányzó betűt nem találtam…)