Paprikás dinnye

Marian Keyes: Watermelon

Már egy ideje szerettem volna Marian Keyes-től olvasni, így aztán lecsaptam a lehetőségre, amikor az Audible egy bizonyos időre ingyenesen hozzáférhetővé tette az előfizetésemben Watermelon című könyvét a szerzőnek, ami a Walsh Family sorozat első része. 

Nos, maradjunk annyiban, hogy legalább nem kellett fizetnem érte. Pedig jól indult, tetszett az ír akcentus, a kezdő oldalak néhány jól irányzott poénja, és a sajnálnivaló helyzet, amibe a főhősnő kerül rögtön a legelején. Claire-t elhagyja a férje, James, méghozzá abban a szent pillanatban, amikor megszületik a gyerekük. Kisétál az életükből anélkül, hogy megnézné az újszülöttet. Claire ezután elutazik a családjához, Dublinba, hogy ott leljen nyugtot, és persze némi támogatást. James-t egy darabig mintha a föld nyelte volna el, de addig is megjelenik egy másik pasas, meg persze ott van Claire hóbortos családja is. Jaaa, meg a gyerek. A gyerek, akinek neve sincs egy darabig. Meg aki amúgy is egy játékbaba, egy kellék ebben az egész sótlan kálváriában, amit több mint 500 oldalon keresztül zongoráznak le. 

Őrület, hogy az anyaságnak micsoda torzított formája került ebbe a regénybe, totálisan hiteltelen az egész. Kétnapos gyerekkel repülőre ül. Ez a gyerek soha nem sír, soha nem nyűgös, nincs semmi baja, akárkivel elvan, naphosszat is. Nem gond neki, hogy nem szoptatják, csupán csak döntési kedv miatt, cumisüveggel a szájában született bizonyára. Nem gond neki, ha LERAKJÁK, mert ő csak alszik ugye, meg eszik, néhanééééha valaki átpelenkázza. Szó sincs ugye egy valóságos csecsemős körforgásról, amikor egyfolytában csak eteted-altatod-pelenkázod és ringatod a gyereket, NAPOKIG BASZDMEG. ILYEN egy csecsemővel. Nem olyan, hogy beszélgetsz, meg vodkázgatsz, meg randizgatsz, edzőtermezgetsz pár órát, vagy ha magaddal viszed a gyereket órákig tartó programokra including kávézás és vásárolgatás és neki közben ezzel egy pillanatra sincs semmi problémája?! Na többek között ezért, és az ehhez hasonlókért van mindenkinek egy hülye rózsaszín köd a fejében a gyerekezésről. Claire életvitelében semmi változást nem hozott az, hogy gyereke lett, és ez szépen szólva is nonszensz. 

Annak "örülök", hogy azért némi szülés utáni depresszió befigyelt az elején, de őszintén, fájt volna Keyes-nek egy kicsit reálisabban tálalni a dolgokat? Persze nem tudja, mert fingja nincs róla. De akkor is, a szerzői szabadság is megengedte volna, főleg, ha amúgy sem történik semmi, hogy mondjuk ne adj' Isten csak pár hét múlva utaznak el repülőn, addig segítsen ki néhány jó barátnő.. Vagy urambocsá' csak a 6 hetes kontrollon túl, mert úgy látszik neki aztán mindegy végülis, hogy egy másik országban van-e a köv. orvosi vizsgálata neki is meg a gyereknek is, ámen! :D (Most jut eszembe, hogy a gyerek papírjai nélkül is hogy a francba utazott el vele bárhová? :D) Az orvostól meg ne a szépfiúka ágyába vezessen már az első út, könyörgöm! Mennyivel elfogadhatóbb lett volna, ha egy kicsit hagyja a kilábalásban, a "semmiben", a gyerekkel való összeszokásban névlegesen pár hónapot, és nem ugrasztja bele rögtön utazásba, kapcsolatba, semmibe. 

A szuperpasas is lehetett volna hihetőbbre írva, mert ilyen Adam a világon nincs persze, mint a könyvben.

Volt némi önirónia az elbeszélő hangjában, és a szituáció amibe került, abszolút kedvelhetővé, sajnálatra méltóvá tehetné a szemünkben, de teljesen következetlen volt a viselkedése. Egyszer úgy gondoltam értelmes, és talpraesett, és mindent jól gondol, aztán meg egy naiv hülye liba volt (az esetek többségében). Mégis mi értelme volt a közte és James közötti csatározásnak egyébként? Cselekmény szempontjából ez egy rossz vicc volt (és  mégis ennyi volt a könyv második felének cselekménye :D), miért akart volna beletörődni abba, hogy visszamenjen ehhez a nárcisztikus seggfejhez, aki konkrétan a szülés utáni első percben elment világgá? Mi volt ebben a dilemma, annak fényében pláne, hogy James csakis őt szidta, de azért HAJLANDÓ lett volna visszafogadni, ha Claire megváltozik. :D  

Lapos, és felettébb idegesítő történet. A konfliktus mondvacsinált. De egy jó része másutt is gyermeteg, átgondolatlan - nincs meg Adam, a szépfiú telefonszáma, talán kérd el a húgodtól, aki tudja?? Az ilyen kisebb logikai bicsaklások is fájdalmasak. 

Sok a töltelék és az erőltetett jópofáskodás a könyvben. Az egész hóbortos család inkább erősen diszfunkcionális. Anyád ellenzi, hogy főzz valami finomat, mert majd utána elvárná a család tőle is? A zugivás az csak fun? Az egyik húg a vizsgáztatóival fekszik le, csak így sikerülnek a vizsgái, és hát "ez ilyen"? Ja hogy ez mind csak jópofa? Oké, akkor a jópofaméterem elromlott. :D Humor egy szikrányi sem maradt a végére benne. 

Brrr megint elment a kedvem egy időre a könnyed-romantikusnak címkézett silányságtól. Öreg vagyok én már ilyen hülye tyúkokról olvasni. :P 

Durrell és a véznaujjú makik

Saját kép.

Gerald Durrell: A véznajjú maki meg én

Nemsokára napra pontosan 25 éve lesz, hogy az első Durrellemet a kezembe vettem - A halak jelleme című kötet volt az, amit aztán számtalan másik követett, és én teljesen belebolondultam Gerry bácsi állati és emberi csudabogaraiba, korfui családi kalandjaiba, és kameruni expedícióiba. Nem is tudom miért, és hol akadt el a folyamat, bizonyára belebolondultam másba is közben, pl. Agatha Christie-be, de annyi baj legyen, ha már ilyen remek bolondulásaim voltak. ;) 

Szó mi szó, bár többször is megfogadtam már, hogy visszatérek az állatos és természettudományos témákhoz, amit ilyen regényes és humoros formában kiváltképp jó fogyasztani, sokáig mégsem sikerült. Mindig emlegettem, mindig benne volt a terveimben, mégsem jutottam el sem a híresebb kötetek újraolvasásáig, sem az életmű folytatásáig. 2015-ben (az is már 10 éve volt!) voltak kisebb próbálkozásaim, amikor is megtetszettek a Szacsvay-féle rövídített, Durrell-válogatások, és néhány hangoskönyvet meghallgattam ezek közül. 2017-ben pedig megnéztem két évadot a méltán népszerű, The Durrells című sorozatból.

Most, 2025 nyarán végre eljött az idő, hogy újra rendesen Durrellt olvassak, és nagyon örülök, hogy visszakacsintottam Gerry bácsira, még ha sajnos sikerült is kifognom a folytatáshoz a legeslegutolsó kötetét. 

Sophie Kinsella: The Undomestic Goddess

Visszakerestem, hogy mikor is olvastam utoljára Kinsellát, és megdöbbentem: 2017-ben, egy akkori, friss megjelenést olvastam tőle, és visszaolvasgatva, volt azért pár csalódás. Viszont most egy régebbi darabot vettem elő tőle, és úgy tűnik a korábbi írásai jobban bejönnek nekem (pl. a Can You Keep a Secret?-et és a Remember Me?-t is nagyon kedveltem, és ezek is a 2000-es évek elején íródtak még, ahogy a The Undomestic Goddess. 

Botrányosan csúf borítóval 2007-ben megjelent a Kelly Kiadónál magyarul is ez a kötet, Kétbalkezes istennő címen (ld. lejjebb).

Ez a regény is csekélyke 15 évet várt, amióta megvettem magamnak, de most végre beválogattam a vcs-be, és megismerkedtem vele. Nagyon örülök, hogy nem szabadultam meg ettől a régebbi zsákmánytól a korábbi kisebb-nagyobb csalódások okán, és újra bizalmat szavaztam Kinsellának, ugyanis egy roppant szórakoztató chick-litet olvashattam.

A sztoriban Samantha Sweeting sikeres és elfoglalt ügyvédnő (bár sokkal inkább űzött vad), épp az előléptetése küszöbén áll, sőt meg is kapja azt, amikor is kiderül, óriásit hibázott, ami egy nagy ügyfélnek most sokmillióba fáj. Samantha zavarában egyszerűen buszra száll és kiköt a semmi közepén, becsenget egy házba, a Geiger házaspárhoz, akik pedig azt hiszik, az új házvezetőnő jelentkezik náluk munkára. Micsoda szituáció! A félreértésből persze bonyodalom lesz, ahogy Samantha tényleg beleáll a szerepbe. A londoni sztárügyvéd kötényt köt, wc-t pucol, és ezüstöt fényesít... Ha értene is bármi ilyesmihez, az sokat segítene, de még egy tojást sem tud megfőzni, a mosógép beindításáról ne is beszéljünk! Így aztán először csak botladozásain nevethetünk, és szurkolhatunk, hogy megússzon egy-egy nehezebb próbatételt valahogy. A szerencse eleinte mellette áll, azonban a kertész, Nathaniel előtt hamar lebukik, hogy mégsem egy világhíres séf tanítványa, és fikarcnyit sem ért még a vasaláshoz sem... De ez talán nem is olyan nagy baj, Nathanielben ugyanis szövetségesre lel.

Hamarosan vendég is érkezik Geigerékhez, Melissa, az unokahúg, aki ráadásul épp ügyvédnek tanul, és a Carter Spinkhez szeretne majd menni dolgozni, pont ahonnan Samanthát kirúgták... Különféle kacagtató, keserédes, vagy épp kemény helyzet után Samanthát hamarosan utoléri, ami elől elmenekült, de talán valahogy ki tudja gabalyítani az életét. Vagy átfordítani? ;)

A magyar verzió...

Ah, tényleg roppant szórakoztató volt, nagyon élveztem olvasni a kis kalamajkákat a háztartással, az érdekes megoldásokat, amihez Samantha folyamodott (ételrendelés, bérvasaltatás :D), és már kezdettől tetszett a kapcsolatuk a kertésszel, éreztem a kémiát. A szerelmi szál nem volt túl nyálas, és talán egyedül a kis huzavona nem tetszett annyira a könyv vége felé, inkább jobb lett volna talán egy megingást csinálni csak, nem kettőt. Valószínűleg nem volt könnyű Kinsellának jól elvarrni a végét, és talán úgy gondolta kell egy plusz csavar?

Nyilván volt néhány kissé hihetetlen rész, pl. ha hétvégente tanulgatott főzni, és háztartást vezetni, akkor hogy prezentált egy-egy étel megtanulása után egy-egy egész heti menüt? Közben pedig még az összes egyéb háztartási munkával is tudott zsonglőrködni hirtelen? Illetve a londoni út során is voltak olyan apróságok, amiknek valószínűleg máshogy kellett volna történni, de annyira nem volt azért zavaró. 

“There’s no such thing as ruining your life. Life’s a pretty resilient thing, it turns out.”

Az üzenete jó volt a könyvnek, a lassításról, lelassulásról, hogy biztosan a karrier-e minden, és mi értelme a rohanásnak, állandó rendelkezésre állásnak, és a másoknak való megfelelésnek? Egyik kedvenc részem volt, amikor Samantha szembesül azzal, hogy milyen is az, amikor van szabadideje, és azt sem tudja mit kezdjen vele. A vánszorgó percek, a céltalan lazítás, az előtte elnyúló munkamentes hétvége - teljesen ismeretlen dolgok számára. A csodás vidék már csak bónusz az egészben, és tényleg én is úgy éreztem, ellazulok a történések közepette. 

Micsoda önámítás volt, amikor Samantha elhitte, vagy elhitette magával egy pillanatra is, hogy egyensúlyban tudná tartani a régi és az új életét... A corporate elvárások bizony fojtogatóak, a nap percre pontosan beosztva, a túlóra állandó, és egyáltalán nem biztos, hogy megéri feladni ezért mindent... Annak azért örültem, hogy Kettermanban volt némi hajlandóság meghallgatni Samanthát, és megmutatta az emberibb oldalát is, egy villanásra. 

Guy nekem borzasztóan ellenszenves volt már kezdettől, reméltem, hogy a szerző sem teszi majd esetleg vonzóbbá valamivel, nehogy Sam elkezdjen vágyakozni rá, és egy bolond szerelmi háromszög alakuljon ki. 

Összességében humoros és üdítő nyári olvasmány volt, könnyed, de nem butyuta, igazi agykikapcs. Ajánlom!

Félévzárás 2025

Forrás.

Már hosszú évek óta egy régebbi book tag, vagyis irányított kérdéssor alapján szoktam félévzárást írni valamikor július-augusztusban, ahogy sikerül. Ez a tag a kicsit szerencsétlen Mid-Year Book Freak Out Tag nevet viselte korábban. 

Idén is leültem hát végignézni, miket is olvastam eddig 2025-ben, ezek közül mik voltak a legjobbak (akár az év végi top5-be is esélyesek), vagy épp a legnagyobb csalódások. Igaz, elég csekély a termés, sajnos a mesekönyvek olvasása uralja a terepet, és kis kevés maradék időmben az év első felében mindössze 17 könyv-könyvet fogyasztottam csak el. Szerencsére azonban nem volt ez olyan rossz merítés, ezek között is voltak igazán kiemelkedőek, és olyanok, amik meg tudtak lepni. 

Nézzük hát, miket válogattam most be az egyes kategóriákhoz: 

Mesés június

Saját képek.

Több szempontból is mesés volt a június:

- rengeteg meseolvasás akadt, az ebben a hónapban befejezett 13 könyvből csak egyetlen egy darab volt "könyv-könyv", Katherine Neville The Eight című regénye. 

- ismét eljutottunk a fiammal együtt a gyermekkönyvtárba egy kis böngészésre, olvasgatásra, válogatásra. Természetesen ez is hozzájárult a mesekönyv-túlsúlyhoz. :) 

- mesés az is, hogy mennyi könyvemtől szabadultam az eladnivalóim közül: 29 könyvvel lett karcsúbb a könyvtáram, amikre már nem volt szükségem. Van, amit csak továbbadtam, van, amit cseréltem másra, és egy csomó, amiket viszonylag olcsón eladtam. :)

- eljutottam a Könyvhétre és tudtam találkozni kedves bloggerina barátnőimmel is ♥ Ezúttal pénteken mentem ki, és koradélutánig tudtam maradni. Szerencsére, az elején főleg, még nem volt nagy tömeg. Az instámon van néhány kép, amiket ott lőttem. :) 

- nem vásároltam a Könyvhéten, nagyon megfontolt voltam, és csak néhány, a fiamnak kinézett könyvet rendeltem meg utána való nap a Book24-ről, mert még mindig náluk a legjobb az akció ilyenkor. Magamnak csak néhány szép könyvjelzőt választottam, igaz, ebből is túl sok van itthon, de talán ez jobban elfér, mint ugyanennyi új könyv. ;) 

Azért természetesen akadt néhány beszerzés ebben a hónapban is. A következő könyvek kerültek a polcra: 

- Szabó Magda: Füveskönyv - ajándékba kaptam 

- Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére - használt könyves vásárról (kellett belőle egy saját, magyar nyelvű példány is, csak angolul hallgattam audioban).

- Gerald Durrell: Hogyan lőjünk amatőr természetbúvárt? - szintén használt könyves vásárról. :) 

A blogra júniusban 3 poszt került ki, és most végre sikerült egyesével írni könyvajánlókat is. :) 

Anettal beültünk az Edison&Jupiterbe és feltöltekeztünk a Könyvhéten való mászkáláshoz. :)
Az étlapok egyébként itt régi könyvekbe vannak beragasztva. 

A május közepén blogra vetett kis tervlistám a következőképp alakult: 

✓ befejezni a folyamatban levő könyveimet (The Eight, Az utazó macska krónikája)

✓ folytatni a vcs-könyvek sorát

x választani valami random olvasmányt!

Forrás.

x priorizálni az olvasást, főleg a telefonnyomkodás helyett

x Simenont is olvasni ♥

Sajnos a spontán választás, és Simenon még nem jöttek össze, és a reelek csábításának sem mindig tudok ellenállni, de azért olvasok, és a vcs-sek közül is már a 10-11. könyveket olvasom, szóval van rá esély, hogy még a nyár végéig teljesítsem a kihívást. :) 

Terveim a nyár további részére: 

- Simenooooon! :) Több kötet is! 

- hamarosan befejezni a megkezdetteket (Kinsella, Durrell, Murinai)

- posztokat is írni róluk belátható időn belül (bonbon/külön is oké :))

- a várólista csökkentő kihívás teljesítése

- spontán, random olvasmányok választása (legalább 1-2)

- nyilván még mindig az olvasás priorizálása, főleg az esti órákban 

Jó nyarat, és sok jó nyári olvasmányt mindenkinek! 

16 éves lett a blog!

Nagy örömmel jelentem be, hogy TIZENHAT ÉVES LETT A PUPILLA OLVAS a mai napon! Eljött a sweet sixteen is! :D 2009.07.03-án vágtam bele a blogolásba, miután Lobo Olvasónaplója annyira megihletett, és bizony azóta sem hagytam abba. Csak a helyszín változott a freeblogról a bloggerre. Bár sajnos kevesebb időm jut az olvasmányaimról, és egyéb könyves dolgokról írni, azért még mindig itt vagyok, és próbálok kiszakítani néhány kis szeletkét az életemből az írásra is. 

Forrás.

Nem mellesleg pedig, az, hogy azon a bizonyos júliusi napon leültem a számítógép elé, és elkezdtem mesélni az olvasmányélményeimről, elképesztően sok új kalandot és igaz barátságot hozott az életembe, ami a legeslegjobb hozadéka az egésznek! ♥

A hagyományokhoz híven rögzítem a statisztikát, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt jelenleg 1.377 bejegyzés található a blogon, több mint 10.000 komment, és 118 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló pedig számomra elképesztő: 826.300-on áll. :))

Köszönöm az elmúlt 16 évet veletek! Továbbra is nagy szeretettel látlak benneteket a kis könyves zugomban, nézzetek be, kommenteljetek, böngésszetek, ajánljatok jó könyveket! :) 

Boldog 16. születésnapot, blog! :)

Forrás