Szeretem az ilyen nyúlfarknyi, kicsi a bors, de erős típusú történeteket, amik bebizonyítják, nem kell többszáz oldalon értekezni valamiről, hogy az erőteljes legyen. Lehet röviden is mesélni, úgy, hogy közben kibontakoznak mind a karakterek, mind pedig a történet.
Stefan Zweig Sakknovelláját Apukám már régóta ajánlgatta nekem, és tavaly meg is szereztem a Helikon zsebkönyvek sorozatban, igen olcsón. De az ajánlás ellenére kicsit tologattam még, mert tudvalevőleg nem mindig vagyunk egy véleményen, már ami a szépirodalom zegzugos útvesztőit illeti: A Mester és Margarita és az Anna Karenina is erős kritikát kapott tőlem, ami családi beszélgetések állandó témája. :) De most adott egy löketet az, hogy ez a kötet nem egy monstrum, és hogy a Queen's Gambit után másra se vágytam, mint még egy kis sakkra. ♥
A Sakknovella remek írás, igazi egyszuszra olvasós sztori, ami beránt, és nem fogod tudni letenni, amíg a végére nem értél, mert érdekel először is Czentovic, a primitív "vad", aki mégis, szerény értelmi és kommunikációs képességei ellenére az egyik legnagyobb sakkbajnok, aztán a kihívás, hogy vajon a narrátor hogyan is kerül majd közelebbi kapcsolatba vele, majd pedig a váratlan szál, dr. B-vel, amitől megvilágosodik az ember, hogy miért is van a stilizált, sakkfigurás horogkereszt a címlapon?
A helyszín egyébként egy óceánjáró gőzös fedélzete, ahol igencsak rendhagyó körülmények közt talál egymásra két páratlan sakkjátékos, akik mindketten különös körülmények folytán lettek a játék mesterei.
"De nem sértő korlátozás-e a sakkot egyszerűen játéknak nevezni? Nem tudomány, nem művészet-e egyúttal, mely úgy lebeg e kategóriák között, mint Mohamed koporsója ég és föld között? Az ellentétek sajátos, egyszeri összetalálkozása: ősrégi és örökké új, természetében mechanikus, de csak a képzelet eleveníti meg, szűk mértani térre szorul, és ugyanakkor kombinációs lehetőségeiben határtalan. Szüntelenül fejlődik, és teljesen terméketlen. Olyan gondolkozás, amely semmihez sem vezet. Matematika, ami semmit ki nem számít, művészet, ami nem hoz létre műveket, anyagtalan szobrászat. S mindezek ellenére lényében és létében tartósabbnak bizonyult minden törvénynél, minden más alkotásnál. Egyetlen játék, amelyet minden idők minden népe egyaránt magáénak vallott, s amelyről senki sem tudja, melyik isten hozta a földre, hogy unalmat űzzön, elmét élesítsen, lelkeket hevítsen. Hol itt a kezdet, hol itt a vég?"
A feszültség végig tapintható, nem csak a játszmák alatt. A zárkózott, mogorva Czentovic önmagában is hangulatteremtő jelenség, aki szinte betölti a teret, még ha csak némán masírozik is a hajón, dr. B. története pedig egy pokoli kaland szokatlan forgatókönyve. Hogyan segítheti ki az embert épp a sakk egy reménytelen helyzetből?
A játékszenvedély és az őrület határán egyensúlyoz a történet, miközben lebilincselően izgalmas játékot mutat be - és ami még csodásabb: még csak nem is kell hozzá tudni sakkozni, hogy magával sodorja az embert.
Egy nagyon picit más befejezést vártam, de tulajdonképpen így is teljesen meg vagyok elégedve azzal, amit kaptam, lekötött, elmerültem benne, és alkalomadtán szívesen újra is olvasom majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése