2019. július 3., szerda

Jubileum - 10 éves a blog!

Örömmel, és nem titkolt büszkeséggel kürtölöm világgá, hogy TÍZ ÉVES lett a PUPILLA OLVAS, szeretett kis blogom, hobbim állandó színtere! Kerek egy évtizede ültem egy szép nyári napon, 2009. július 3-án és kezdtem el pötyögni egy üres lapra az internet egy kis zugában, akkor még a freeblogon. 
Köszönöm Lobónak, aki miatt belevágtam ebbe az egészbe, hogy inspirált, és még a levelemre is reagált, elindítva a könyvesblogolás útján. Köszönöm az első biztató kommenteket a betévedőknek, és az összes többit azoknak, akik azóta is rendületlenül visszajárnak és esetleg meg is osztják velem a gondolataikat. :)

Forrás.

Legyen bár kissé szentimentális, de annak a kis lépésnek, hogy elkezdtem megosztani az olvasmányélményeimet és gondolataimat a tágas interneten, óriási következményei lettek az életemben, csupa-csupa pozitív dolog!  Személyesen is megismertem egy csomó másik könyvszerető embert, életre szóló barátságokat kötöttem többetekkel, és a kapcsolataink azóta már bőven túlmutatnak a könyveken... ♥ 
Megismerkedtem a kiadókkal is, akik megtiszteltek azzal, hogy könyveket adtak csupán a véleményemért cserébe,  néha akár a megjelenés előtt, sőt olyan is volt, hogy rákerültem a könyv hátlapjára is az ajánlómmal. Csomó szuper könyves eseményre jutottam el, és a bloggerinák és könyvmolyok hatására remek köteteket és szerzőket ismertem meg. :)Teljesen más lenne az életem a blogolás nélkül...

A hagyományokhoz hűen nem maradhat ki a kis statisztika - ami persze a freeblogon töltött évek elveszett adatai miatt nem a valóságot tükrözi, de sebaj -, mert ez nem marad meg máshol: ezzel a poszttal együtt 976 bejegyzés közül lehet böngészni a blogon, és 117 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló 420814-en áll most, wow! Köszönöm, hogy jöttök hozzám könyvekről olvasgatni! :)


Köszönöm ezt a 10 évet veletek! Várok mindenkit továbbra is ebbe a kis könyves szegletbe, gyertek olvasni, böngészni, ajánlani, kommentelni! Homok ment a szemembe... ♥ :")

Forrás.

18 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot, szuper könyveket és jó blogolást ezután is! :)

    VálaszTörlés
  2. És még legalább ennyi örömet, élményt, boldog pillanatot kívánok Neked ezen a felületen! :) Jó itt lenni nálad! :*

    VálaszTörlés
  3. Kívánok a következő tíz évhez is ennyi energiát és kitartást! (: Nagyon szeretem a bejegyzéseidet.

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülit! Csak így tovább :-)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok! Még sokszor tíz évet! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon boldog blogszülinapot és még sokat!!

    VálaszTörlés
  7. :o De gyönyörű kerek ez a tízes. :) A magam részéről én köszönöm. Mert vagy és írsz, és ajánlasz, no meg mert beszélgetsz velünk. Ugyanis mint minden az életben, ennek is két oldala van. :)
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen mindenkinek a kedves kommenteket, igazán meghatódtam, jólesett! :") :* ♥

    VálaszTörlés
  9. Boldogságosat egyetlen PuPink! :) És még sok-sok évtizedet itt és blogon kívül is neked és nekünk együtt :))

    VálaszTörlés
  10. Juhúúúúú! Gratulálok a szépséges kerek számhoz! Még sok sok blogolással eltöltött évet neked <3 Annyira jó, hogy anno sokan majdnem egyszerre vágtunk bele, és nem untunk bele azóta sem, hanem csak erősítjük egymást. A blogolás szuper barátságokat adott, és sosem cserélném ezt le másra!

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszülinapot! Szuper, hogy belevágtál és még mindig ennyire lelkesen és jól csinálod! Gratulálok és még remélem sokáig folytatod! 🍾🎉🎊🎂

    VálaszTörlés
  12. Anett, köszönöm! Igen, akkor volt egy nagy "blogrobbanás", sokan kezdtünk egyszerre írogatni. ;) És ugyanúgy itt is vagyunk azóta is! :D Szuper barátságok is szövődtek. :)) ♥

    Köszönöm Lobo, nélküled nem lennék itt! :) :*

    VálaszTörlés
  13. Boldog blogszületésnapot! Gratula a tíz évhez, és annyira szuper hogy itt vagy és lelkes vagy és csinálod rendületlenül azóta is. Köszönöm a könyvajánlásaidat és az érdekes posztjaidat. A blogod nekem mindig olyan hely, ahová jó betérni.
    Sok-sok tíz évet kívánok még neked itt az éterben! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Heloise a kedves szavakat! ♥ Remélem ezentúl is találsz majd jó könyveket, és olvasnivalókat nálam! :* :)

      Törlés
  14. Nagyon boldog blogszülinapot! :) Nagyon szeretem az örök lelkesedésed, akár a blogon, akár élőben. :)

    VálaszTörlés