2015. november 19., csütörtök

Anekdotázós ráadás

Forrás
Bár most nem témázunk, az egyik régebbi témázós posztunkat szeretném elővenni, és egy ráadást írni hozzá, mert úgy fest, engem tényleg üldöznek az irodalmi témájú történések, pedig nem keresem őket.. Ezekből pedig jópofa anekdoták születnek, amiket nem szeretnék elfelejteni. Vannak, amik csak eszembe jutottam azóta, és van olyan is, ami most nemrég esett meg velem, ez utóbbi sarkallt most arra, hogy végre megírjam ezt a régóta piszkozatként heverő bejegyzést. :)

Jöjjenek a vicces egypercesek, ismét! :)



... On Saiból bonsai, vagy bonsaiból On Sai?...

Ezt a Calderon olvasásakor már meséltem, a múltkor mégsem jutott eszembe. Zember reakciója On Sai nevére ez volt: "Mi? Bonsai?!" Mellesleg nem lőtt nagyon mellé, mert, mint ebből az interjúból is kiderül, a bonsai elírásából ered a szerző művészneve. 

... a grafitceruza túlórázik - csikesz vs. cikesz...

Biztosan meg tudnak erősíteni néhányan, akiknek korai Harry Potter példányuk van, hogy az első részben még arany csikeszként szerepelt a később cikesszé átlényegülő fontos kviddics-kellék. A második kötetben már nekem is cikesz van, de annyira idegesített, hogy előtte megszoktam a cs betűt, hogy nálam bizony tele van firkálva a könyv, mindenhol odabiggyesztve egy grafitceruzás s betű a c és az i közé. :)



... a rejtélyes rövidítés ...

Gyerekkoromban sokszor lapozgattam a Gyermek születik című, gyerek számára azért igen ijesztő könyvet, és nem ismertem a rövidítést: ún. vagyis úgynevezett. Nem tudnám már megmondani pontosan hogy volt a szöveg, de hogy én mennyire ferdén néztem az "ún. vizsgálat"-ra a könyvben, és hogy évekig azt hittem az valamelyik számomra ismeretlen része a becses női nemi szervrendszernek, az biztos. :D :D 


...  "azt a kikuyu mindenségit!"

Ez a mindenki más számára ismeretlen "mondás" házi használatú szállóige, káromkodás helyett. Anyukám találta ki, amikor sok Barbara Woodot olvasott, és abban voltak a kikuyuk, ami úgy látszik nagyon megtetszhetett neki.

...amikor Lőrincz L. László voltam farsangon...

Need I say more? Amúgy nem olvastam a bácsitól. :) És élveztem a vékony nyakkendős, mellényes megjelenést. :D

... egy nem annyira kedvelt könyvről ...

Az Egri csillagok nekem kínszenvedés volt, javarészt, és a barátnőmmel közösen utáltuk, mert jólesett. Így történt, hogy egyezményes jelleggel mindketten ajtótámasznak használtuk a kötelezőt, miután végre végigrágtuk.
Nagyrabecsülésem jele a mű felé, hogy így summáztam a saját kis "olvasónaplómban" az Egri csillagok lényegét: "Lő a török, lő a magyar, a kőművesek meg falaznak." A szüleim betegre nevették magukat ezen. :D



... amikor cseles próbáltam lenni...

Néhány éve kezdtem gyűjteni és olvasni Jodi Picoult könyveit, és az egyik kedvenc könyvesboltomban találtam is egy Nineteen Minutest (akkor még nem rendelgettem külföldről), de nem vettem meg, mert be volt hajolva az egyik sarka, gyűrődött volt. Úgy döntöttem, cseles leszek, és ajándékba kérem a szüleimtől valamelyik ünnepre, arra apellálva, hogy akkor hibátlan példányom lesz. Hát nem jött be. Bementek ugyanoda, megvették ugyanazt a gyűröttet, de legalább még kedvezményt is kiköveteltek rá az állapota miatt. :D Ez a kis szépséghibás példány feltétlen az enyém akart lenni!

... amikor titkos meglepetés vár a fedlap alatt...

Ez egy kedves emlék, Zakkanton keresztül kaptam meg ugyanis A fekete zongora recipéldányomat, és mivel ő meg összefutott Baráth Katával, meglepetésként dedikáltatta nekem a regényt! :)

 ... amikor félrehallásból lesz röhögőgörcs ...

Ez a legfrissebb: nemrég beugrottunk a Zember 94 éves nagymamájához. Nálam volt a Kolibri című könyv, a kezemben, mert a kocsiban hazafelé már olvasni akartam. Látni jól lát a mama, de hallani alig hall. A könyvek érdeklik, mindent elolvas, ami betű. Meg is kérdezte, mit tanulok abból a könyvből. Mondtam neki, hogy nem tanulnivaló, csak olvasom.
- Miről szól? Mi van benne?
- Krimi! (ordítva)
Erre ő, elhűlve:
- RIBIK?! 
grin emoticongrin emoticongrin emoticongrin emoticon

Sikerült aztán bekiabálni a fülébe, hogy nem ribik, krimi, de akkora kacagás lett az egészből...
grin emoticon


Ha eszetekbe jutott néhány anekdota, ne habozzatok megosztani posztban, vagy kommentben! :) 

Az összes régebbi, témázós anekdotázós poszt linkje: TittiBillNimaIlweranMiamonatigiBookwormGirlZakkantNitaAndiAnaria 



16 megjegyzés:

  1. Ezen az utolsón jót nevettem :D
    Nekem nemrég volt egy hasonlóan aranyos könyves esetem - párom húgával beszélgettünk a karácsonyról, kérdezi, hogy hát én minek örülnék. Nézek rá, mondom, hogy könyvnek. Ő meg: jaj hát nem akart könyvet, mert hogy az nem túl snassz hogy mindig az kapok? :D ehehehehehehehe :D mondtam neki, hogy nem, ne fogja vissza magát! xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, azon mi is nagyon! :D Örök emlék marad! :)
      Na igen, ez állandó probléma úgy látszik a könyvmolyok nem könyvfaló rokonaival, barátaival kapcsolatban. De számomra olyan érthetetlen... hogy lenne már unalmas mindig könyvet kapni? Hiszem mindig más könyvet kapunk :D...

      Törlés
    2. Hát ezaz :D Felhomályosítottam, hogy én havi 4-5 könyvet kapok/veszek/szerzek innen-onnan és a kívánságlistámon is van még cucc bőven :D

      Törlés
    3. Az ilyen havi mennyiségű könyv vásárlásokra is szoktak nagy szemeket mereszteni :D
      Azt a kifogást egyébként megértem, hogy azért nem vett könyvet, mert annyi van nekem, és nem tudja melyik van meg... :) Ez egy valós veszély, és többször előfordult már, hogy olyat vettek meg, ami megvolt. :)

      Törlés
  2. Az Egri csillagokon és a krimin jót nevettem! :)

    VálaszTörlés
  3. A csikesz-cikesz dolog... Igen, nekem is olyan példány van, és mikor valahol ezt megemlítettem, egyszerűen nem hitték el, simán megvádoltak, hogy kitaláltam. :D Ez azóta is fájó pont az életemben. ;) (nem. :D)
    Jópofa nagyija lehet a párodnak. :) Aranyos történet volt. :)
    Szegény Egri csillagok, pedig az jó könyv. Én a Légy jó mindhalálig-ot nem szerettem. De ízlésre nincs magyarázat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig tényleg így van, az első animusos kiadásokban még így szerepel. :) a másodikban már nem. Le kell fotózni, vagy meg kell mutatni a hitetlenkedőknek a bizonyítékot. :)

      Törlés
  4. Nekem most az "...amikor cseles próbáltam lenni..." sztori a kedvencem :) Hát igen, van hogy az a bizonyos példány akar a tiéd lenni, tűzön-vízen át ;)

    VálaszTörlés
  5. De jó lett ez a poszt :)
    Nem is tudtam, hogy a Harry Potterben csikesznek volt írva az elején :O Ez brand new information! :D Látszik, hogy sajna az én gyerekkoromból kimaradt a HP :(

    Az ún.-ről én se tudtam, mit jelent, és annyira idegesített :D

    Lő a török, lő a magyar, a kőművesek meg falaznak. <- ez meg szenzációs (főleg a falaznak kétértelműsége miatt :D) Idézhetlek majd? :D Amúgy ugyanígy éreztem a könyvvel kapcsolatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :) :)
      Huhuhúú, akkor tényleg új infó neked! ;)
      Persze, idézhetsz! :D :D ha egyszer megtalálom azt a kézzel írott olvasónaplót, ahol szerepel ez a mondatom, be is fogom fotózni. :)

      Törlés
  6. Ez megint nagyon jó poszt lett. :)
    Nekem most az a kedvencem, hogy Leslie L. Lawrence-nek öltöztél, haláli. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Haha, hát igen. Micsoda sztori... és ezek csak úgy előjönnek, biztos eszembe jut még pár régebbi, meg termelődnek újak :D

      Törlés
  7. Hát a nagyi zseniális. :D Az enyém csak 84, és nagyon masszív, 10 éves munka után jutott el addig, hogy lesz halló készüléke. Elei9nte vicces volt, mert nem arra válaszolt, amit kérdeztünk,d e már egy jó ideje idegesítő, és ő makacsul nemet mondott minden alkalommal a halló protézisre. :)

    Egri csillagok... Nálam még ajtótámasznak sem vált be, sosem fejeztem be, és mai napig nem bántam meg. Kövezzetek meg, de a magyar romantikusok, akármennyire jók, nem nekem valók. :)

    Van az úgy, hogy valami hozzád vágyik, ha akarod, ha nem. És egy kis szépséghibától még különlegesebbé válik ;)

    A csikesz meg az első részben hibás volt. A fordító cikesznek fordította, de egy helyen elírta, és a szerkesztő kijavította az összeset. Sosem tudtam megszokni a csikeszt. De szerencsére nem vagyunk egyformák ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borzalmasak egyébként ezek a hallókészülékek... Mindegyik sípol, egyik se működik, és ha drága és láthatatlanul kicsi, és trendi, akkor nem tudják betenni a fülükbe, fordítva teszik be, nem tudják hova raktál le, és mindig kifogy az elem, de azt se tudják beletenni! Yeah. :D

      Na, egy bátor vallomás! :) Nekem se nagyon feküdt ez a stílus. És kínzás egy kisiskolásnak az Egri csillagok.

      Tényleg, olvastam erről, hogy ezért lett csikesz. Én meg látod, ezt szoktam meg elsőre, és a másik volt fura. :))) Most már tökmindegy, emberemlékezet óta nem olvastam magyarul Pottert, és Golden Snitchből meg csak Golden Snitch van, nincs elírt verzió :D

      Törlés