2015. január 6., kedd

Louise Walters: Levelek a bőröndből

Egy újabb remek, világháborús levélregényes könyvre bukkantam a Levelek Skye szigetéről után. Louise Walters könyve ugyan nem szigorúan vett levélregény, mégis nagy szerepe van benne régi leveleknek, sőt más feljegyzéseknek, képeslapoknak, irományoknak is.

Fülszöveg:
"Ki lehetett az a férfi a II. világháború viharaiban, akinek a kedvéért szerelme nemcsak a vezetéknevét, hanem keresztnevét is megváltoztatta? 
Roberta Pietrykowski, a 30-as éveiben járó antikvárius minden társaságból kilóg, így aztán nem jár társaságba. Egyetlen öröme, hogy munkahelyén, az Old and New Bookstore polcain sorakozó könyvek titkait lesi: régi képeslapok és levelek után kutat. Családjának féltett titka kerül elő, amikor édesapja egy bőröndöt hoz be a boltba, tele könyvekkel. A bőrönd belsejében a Mrs. D. Sinclair név olvasható, Roberta nagymamájának gyöngybetűivel írva. Ki lehet Mrs. Sinclair? Ki lehet a titokzatos Jan, ha nem Roberta nagyapja? Miért nem találja meg Roberta a nagyszülei házassági kivonatát?"


A történet két szálon fut, a jelenben Roberta a főszereplő, aki egy szuperjó könyvesboltban, az Old & Newban dolgozik. A múltban pedig nagymamája - Dorothea - sorsát ismerhetjük meg az 1940 körüli időszakból. 
Érdekes összerakni a sztorit, mert Roberta a nagyanyja bőröndjében csupán vajmi keveset talál a levelekből, emlékekből, rejtélydarabkákból, de mi közben a teljes történetet megkapjuk Dorotheáról és a korhangulat teljesen magába szippant. 
Nagyon tetszett a szerkesztése, ahogy oda-vissza lépkedtünk a két nő között, és az átkötések azokkal az apró levélkékkel és elfelejtett, talán könyvjelzőként használt képeslapokkal, amiket Roberta talál az antikvár könyvekben, vagy a könyvek porolásakor... Gördülékeny és olvastatja magát.

"A könyvekben elrejtett dolgokat találok: lepréselt virágokat, hajtincseket, jegyeket, címkéket, nyugtákat, számlákat, fényképeket, képeslapokat, mindenféle fajtát. Leveleket is lelek, az átlagember gyötrődő, kiadatlan műveit."

Érdekes, hogy az elején azt hittem, hogy Roberta fog jobban érdekelni, a hangulatos könyvesbolti munkájával, kollegináival, Philip nevű, vonzó főnökével, aki a bolt emeletén lakik.. és mégsem így történt. Egy idő után Dorothea sokkal jobban magához láncolt, és vártam az ő részeit. Dorothea életében lappang néhány titok, férjeivel (?), szeretőjével, anyaságával kapcsolatban, és sok nehézségen ment át. A stílus egyszerű, de mégis lehengerlő és szentimentális is, teljesen beleéltem magam ebbe a szerelembe, a gyermek körüli bonyodalmakba, és még a táncmulatságokba, gramofon-bulikba is. :) Visszaröpített az időben, és kicsit vágytam rá, hogy ottfelejtsen. 
Azon túl, hogy a múltban voltak családi drámák, a jelenbe is került némi tartalom, Roberta tehát nem csak szemlélő vagy báb volt a másik szál bemutatásához, róla és szerelmeiről, viszonyairól, apjáról is szó esett, megismertük őt, és ami még fontosabb, Dorothea is ott van a jelenben is, bár a matuzsálemi 110 éves kora kissé hihetetlen.

A magyar kiadás borítója nekem nem nyerte el a tetszésemet, főleg a lány nem az igazi rajta, de a kiadás maga nagyon kényelmesen forgatható, nem törik meg, még ha kihajtom sem.
Sajnos maradt benne pár typo, pl "unkára fogtak", vagy "Apa megígértette velem, hogy otthon hallhat meg".

Eredeti borítók

Értékelés: 10/9 Talán a végét máshogy alakítottam volna. És talán mégsem. Hagyott egy kis szomorú foltot a szívemen, ugyanakkor imádtam olvasni, egy remek kikapcsolódást nyújtó, érzelmekkel teli melankolikus édes-bús regény. Nehéz jól írnom róla, mert amolyan igazi belegubózós regény. Meg kell élni a pillanatait.
Dorothea és a lengyel repülőőrnagy, Roberta és a könyvesbolti miliő még sokáig velem maradnak, úgy érzem.

Ez a szerző első regénye, remélem sok hasonlóan jó követi majd. :) 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

A szerző. Forrás


15 megjegyzés:

  1. Nekem sem tetszik a magyar borító, viszont a szerző szimpi. :) Megjegyzem magamnak "ringatós" napokra! :)

    VálaszTörlés
  2. A magyar borító nekem sem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, viszont az általad linkelt külföldiek sem. Nekem kicsit olyan semmilyen az összes, de lehet most csak nyafogós kedvemben vagyok, és azért nem jó semmi.

    A könyvet én is imádtam, még az én kemény szívemet is megmelengette, letehetetlen kategória volt számomra is :)

    VálaszTörlés
  3. Ó-ó-óóó! Köszönöm az ajánlást, "must have" kategória lesz! :)

    VálaszTörlés
  4. Miamona, ha a Skye-t szeretted, ez is tetszene! :)

    Tekla, igen, valahogy kicsit semmilyenek, sok tucat hasonló van. A könyvgerinces meg biztos csak a könyvmoly-lelkünk miatt kedvesebb nekem. :) De arról meg a Penumbra úr non-stop könyvesboltja jut az eszembe.
    Én is letehetetlennek éreztem, nagyon olvastatta magát. :)

    Nikkincs, remélem szeretni fogod te is! :)))

    VálaszTörlés
  5. Igen, igazából egyik sem olyan tetszetős... Talán még az olasz a legjobb. Nikkincs, te tudsz olaszul, nem? Olvashatnád úgy is. :)
    https://www.goodreads.com/book/show/23460765-il-libro-di-ricordi-perduti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miamona, ezt a képet nemrég használta fel az I.P.C.Kiadó ehhez a könyvhöz: http://www.libri.hu/konyv/natasha_solomons.eltunt-ferjek-galeriaja.html
      De amúgy az a borító nekem is tetszik. A könyv olvasása utána viszont a piros ruhás repülős is. :)))

      Törlés
    2. Ahh, micsoda itt a piros, hol a piros játék folyik itt a borítókkal...

      Törlés
    3. Az, hogy tudok, az nagy túlzás :) Csak alapfokon vagyok, szóval az ilyen fajta olvasás még kilőve :) Viszont ez a borító tényleg klassz, kár, hogy az IPC máshoz ellőtte már. :(

      Törlés
  6. Thank you so much, PuPilla. I'm sorry I don't speak Hungarian. I'm glad you enjoyed Mrs Sinclair's Suitcase. I do have a spare Hungarian copy and if you like, I can sign it and send it to you as a thank you. Perhaps you could message me with your address on my Facebook page? https://www.facebook.com/LouiseWaltersWriter. Thank you for reviewing it :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you so much! You've made my day with this comment and your kindness, I really appreciate it, and am honoured.
      I'm contacting you via facebook in a minute. Also I will write a review of the book on Goodreads in English.

      Törlés
  7. Húú, most olvasom az utolsó kommentet!!!
    Amúgy az ilyen kellemes, két idősíkon játszódó könyveket, főleg ha igényes a stílus, ezek nagyon tudják simogatni a hideg lelkemet.
    Borító téren valóban az olasz a legszebb, de nekem az angol nyelvűek is nagyon tetszenek, a magyar borítótervezésnek meg hát van hová fejlődnie, még mindig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon húúúhogtam a komment láttán, egész este fülig ért a szám tőle! Már leleveleztem Ms. Waltersszel a dolgot, nagyon megtisztelve érzem magam. ;)
      A borítóért kárpótol a belbecs és az, hogy ezek az Athenaeumos kiadások tényleg marha kényelmesek és praktikusak, puha, belső füles, hajtogatható és könnyű. :) Szóval igazából csak jót tudok róla mondani. :) A lányzó nélkül nekem jobban tetszett volna, a többi napfényes könyvesboltos-polcos rész jó rajta.

      Törlés
  8. Hűű, azt hiszem az én könyvem lesz :D
    És még nagyobb hűűű, hogy írt az írónő *.* De jó, hogy nyomon követi a különböző kiadásokat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem tetszene! :)
      Nagyon kedves és nagylelkű. :)))

      Törlés