2013. március 28., csütörtök

Pi élete a vásznon

Sikerült! Annyi év halogatás után sikerült úgy eljutnom a könyv elolvasásához, hogy még éppen játszák a filmváltozatot is a moziban. Persze 3D-ben néztük, hiszen ezt úgy érdemes. 
Hmm, lássuk csak. Pi élete a vásznon. Kicsit megvagdalva, kicsit kiszínezve, de alapjaiban ugyanaz a csodálatos és egyedülálló történet, ami megmozgatja a gondolataidat. Azt ígéri hinni fogsz tőle istenben, de nem muszáj ehhez a képhez ragaszkodni, és nem is kell a vallásos vonulatra nehezedni, csak engedni, hogy átjárjon ez a furcsa élettörténet. 

A Pi-t alakító színészek fantasztikusak voltak. Különösen az idősebb Pi-t játszó Irrfan Khan hatalmas szemeivel, művészfrizurájával, félmosolyával. 
Amikor elkezdődött a film, a kezdeti képváltások és vágások nem tetszettek, de utána már jónak éreztem így a mesélést, csak meg kellett szokni. A történetből nyilvánvalóan kimaradt egy-két dolog, kicsit hiányoltam az állatkerti részeket - vagy csak nekem volt kevés, lehetséges, és a három vallási vezetőt az állatkerti találkozás  jelenetében, bár erről tudtam, hogy hiába számítok rá. 
Az, hogy egy csipet szerelmi szálat tettek a filmbe, nem zavart, de különösebben nem is változtatott semmin. Ez a sztori ugyebár, nem erről szól. 

Irrfan Khan, mint Pi Patel

Nem tudok róla összefüggően írni azt hiszem, csak csaponganak a gondolataim. Találhatnék benne apró kifogásolnivalókat, például, hogy kimaradtak a teknősök és teknőspáncélok, és hogy nem is borult a kétszersült az óceánba, de ezek mind olyan kis semmiségek, hogy nem bánom, mert az egész filmélményt együtt csak úgy tudom jellemezni: tökéletes az adaptáció. 

Richard Parker... És az összes állat - hihetetlenül élők voltak. Bizonyisten, nem tudom megmondani, melyik jelenetekben voltak animálva és melyik pillanatban nem. Egy-egy árulkodó momentumon túl semmi olyan, ami a szokásos balga módon súlytalanná tenné az animálandó állatot (ld. dinoszauruszok a filmeken, akik mintha pillesúllyal repkednének félig a föld fölött...). Modern, hibátlan trükkök. 
Nem vitték túlzásba a 3D kihasználását, és ennek örültem. Repkedtek itt-ott állatok, dolgok, szépek voltak a térbeli helyzetmegoldások, de nem kellett mindenhol a 3D hatást "figyelni", "észlelni", ha értitek mire gondolok. 
Tetszett, hogy Richard Parkert is megviselte a hánykolódás - bundája elvesztette a fényét, szemei nem csillogtak úgy, lesoványodott. Realisztikus volt.



A hajótöréskor görcsben volt a gyomrom, olyan hatásosra sikerült. Mint a Titanic elsüllyedése, vagy a Számkivetett c. film szörnyű képei a repülő lezuhanásakor, és a tengerben vergődésről... Ez pedig nagy elismerés tőlem, hiszen a másik két említett film nagy kedvencem. Tapintható volt a vihar, a félelem, a feszültség.

!!! SPOILER !!!

Kicsit megijedtem, amikor a mentőcsónakos jelenetnél hirtelen ott volt a szakács, és féltem, hogy már az elején ellövik a poént, de ez szerencsére csak jelzésértékű volt, azok számára, akik már ismerik a története(ke)t. A szakács eltűnik és már esik is a csónakba a zebra. Szürreális képek jöttek, amik elvarázsoltak teljesen. 

A film végén, amikor Pi mesél a japánoknak, nem tudtam hirtelen, mi lenne jobb, ha a narrálása közben mutatnák is mindezt a szereplőkkel, vagy nem, de végül úgy döntöttem így volt jobb. Így adták meg ugyanazt a lehetőséget, hogy mi dönthessünk, ugyanabban a formában, ahogy a könyvben. Nincs kép, csak a mesélés.
Amikor ezután visszatérnek Pi-hez és az újságíróhoz, volt egy perc, amíg azt hittem rosszul zárják majd, nem jó, nem stimmel. Amikor Pi elkezd sírni és az újságíró azt mondja nem tudja mit mondjon. 
De szerencsére tökéletesen helyrebillent minden. Megkérdezte Pi, amit kellett, megkapta a választ, és jött a várt "Így van ez Istennel is."... Majd a belepillantás a japánok jelentésébe. És megérkezik a család. 
Hogy is volt? Mert "ennek a történetnek a vége jó."
Nem tudok mást mondani rá. Tökéletesen sikerültek ezek a kulcsjelenetek. Néhány mondattal fordítottak egyet mindenen - Yann Martelé persze az érdem. 

!!! SPOILER VÉGE !!!



A moszatsziget fantasztikus volt. Imádtam nézni. Ha csak ezt mutatták volna egy fél óráig még, akkor is imádtam volna. Zöld, zöld és zöld, manguszták, halak, tavak... A csábító paradicsom képe, a magába rejtett horrorral persze. 

Örülök, hogy a humor is picit helyet kaphatott, megvolt az elejének az a derűs hangulata, ami a könyv első felét is jellemezte. A táncóra, a családi vacsora, amikor Pi bejelenti hogy megkeresztelkedik... :) Néhány mosolyra fakasztó pillanat. Nem mintha maga az összkép tragikus lenne, szó sincs róla. 

Összességében méltó lett a könyvhöz a film is, ajánlom mindenkinek, annak is, aki nem olvasta, de készüljön egy igazán felkavaró élményre. Ang Lee remek munkát végzett. 
A Zemberrel néztük meg, és neki is nagyon tetszett. Amikor beszélgettünk róla, nem árultam el persze a csavart, hadd élje meg ő is. Majd a legvégén végre elmondhattam neki, hogy az a kis megjegyzése, amit már a könyvnél is említettem: "ilyen nincs", milyen hatással is volt rám... :) 

Bejegyzésem a könyvről: >itt<.
A filmről az imdb-n: >itt<.
Rottenen: >itt<

6 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy tetszett a könyv is, film is! :) Most, hogy leírtad, eszembe jutott, hogy én is megijedtem mikor megláttam Depardieut és hogy én is azon filóztam, hogy lenne jobb a végénél az elmesélés, és én is arra jutottam, hogy jó így. :) Az meg, hogy még az eléggé kritikus Emberednek is tetszett... Ennél jobb reklám nem kell a filmnek :D :) Jó lett a bejegyzés, szeretem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor egy véleményen voltunk, vagyunk :) Egyébként fura volt a többi szereplő közt Depardieu, de valahogy mégis a "helyén volt".
      Igen, a Zembert nehéz néha meggyőzni vagy lenyűgözni. :)

      Törlés
  2. Nekem is fura volt, és meg is ijedtem, hogy ha már ilyen neves színészt kértek fel, akkor nagyobb szerepet, hangsúlyt fog kapni, ezzel elrontva a könyv koncepcióját, de szerencsére nem. :) Megtiszteltetés Yann Martel adaptációban szerepelni, főleg ha Ang Lee viszi vászonra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hason gondolataim voltak nekem is. De örülök, hogy bevállalt egy ilyen csepp szerepet. Kirítt, de mégis beleillett... :)

      Törlés
  3. Nagyon jó kis kritika lett ez, nem is merek hozzálátni a sajátomhoz (én tegnap láttam végre 3D-ben, miután kivégeztem a könyvet is) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Úgy látom sokan időzítettünk úgy, hogy elolvasni, és még gyorsan elcsípni a moziban a filmet.

      Törlés