Herta Müller és Murakami Haruki összejönnek egy bejegyzés erejéig

Őszintén mondom, én nem hittem, hogy A kurblimadár után találkozom valaha olyan könyvvel, ami nem csak hangulatában, de mindenféle agyament és metaforikus elemeiben is hasonlít rá. 

Azt a megállapítást tettem, hogy Herta Müller és Murakami Haruki ugyanazt szívják. 

Hogy ez várományossá teszi-e utóbbit is a Nobelre, nem tudom, de az biztos, hogy nálam előbbit is utóbbi sorsára juttatta.

A The Passport című iszonyú rövid könyvecskén próbálom magam átrágni már január óta. Legalább négyszer kezdtem újra, hátha több értelmet nyer, de nem sikerült neki. 

Metaforikus elemek, látomások, álmok, szürreális allegorikus vackok töltik ki az oldalakat. Ceausescu hatalma alatt vagyunk elvileg, Romániában valami német településen, ahonnan Windisch és családja emigrálni akarnak - vagy hazamigrálni vagy valami - és ehhez útlevelet próbálnak szerezni. (Hát, rögtön gondolom, hogy ez baromi érdekfeszítő mindenkinek...) Rengeteg liszteszsákot cipel az útlevélhez Windisch a megfelelő hatóságnak, a lánya pedig ügyesen szétteszi a lábát a többi megfelelő hatóságnak. Windisch minden harmadik-negyedik fejezetben lekurvázza a feleségét, néha belehány a saját levesébe, amit aztán jóízűen ellefetyel a macska (pfuujj), bámul mint borjú az újkapura, aztán megint liszteszsákot cipel, és különféle értelmetlen beszélgetéseket folytat pár emberrel. Aztán vannak még csaholó kutyák, csorgó nyál, madarak mindenféle fajtái, akik biztos mind jelentenek valami nagyon rosszat, és némi fülledt, de egészen olyan típusú erotika, amitől felhúzod, vagy inkább elhúzod az orrod. A bicikli mindig megugrik egy likban. Windisch számolja a napokat, hónapokat, éveket... Dühítő a stílus. Iszonyatosan egyszerű tőmondatok egymásutánja ami mégis olyan, hogy nem tudod összerakni néha, hogy mit akar. A mondatok sokszor semmi kontextust nem képeznek. Komolyan ez a magas irodalom? Mert akkor ez nekem nem kell. 

Egy jellemző részlet: 

quarterlyconversation.com

"Windisch turns around. The yellow helmet ducks into the drain. The man in the blue overalls leans a brush against the side of the shed. The garden gnome is wearing a green apron. The hydrangea shrub trembles. The snow-white dog stands silently by the fence. The snow-white dog follows Windisch with its eyes. 
Smoke billows out of the hut's tin pipe. The man in the blue overalls brushes up the mud around the shed. His eyes follow Windisch." 

Jaj.
Egyetlen jó mondat, amin röhögtem is: "Your understanding is tiny (...) it doesn't even stretch from your forehead down to your mouth."
:D

Értékelés: 10/2 Haruki és Herta mehet a levesbe.