Tóth Krisztina: Vonalkód

Nem akartam Tóth Krisztinát olvasni. Valahogy semmiképp. Távol állónak éreztem, nem nekem valónak. Fenntartásaim voltak. 

Hogy kerültünk mégis közel? Három pohár pezsgő az oka. :) És egy emiatt félig átvirrasztott éjszaka. Ugyanis kissé fejbe kólintott a pezsgő, és felébredtem éjszaka, hogy zsibog a fejem, szomjas vagyok, stb. Nem éreztem magam rosszul, de visszaaludni sehogy se sikerült. Az egyetlen épkézláb hangoskönyv a közelemben pedig Tóth Krisztina Vonalkódja volt. Nah, mondok, ez jó lesz, bevett szokásom ugyanis, hogy hangossal a fülemben alszom el, kiválóbbnál is kiválóbb altató ugyanis. Szóval, gondoltam ez remek lesz, elolvasni se akarom úgyse, elalszom kb. 10 perc után rajta és kész. Ki akartam használni, legyünk őszinték. 

Visszaaludnom vagy további három órán át sem sikerült, közben csaptam egy hajnali reggelizést is majonézes virslis croissant-nal, és hallgattam bőszen és emésztettem a korai reggelit, meg a sok egymásba fűzött szót. Azt hiszem túl erőteljes volt ahhoz, hogy elaludjak rajta. Meglepett. 

Az elején nagyon rosszul indult, de talán pont ez nem hagyta lankadni a figyelmemet. A pezsgős érzetet fokozva gyomorforgató szagok és hangok és hangulatok jönnek az első novellában, és húztam is az orrom rendesen, de nem sokáig. Addig csak, amíg rá nem jöttem, hogy ez kicsit Schäfferes. Egy kicsit Magdás is, nem nagyon, na, nehogy elbízza magát, de az, hasonlít. És hogy valami ilyesmit vártam volna anno Háytól is, de tőle nem kaptam, csak néhány bekezdésével, néhány mondatával.

Jó volt a játéka a vonalakkal is. Minden történet alcíme a vonalak valamilyen nagyon odapasszoló változata volt. Vonalkód, színvonal, vonaljegyek, élvonal, életvonal, határvonal, bikinivonal... 

"Már nagylány vagy, vegyél egyedül. Indulok, kezemben a pénz. Nézem a napozókat. Kártyázó férfiak, az egyiknek szőrös a háta. Lepedő alatt alvó gyerekek, kövér nők, vörösre sült vállukon fehéren rajzolódik ki a fürdőruha nyoma. A felnőtteknek sárga a talpuk. Olyan mindnek a sarka, mint a sajt széle. Nem akarok a sárgatalpúakhoz tartozni."

Tóth Krisztina nem elvarázsolt, vagy elbűvölt, hanem elagyabugyált. Olyan apró, midnennapi eseményeket kapunk vissza a kötetben, hol kissé abszurd, hol tapinthatóan reális sztorik kereteibe ültetve, amik mindenképp ismerősek lesznek, vagy így, vagy úgy. 

Nem szeretem a novellákat, ez mégis elismerő bólogatást és sok továbbgondolást váltott ki belőlem, és azt a sanda gyanút, hogy talán mégis szeretem én a novellákat, csak kevés az ilyen jó. 

"Anyámnak azt mondtam, hogy halasztom a vizsgákat, és hogy elutazunk, majd szeptemberben utóvizsgázom. 
– Te tudod – mondta. 
Életemben legtöbbször ezt a háromféle mondatot hallottam tőle: te tudod, én ehhez nem tudok hozzászólni, szedd össze magad. 
A te tudod után általában következett egy de is, de már a te tudodba is számtalan fenyegető és zsaroló árnyalatot tudott keverni, melyek arányát ezen nevelkedett fülem képes volt azonnal elemezni, kihallva belőle a lapos nemtetszést vagy kifejezett rosszallást."

A különálló novellák nehol egymásba látszanak kapcsolódni, mintha az elbeszélő egyszer kislány lenne, tini, felnőtt, de nem a szabályos idősíkon mozgunk közben. Olyan ismerős, apró mozzanatait hozza az életnek ez a pár sztori, amik mellett sokszor elmegyünk, nem mindig marad meg emlékezetünkben, de csettintésre felidézhető, ha valaki valami hasonlót mesél. Kapcsolatok. Gondolatok. Örömök, Várakozás. Eszmélés. Csalódás. Minden ismerősen és mákszempontossággal. 

Értékelés: 10/10 Szeretném még sokszor hallgatni. Így is volt novella amit direkt többször is meghallgattam, nem volt elég egyszer az élmény. És nem akkor fogom elővenni, amikor "altatót" keresek magamnak. 

"Tanuljunk finnül, mondta egy őszi reggelen a barátnőm, és beültünk egy emberhez, aki egy hatujjú sámánkesztyűben kiabált, tanuljunk héberül, mondta egy téli reggelen a barátnőm, ez az!, és három hétig tényleg tanultunk is, aztán egy tavaszi reggel azzal fogadott, hogy talált egy elég jó lengyel alapozót. És nem ragad?, kérdeztem a kávét kavargatva, bár általában elég jó tapasztalatom volt a lengyel kozmetikumokkal. Végül lengyel szakosok sem lettünk, minden maradt a régiben, csak a napok kezdődtek egyre később, a végén már egyáltalán nem jártam be a délelőtti órákra."