Mivel olvasni azért sikerült kicsit mostanában, de az írás nagyon nem megy, főleg nem összeszedett, rendes gondolatokkal, és a megszokott alapossággal megírt posztokkal, így aztán úgy döntöttem mindent összevegyítek, és legalább pár gondolatomat idevetem a mostanában olvasott könyveimről. :)
Nagyon vegyes lesz a felhozatal!
 |
| Kollázs a borítókból. |
Jodi Picoult: Sing You Home
Well, well, mostanában elkerülnek a jó Picoult sztorik; ez sem jött be. Max és Zoe gyerekvállalási projektje kudarcba fullad, és egy fájdalmas veszteség után el is válnak. Zoe hamarosan új párra talál Vanessa személyében, és úgy döntenek gyereket akarnak. Erre mi sem lehet jobb megoldás ugyeee, mint a Zoe és Max maradék megtermékenyített embriói (agyrém)... Elindul a harc, és a per az embriókért, és az egészbe bevonódik az egyház is, aminek Max nemrég lett a tagja. Zoe és Vanessa maguknak, Max pedig meddőséggel küzdő bátyjának és annak feleségének szeretné megszerezni az embriókat.
SPOILERes!
Jesszus, nem is tudom hogy ez az egész hogy válthatott a történet alapjává? Jodi ennél sokkal alaposabb és átgondoltabb szokott lenni. Annyira ingatag lábakon áll az egész, HISZEN egyértelmű, hogy erről kellett hogy szülessen egy megállapodás a váláskor, de még ha ott nem is, a klinikának kell legyen egy protokoll, hogy mi a teendő, ha a felek elválnak időközben. És persze ez így is van, de a könyvnek kb. a 90%-ánál bukik ez csak ki, a tárgyaláson, amikor a klinika egyik dolgozója tanúskodik, és megemlíti hogy hát a szerződés... és mindenki néz nagy bociszemekkel, hogy naháááát, VAN szerződés? Persze hogy van, amiben rögzítve is lett, hogy válás esetén az embriókat meg kell semmisíteni, és nem lesz senkié. Tádámm. Ez járt-e a fejemben a konfliktus kezdete óta? Igen! És hát teljesen hihetetlen és hiteltelen, hogy korábban nem került ez szóba, hogy a bíró ne gondolt volna rá, ne kérdezett volna rá, ne kérette volna be anyagnak mint minden más dokumentumot... Szóval a semmin ment a rugózás, mert különben nem lehetett volna könyvet írni belőle a megfelelő hívószavakkal (leszbikus pár, pro-life, pro-choice, vallás stb). Csalódás, mert ennél tényleg sokkal összetettebbek, összeszedettebbek szoktak lenni a Picoult-könyvek, és dilemmázósabbak is. Itt semmi dilemma nem volt, bennem végig csak az motoszkált, ez már senkit nem illet, illetve hogy amúgy is egyértelmű, hogy nem a szentfazekaknak kell adni, ha már valakinek..., hanem Zoe-éknak.
Rant vége, túl sok időt töltöttem el vele, és sajnos semmit sem adott a könyv. A zeneterápia amúgy érdekes volt, ezzel foglalkozik Zoe, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem illett ez ehhez a labilis nőhöz. Vanessa is borzasztó labilis, és egyébként neki se való a gyerek. :D Not so happy ending?
Mark Seal: Vadvirág -
Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában
Következő áldozatom merőben más volt; egy dokumentumregény. Ritkán olvasok ilyesmit, de ez a kötet már régóta érdekelt, igaz, a fejemben teljesen félrepozícionáltam... Valamiért azt hittem, hogy a borítón lévő elefánt miatt központibb szerepet kapnak az elefántok, és regényesebb mesélést vártam. Ezekkel az elvárásokkal az elején nehezebb volt belelendülni a száraz, amerikai újságcikk stílusú könyvbe. Joan és Alan Root élete azonban végül érdekesebbnek bizonyult, mint hogy bármi elronthassa. Pedig senki se igyekezett igazán ezzel a könyvvel... se a szerző, akinek tényleg semmi stílusa nincs, se a szerkesztő, aki a nagy összevisszaságot kissé rendezgethette volna még, se a fordító, vagy a magyar kiadás egyéb résztvevői, akik hagyták, hogy ez a csodás élettörténet ilyen nemtörődöm módon jelenjen meg, telis-tele helyesírási hibákkal és elütésekkel, figyelmetlenségekkel...
Ettől eltekintve - és ritka, hogy én ennyire szemet hunyjak ezek felett az ordas nagy hibák felett -, a könyv nagyon érdekes, az életút abszolút megkapó, és bár eleinte szkeptikus voltam, nagyon megszerettem útközben. ♥
Sok-sok érdekességet megtudtam Kenyáról is, a kikuyukról, az állatvilágról, a virágtermesztéről, és a Naivasha-tóról... Joan és Alan remek páros lehettek együtt, mondjuk valószínűleg teljesen kattantak is, csak egyformán, de amikor Alan megpattant a házasságból, huhh, hát elküldtem volna még melegebb éghajlatra. Mi az, hogy ő maradna akkor a másik nővel, amíg az meg nem hal (beteg volt), aztán majd visszajön? :D WTF Alan? :D Azt hittem a könyv Alan távozása után majd ellaposodik kissé, de épp ellenkezőleg, én a második felét, amikor csak Joanről és a tóról hallottunk, sokkal jobban élveztem.
Borzasztó, ami Joannel történt, és az is, hogy ez nem egyedi eset. De még tragikusabb, ami a természettel történik, nem csak Kenyában, és nem csak a Naivasha-tónál. Vannak még Rootékhoz hasonló természetbolondok, természetbarátok, természetvédők? Olyanok, akik tudnak is harcolni valamiért?
Karen Marie Moning: The House at Watch Hill
Új Moning sorozat, nagyon megörültem neki, erre nagyot koppantam! Moninggal?! Moninggal!
Boszorkányság, rejtélyes halálesetek, egy eldugott városka, titokzatos, ódon ház és birtok mint örökség, wow, micsoda egyveleg lehetett volna! Ennyi potenciált veszni hagyni… Ha nem tudtam volna, hogy ez egy Moning, sosem gondolnám, hogy ez egy Moning. Elnyújtott, borzasztóan önismétlő, alig történik valami az egész kötetben. Persze, tudom, hogy ez egy bevezető rész, amiben karaktereket kell bemutatni, világot építeni, de minden annyira kezdetleges marad. A főszereplő, Zo (igen, csak Zo) pedig elképesztően sokat nyavalyog a fejében, és ugyanazokat a köröket futja le újra és újra. Szerintem nem érdemes a folytatásra a sorozat, semmi kedvem belebonyolódni a többi részbe. Nagyon érződik egyébként, hogy Moning a saját anyját gyászolja ebben a könyvben, a saját gyászfeldolgozását próbálta kiírni magából.
Igazából sajnos több szót nem is érdemel az egész.
John Marrs: Keep It In The Family
Úgy gondoltam, egy régóta az Audible könyvtáramban várakozó, feszült és izgi John Marrs-szal nem lőhetek mellé! És hát dehogynem, egy kissé mégiscsak sikerült. Ez most csalódás, pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, de végül túlcsavarta Marrs, és annyi gonoszságot passzírozott bele… Abnormális család, rengeteg titkolózás, de a lehető legsötétebb fajtájú titkokkal.
Óhatatlanul akadtak következetlenségek is, valamint egy-egy ponton hihetetlen, hogy mégis hogy nem derített fényt a rendőrség, a nyomozások stb. több összefüggésre. John Marrs csavarjai, aztán a csavar utáni utolsó csavar is mindig pofon szokott csapni, ehhez képest itt most eléggé képben voltam mindennel, és nem tudott sok meglepetést okozni.
Beteg sztori: rémségek a padláson, a bőröndökben, de legfőképpen a lelkekben... Most egy darabig szerintem nem olvasok tőle.
Majdnem lemaradt ez a szuper kis kötet a végéről, pedig Debbie Tung könyve nemrég szerzett néhány igazán vidám és önfeledt percet számomra. Többeknek ismerősek lehetnek a rajzai, amiket most egy kötetbe gyűjtött. A képregényeket meg-megtöri egy-egy egész oldalas, kidolgozottabb rajz is a könyvben, ezeken nagyon szerettem legeltetni a szemem.
Mi könyvmolyok igazán magunkra ismerhetünk abszolút minden részletében, minden képkockájában. ♥ Örülök, hogy beruháztam rá és a polcomon tudhatom.
Nos, remélem tetszett ez a zanza. Konklúzió: nem kell ráfeszülni a posztokra, meg mindent alaposan leírni a könyvről, ezentúl inkább többször hozok kis rövidített véleményeket is, ha úgy adódik. ;) Másik konklúzió: több esélyt kellene adnom a nonfictionöknek, és visszatérni a természettel és állatvilággal foglalkozó könyvekhez (Durrell, Attenborough, Wohlleben, here I come - hopefully). :)) Oh, és persze a régi jó Moningokat is kéne újrázni. ;)
