Szeptember-október + könyvfesztivál

Saját képek.

Ahogy kihaltak a blogról a friss megjelenéseket, könyves filmadaptációkat ajánló posztok, úgy szaporodtak el az időhiányról és tömbösítésről tanúbizonyságot téve az összevont zárások és különféle egyéb zanzák. Sajnos nem volt időm külön írni a könyvfesztiválról sem, és az ősz első fele úgy hussant el (sőt azóta majdnem az egész ősz!), és annyira tele volt IRL mindenféle egyéb dologgal, hogy természetesen teljesen az utolsó utáni helyre csúszott bármiféle könyves beszámoló.

De azért hozok egy kis összevont zárást az ősz első feléről is, hiába múlt el már teljesen lehetetlen módon november KÖZEPE is!!! :O 

Andrea Maria Schenkel: Macska és kölyke

Nem is akartam elhinni, amikor a Száll a kakukk után ezt a kötetet olvasva ismét megszállt az a kis piszkáló érzés belül: húúú de jó könyv! Bevallom, nem sokat vártam ettől a német krimitől; a várólista csökkentésbe is leginkább azért került be, mert rövidke. Egyszer, amikor korábban a kezembe vettem, már majdnem úgy döntöttem, hogy nem olvasom el, túladok rajta, mert ugyan miért is kéne mindent elolvasom, csak mert a polcomon áll?!

Nos ezért. Ezért érdemes néha fejest ugrani az ismeretlenbe, és bizalmat szavazni egy totál ismeretlen német írónő baltával ékített borítójú könyvének, aminek fülszövege látszólag teljes mértékben agyon is csapja az olvasás élményét, hiszen elmeséli a cselekményt... Ezért, hogy aztán egyszercsak azon kapja magát az ember lánya, hogy megcsapja az a nehezen megfogalmazható "kedvenc könyv érzés" valahol egy jól irányzott mondat közepén haladva... A Macska és kölyke egyértelműen vitorlázik be az idei top5-be, úgy, igen úgy, hogy az előtte való olvasmányom ráadásul a Száll a kakukk fészkére volt. Egy zseniális olvasmány után rendszerint minden fakóbbnak tűnik, de ezúttal egymás után több nagyszerű könyv is megtalált.

A Finsterauban játszódó történetben a véres kimenetel abszolút borítékolt- ld. fülszöveg és balta... -, de igazából ez csak a kezdet, a lényeg csak a látszólag elspoilerezett tragédia után kezdődik.

A narráció rendkívül érdekes, ugrál a karakterek közt és az időben is. Vannak fejezetek, amik pedig nyomozati iratokat, kihallgatásokat tárnak elénk.

Zaunerék a történet főszereplői, akik a már említett kis faluban, Finsterauban élnek. Lányuk, Afra elköltözik a szülői házból, majd visszatér, és hamarosan kiderül: teherbe esett. Mogorva apjával, Johannal egyre több a konfliktusuk, aztán egy nap holtan találják Afrát, gyermeke is súlyosan megsérült, és a gyanú Johannra terelődik, aki viszont alig-alig beszél, semmiről nem nyilatkozik egyértelműen. A történet ennél azonban egy fokkal messzebbről indít, méghozzá egy ittas személytől, aki a helyi kocsmában elmeséli, hogy ismeri egy régi-régi gyilkosság igaz történetét...

Szeretem az olyan írásokat, ahol érdemes visszalapozni az első fejezethez, ami elsőre talán összefüggéstelennek tűnt, mintha a többi eseményhez nem is kapcsolódna, de a megfelelő pillanatban kikristályosodik a furcsa kezdés jelentősége.

Baljós, sötét hangulatú, tömör könyv, tipikus "kicsi a bors, de erős" történet. Tetszett a felépítése, a nézőpontváltások és időbeli ugrások, amiket azonban egyáltalán nem volt nehéz követni.

Néhány apróbb dolog zavart csak benne, pl. elütések, köztük sajnos a főszereplő család nevének elütése is (Zauner-Zanuer), illetve két nagyon hasonló nevű szereplő van: Hecht és Hetsch, ez egy-egy pillanatra összezavart.

Amit pedig magában a történetvezetésben nehezményeztem, az három szál elvarratlansága volt: miért nem kaptuk meg Johann nézőpontját is? Miért nem derült ki, Hetsch visszament-e, vagy sem? Mi a magyarázata a karmolásoknak? Johannról és mentális állapotáról érdekes lett volna többet megtudni. Sajnos ezek a kicsit nyitva maradt részek nem tették lehetővé, hogy teljes kerek egész legyen a könyv, és így végül kedvenc nem lett belőle, de mindenképp az év egyik legjobbja, és kétségtelenül az év legnagyobb meglepetése lett. A hiányosabb részeket persze fel lehet fogni balladai homályként, írói eszközként is, képzeljük el magunk a többit, de szerintem néhány plusz oldalban akár el lehetett volna simítani ezeket is. 

"(...) elkezdte üres üvegekbe tölteni az emlékeit: szavakkal csurig töltötte, és gondosan lezárta őket. Ha az üvegeket a füléhez tartotta, a saját hangját vélte hallani belőlük. Ha kihúzta a dugót, a szavak kiugráltak. Az ápolók és az orvosok nem értették, mit művel, teljesen bolondnak hitték. De hogyan másképp őrizhette volna meg a gondolatait?"

Nem találtam száraznak, sem összecsapottnak; lehet jó krimit írni és megfelelően karakterizálni ilyen kevés oldalban is. A könyvben használt "egyszerűen strukturált személyiség" kifejezést pedig ezentúl használni fogom khm, arra, akit megillet. :D

Szikár, személytelen próza, érdekes vonalvezetés, és izgalmas megfejtés. Érdemes volt elolvasni.

Ken Kesey: One Flew Over the Cuckoo's Nest

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy végre most már nem kell azt mondanom, hogy egész évben elkerülnek az igazán kiemelkedő könyvek, mert megérkezett az, ami méltán és vitathatatlanul kerül majd az idei top5-be. Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című könyvével angolul, audiobookban ismerkedtem meg. Reménykedtem, hogy egy biztos pont, egy igazi jó választás lesz ez a régóta halogatott klasszikus, de csak óvatosan, halkan mertem bizakodni. A megérzés szerencsére jó volt. Ken Kesey könyve igazán remek, jól megírt, jól felépített, meglepően gördülékeny, de mégis nagyon mély.

A Száll a kakukk fészkére ezer éve a radaromon volt már, de igazából nem ismertem a történetét. A filmből egy-egy képkocka bevillant, Jack Nicholsonnal, de sosem láttam, és csupán annyit tudtam az egészről, hogy elmegyógyintézetben játszódik. Bizonyos mértékig sejthető volt számomra, mire fog kifutni, mégis meg tudott lepni a vége, és nagyon megfogott. 

"Vintery, mintery, cutery, corn,

Apple seed and apple thorn,

Wire, briar, limber lock

Three geese in a flock

One flew East

One flew West

And one flew over the cuckoo's nest"

Saját kollázs borítókból 

Az elbeszélő a könyvben Chief Bromden, a magát süketnémának tettető, hatalmas termetű indián. Régóta az elmegyógyintézet lakója már, és szerény viselkedésének, nemlétező hendikepjének köszönhetően sok bennfentes információ tudója.

“I had to keep on acting deaf if I wanted to hear at all.”

A diliház osztályának legújabb lakója a büntetés-végrehajtástól kerül át hozzájuk: ő Randle Patrick McMurphy, egy igazi laza, nagyszájú lázadó, tele tettvággyal. Az osztályon Ratched nővér a főnök, aki manipulatív módszereivel igazi diktatórikus rendszert alakít ki, és még az orvosok is az alárendeltjei inkább, semmint feljebbvalói. Neki nem parancsolhat senki, és - így vagy úgy -  mindig eléri a céljait, betartatja a szabályait. Segítségére van három fekete "fogdmegje": Warren, Washington és Williams, akik elintézik helyette a piszkos munkát.

McMurphy persze jólirányzottan beleköp Ratched nővér levesébe, és provokációival, vagy csak ártatlannak beállított ötleteivel elkezdi bomlasztani az eladdig jól működő gépezetet. Bekerült a porszem, nincs más megoldás, mint hogy a gépezet kihányja magából azt...

A regény első fele sűrű, lomhán nyújtózik, de mindvégig érdekes, aztán McMurphy érkezésével könnyedebbé válik, megjelenik a humor, a tréfa, és felcsillan a remény a reménytelenségben. A feszültség, a "mikor történik valami végzetes" olvasó felett lebegő érzése persze állandóan ott van. 

McMurphy óriási változásokat indít el. Itt egy kis pöccintés, ott egy kérdés, ami aztán sok fejben átkattint valamit, és ott az általános hadviselés a hozzáállással, amit képvisel, és ami óhatatlanul is "ragadós".  Ahogy ez lenni szokott, aki a lavinát elindítja, és a zsarnokkal szembeszegül, nem sokszor ússza meg ép bőrrel, de lázadó tettei nyomán valami új születik. 

“But at least I tried”

Tetszett, hogy a kemény téma mellett azért meg tudott mosolyogtatni, többször is. Hogy igazán aggódhattam a karakterek sorsáért. Hogy realisztikus volt az egész.

“The world news might not be therapeutic.”

McMurphy nem egy szent, feddhetetlen szabadságharcos. Nem kell, hogy szimpatikus legyen, ahhoz, hogy ő legyen a hős, aki megtör valami megtörhetetlennek látszót. De ő az, aki képes erre. 

"You know, that's the first thing that got me about this place, that there wasn't anybody laughing. I haven't heard a real laugh since I came through that door, do you know that? Man, when you lose your laugh you lose your footing.”

Fontos dolgokat jár körbe a könyv kiszolgáltatottságról, embertelenségről, rendszerhibákról, hierarchiaharcról, attitűdről, talpraállásról. Zárt közösségekről kivételesen jó írások tudnak születni, az egész berendezkedés, a kapcsolati háló remek alapot ad. Itt külön zseniális, hogy a befejezéstől minden feszültség és borzalom ellenére, békében lehet elválni.

Szeretném megnézni a filmadaptációt is hamarosan, kíváncsi vagyok mit görbítettek el benne a könyv cselekményéhez képest, mit hagytak ki, és hogy hogyan találták meg az egyensúlyt a szórakoztató és a megdöbbentő között.

Jack Nicholson neve garancia, és még ha változtattak is ezen-azon dramaturgiailag, nem tudom elképzelni, hogy a film csalódás lenne. 

Nem csak az évem egyik legjobbja volt ez a történet, de a kedvenceim közé is bekerült. Szeretem az olyan olvasmányokat, amik valahol igazán mélyen tudnak rezonálni, és megmozdítanak valamit az emberben. Lehet, hogy rettenetes és megdöbbentő dolgokat mutatnak be, de van egy csodálatos képességük, amivel fogják, és megemelik a lelkünket egy pillanatra. Köszönöm, Ken Kesey!

Az év könyvei és az élet hiábavalósága (hiábawhale-ósága?)

Nem, ez nem valamiféle összegzés... Csak gondoltam idevetem már ezt a pár sort, és elmesélem, hogy valószínűleg zsinórban sikerült egymás után elolvasni az év eddigi három legjobb könyvét:

• Ken Kesey: One Flew Over the Cuckoo's Nest
• Andrea Maria Schenkel: Macska és kölyke
• Meik Wiking: A hygge otthon

... amik top5-ösek is lesznek minden bizonnyal, és hogy egyszerűen MEGŐRJÍT, hogy nincs egy pár órám írni róluk, és amikor megpróbáltam, akkor se tudtam egymás után fűzni értelmesen a szavakat, és a mondatokat. :( 

Köszönöm a figyelmet... 

Forrás.

J.K. Rowling: From the Wizarding Archive

Nagy örömmel fogadtam, hogy újabb érdekesség érkezett a varázsvilágból a nyár végén. ♥ Azt hiszem nekem tényleg nem lenne elég semmi ebből, szívesen fogadom a plusz infókat, illusztrált köteteket, díszkiadásokat, bármilyen extra és régi-új tartalmat. Közben igazán érik már egy jóleső újraolvasás is, rettentő rég olvastam el a HP-ket utoljára...

A From the Wizarding Archive egy válogatás a korábban a Pottermore-on, most a wizardingworld.com / harrypotter.com-on elérhető cikkekből. Ezeket az információmorzsákat és érdekességeket különféle csoportokba rendezték, és mindegyik szekció elé írtak egy kis bevezetőt is.

Az Audible-ön elérhető hangoskönyv verzió különlegessége pedig, hogy Evanna Lynch - aki Luna Lovegoodot alakította a filmekben - az egyik felolvasó, és ő írta az előszót is a kötethez.

Nagyon jó volt az ismerős világba belesüppedni, és megtudni néhány újabb adalékot Rowling világából. Szerintem sokan a varázsalmanachtól vártunk hasonlót, úgyhogy ha valaki elégedetlen volt annak az információtartalmával, azt én mindenképp ehhez az íráshoz irányítanám.

Részletes leírás van a varázspálcákról, és minden fatípusról, amiből pálca készül. Mesél a kötet Ollivanderről, Malfoyékról, Marge Dursley-ről, az Azkabanról, mindenféle varázslényről és a mozgó festményekről is. Kedvenceim voltak Sir Cadogan és Remus Lupin háttértörténete, pedig egyébként magamtól biztos nem mondtam volna, hogy na, róluk szeretnék még többet megtudni. :) A cikkeket elolvasgathatjátok egyenként, tetszőleges sorrendben is a már fent is említett harrypotter.com- on, a J.K. Rowling archive-ban. Sőt, itt még több tartalom is megtalálható, amik valamiért ebből a gyűjteményből most kimaradtak. 

Kedvenc új kis dilemmám: Honnan tudja a mágus, hogy boggarttal (mumussal) találkozott, és nem a valódi dologgal, amitől fél? Tudom persze, hogy a Riddikulus varázsigével szétoszlatható a mumus, és sok hatalma nincsen, sok mindent nem tud csinálni, de ha teszem azt szembejön veled a sötét rengetegben egy óriás/vámpír/yeti/akármi (ami igazából egy mumus), honnan tudhatják akiknek elregéled, hogy nem igazi óriás/vámpír/yeti/akármi leselkedik-e ott tényleg? Ha szembetalálom magam azzal, amitől a legjobban félek (és az egy lény mondjuk), akkor nekem nem az első gondolatom az, hogy hmm, lehet, hogy csak egy mumus, próbáljuk meg nevetségessé tenni! :D 

Kedvenc kifejezés:

- to take something with a pinch of salt - regard something as exaggerated; believe only part of something.

Ha tehetitek, válasszátok az audiobook verziót! Evanna Lynch dreamy hangja sokat hozzátesz a felolvasáshoz, és a többi felolvasó is nagyon jó, + a zenei betétek is hangulatosak.

Georges Simenon: Maigret és a miniszter

Egy Maigret, ami megintcsak más, mint a többi. Mindig ámulok, Simenon hogy tudott egyszerűségében is ilyen sokszínű lenni, és hogy tudott ennyiféle történetet szőni a felügyelő köré, amik ugyan hasonlóan otthonosak, mégis elképesztően különböznek. 

"A Richard-Lenoir úton a már napközben is érezhető nedvesség szemcsés köddé sűrűsödött, bizonytalan fénykör lebegett a lámpák körül."

Maigret ebben a kötetben a politika és a korrupció hálójába keveredik - persze csak a maga sajátos, kissé távolságtartó módján. Magánemberként megkeresi őt a közmunkaügyi miniszter, ám hamarosan kiderül, nem kerülhető el a nyilvánosság, és az újságcímlapok, az ügy ugyanis a clairfond-i katasztrófát érinti, amelyben egy szanatórium ősszedőlt, és 128 gyereket temetett maga alá. Az ezzel kapcsolatos Calame-jelentésben talán ott rejlik az igazság: vajon tényleg borítékolható volt a katasztrófa, és ezt a szakértők meg is írták? A jelentés előkerül, majd a közmunkaügyi minisztertől azon nyomban el is tűnik, azzal az emberrel egyetemben, akitől megkapta... Nem csak Maigret, hanem mások is a dokumentum nyomába erednek, ami illetéktelen kezekbe kerülve zsarolásra is használható... Sokak pozíciója kerülhet veszélybe, felsőbb körökben, így aztán nem árt az óvatosság... Mi áll a jelentésben, és hová tűnt? Maigret természetesen felgöngyölíti az ügyet, még ha a megoldás nem is lesz teljesen igazságos. 

"(...) - Olvas újságot?

- Néha este, ha a bűnözők hagynak rá időt."

A cselekményen kívül igen változatos az étel- és italfelhozatal is ebben a részben: folyik a házi pálinka, a fehérbor, a Calvados, a Pernod (ánizslikőr), de fogyaszt a felügyelő sört és kökénypálinkát is, na meg konyakot a kávé mellé. Az étkek közül a dieppe-i nyelvhal és a pástétomos szendvics maradt meg az emlékezetemben (és a jegyzeteimben ;) ).

"Csak úgy álltában felhajtott egy pohárka kökénypálinkát, elvett egy frissen töltött pipát a kandallóról, és már indult is."

 

Ami furcsa volt, hogy ennek a kötetnek a fordítója - Vargyas Zoltán - kicsit szabadosabb nyelvezetet használ. Nem mindig passzolt Maigret-hez,, és a hangulathoz a szóhasználat. Pl. ezek nagyon kiríttak a szövegből: "nyugis", "nem szeretem dolog", "figyelj!", "cikiznek", "spiné", "csaj", "édibogár", "szarházi", "tetűláda". Meg mikor mond olyat Maigret, hogy "no, mindent kipakoltam"? Szerencsére nem annyira akasztottak meg azért ezek a nyelvi apróságok, de nem ő lesz a kedvenc Maigret-fordítóm, az biztos. Sajnálattal láttam, hogy sok, még általam olvasatlan Parkos Maigret-t is ő fordított. 
Azért szerencsére a megkapó, és atmoszferikus leírásokban nem tett kárt: 

"Savanykás és hűvös volt a nap, mint a falusi fehérbor."

 

Emlékezetes lesz a Maigret és a miniszterből, a sok taxizgatás. Maigret rengeteget ment fel-alá taxival, és ki is fejtették közben, hogy ő maga nem vezet, mert annyira elmerül mindig a gondolataiban.
Nagy kedvenc részem volt még, amikor Maigret nem volt hajlandó kezet fogni az egyik politikai nagykutyával, ignorálta a neki nyújtott kezet, akárcsak a közmunkaügyi miniszter korábban. :) 

"Maigret odament a pulthoz, ott itta meg a maradék Pernod-ját, és mivel úgy találta, hogy túl hígra sikeredett, megivott még egyet, miközben a pipáját tömte."

 

Szerettem olvasni, szerettem a kacskaringós, mégis nagyon is egyértelmű útját a történetnek, a sok italozást, pipázást, taxiban, és taxin kívüli elmélkedéseket.

Nem mellesleg pedig idén ezzel a könyvvel pipálhattam ki teljesítettnek a várólista csökkentést! :) 

Csernus Imre: Főnix

Nemrég jutottam el - a várólista csökkentés keretein belül - Csernus covid alatt/után írt könyvéhez, a Főnixhez. Gondoltam, hogy a vírussal és a bezártsággal kapcsolatos gondolatok egy része már esetleg nem lesz aktuális, de ettől függetlenül érdeklődéssel olvastam a kötetet.

Szeretem Csernust, de ez a könyve már nem hatott az újdonság erejével, és sok mindent inkább megkérdőjeleztem benne. Nem feltétlenül tartottam mindent jónak, igaznak, követendőnek olyanformán, ahogy megírta. Sajnos sok volt a konyhafilozófia és az önismétlés, befejezetlen gondolat az én ízlésemnek.

Maradéktalanul nem vagyok elégedett, de volt néhány kapaszkodó is benne azért. Az önellentmondást, zavarosságot, túlegyszerűsítést, invalidálást viszont nehezen tolerálom a pszichológiában. Csernustól meg főleg.

Túl sokat emlegeti a tudatosságot, a tudatos szó mindenütt ott van, különösebb magyarázatok nélkül, hogy végső soron mit is ért az alatt, hogy legyünk tudatosak egy-egy általa felvázolt szituációban. Ezek lógnak a levegőben. 

Néha olyan az írás, mint egy ittas nagybácsi monológja - my God, hát sose hittem volna, hogy ezt írom Csernusról... :D De tényleg ilyen. Vannak kifejezetten érzéketlen mondatai, de nem olyan jelleggel, mint ahogy annak idején a Bevállalja! beszélgetésekben volt bunkó, hanem tényleg érzéketlen. Hogy lehet pl. olyanokat írni, hogy mi lehet a legrosszabb, ha megszűnik a munkahelyed: zsíros kenyeret fogsz enni? Hát... A covid mint betegség, és a covid miatti bezártság különféle (utó)hatásai  szerintem rengeteg érzelmet fel tudnak korbácsolni, és az a fajta higgadt közöny, meg a megmondóemberkedés, vagy épp a békés, természetben való nézelődés, amit promotál, nem egy univerzális antidotum. Sokszor az volt az érzésem, le kellene jönnie az elefántcsonttoronyból ahonnan szemlélődik.

Nem lehet csordultig telni hálával azért, csak mert természeti szépséget látok, ha közben romokban hever az életem egyik része épp, vagy tudomisén, nincs munkám, tönkretett a covid akár financiálisan mentálisan, vagy fizikálisan. 

Máskor viszont tényleg abszolút egyet tudtam érteni a mondandóval, és akadtak telitalálat mondatai is. 

Tetszett az amszterdami és magyar erkélyek összehasonlítása (tényleg, nálunk miért a légkondi doboza, meg a rozzant bicikli áll ott, virágok helyett, és egy olyan hely helyett, ahol jól érezhetnénk magunkat, oda kiülve? A Hygge iránti igény fellobbant bennem most újra, mert közben meg a dán Hyggéről olvasok épp. :D) 

Tetszett az, hogy a krízisintervencióban a rugalmasság, a reziliencia a fontos, mert ami rugalmatlan, az ugye törik. 

Érdekes gondolat volt, hogy milyen hedonista a 21. század embere. Hogy az öröm- és élményszerzés lenne az életcélunk? 

"Titokban arról álmodunk, hogy egyszer majd megjelenik egy angyal, körülvéve üdvfénnyel, és igazságot szolgáltat nekünk, sőt, ad egy pecsétes papírt arról, hogy mi látjuk jól a dolgot."


"(...) az iskolázott ember mindig bonyolultan tol ki saját magával."

Tetszett az is, ahogy arról írt, hogy a huhogókkal mennyire nem kell foglalkozni. Ők csak osztják az észt, kritizálnak, ugatnak, de ők a láncra kötött kutya. Tovább lehet menni: a kutya ugat, a karaván halad. 

Ez pedig itt, talán az egész könyvben a legjobb gondolat volt: 

"Nekem a szelídség is azt jelenti, hogy kedves vagyok önmagamhoz, tiszteletben tartom saját magamat. És a másikat is: nem akarom megváltoztatni mindenáron, nem úgy szaladok bele ebbe vagy abba a helyzetbe, hogy most mindenképpen a magam képére és hasonlatosságára alakítom azt, akivel és amivel találkozom. Ugyanis hiába látom én, hogy a másik milyen életet él, ha nem kér meg rá, akkor nem fogom ráerőltetni a gondolataimat meg a normáimat, azt, hogy szerintem hogyan kellene élnie. Ehelyett elfogadom, hogy ő így gondolja, és adott esetben nem kíváncsi a véleményemre."

Ami még feltűnt, mert ugye közben gyerekes lettem - érdemes lenne újráznom a Ki nevel a végén? kötetét is emiatt talán -, hogy nagyon érződik, hogy a gyerekes létet nem tapasztalta meg elsőkézből. Nem tudja mi az a kisgyerekkor, vagy abban benne élni szülőként/párként. A gyerek nem tizenéves formától indul. Vekerdy szavait idézi a könyvben, de nagyon szabadon, és sajnos kontextuson kívül - szerintem - teljesen rosszul értelmezve. 

Forrás.

Úgy éreztem, a különféle összehasonlításoknak az eszkimókkal nincs sok alapja. Furcsán vette ki magát annak hangoztatása, hogy ők hogy elfogadják, ha pl. kihajózik valamelyik és nem tér vissza, mert meghal... Hát... jó. Egyetlen szigonnyal kimennek a Jeges-tengerre, nekünk meg  wifi meg távirányítók vannak... ? Teljesen elmennek egymás mellett ezek a gondolatok, semmi érvelési rendszer nincs benne, és nem is támaszt alá semmit. Visszamehetünk az őskorba is, hogy ott bezzeg bogyókat gyűjtögettek, nekünk meg itt az air fryer, de oda fogunk kilyukadni, hogy és akkor mi van? 

Különféle érdekes önellentmondások is voltak, pl. egy helyen tunyaságnak és kényelemnek van aposztrofálva az utazás meg a kaland, másutt meg hangoztatja, hogy nem bezárva kell lenni, hanem élni kell? Hol itt az arany közép? 

Sok szimbolikus kép van a főnixről, a fiatalról és az öregről, és az újjászületésről a lángokban, amik szerintem sajnos nem olyan sokat mondanak, mint amennyire hangzatosnak tűnnek. 

Van egy adag a közhely, több ismétlés, és befigyelget az önfényezés. Nem a legjobb könyve Csernusnak, kissé összecsapott és csapongó is. De azért persze fogok még olvasni tőle, és remélem lesz még alkalmam találkozni is vele újra. 

Ilyen, olyan, és amolyan olvasmányokról - zanza

És következőnek megint egy zanzaposzt jön, hogy összegezhessem kicsit a sok szétszórt jegyzetemet és gondolatomat azokról a könyvekről, amiknek semmi közük egymáshoz, csak az, hogy mostanában olvastam őket.

J.D. Barker: The Fourth Monkey 

Azzal a feltett szándékkal vágtam bele Barker trilógiájába, hogy én most azonmód belepistulok a szerzőbe, és ott fogok toporogni a Könyvfesztivál díszvendégéhez kígyózó sorban a hó végén, hogy dedikáltathassak vele... Nem így alakult. Barker engem egyáltalán nem győzött meg, és őszintén nem tudom vajon mit esznek rajta, ennyi alapján. Nem túl maradandó olvasmány, és sokszor feleslegesen naturális. A szemkivájás nem az én terepem, bocsi, adjatok hozzá értékelhető cselekményt, valódi izgalmat, és ennél kevésbé tesze-tosza, és érdektelen nyomozókat... A vége picit felhúzta, való igaz, de nem annyira, hogy folytatni akarjam. 

A férjem szereti Barkert, hát meghagyom neki. ;) 

Hegyi Zoltán Imre: Tkp. ugyanaz

Aki követi a blogot, az tudja, hogy nagyon kevés verseskötetet olvasok, de Hegyi Zoltán könyveit mindig elolvasom. A Tkp. ugyanaz címűt is ismét a szerzőtől kaptam meg. 

Még mindig a Shizoo a kedvencem a könyvei közül, személyessége, szép fotói, szerkesztése miatt egyaránt. A rövidke Tkp. is tetszett, de első felében kevésbé igazodtam el, a Papírrepülő című második rész viszont már emészthetőbb, könnyebben értelmezhető volt számomra. Nézzétek el nekem, nem vagyok egy nagy műértő, és nem biztos, hogy mindent "jól" értelmezek, de nagyon kedvelem Zoli szóbodorításait és egyszerű kinyilatkoztatásait egyaránt.

"Szabály

Örömjutalmat 

hordoz magában minden 

elkészült perced.

Kivétel 

Papírrepülő

pottyan az öledbe - szél 

hátáról. Csak úgy."

Ezeket nagyon szerettem a kötetből: Temetés, Mindenszentek, Szürke árnyékot fázik, Két attitűd.

"Csend faragódik a tájra.

Mintha a táj is befelé fúlna, magába."

Shizoo versek még: >itt<. 

Köszönöm az élményt! :) 

Amy Harmon: The Unknown Beloved

Amy Harmon neve már ismerős volt, 3 éve ugyanis meghallgattam a What the Wind Knows című regényét is. Most lecsaptam egy másik sztorijára az Audible-ön. A WtWK tetszett, de nem volt világrengető, és valami hasonlóra jutottam a mostani történettel is. 

Harmon nagyon jó abban, hogy andalító és misztikus hangulatot teremtsen, jó hátteret írjon a karaktereinek, és képes arra, hogy úgy írjon meg szerelmeseket, hogy tényleg érezhető legyen köztük a kémia. Ez utóbbiért extrán hálás vagyok, mert ez a romantikus irodalom alapköve kellene hogy legyen. 

Szép az írás, elringatnak a szavak, érdekes a varrónő képessége, és ennek összekötése a gyilkosságokkal, de a bűntény maga annyira végülis nem volt izgalmas, nem jött igazi katarzis a tettessel kapcsolatban. De talán nem is ez a lényeg, hanem csak Dani Flanagan és Michael Malone együtt. :)

Magyarul is megjelent, Az ismeretlen kedves címmel, és talán kivételesen a magyar verziónak jobb lett a fülszövege. A borítók viszont valahogy kevéssé passzolnak, én egyik nőben sem látom Danit. 

John Marrs: The Vacation

És végül, ismét hallgattam egy John Marrsot is, amit a címe és a borítója miatt nyárra terveztem, de sajnos végül csak ebben a kicsit szürkés, őszi időben sikerült befejeznem. A nyárias borító(k)nak egyébként nem sok köze van a tartalomhoz, szóval sebaj. 

A Vacation érdekes egyveleg, ami emlékeztet a Part című filmre (és könyvre, de én csak a filmet láttam), amit egyébként az egyik szereplő is kedvel, és többször említenek is, illetve a Nine Perfect Strangersre, Liane Moriartytól. Marrs könyvei közül pedig a The One-t, az első olvasásomat idézte vissza a szerzőtől a sok vágással, ugrással, sokszereplős narratívával. 

Amikor sok ember összegyűlik egy szállón, és mindenkinek van egy rakás titka, az rengeteg bonyodalomra ad okot.... A szereplők nagyon sokszínűek, és bár eleinte nehéz köztük eligazodni, sok a váltás, lassan indulnak be az események, mire mindenkivel megismerkedünk, de később szépen letisztul, és Marrs igen jól köti össze a szálakat - néha egész váratlan helyeken. 

Feszes a tempó, csomó rövid fejezet van, szokás szerint sokszor lógva hagy az egyes fejezetek végén, és más szálra tér át, hogy aztán rághassuk a körmünket, mi történt az aktuálisan izgalmasabb szálon. 

Gyémántvadaszat, betegség, énkeresés, barátság, vallási szekta, fanatikus rajongás, gyilkosság, baleset és más tragédiák... Ebben a sztoriban mindenből kijutott. 

A könyv megjelent Welcome to Wherever You Are címen is, ami talán jobban is illik hozzá.

Stay tuned, hamarosan jövök újabb havi zárással és könyves posztokkal is! :) 

Július-augusztusi összevont zárás

Saját képek. Egyik júliusi szerzeményem. :)

Sosem hagytam még ki ennyi időt posztolás nélkül szerintem, de sajnos egyszerűen lehetetlen volt, hogy visszajussak a bloghoz. Tudom persze, mindenkit sodor az élet, így aztán még akik követik is a blogot, azoknak sem tűnik fel, de nekem annál fájóbb egy-egy, relatíve hosszabb időszak, amikor nem tudom magamból kiírni az olvasmányélményeimet, sőt, sajnos néha végiggondolni sem tudom őket. Talán nem is csoda, hogy idén annyira elkerülnek az igazán kiemelkedő könyvek, és hogy többször fordulok komfortolvasmányokhoz. Leginkább a kedvencek újraolvasásához lenne talán kedvem, mint bármi újjal kísérletezni. 

Ha már visszatértem, egy gyors összegzést hozok a július-augusztusról (szeptember közepén, ehh). 

Csináltam megint egy kis helyes táblázatot, aminek a tartalma persze valószínűleg csak nekem olyan érdekes, vagy esetleg kirívó bizonyos szempontból, de egy áttekintésnek éppen megteszi. 

Kattintásra megnő!

Mint látható, elég egyenlőtlen lett a két hónap, míg július aktívabb volt a blogolás és a beszerzések szempontjából is - sőt, még egy adag könyvemet el is adtam akkor -, augusztusban mondhatni a fű se nőtt. A vcs-vel viszont jól haladtam: három kötetet leolvastam a listámról, és már épp az utolsó, 12.-et fogyasztom, hamarosan teljesítettnek mondhatom a kihívást! :) Hurrá! 

A könyveladások azért lódultak meg júliusban, mert egy antikvárnak sikerült egyben eladnom 9 könyvemet, és bár kissé csalódott vagyok, hogy csak ennyit - mert kb. egy 80-90 könyves listából csak ennyit választottak ki -, de ám legyen, legalább ezek is elmentek, új gazdát találni. :) 

A mesearány elég nagy sajnos; önmagában nem baj, olvastunk a fiammal néhány újabb mesekönyvet, de mint tudjuk azért Bot Benőből, meg Dömper Daniból nem lesz top5 kategóriás jelölt, az fix. 

Egy kupac új könyv. 

Míg júliusban sikerült irkálni, augusztusban sajnos tényleg egyáltalán nem tudtam blogolni. Utoljára 2021. novemberében volt üres hónapom, mondjuk akkor is jól összejött minden. Sajnos a szeptember se indult könnyen, van most minden, de úgy érzem ez valahogy állandósult, és hiába tervezgetnék, sose úgy sül el, ahogy gondoltam. Pedig tervezgetős, listázós típus vagyok... Hiányzik a konkrét íráson kívül az olvasmányok lapozgatása, olvasások tervezgetése is, de egyszerűen nincs időm még évszakos listákra sem, és mostanság nem különösebben terveztem az egyes hónapokra sem. Lassan megy az idő minden nap, és közben mégis kettőt pislogok és megint eltelt 2-3-4 hét. 

De reméljük szokásosan, most, hogy elpanaszkodtam magam, egyszercsak jön újra egy posztzuhatagos időszak. ;) Úgy legyen! 

Júliusban azért sikerült megírnom a Félévzárást, meséltem a júniusi könyvheti élményekről, és megünnepeltem a blog 15. szülinapját is. 

És végül ki ne maradjon a 10, júliusban beszerzett új könyvem: 

- Gareth Brown: Az ajtók könyve - ajándék. Már szemeztem vele a Könyvhéten is, nagyon örülök, hogy megkaptam, csodaszép kötet. :) 
- Linn Skåber: A szél most a legigazabb - szintén ajándék, és szintén csodás! 
- Baktay Zelka – Csányi Vilmos – Horváth Zoltán – Popper Péter: Az önmagát kereső ember
- A. J. Christian – Mérő László – Popper Péter – Sas István: Hazugság, önámítás, érdek
- Fiáth Titanilla – Heller Ágnes – Popper Péter – Réz András: Hová tűnt a nyugalom?
- Popper Péter – Rihmer Zoltán – Tringer László: Rosszkedv, szomorúság, depresszió
- Kalo Jenő – Paulinyi Tamás – Popper Péter: Vezetnek vagy megvezetnek? - ezeket a pszichológiai köteteket akcióban vettem a Könyvudvartól, megtetszettek a témák, még ha nem is mindegyik előadó írása fog érdekelni, azért általában összességében jók szoktak lenn ezek a könyvecskék.
- Kántor Zsuzsa: Anonymus diplomatatáskával
- Madeleine Gilard: Gálaest a Miniklubban
- Dániel Anna: Hiányzik Szecső - ezt a három lányregényt pedig antikváriumban zsákmányoltam magamnak, és szokás szerint: nem bánok semmit! :) 

Minden egyben.

Hogy mi várható? Jó kérdés. Augusztusban bizonyos alkalmakkor arra jutottam, hogy talán be is kéne zárni a blogot, annyira nem érdemes ilyen szórványosan írni, meg annyi minden elvész, ha sokáig ülök egy könyvön, az értékelésén meg pláne. De aztán újra arra gondoltam, senkinek nem tartozom magyarázattal meg úgy egyáltalán semmivel, se poszttal, se azzal, hogy behozzam magam, ezek maximum belső kényszerek, és leginkább saját szórakoztatásomra írok, szóval majd írok ahogy sikerül,, amikor sikerül, és amennyit sikerül, de remélem azért nullás hónapok nélkül. :) És váljon be a jóslat, hogy panasz után mindig posztzuhatag jön! ;) 

Egy kis zanza

Néhány gondolat a mostanában olvasott könyveimről, amikben legfeljebb annyi a közös, hogy angol  nyelven olvastam őket. Kapnak pár mondatnyi gyors értékelést ebben a zanzaposztban.

T. Halaburda: The Basic Book of Budgerigars Look-and-Learn

A 2014-es zsákmányom része volt ez az angol használt könyves oldalról beszerzett papagájos kötet, és sokszor előfordult már, hogy majdnem kinyitottam, de aztán csak visszakerült mindig a polcra. Idén a várólista csökkentős könyvek közé tettem, és kellemes kitérő volt a regények világából; igazán jólesett némi ismeretterjesztő adalék, könnyed formában. Bár már három évtizede tartok madarat, megtudtam néhány újdonságot is. Például, hogy a hullámos papagájok Ausztráliából származnak, és az őslakók szava rájuk  a "betcherrygah", ebből származik az angol budgerigar szó. :)  Jelentése "good to eat". :D 

Szép kiadvány, nagyon sok képpel.

Néha kicsit önismétlő volt. Bevezet a tenyésztés alapjaiba, de a kedvencként tartás jobban érdekelt volna. 

Hasznos szavak, kifejezések: 

aviary - madárkalitka, madárház 

molt - vedlés

down - pihe

spray millet - fürtös köles (fürtöcske)

John Marrs: Her Last Move 

Hát nem ez a legjobb John Marrs, az biztos. Így néhány hét távlatából már elég halványak az emlékeim.

Naturálisabb volt és kevésbé a pszichothriller vonal, egyben lineárisabb is volt a történet, nem volt sok elágazás, kanyar, kevés volt a meglepő fordulat. A super recognizerek nagyon érdekesek voltak. A lélektan és a motiváció tetszett a sorozatgyilkos mögött, de egyébként valahogy eddig nem ezt kaptam John Marrstól. 

Nick Hornby: How to Be Good

... és Hornbytól sem. A betoncsókot imádtam, a Cicikrisztus is érdekes volt, és tetszett a prózája, ebben a kötetben viszont nem találtam meg a Hornbyt, akit megkedveltem. Érdekes téma - házasság, válás, világmegváltás, miegymás - meglepően érdektelenné váló boncolgatása volt ez a könyv, csomó abszurd elemmel, és egy katarzist mellőző véggel. Se világmegváltás, se válás, se megoldás? Kár érte, pedig a felütése, első néhány oldala alapján azt hitten valami angol verzióját kapom majd Ferrante Amikor elhagytak és Domenico Starnone Hurok című könyvének. Nem így lett. Fura volt, demagóg, és nem találtam szórakoztatónak, sem humorosnak. Nem volt meg az a lendület sem, ami az eddigi történeteiben vitt magával, pedig azok is hétköznapi történések voltak főleg, mégis valahogy sokkal jobban megírva. Ez egy gyenge Hornby. 

Félévzárás 2024

Forrás.

Ahogy visszanéztem a korábbi félévzárásokat - korábbi nevén Mid-Year Book Freak Out Tag -, megnyugodtam. Ugyanis szinte sosem írtam meg idejében, vagyis június végén, mindig, még a gyerek előtti években is inkább augusztusra csúszott. :))

A félévzárás egy irányított kérdéssor, book tag, amit sokan kitöltünk ilyenkor, hogy áttenkintsük, az év első felében miket is olvastunk, mi volt a legjobb, illetve, hogy mit tervezünk még az év hátralevő részére.

Lássuk, hogy nálam hogy alakultak a dolgok idén:

Júniusi zárás és könyvheti élmények

Saját képek.

A június mindig könyves hónap a Könyvhét miatt, és most sem volt ez másként: az eddigi idei beszerzések nagy hányadát teszi ki a hónapban beszerzett 7 új könyv. Nagyon örülök, hogy kijutottam a Könyvhétre, és böngészhettem kicsit nyugiban a sok szép új kiadványt, sétálgatva a standok között. Pénteken tudtam kimenni, és szerencsére már jó korán ott voltam. Sajnos 1-1,5 órán belül viszont kezdett tömeg lenni, és nehezebb volt nézelődni, odaférni a könyvekhez. Bár egyedül mentem, egy időre akadt társaságom is: Sisterrel futottunk ugyanis össze, és beszélgettünk, korzóztunk egyet együtt is. :))

A kedvezmények a szokásosak voltak, és mivel egyre kevésbé vagyok kapható cipekedésre (lapos cipő és hátizsák ide vagy oda, a hátizsákban is inkább csak a kulacsom volt...), és tudok számolni is, a kinézett könyveket végülis a Book24-ről rendeltem meg a Könyvhétről hazaérve... Nekem így volt most a legjobb. Egy ajándékba vett könyv volt csak, amit ott helyben vásároltam meg. Ennek ellenére azért jó volt kimenni, és körbenézni, még mindig van egy hangulata az egésznek, hogy egy óriási könyvesbolttá változik ilyenkor a tér, és szuper volt élőben megszemlélni a könyveket, megforgatni a kezemben, megsimogatni őket. :) A kisfiamnak is vettem két könyvet, és megnéztem mindenféle más apróságokat is a standokon, de nem sok mindenre csábultam most el.

A következő könyvekkel gyarapodtam júniusban a könyvheti randalírozásnak hála:

- Szabó Magda: Diana tükre - Válogatott írások a szépségről - bár sokan írták, inkább nem kellett volna kiadni, azért kíváncsi lettem rá

- Baráth Katalin: Detektív kacér kalapban - meglepően karcsú kötet 

- Anne Stern: Három nap augusztusban - azt hiszen Nikkincs miatt kezdett érdekelni

- Sarah Perry: Megvilágosodás - Az essexi kígyó szerzőjétől szívesen olvasnék újra - igaz, a Melmoth is itt vár már évek óta tőle... 

- Kertész Edina: A fotográfuslány - annyira tetszik ez az új sorozat, gyönyörűek a kötetek, és ez a történet kifejezetten izgalmasnak ígérkezik!

- David Safier: Gyilkosság Uckermark sötét szívében - Bea bujtott fel, hogy ezt a könyvet magaménak akarjam tudni, annyira jót írt a krimiről, amiben nem más, mint Angela Merkel a nyomozó! 

Ezeket a gyereknek zsákmányoltam.

- Anne Cathrine Bomann: Kék - rendkívül érdekes és mély téma a gyászról

Júniusban 6 könyvet fejeztem be, ebből 4 volt mesekönyv. Az elolvasott két könyv-könyv mindkettő várólista csökkentős olvasmány volt, hurrá! :) Kicsit újra belendültem, bár azt már elengedtem, hogy újra korán (számomra korán, vagyis még nyáron) teljesítsem a kihívást. 

Mindkét olvasott regényről írtam posztot is, sőt, a mélypont után végülis tényleg tudtam szakítani némi időt a blogra és a gondolataimra, és minden eddiginél több bejegyzés került ki a hónapban, szám szerint 6! :) Pótoltam az összes elmaradt ajánlót is. :) 

Júliusra azt terveztem, és tervezem, hogy szépen haladok tovább a vcs-s olvasmányokkal (már egy újabbat ki is pipáltam a hónap első napjaiban), mindenképp meg akartam emlékezni a blogszülinapról a napján, és ez is sikerült, illetve szeretném megírni még augusztus előtt a félévzárást is. :) Remélem összejön! Most egyébként két vcs-listát olvasmányt olvasok éppen, Hornbyt és Csernust - micsoda páros! -, de sajnos napok óta nem sikerült igazán belemélyedni semmibe, most megint a betegségek jönnek-mennek nálunk. Legalább nyáron lehetne ebben egy kis szünet. :') 

Az instámon találtok még néhány képet a Könyvhétről. :) 

A többiek júniusa: 

Dóri, Sister, Bea, 

15 éves a blog!

Örömmel és nem titkolt büszkeséggel jelentem be, hogy a mai napon TIZENÖT ÉVES lett a PUPILLA OLVAS! 2009. július 3-án délután született meg az első bejegyzés, igaz, akkor még a jó öreg freeblogon. 

Forrás.

A hagyományokhoz híven rögzítek egy kis statisztikát, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt 1.337 bejegyzés található a blogon, csaknem 10.000  komment, és van 118 feliratkozott olvasó is. A látogatottsági számláló 727.286-on áll.

Sokan kezdtük együtt, körülbelül egy időben a blogolást, pl. Dóri is. Sajnos nekem nincs most időm összerakni hozzá hasonló posztsorozatot, de ő évenként is értékelte, összegezte most újra az elmúlt 15 évét, lessétek meg! :) Szinte hihetetlen, de már annak is csaknem 10 éve, hogy többen személyesen is ismerjük egymást a blogger körből, és szuper barátságok, igazi kapcsolatok alakultak ki a netes irkafirkáláson túl. :) ♥

Köszönöm, hogy ellátogattok hozzám, böngésztek, olvastok és kommenteltek! Igyekszem továbbra is minél többet írni könyvekről és könyves élményekről, tartsatok velem a következő 15 évben is! :D

Boldog 15. szülinapot blog! :) 

Forrás.

Georges Simenon: Maigret és a hazudós szeretők

Újabb Maigret kötetet pipálhattam ki az olvasatlanok közül és a vcs-listáról is, méghozzá nem is akármilyet! A Maigret és a hazudós szeretők igazán remek olvasmány volt, ami kis híján kedvenc is lett, néhol úgy elandalítottak a mondatai.

"A főfelügyelő arca komor volt. Nagyokat szívott a pipából, sercegett a dohány. Csend vette körül őket, nem hatolt be zaj a kivattázott kinti világból."

Párizs, január tizennegyedike, mínusz 12 fok, vastag hó és fényes jégpáncélok... 

Egy spanyol férfi és egy északi nő szegény Pardon doktort találja meg az éjszaka közepén, és a nő hátán egy lőtt seb van. A doktor persze segít, de jóhiszeműségét kihasználva, a párocska angolosan távozik, hogy ne hagyjanak maguk után nyomot... A golyó azonban ott van a rendelőben, és Pardon első dolga felhívni Maigret-t... Érdekes ügy bontakozik ki, és egész Amszterdamig vezet a nyomozás, amikor a nő férjét holtan találják dolgozószobájában. Lelőtték. A Pardonnál levő golyó pedig szintén egy, a szobában levő kis pisztolyból származik. Mi történhetett pontosan azon az éjszakán, abban a szobában? És pontosan kik voltak jelen? Ahogy Maigret nekilát rekonstruálni az eseményeket, lépten-nyomon akadályokba ütközik: a házvezetőnő, a szobalány, és a furcsa inas is kitérő válaszokat ad neki. Biztos, hogy van, aki hazudik, akár több ponton is.

És miközben a szeretőket előkerítik, még mindig sok kérdés marad megválaszolatlanul ebben a szerelmi háromszögben...

A nyomozás közben fogynak a pohár sörök, egy kis lélekerősítő whisky, burgunditörköly, és kávé. Ami pedig az étkezést illeti, már az első oldalon fűszeres, töltött birkalapockával találkozhatunk, később pedig hidegtál és elzászi káposzta is felbukkan.

"Húsz perccel később Maigret ott ült az ebédlőasztalnál a feleségével szemben, és kóstolgatta a felséges elzászi káposztát, amelyhez fogható legfeljebb ha két párizsi vendéglőben kapható. Az oldalas egészen különlegesen jól volt „fölfüstölve”, és pompásan csúszott rá a strasbourgi sör."

És az elmaradhatatlan pöfékelés: 

"Maigret csak azt sajnálta, hogy nem tudja úgy tartani a telefont, hogy közben megtömjön egy pipát és vágyakozva nézte az íróasztalán szép rendben sorakozó csábító pipákat." 

"Lustán telt a délután a túlfűtött irodában, és az íróasztalra kitett hat-hét pipa mind sorra került."

Az amszterdami gyilkossági csoport vezetője, Jef Keulemans is segít Maigret-nek, persze csak "félhivatalosan". Telefonbeszélgetéseik nagyon humorosak voltak. :) 

"Jó volt a kényelmes szalonban, jó volt belesüppedni a puhaságba. Még Lucas is úgy nézett ki, mint egy doromboló, kövér macska."

Tényleg majdnem kedvenc lett, kár, hogy valahogy kiesett a lendületből a második felére, és hogy olyan kapkodósan lett vége, pedig ott még egy évet felölel a tárgyalás.
Sokáig húzódott az olvasása, egy ponton újra is kezdtem a már elolvasott 50 oldalt, olyan soká tettem félre.

Érdekesek a karakterek, jó húzás volt Pardon doktor bevonása a cselekménybe, tetszik a kettős jelentésű cím, a megoldás is, a hazugságok hálójának kibogozásával, és persze a szokásos kellemes elemek az ételekkel-italokkal-pipafüsttel, humorral, ezúttal a behavazott, "kivattázott" Párizsban. :) 

Dorothy Koomson: The Ice Cream Girls

Dorothy Koomsontól már korábban beszereztem néhány regényt még a könyvharács időszakban, most mégis egy másikat fogtam, mert Anettal közös vcs-olvasmánynak választottuk a The Ice Cream Girlst (Az utolsó csepp). A könyvnek nyárias, rózsaszínes, chick-liteket idéző a borítója, a történet azonban egyáltalán nem ilyen, inkább kriminek/thrillernek mondanám, de nem a "lerágom a körmöm"-típus, hanem a "mesélős" jellegű.

Két tizenéves lányról, Poppyról és Serenáról szól a történet, akik viszonyba keverednek a tanárukkal, és aztán szembe kell nézniük egy gyilkossági váddal is, sőt, egyikük börtönbe is kerül... A történet váltakozik a tinikori események, és a börtönből való szabadulás időszaka között, és így rajzolódik ki lassan, mi is történt Marcus-szal, a tanárral, és hogy ki a bűnös. 

Nem voltam különösebben lenyűgözve a történettől, pedig akár jó is lehetett volna. Annak örültem már az elejétől, hogy nem olyan könnyed tartalom, mint a borító sejteti, és hogy sok fontos témát felvonultat, pl. a bántalmazást, a börtönviseltség társadalmi megítélését stb. A kibontása azonban nem tetszett, túl lassúnak találtam, és mindenki távoli, érdektelen maradt benne. A megoldásra nem jöttem rá, de amikor kiderült, akkor sem csapott annyira képen, és nem tudta pikkpakk helyrehozni, hogy az előtte való többszáz oldalt nem igazán élveztem. Egy ilyen történetnek, egy ilyen könyvnek bele kéne férnie 250-300 oldalba, hogy feszes is tudjon maradni. Nem muszáj megpróbálni "nagyregényt" gyártani belőle. 

KIS SPOILER! Azt hittem egyébként, hogy lesz jelentősége az emlegetett emlékezetkieséseknek, kár hogy nem volt... Amikor a lányok a végén visszaidézik a gyilkosságot két külön nézőpontból, azt gondoltam, egyszercsak bevillan valamelyikőjüknek, hogy talán végig a másik nézőpontjába képzelte bele magát a sokk miatt? De nem történt ilyesmi, és nem emlékezett "rosszul" egyikőjük sem, pedig úgy festett, ilyen irányba építgeti a szerző a cselekményt. 

Serena férjét amúgy miért kellett vajon ilyen félhülyére megírni? Mi értelme volt ennek, hogy elküldi meg legyilkosozza a feleségét, ahelyett, hogy leültek volna beszélni? Utána ehhez képest igencsak támogató lett, teljesen inkonzisztens. Hihetetlen az a rész is, hogy Serena a családjával ugyan miért nem beszélte meg ezt jobban az elmúlt 20 évben? 

KIS SPOILER VÉGE! 

Zavarónak találtam, hogy mennyire nem voltak jelen a szülők, hogy nem vették észre, hogy a lányok hányszor szenvedtek el valami sérülést? Pl. akár bordatörést is. :(

Marcus igazi arrogáns, beteg pöcs. Serena és Poppy kissé szürkék maradtak, különbségeik ellenére egyformák; a logikai bukfencek, a tárgyalást néhol jótékonyan fedő balladai homály miatt pedig a történet nem állt olyan szilárd alapokon, főleg nem a krimi része. Csak néhány jól irányzott keresztkérdés kellett volna, illetve tanúként még egyvalaki, akit teljesen ki is hagytak a kihallgatásból... 

Nem győzött meg annyira, hogy elolvassam a következő részt, amiben azt hiszem, Serena lánya, Verity van a középpontban.  

Abban sem vagyok sajnos már biztos, hogy az itthoni, régebben vett Koomson-könyvek vajon kellenek-e nekem? ... 

Bár sokszor hatásvadász, és sablonokat használ, mégis úgy érzem mérföldekkel jobbat írt volna ebből Jodi Picoult, valódi tárgyalótermi feszültséggel, folyamatos dilemmázással, hogy ki lehet az elkövető, és sokkal árnyaltabb karakterábrázolással. Jó lenne ilyenkor ténylegesen megbízni egy másik szerzőt a könyv "átírásával". :D Lehet, hogy az AI képes lesz majd erre is? Avagy "Hey Siri, write this story as if it was written by Jodi Picoult"?