Jodi Picoult: A Spark of Light

Egy újabb Picoult, és ezúttal talán tényleg valami, amire rá lehet sütni, hogy ez most "más" a szerzőtől, nem ugyanazt a bejáratott útvonalat követi.

A történet - ez már a fülszövegből is kiderül - egy abortuszklinikán játszódik, ahol valaki lövöldözni kezd és túszokat ejt.
A narráció érdekessége, hogy a túszdráma órái visszafelé játszódnak le, és a végkifejletből jutunk majd el a kezdetekig, és tudunk meg többet a szereplőkről: túszokról, túsztárgyalóról, és túszejtőről egyaránt.
A dolog pikantériája, hogy a túsztárgyaló, Hugh McElroy az ügy bonyolítása közben ébred rá, lánya, Wren is a klinikán van, nagynénjével együtt. Természetesen ilyen esetben az adott személy nem folytathatná a tárgyalást, de Hugh mégsem hajlandó kiengedni a kezéből a dolgokat, amikor már kapcsolatot tudott teremteni a lövöldözővel...

Egy icipicit unalmasnak találtam, hogy nem sok új jött elő a történet visszafelé való hosszas gombolyítása közben. Pont ezért nem gondoltam, hogy meg fog tudni lepni, és hogy pont a végére szeretem meg, mégis ez történt...
A fordított történetmesélés úgy tűnt, elvesz szinte minden meglepetést a sztoriból, és hogy nem érhet már semmi az újdonság erejével, de aztán csak jött két "csapás", és az egyik igazán áll-leejtős volt... Emiatt elhomályosul, hogy milyen hosszadalmas végigmenni visszafelé az időben az elejéig, és hogy mennyire nem sok minden történik azért - kicsit lineáris a történet ebből a szempontból, még ha az időrend fordított is, nincsenek igazán mellékszálak. Persze túszdrámáról van szó, ez nem egy olyan történet, ami sok csalinkázást enged a dráma fősodrától, de érdekes módon mégsem maga a túszdráma az, ami a legjobban van megírva. Nem a közös rettegés, a kiszabadulás módja adja a gerincét a sztorinak, thriller-szerűen, hanem a karakterek történetei, a pro-life vs. pro-choice "háború", a döntések, a dilemmák, a személyes drámák.
Picoult-tól szokatlanul pedig mindez tárgyalótermi szál nélkül zajlik.

A végén van egy plusz rész arról, milyen, és mennyi kutatómunkát végzett Picoult a témában, és hogy még konkrét abortuszokat is végignézett. Elismerésre méltó, ahogy beleássa magát bármibe, és személyes kapcsolatok révén tapasztalatokat is gyűjt, interjúkat is készít. Még ha végső soron lektűrt is ír belőle, mindig ott van az alapos munka, a tanulmányozás mögötte, hogy miről és hogyan írjon az adott témákban.

A kötet magyarul Életszikra címen jelent meg. 

Műfajvédnökség - saját kategóriám, a "jó regény"

Forrás.

A Témázunk ehavi választottja a Műfajvédnökség - és te mi mellett állsz ki? elnevezésű téma lett, amiben mindenki kedve szerint kiállhat egy-egy zsáner, vagy könyvtípus mellett, amit nagyon szeret, és amit szívesen népszerűsít. 

Mindig biztatom a társaságot, hogy egyrészt, nincs olyan téma, amiről ne lehetne valamit írni, másrészt pedig, hogy  nyugodtan feszegessük csak a határokat, hiszen szabadon lehet értelmezni a témákat... :) Most én is nagyon szabadon fogom értelmezni a témát, ugyanis nem egy klasszikus műfajt választottam, hanem egy nehezen behatárolható és kissé megfoghatatlan kategóriát, a JÓ REGÉNYT. Mindjárt megmagyarázom, mire is gondolok. ;) 

Évekkel ezelőtt Nima fogalmazta meg, hogy elég 'mindenevő' vagyok a könyvek terén, és tényleg nagyon vegyes a kép, mind abban, hogy miket veszek kézbe, mind azok között, amiket nagyon kedvelek. A kedvencnek kikiáltott könyveim közt van a kalandregénytől a szépirodalmon, krimin, állatos témákon, pszichológián és mesén át a fantasy-ig minden... És ha megkérdezik, mit olvasok legszívesebben, nos akkor is nehezen tudnék választani egyetlen valamit... Olyankor mindig ott motoszkál bennem, amit Nima mondott, hogy én a jól megírt könyveket szeretem, műfajtól függetlenül. És itt lyukadunk ki a "jó regény" megnevezésnél, mert talán ez gömbölyíti le leginkább ezt a nem-kategóriát. :) A "jó regény" ismérve, hogy egyedülálló, standalone kötet, nem kisregény hossz, nem sorozat, és hogy bármi legyen is a témája, igazán sokat tud adni, sokáig veled marad, jó a stílusa, érdekesek a karakterei és a történetszövése is. Kivált valamit belőled, és szívesen keresed ezt az érzést újra, a következő olvasmányokban is. Csakhogy épp ez a nehézség benne: szinte lehetetlen előre behatárolni, miből lesz majd a következő "jó regény", merthogy annyifélék... :)

Valami képzeletbeli fonál nekem mégis összeköti őket, és közös bennük, hogy kerek egész, lezárt történetet, gondolkodni valót, és sokszor könnyeket is hoztak, és hogy szinte úgy éreztem, szabályosan egy szépen útjára engedős búcsút kell vennünk a végén, az utolsó oldal elolvasása után. 

Mivel ez a "kategória" annyira a kis sajátom, így talán nincs is más hátra, mint hogy soroljak néhány ilyen "jó regényt", amik számomra kedvesek, és amiket tényleg csak ajánlani tudok, legyen szó bennük akár a holokausztról, akár időutazásról, anyaságról, háborús levelezésről, rabszolgaságról, barátságról, vagy csak egy-egy életútról és annak titkairól... Tudjátok, a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét... :D 

Forrás.

Annyi mindenről lehet jól írni, és szerintem ezeket a szóló regényeket nagyon érdemes elolvasni. A teljesség igénye nélkül, csak amolyan ízelítőnek, és persze konkretizálásként: 

• Yann Martell: Pi élete
• Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
• Evelyn Grill: A gyűjtő 
• Kathryn Stockett: A segítség
• Markus Zusak: A könyvtolvaj
• Claire North: Harry August csodálatos élete
• Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
• David Benioff: Tolvajok tele
• Ruth Ozeki: Az idő partjain
• Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
• Alice Hoffman: Skylight Confessions
• Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
• Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette? 
• Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről 
• Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

És tudom, hogy néha veszélyes lehet prekoncepciókkal nekiindulni a könyvek olvasásának, de ilyesmit várok a várólistámon levő könyvek közül például Donna Tartt A titkos történet című könyvétől, és a nemrég megjelent Familiárisoktól is. Remélem beteljesítik. ;) 

A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal - álljatok ki az önéletrajzok, high fantasy-k, vikinges-romantikus könyvek, verseskötetek, vagy épp a történelmi regények mellett! - vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben! Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek is "védnököltek", valószínűleg behatárolhatóbb műfajokban (kíváncsi vagyok!): 

Dóri, Abstractelf, Mandi, Zenka, Anett, Sister, 

Utóvéd (később csatlakozók): 

Georges Simenon: Maigret és az Új-fundlandi randevú

Hangulatos, nyárias borító.

"Maigret asszony szeretett uzsonnázni."

Én pedig csak egyetérteni tudok a kedves Maigret asszonnyal. :) Na meg együttérezni - mert számításait most is keresztülhúzza, hogy férje szüntelen valami bűnténnyel találja szemben magát.  Üdülni indulnának, ahogy oly sokszor, ám Maigret levelet kap egy régi osztálytársától, aki arra kéri, tisztázzon egy jóravaló távírász fiút, aki gyanúba keveredett... Elzászba utazás helyett a tengerparti  faluba, Fécamp-ba vezet hát az útjuk, és szegény Madame Maigret pont annyit láthat a felügyelőből, mint otthon...

A tengerjáró halászhajó, az Océan kikötése után nem sokkal a kapitányt meggyilkolják a rakparton. A gyanú árnyéka a már említett távírászra, Pierre Le Clinche-re vetül, akit a lány menyasszonya, Marie mindenáron ártatlannak akar tudni. Az Océan három hosszú hónapon át volt a nyílt vízen; tőkehalat halásztak... Már az út kezdete óta a "tengerész-átok" sújtotta a hajót és a legénységet, és furcsa dolgok történtek. Meghalt egy nagyon fiatal hajósinas... A kapitány elzárkózott és szinte senkivel sem beszélt, azt suttogták, talán megbolondult... A távírász revolverrel a zsebében mászkált... A tőkehalat nem jól sózták meg, a fele megromlott. Olyan helyen dobták ki a hálókat, ahol nincs is fogás soha... 

Az Új-fundlandi randevú nevű kikötői kocsmában a legénység tagjai gyanakodva figyelik Maigret érdeklődését, mindenki komor és hallgatag, mégis indulatos és már-már haragos. Egy idő után Maigret kénytelen a jól bevált sétálós-töprengős módszeréhez folyamodni, és a meglevő kevés információból összerakni a motivációkat, és a lehetséges forgatókönyvet, hogy vajon mi is történt az Océanon, ami ide vezetett... 

"Amit Maigret tenni próbált, nem gondolkodás volt a szó szoros értelmében. Inkább lassan, érzékletesen szemlélt mindent, próbálva életre kelteni, átélni a környezetet."

De hogy kerül a képbe egy piros tintával átsatírozott fénykép? Egy harsány és közönséges nő és állandó veszekedőpartnere, Gaston Buzier? 

Miközben az Océanról napokig pakolják a tőkehalat, és a legénység egy része minden pénzét elissza a következő út előtt, Maigret nem hivatalos minőségében megpróbál pontot tenni az ügy végére. Ha másért nem, csak hogy ő maga megtudja, mi a rejtély kulcsa. 

" Leült az őrhelyre, a kormánykerékkel szemben, amelynek iránytűjén Fallut kapitány nagy viharkesztyűi lógtak. A kutyák ülnek így le, morcosan és makacsul egy odú előtt, ahol kiszimatoltak valamit."

Tömör, baljós, sötét, de nagyon hangulatos kötet, amire rányomja bélyegét a sokat emlegetett tengeri átok... Nagy hiányossága, hogy a főfelügyelő igen keveset italozik benne. Csak néhány sör csúszik le, ejnye! ;)

Marc Uwe-Kling: QualityLand

"Vajon olyan diktatúrában élünk, amelynek módszerei túlságosan kifinomultak ahhoz, hogy bárki is észrevehetné, hogy ez diktatúra? És rögtön ehhez kapcsolódva itt a következő kérdés: vajon beszélhetünk-e diktatúráról ott, ahol senkinek sem tűnik fel, hogy diktatúrában él? Ahol senki sem érzi úgy, hogy megfosztanák a szabadságától? Hiszen QualityLandben semmi sem tiltja a szabadságot. Legfeljebb a szabadság „pillanatnyilag nem elérhető”."

Meglepődve vettem észre ezt az eléggé provokatív borítót a Helikon kínálatában, és bevallom, elsőre egyáltalán nem is érdekelt. Aztán Szofisztikált Macska posztja felcsigázott, és egyre inkább úgy tűnt, a szokatlan külső ellenére ez egy figyelemre méltó olvasmány lehet.

Cselekményleírást tartalmaz a poszt! De nagy spoiler nincs, felfedezni való pedig bőven lesz még a könyvben. ;) 

Egy disztopikus jövőben járunk, a fiktív QualityLandben, ahol a gépek egyre inkább az élet részét képezik, androidok dolgoznak az emberek helyett az automatizált és algoritmusokra épülő világban. QualityLand a felsőfokú jelzők birodalma, ahol minden csak a legjobb, legnépszerűbb, legkedveltebb lehet, és persze ettől mindenki a legelégedettebb kell hogy legyen...

A főhős Munkanélküli Peter - ebben a világban a nők anyjuk, a férfiak pedig apjuk foglalkozását kapják vezetéknévül -, aki selejtes gépek bezúzásával foglalkozik. Néha azonban megesik a szíve ezeken a robotokon, és inkább elrejti őket a pincéjében. Illusztris társaság gyűlik össze, Mickey, a hibás harci robot (aki beállhatna Hodor és Groot mellé az állandó "Tönkrrrement!" felkiáltásával! :D), Rózsi, az örök elégedetlen QualityPad, Romeo a szerelmes szexrobot, és egy tériszonyos drón is. Peter hamarosan a segítségüket is kéri, amikor fenekestül felfordul az élete. Amúgy sem sok pontot kóstáló léte - merthogy QualityLandben pontozzák, és szintekre osztják be az embereket... - a semmirekellő kategóriába csusszan le, amikor barátnője elhagyja, mert a QualityPartner társkereső algoritmusok révén valaki jobbat talál nála. A TheShop, a világ legkedveltebb csomagküldő szolgálata pedig, akik híresek arról, hogy mindig azt küldik ki vásárlóiknak, amire azoknak a legnagyobb szüksége van, ellátják Petert egy rózsaszín, delfin alakú vibrátorral... Itt aztán főhősünknél betelik a pohár! Miért lenne neki erre szüksége? Mit szűrnek le az adataiból? Lehetséges, hogy hamis, vagy befolyásolható, esetleg másik Munkanélküli Peterekkel összekeverhető és felcserélhető lenne a profilja? Töröltetheti az adatait egyáltalán? Amikor vissza akarja juttatni a nem kívánt terméket a TheShop (aviláglegkedveltebbcsomagküldőszolgálata) ügyfélszolgálatának, csak értetlen droidokba és falakba ütközik... Ekkor határozza el, hogy nagyobb ügyet csinál a dologból, és egyenesen a médiában robbantja a bombát, Apáca Julia műsorában, aki meztelenül vezeti az adást, de csak azok számára, akik kifizették ezt. A többiek reklámokat látnak a testére montírozva... 

A dolog pikantériája még, hogy időközben kampány és elnökválasztás is zajlik QualityLandben. A szélsőjobboldali Szakács Konrád ellen a Haladás Párt Miénk John-t állítja, aki nem ember, hanem egy android. A gépek kezébe adjuk a hatalmat? Vajon így lesz majd vége..., vagy új kezdete... mindennek? Jobban, vagy rosszabbul járnánk vajon?

"A megtermelt javakat egyáltalán nem tudjátok össztársadalmi szempontból megfelelően elosztani – mondja John.
– Valamit félreértettél – mondja Aisha. – A gazdasági rendszerünknek soha nem is volt célja, hogy igazságosan osszák el a javakat."

A QualityLandre jellemző dolgokról külön kis fejezetbetétek tájékoztatnak. Megtudjuk, hogy a minős (minőségi pénz) a fizetőeszköz, hogy a QualityPadeken PiciPuszival lehet fizetni mindent, ami ujjlenyomat helyett ajaklenyomattal dolgozik... A születendő gyerekek genetikai- és életútja jó pénzekért előre korrigálható. Önvezető autók járják az utakat, akiknek humormoduluk van, de igény szerint ez kikapcsolható, ha nincs kedvünk viccelődve csevegni a nem létező sofőrt helyettesítő mechanizmussal. A kedvenc sorozatunkat megállíthatjuk, hogy a félig a fülünkben lakó, digitális személyi asszisztensünkkel megrendeltessük Sarah Jessica Parker ruháját a méretünkben, ha megtetszett... Az algoritmusok az Everybody közösségi oldalon (ahol az everybuddy-jainkat gyűjtjük :D) leválogatják a számunkra releváns tartalmakat, hogy ne kelljen olyasmivel foglalkozni, ami nekünk érdektelen. A világ és az emberek beszűkülnek... 

Görbe tükör... Görbe tükör? Nem ebbe nézünk már mi is egy ideje, csak nem is emlékszünk már, mikor kezdett el torzítani, és hogyan?

A Facebook talán nem az érdeklődésünk és a kattintásaink alapján szűri-e, hogy mit mutat meg nekünk? A weboldalak oldalsávjai talán nem a kereséseink, vásárlásaink, kimondott szavaink alapján dobják fel a hirdetéseket? Messze vagyunk a mesterséges intelligencia térhódításától, és egy esetleges andorid elnöktől? (Trumpnál mondjuk bármi jobb lenne.) Létrejöhet egy szuperintelligencia? Az automatizálás és az algoritmusok miként fognak eluralkodni az életünkön, és mi marad meg a döntések és a gondolatok szabadságából? Csupa komoly és elgondolkodtató téma vonul fel Marc Uwe-Kling regényében, persze szórakoztató formában, és szatirikus hangvétellel prezentálja ezt a társadalomkritikát. Mégis a félmosolyok közben nem tudja az ember levetkőzni az érzést: efelé tendálunk. 

"Talán ismeri a régi mondást: minden civilizációt csupán három kihagyott étkezés választ el a teljes káosztól."

A szereplők ugyan kissé felszínesek, de a könyv veleje a kitekert (?) világ bemutatása inkább. Akit elrettent a delfines vibrátor az elején, az gondolja azért át. Mindez csak provokáció, és a könyv egy mozgatórugóját illusztrálja; ne térítsen el senkit az olvasástól. 

Marc Uwe-Kling egyébként Stuttgartban született dalszerző, író, és stand-upos. Ezt a stand-up comedy jellegű stílust néhol érezni is lehet az írásában. 

A könyvnek érkezik a folytatása is hamarosan, QualityLand 2.0 címmel. Én kíváncsi leszek rá. ;) 

Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban

Már tavasszal folytatni akartam A tükörjáró sorozatot, de végül nyárra tolódott az igencsak vaskos második rész olvasása. Az első kötet - A tél jegyesei - tavaly jó élmény volt, de azért mégsem volt annyira kiemelkedő, mint másoknak. A sokak által a Harry Potterrel vont párhuzam engem nem talált meg, és bár élveztem a lassan építkező és hömpölygő történetet, azért voltak kifogásaim. Az azért nem volt kérdéses, hogy folytatom-e a sztorit, mert érdekelt, mire is tudja kihozni a szerző Ophélie és Thorn kapcsolatát, mi lesz Berenilde-el, és hát egyáltalán, hogy és miért szakadt annak idején szilánkokra a világ, mi a helyzet a családfőkkel, és az ő titokzatos könyveikkel... 

Ophélie immár nem rejtőzködik inasként, hanem egyenesen az udvari intrikák kellős közepébe csöppen. Az esküvő időpontja közeleg, és mindeközben egymás után tűnnek el bizonyos személyek a Holdvilágból. Egy nyomozás ott, ahol Délibábosok keltette illúziók uralkodnak, nos, nem egyszerű, de valami összefüggésnek lennie kell a felmerülő rejtélyek közt, és Ophélie érzi, hogy jó nyomon jár... 

Megannyi kérdés nyitott maradt az első kötet után, hiszen akkor a világépítés és a főbb karakterek bemutatása volt hangsúlyosabb. Válaszokat szerettem volna kapni, és mit tagadjam, újra elmerülni ebben a világban - mert olvasmányosnak mindenképp nagyon olvasmányos... csak picit most is ugyanúgy azt a "takaréklángot" éreztem helyenként, mint az első epizódnál. Azt vettem észre, hogy bár minden oldalon történik valami, mégis, mintha gyakran csak mennének egyik helyről a másikra, és beszélgetnek, de semerre sem haladunk. A dialógusok is sokszor olyan semmilyenek - főként az animista rokonságot kezdem nem szeretni ebből a szempontból, a folytonos szószátyárkodással és fontoskodással. Idegesítenek. (Roseline nénit kivéve, de ő meglepően halovány volt most, és keveset szerepelt.)

Szerintem az egészből ki lehetett volna húzni 150-200 oldalt, túlírt.

Ophélie ügyetlensége változatlanul túl van tolva, de legalább végre szert tesz némi határozottságra, és ki tud állni magáért - és másokért is. Bátrabb, önállóbb, okosabb és intrikusabb lett, ez nagyon tetszett, de könyörgöm hagyjuk már az asztalok felöklelését meg a megbotlásokat, a szipogást, náthát meg főleg, mert bazira idegesítő! Ahogy Thorn magassága, meg az ettől kitörő nyakak is....
Thorn is sokat változik, és bár lassan nyílik, mint egy rozsdás bicska, de azért csak nyílik... ;) Sokkal jobban kibontja a szerző Ophélie és Thorn viszonyát; tetszett, amikor papírokat rámolnak és beszélgetnek, amikor Thorn egy-egy elejtett félmondata többet ér, mint minden, amit esetleg addig mondott... Tetszett a bizalom szövődése, az egymásra támaszkodás kialakulása, ez a különös jegyesség, amiben élnek. 

Remek új szereplők, és új helyek is bejöttek a képbe, és ügyesen voltak bonyolítva a szálak, prímán félrevezetve a gyanútlan olvasót, több ponton is. Váratlan fordulatokban és érdekes elemekben nem volt hiány. Szóval pazar, feszült, jól felépített és izgalmas a vége, de a közepét meg lehetett volna vágni kicsit, ahogy Ophélie túl hosszú sálját, Faruk túl hosszú haját, Thorn túl hosszú lábait is!... :D 

Az mindenesetre tetszett, hogy a szerző ki mer lépni a konvencionális megoldások mögül. Jól ír, jó a stílusa, érdekes a sztori, akkor mégis miért támaszkodik folytonosan idegesítő ismétlődésekre? Ezekkel nem azt a hatást éri el szerintem, mint amit remél, és a cselekményhez, karakterhez sem ad hozzá annyit, hogy akkor mennyire hórihorgas is, vagy mennyire eltakarja az egész profilját a hosszú fehér haja... Plusz nem kell nehezítésként feltétlenül eltörni valamijét a szereplőknek... Sajnáltam ezeket a mozgásképtelenségeket, fájdalmakat, amikkel szorult helyzetükben kínlódtak... Egy zúzódás miért nem elég, vagy egy vérző ezazamaz, oké, egy betört orr?  

Összességében jó volt, egy picit a sok remek cselekményelem miatt az elsőnél jobb is, de még mindig úgy vagyok vele, hogy nekem ez a kellemes olvasmány szint, nem az elalélós kedvenc. :D Persze ez legyen a legnagyobb bajom! 

Kíváncsian várom a következő részt, remélem Vladislava ment Ophélie után, és hogy Gäelle és Róka is többet szerepelnek majd.

Jennifer Donnelly: Stepsister

“Once upon always and never again, in an ancient city by the sea, three sisters worked by candlelight.”

Kedvelem a meseátiratokat, mert érdekes, új szemszöget tudnak mutatni egy-egy jól ismert történethez, amit már gyerekkorunk óta ismerünk. Feltesznek és megválaszolnak egy csomó olyan kérdést, amire nem is gondoltunk akkor, és kibontják a mese hátterét, mellékszereplőinek történetét, a rejtett motivációkat, azokat a dolgokat, amikkel az egyszer volt, hol nem volt és a boldogan éltek, amíg meg nem között bizony nem találkozunk.

"This is a dark tale. A grim tale. It's a tale from another time, a time when wolves waited for girls in the forest, beasts paced the halls of cursed castles, and witches lurked in gingerbread houses with sugar-kissed roofs. That time is long gone. But the wolves are still here and twice as clever. The beasts remain. And death still hides in a dusting of white.It's grim for any girl who loses her way. Grimmer still for a girl who loses herself. Know that it's dangerous to stray from the path. But it's far more dangerous not to."

Jennifer Donnelly Stepsister című kötete is egy mesefeldolgozás, és nem nehéz kitalálni a címből és az üvegcipellőből a borítón, hogy egy Hamupipőke-gonosz mostohák retellingről van szó. A borító egyébként pazar lett, nagyon hívogató, és azért a történet kegyetlen részeire is utal, főleg ez a fenti, ahol vér is folyik a cipőben... A Grimm-féle eredeti verzió szörnyűségeit is elmeséli a történet, már rögtön a legelején, a sarkak és lábujjak levágásával, ami persze a gyerekmeséből kimarad. Isabelle-t és Octaviát, Ella (Hamupipőke - Cinderella) gonosz (?) mostoháit édesanyjuk kényszeríti a csonkításokra, hogy elnyerhessék a herceget maguknak. Beférnek ugyan az üvegcipőbe így, de kiderül a turpisság, egyikőjük lábra sem tud állni, másikójuk lábán átvérzik a kötés... Ellát is hiába rejtegetik... A herceg az övé lesz, a mostohákra pedig továbbra is rájár a rúd, pedig talán nem is olyan gonoszak, nem is olyan rútak... Isabelle kerül a történet középpontjába, akinek sorstérképe felett két nagyhatalmú személy, Sansz és Sors marakodnak, akik saját szájízük szerint szeretnék alakítani a lány életútját. Amikor ebbe még a tündérkirálynő, Tanaquill is belerombol, egy küldetést adva Isabelle-nek, na akkor kezdenek bonyolódni a dolgok. A küldetés SPOILER hogy Isabelle megtalálja szíve elvesztett darabkáit SPOILER VÉGE, ötletes volt nagyon, és tetszett, ahogy a felismeréseken végigvitte és egyre szimpatikusabbá tette a szerző a karaktert. Kezdetben szánandó, később nagyon is szerethető lesz Isabelle. Azonban nem csak a küldetéssel, Sorssal és Sansszal kell megküzdenie, hanem szembe kell néznie az egész országot, Ella és a herceg birodalmát fenyegető, a falvakat sorra leigázó gonosztevőn is, akinek lába nyomában nincs más csak pusztítás és háború... Hamarosan több és nagyobb feladata is lesz tehát Isabelle-nek, mint hogy megtanulja, ne a szépség legyen a leghőbb vágya. 

“There is magic in this sad, hard world. A magic stronger than fate, stronger than chance. And it is seen in the unlikeliest of places... It lives inside every human being ready to redeem us. To transform us. To save us. If we can only find the courage to listen to it.
It is the magic of the human heart.”

Tetszettek az erős női karakterek és a személyiségfejlődés, ahogy Isabelle kezébe veszi a saját sorsát, kész elgondolkodni a döntésein, kész megbocsátani, és újraértékelni helyzeteket. Bátor, rettenthetetlen, igazi harcos válik belőle. De Tavi (Octavia) is változik; megpróbálja megvalósítani magát, és szorult helyzetben is gyorsan feltalálja magát. Ő a női tudósok archetípusa, míg Isabelle a hadvezéres vonalat képviseli. :) 

Talán egy egész picit túlírt a története, a háborús szál nem olyan erős és Sansz márkiból keveset kaptam... de összességében egy nagyon jó kis dark (semi-dark? :)) fantasy, ami elgondolkodtató, és szórakoztató egyben. Volt benne némi humor is itt-ott, és tetszett az üzenete.

“The skin-and-bones dog who shows up at your door. The broken-winged bird you nurse back to health. The kitten you find crying at the side of the road. You think you're saving them, don't you? Ah, child. Can't you see? They're saving you.”

Briliáns barátnőm 2. évad

Egy kis megszakítással - közbeszólt a nagy érdeklődésem a Pullman-sorozat iránt -, de végre folytattam a Briliáns barátnőm sorozatot, és megnéztem a második évadot. A Nápolyi regényekből készült filmsorozat első évadáról >itt< áradoztam. 

Követik az évadok a köteteket, teljesen megfeleltethető volt tehát Az új név történetének ez a következő 8 rész. 

Szerencsére nem változott semmi a már eddig is dicsért sarokpontok közül: tökéletesen könyvhű továbbra is a sorozat: ugyanazokat a képeket és párbeszédeket láthatjuk és hallhatjuk megelevenedni, amiket Ferrante olyan boszorkányos ügyességgel megírt. 

Magyarázom a júliusom...

Forrás.

...mert bizony most van mit! ;) De elöljáróban azért elmondom, nem érzem magam rosszul ettől a kiemelkedően sok beszerzéstől, ami erre a hónapra jutott, sőt! Egyrészt nem a számok számítanak, másrészt pedig nagy örömet okozott ez a kupac könyvecske. :)

A július viharos gyorsasággal elszelelt, de ezt már szinte le sem merem írni, mert minden hónap ilyen, szaladnak egymás után, kettőt pislogunk és már augusztus közepe lesz... Várom a gatyarohasztó meleg végét, meg a frissítő esőket. Kedvenc időszakom az esti szellőztetés lett mostanában... :) 

De lássuk inkább, milyen volt a hónap könyves szempontból.

Júliusban 18 könyvvel bővült a könyvtáram, íme ők azok: 

- Antoinette May: Pilátus felesége - Heloise ajánlására :)

- Antoine Laurain: Az elnök kalapja - mert A piros notesz nemrég kedvencem lett a szerzőtől, és a Liránál ráadásul hőség akcióban volt. 

- Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája - Sister ajánlására, és szintén hőség akciós volt. :) 

- Guus Kuijer: Minden dolgok könyve - Nikkincstől, már régóta vadásztam ezt a Poketet, kölcsönben olvastam csak, kedvenc lett, a polcomon szerettem volna tudni. 

- Georges Simenon: Maigret Vichyben, A Víg Malom táncosnője, A szökevény, A Majestic pincéi, A költözködés/A macska, A furnes-i polgármester, Maigret pipája, Maigret szórakozik, Maigret és a szombati kliens, A sárga kutya, Maigret albérletben, Maigret revolvere, Maigret és a becsületes emberek, Az eljegyzés - részben molyról vásároltam őket, részben egy antikvárban leltem rá pár hiányzó darabra.

Íme a szerzemények! Saját kép.

A Simenon bővítés remekül sikerült, rengeteg hiányzó kötet lett meg most egyszerre, lassan új polcot kell nyissak nekik. :) Legutóbb 2018. augusztusában volt ilyen elvetemült gyűjtemény-bővítésem, amikor a Parkos kiadásokból szereztem be egyszerre 21 db-ot. A Maigret Vichyben című kötetnek különösen örülök, ezt régóta kerestem már, nem fogom sokat váratni. Ráadásul jutányos áron jutottam hozzá mindhez, 500-600 Ft-okért, egy-két kivétellel. A Pilátus feleségét szintén használtan vettem meg.
A Líra hőség akciójában azért próbáltam önmegtartóztató lenni, és két vágyott könyvet szereztem csak be. A Poketet meg alig sikerült megszerezni, nem volt az automatában, amikor oda jutottam...  Köszi Niki, még egyszer! ♥
Így jött össze hát ez a kellemes kis kupac.

Saját kép.

Ami az olvasásokat illeti, 6 könyvet fejeztem be júliusban: három krimit, egy déli regényt, egy önéletrajzot, és egy újabb, második világháborús történetet, szóval elég vegyes a paletta. Ezek közül kettő egyébként várólista csökkentős könyv volt, szóval pipálgatom szépen tovább a listát a 12-es teljesítés után is. ;)
Kicsit többet filmeztem ebben a hónapban; megnéztem végre a Pullman könyvekből készült filmsorozat, a His Dark Materials első évadát, és befejeztem a Briliáns barátnőm második évadát is. Utóbbiról még nem írtam, de nemsokára fogok. :)

Júliusban lett 11 éves a blog, és nem direkt, de pont 11 bejegyzés született összesen. :) Köztük volt egy jó kis témázás, a könyves és egyéb témájú posztokkal kapcsolatban, és összegeztem az első félévet is a szokásos book tag segítségével. 

Augusztusban kicsit a fantasy felé kacsintok majd, két megkezdett olvasmányom is van a témában, és olvasni fogom a Qualitylandet is hamarosan. Ezen kívül majd a nyári terves listáról válogatok leginkább.

A többiek júliusa:

Dóri, Nita, Amadea (júni+júli), Sister,