Joanne Harris: Runemarks

Megjárt már vagy három vcs-listát, és igazi matuzsálem volt a várólistán a Rúnajelek, Joanne Harris fantasy sorozatának első része. Amikor ezt írta, még nem billegette oda az "M" betűt a két neve közé, ha fantasyről van szó (talán Ian M. Bankset utánozva). Szerintem bárki, aki olvassa és szereti Joanne Harris könyveit, egyetértene velem abban, hogy a változatossága, és az igényes írásmódja miatt szeretjük őt igazán, és ez azért furcsa, mert tulajdonképpen a Rúnajelekben is megvan mindez. Megint valami máshoz nyúl Harris, nem egy megszokott dolgot kapunk tőle; nagyon más ez az iromány bármely más történetéhez képest, és kétségtelenül igényes a szöveg, érezni mögötte Harrist. 

Mégis azt hiszem mindent elmond, hogy a könyvben leginkább a központozást szerettem. Igen, a központozást. Tele van szuperül elhelyezett közbevetésekkel, megfelelő helyen döntött betűkkel, ésatöbbi ésatöbbi. :D  

Nem nekem való ez a Ragnarök. A szótól is rosszul vagyok, rettenetes ahogy kinéz, és a könyvben végig Ragnarók-ként volt írva, igen, így, hosszú ó-val, ami egy anomália egy angol nyelvű könyvben. Brr.

De hogy a külsőségeken - mint központozás és ékezetes betűk - túllépjünk - közben ajánlom figyelmetekbe remek közbevetéseimet, amelyeket ezúttal Harris inspirált :D -, lássuk, hogy miért is nem lettünk jó barátok a könyvvel. 

Az eleje remekül indult: Maddy Smith, egy rúnajellel megvert/megáldott (?) lányzó egy kósza koboldot üldöz és kerít elő a pincéből. A varázslás persze tiltott, megvetendő, sőt üldözött dolog, kivéve ha kapóra jön ugye koboldtalanításhoz, és a rúnajelet viselőket kinézik a falubeliek maguk közül. Van bégető felekezet, szigorú, nagyratörő, prédikáló pap-fazon, rúnajel miatt legyilkolt malacka és ostoba falubeli fiatalok is,akik nem látnak tovább az orruknál. 

Maddy nagyon magányos ezek közt az emberek közt, egyetlen barátja van csak, a kívülálló One-Eye, a fél szemére vak, jóságos vándor, aki minden évben egyszer ellátogat felé, elszórakoztatja meséivel és tanítgatja a képességei használatára. 

A sztori eddig a pontig - talán olyan 60-70 oldal - mesélősen belefeledkezős volt és kellemes, aztán viszont egy elég nagy zűrzavar lett belőle, és ezért okolhatjuk akár Lokit, a Trickstert is - mert miért ne? Felnyitnak egy hegyet (?), alászáll Maddy és kiszabadít egy orákulumot - ami egy ronda, gőgös kőfej -, és aztán egy nagy menekülés, üldözés és üldöztetés lesz az egész hegyen-völgyön, sőt az álmok és a halál földjén át... Felébresztenek pár jégkockában konzervált régi istent, meg néhány hulla-istent is, akik testetlenül banzájoztak eddig valahol az alvilágban - vagy akárhogy is hívják magyarul Netherworldöt. Szóval akció, akció hátán. Minden túl képlékeny volt, a halált sem lehet komolyan venni benne, az istenségek finoman szólva is bugyutának tűnnek, kicsinyesnek, gyerekesnek. A kedvencem Idun volt köztük, és egyébként sokkal jobb lett volna, ha az istenek közti cívódásból több van a könyvben, az a két-három rövid etap nagyon kevéske volt a jóból! Igazából egyikükért se lett volna kár. De ugyanúgy kb. Maddy-t sem sajnáltam volna, ha beleesik egy katlanba, elragadja a világkígyó, vagy lejár az ideje az órán, elvágják az életfonalát, amíg az álmokban kalandozik, és egyéb válogatott marhaságok... Azon kívül hogy ő xy és hogy milyen rúnajele van, és mennyire elképesztően erős a varázslata, az ég világon semmit nem tudunk meg róla... Jelleme itt senkinek nincs - vagy legalábbis nem kerül kifejtésre, érted, 500 oldal nem elég erre -, még a legtöbb talán Helnek, a kétarcú, egylábú halálistenségnek (nem néztem utána, sajnos tényleg totál be vagyok oltva norse mythology ellen, nagyon nem érdekel a hátterük, és ezen a könyv mit sem változtatott - csak azért gugliztam rá erre az egész mondakörre, hogy saját szememmel lássam, ez nem csak valami cosplayes csoport agymenése, ennek tényleg háttere van... :D ). 

Szenvedősen, lassan lehetett olvasni, nem élveztem a rúnák közti evickélést, nem foglalkoztatott senkinek a sorsa, és nem értem, mégis mi teteje volt az egésznek. Ugyanúgy, mi teteje volt Ragnaröknek is? Nem lehet ezt a könyvet - meg ezt a mondavilágot - komolyan venni, mintha meg lenne hintve Lokival minden, olyan bolondság és átverés és csalfaság az egész. 

Az egész könyvet és az olvasás élményét csak azzal a szóval tudom jellemezni, hogy tedious volt, és ezt akkor is itthagyom angolul, ha le lehetne fordítani, mert sokkal jobban kifejezi milyen volt, mint ha leírom, hogy unalmas + fárasztó egyben. 

Biztos, hogy nem folytatom a sorozatot, hiába vettem meg már évekkel ezelőtt a Runelightot is. (Azóta van még 0,5 és 0,6-ik része is, jáj. :D ) Egyébként is, ez már túlságosan a tömény fantasy kategória, ami nekem már túl sok, kevéssé emészthető, élvezhetetlen, mocsaras. Nem tudok érdeklődést mímelni iránta. Az északi mitológiától meg az ég óvjon engem a továbbiakban - szóljatok ha bármi ilyen jellegűt akarnék a kezembe venni. Sőt, üssétek ki a kezemből Thor kalapácsával! :) 

10/3