Dominikai pernahajderek

Junot Díaz könyvéről semmit nem tudtam, sőt a díjazott íróról még nem is hallottam ezelőtt soha, amíg a CorLeonis ki nem adta tőle a Könyvfesztiválra az Így veszíted el című novellafüzért. 

A Könyvhétre pedig megérkezett a szerző díjnyertes regénye, az Oscar Wao rövid, de csodálatos élete is. 

A dominikai származású szerző neve egy kis fejtörést okoz számomra, főleg, mióta hallottam Grettyt is beszélni róla, és ő ki is mondta, méghozzá zsével. A neten inkább j-s kiejtést találtam, júnó. De a fejemben akárhogy forgatom is, nekem H. Mármint Huno :) Nekem az csibészesebb, spanyolosabb. És a főszereplője, Yunior is Hunior volt.

Fülszöveg: "Junot Diaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.

Junot Diaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét."

A fülszöveg számomra elég semmitmondó volt, de az egész könyv, valahogy a "lénye", ha lehet ilyet mondani, vonzott magához. A tapétás külső, a kontrasztos, egyszerű, erőteljes vonalvezetésű borítóterv, a frappáns, sokat ígérő cím. És persze Gretty, aki remekül ad el könyvet :D ...

"Lehangoló látvány lehetünk, Magda meg én együtt. Nem látszunk párnak. Ha ő mosolyog, a niggerek feleségül kérik; amikor én mosolygok, az emberek megnézik, megvan-e még a pénztárcájuk."

A könyvet ajándékba szántam már eredetileg is, Miamonának :), így gyorsan és titokban, alig fogva olvastam el. 

Meg kell hogy mondjam, vártam tőle, hogy annyira megszerettesse magát, hogy ne akarjak majd megválni tőle, hogy ragaszkodjak majd hozzá, esetleg vegyek is még egy példányt, a várt ajándék helyettesítésére. Nem is szerelmesedtem bele nagyon, bár azt se mondanám, hogy nem volt érdemes elolvasni. 

Az Így veszíted el állítólag novellafüzér, és a történetei egyenként is olvashatóak, de egymás után más értelmet nyerhetnek (?). Hát nem tudom ki hogy volt ezzel, szerintem nincs értelme külön olvasni őket. A szereplők is ugyanazok, és bár visszautalás nincs igazán, azért mégiscsak egybefügg. Szóval ez inkább valamiféle bontott kisregény, mint novellák benyomását keltette bennem. 

Megmondom nektek mi ez a könyv. Ez egy dominikai puncivadász se füle se farka élettörténete, aki egy lúzer, amellett, hogy azért megdönt vagy 150-200 nőt életében. minden nőjét nagy hévvel imádja, de agyoncsalja őket. Senki nem jó, semmi nem jó, eléri a családját a betegség is, átverik, egsézsége is megromlik, szóval most így Díazos elmélyültséggel szólva: szar az egész. :D (A dominikai puncivadász címet akartam adni eredetileg a bejegyzésnek, de ehhez azért én nyuszi vagyok, na sebaj, majd így is rám találnak ezentúl porn-related keresőszavakkal...)

"Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó."

Trágár. Nem szeretem a szépirodalomban a felesleges káromkodást. Ez meg tele van mi a fasszal. Ez a kortárs szépirodalom? 

Nina Shubin képe a szerzőről

Ami miatt mégis folytattam az olvasást még akkor is, amikor éreztem, hogy ez olyan nagyon nem az én műfajom, az a hangulata volt. Fülledt, feszült, idegenes. Bevándorlók sorsa Amerikában. Más szabályok. Fajgyűlölet, rákbetegség, szerelem, családi viszonyok. Csak az az baj, hogy mindez - számomra - elég felületesen érintve. Nem sajnáltam Yuniort, mert semmi ambíciója nincs, azt se tudja mit akar az élettől, egy nyomorult drogos és iskolakerülő fiatalkorában, később pedig csak simán pernahajder. Egyszerűen antipatikus. Összefekszik mindenkivel. Magas-alacsony, sovány-kövér, légy reptében, a tanárnője, joghallgatók, feketék, fehérek... Mindenhova beszúrkod egy kis szexet. Nem baj ez, csak olyan érzésem van tőle, hogy a szépirodalom álszenteskedik. Mert tuti van olyan, aki megörül, hogy na, mégse olyan nagy magasztosság ez a könyv, hanem egy-két jó numera. És biztos van olyan is, aki ilyet szeretne olvasni, de fogalma sincs, hogy ebben ez is van :) Akkor én most elmondom: ebben a könyvben VAN erotika és VAN vulgaritás. 

Visszagondolva nagyon találó a cím. Így veszíted el... Tökéletes recept egy tökéletlen élethez, hogy hogy tegyél mindent tönkre magad körül, hogy aztán belesüppedj a semmibe. Engem ez lehangol, de nem úgy, hogy elmenjen a kedvem az élettől, csak annyiban, hogy valami pozitívabbra vágyom utána/helyette. 

Érdekes, hogy stílusában néha-néha emlékeztetett Émile Ajarra - és nem csak a káromkodásokra értem (amik ott valahogy a helyükön voltak). Talán ott rontotta el Díaz, hogy nem egy Momo a főszereplő?* ;) 

Vannak spanyolul hagyott szövegrészek, amiknek hol megkapjuk a jelentését, hol nem. Ez van akinek bejön, van akinek nem, én nem tudtam hova tenni. A hangulathoz hozzátett, a sztori nem lett tőle több, vagy kevesebb.
Amit inkább kiemelnék benne, és ami valóban egyedi volt, az a narráció. Hol E/1, hol E/2, és ez utóbbinál nekem kicsit olyan (jó) érzésem támadt, hogy a Jóisten mondja Yunior fülébe, hogy mit is, hogy is csinált, mi történt vele. :) A dialógusok pedig végig függő beszédben vannak írva (grammar naziknak szabad javítani, nem biztos, hogy ezt mindet függő beszédnek hívják), nincsenek gondolatjelek, külön sorok, egymás után jön minden, ömlesztve, közte hogy ki mondta, sóhajtotta, válaszolta. Ez tetszett, sodort. 

Értékelés: 10/6 Nem akarok megbántani senkit, de nekem annyira nem jött be ez a könyv, hamar el fogom felejteni. A hangulat érdekes, idegenes, egzotikus, mégis több mondanivalót vártam tőle, letisztultabb köntösben, és nagyobb mélységben. Férfiaknak inkább ajánlanám. Az Oscar Wao kicsit jobban birizgálja a fantáziámat. 

* A Momós utalás arra vonatkozik, hogy megállapítottuk, a Momók jó szereplők, ld. Michael Ende, Eric-Emmanuel Schmidt és ÉmileAjar Momo nevű szereplőit.