Októberi zárás - 2020

Saját képek.

Halloween este van, és sajnos nem sikerült tököt szereznem-faragnom idén... Máskor sokkal hamarabb szoktunk venni, nem véletlenül - mára tényleg csak néhány horpadt, ütődött, kicsit fekete példány maradt. Elővettem hát a tök-mécsesemet hangulatot teremteni az októberi záráshoz. ;) 

Ebben a hónapban csak két könyvet szereztem be, bár volt egy nagyobb csomagom a 21. Század Kiadótól, de azokat mind ajándékba vettem már. ;) 

A két új szépségem:

- Almási Kitti: Ki vagy te? 

- J.K.Rowling: Quidditch Through the Ages (Illustrated by Emily Gravett)

Előbbit a Nyitott Akadémiától rendeltem meg 25% kedvezménnyel, utóbbit pedig a Bookdepóról 10%-os kuponnal. 

A kviddics évszázadai természetesen egy korábbi kötet, ugyanolyan kisalakú, "roxforti tankönyvként" jelent meg annak idején, mint a Legendás állatok és megfigyelésük, csak most eszébe jutott valakinek ezt is feldobni illusztrációkkal, és igazán élvezetessé, színes-szagossá tenni így, az egyébként rövidke, és néhol úgy rémlik kicsit száraznak ható szöveget. Már elkezdtem olvasni, csodálni, és nagyon-nagyon tetszik, azt hiszem úgy leszek vele, mint az Olivia Lomenech Gill által illusztrált Legendással: így az igazi, ez a körítés, és igényes köntös kell ezeknek a könyvecskéknek. ;) 

Októberre szárnyalást ígértem, nos ennél valamivel nagyobb szárnyalásra számítottam, de az tény, hogy az akkor elmaradt posztokat megírtam, és hogy többet olvastam, mint szeptemberben, de nem olyan sokkal. ;) Öt könyvet fejeztem be a hónapban. Krimik, regény, novelláskötet és pszichológiai kötet is volt köztük, úgyhogy azért igen változatos lett a kis paletta. ;) A két krimi volt a legjobb élmény: a Troubled Blood kedvenc is lett, és a Maigret Vichyben is egy szuper epizód volt a felügyelőről. A hónap legrosszabb olvasmánya Szabó T. Anna novelláskötete, a Törésteszt volt... 

Az augusztus-szeptemberi kihagyás után egyébként megint olvastam az idei vcs-listámról is októberben két könyvet, így már 17 van kipipálva belőle. Sose jártam ilyen közel a teljes, 24-es lista elolvasásához. :) (Lassan állítgathatjuk össze a jövő évit! ;)) 

A blogon ezzel együtt 9 bejegyzés született, de természetesen ismét elmaradásban vagyok, írni fogok még két könyvről, és filmekről, új megjelenésekről is. ;) Októberben főleg könyvajánlókat írtam, de volt persze témázás is, ezúttal a könyves közéletről és kiadókról, illetve beszámoltam a Strike-sorozat új évadáról is. 

Novemberben szeretnék olvasni az őszi listámról, amiről eddig 5 könyvet olvastam el. :) A Familiárisokkal, és A könyvtolvaj újrázással szemezek leginkább. Plusz jó lenne az új Ferrantét is még idén elolvasni. 

A többiek októbere: 

Dóri, Nita, Sister, Amadea

Mi lesz veled, könyvpiac?

Forrás.

Egy szinte kimeríthetetlen, és örökké újra és újra boncolgatható téma merült fel a Témázunkban, ami a "Könyves közélet - kiadók, reakciók, változások, hatások" címet viseli, és amit tulajdonképpen onnan fogunk  meg, ahonnan csak akarunk: lehet szó trendekről, kedvenc kiadókról, a kiadók kommunikációs technikáiról, profiljáról, a koronavírus járvány hatásairól a könyvpiacra, vagy épp mesekönyvdarálásról... Amikor elkezdem pötyögni ezeket a sorokat, még magam sem tudom mely pontokat is fogom érinteni. 

A 2010-es évek környékén elég jól behatárolható könyves trendek követték egymást, a vámpíros-romantikus, vámpíros-erotikus eposzok után jöttek a paranormális fantasyk, pararománcok. Később robbant a Szürkével a mamipornó, és az egyéb erotikus irodalom is felvirágzott, és ezzel párhuzamosan zajlott a térhódítása a YA-knak, YA fantasyknak, disztópiáknak, és aztán az NA-irodalomnak (YA= young adult, NA = new adult). Aztán éles váltással nagyobb teret kaptak a különböző sci-fik, sőt horrorok is, és talán a mérleget egyensúlyozandó, képbe kerültek a mindfulness, életmód (Lykke, Hygge stb.) és rendrakós kötetek, és a felnőtt színezők, mint stressz-levezetők. ;) Érdekesen alakult ez a 10 év, és bár változtak a trendek folyamatosan, azért mindig mindenből voltak újdonságok, a piac és a kínálat is egyre csak nőtt, és tágult a horizont, ami tök jó. :) Elvégre legyen miből válogatni. ;) 

Most mi a divatos? Az biztos, hogy a pararománcok már nem mennek, ahogy a vámpíroknak is leáldozott... Szerintem újra népszerűek a klasszikusok, új köntösben; gondolok itt a Jaffa Szabó Magda sorozatára, vagy a POKET kiadványok egyes címeire (pl. a csodás új Édes Anna kiadás! :), vagy a POKET Rejtők). Nagyon keresettek a különleges, illusztrált kiadások, gyűjthető darabok és az igényes képregények is. Lassan már minden sorozat, de azért a sorozatokon kívül a single novelek is újra elő-előbukkannak - természetesen ami először beugrik az a 21. Század Kiadó és a Kult könyveik. ♥ 

És itt el is érkeztünk a kedvenc kiadóimhoz, bár leszögezem, én sosem a kiadó alapján/után mentem, vagy megyek, engem az adott szerző, az adott könyv érdekel. A kiadó másodlagos, de természetesen a minőségben nagy különbségek lehetnek, és van, amikor maga a kiadó neve is lehet rögtön garancia a minőségre, de ugyanúgy egy eltántorító erő is... A már említett 21. Század Kiadó szerintem nagyon igényes, gyönyörű könyveket készít. Szeretem a Jaffa kiadványait is, bár néha vannak kritikai megjegyzéseim (pl. Szabó Magda életműben a széthúzás, oldalszámnövelések feleslegessége), a Gabót, a Parkot, és az Agavét is. 
Mivel sokat olvasok angolul, és gyakran hangoskönyvezek is, rengeteg különféle kiadótól olvastam/hallgattam már, nagyon széles a külföldi paletta, amibe már belekóstoltam. Közös bennük egyébként, hogy valahogy mind igényesek, de tényleg... Külföldi kiadványban typo se fordul elő soha, nem hogy egyéb hiba... Kedvenc külföldiek a Bloomsbury és a HarperCollins, audióban meg a Hachette és a Brilliance, ami hirtelen eszembe jut. :) 

Forrás.

Azokat, akiket nem kedvelek, nem nagyon illik név szerint emlegetni gondolom, de van egy nagyon igénytelen kiadó, akiknek már a felhozatala sem tetszik, és a megjelenéseket is állandóan dobálják ide-oda, egy kiadó, ami nagyon népszerű, de nem nekem ír, és a kommunikációjuk nekem túl mézes-mázos, és egy olyan is, akik szerintem borzasztó rosszul kommunikálnak a vevőkkel - ami szintén nem egy elhanyagolható szempont. Ugyanakkor a másik oldalról úgy érzem én is néha, hogy túl sokat vegzálják az olvasók a kiadókat - most ez a borító miért olyan lett, az a borító miért nem amolyan, miért arra hajlik a betűnek a szára a címben?, hát ez milyen ronda, ezt mikor lehet már rendelni, előrendelni, miért nem lehet egyszerre, miért késik két napot vagy mittudomén, jézusom, én is megőrülnék néha a kiadósok helyében... Azt mégis tartom, hogy ha válaszolnak, akkor már professzionális módon csinálják, és ne szólogassanak be a vevőknek.
Az olvasók habzó szájának meg néha kéne egy zabla, hogy akadjanak már le az apróságokról, és legyenek már türelemmel néha... Egyébként komolyan nem értem mikor lett téma az, hogy végülis egy könyvet 2 vagy teszem azt csak 5 nap múlva fogsz-e a kezedbe, first world problem... De a mindenen vinnyogás nagyon divat lett, ahogy az is, hogy ezt nem szabad említeni. :D Kellemes kiigazodást normálatlan kis világunkban! Kéne írni ilyen címmel egy útmutatót és elmélkedést.

A kiadóknak elég komoly kihívással kellett szembenézniük a koronavírus járvány miatt, és elestek egy jó csomó bevételtől az idei elmaradt könyves események kapcsán, amiken köztudottan óriási forgalmat bonyolítottak, az évesnek egy jelentős részét kitevő százalékot. Több cím megjelenését el is kellett halasztani, mindent megborítottak a járvány miatti leállások és a bizonytalan gazdasági helyzet. Nem látok a kulisszák mögé, de gondolom azért nyilván ezzel párhuzamosan megnövekedtek az online rendelések - csak kérdés, hogy ez ténylegesen milyen mértékű, és mekkora kiesés, hogy jóval kevesebb könyvre sóvárgó könyvesboltjáró téved be a boltokba, jóval kevesebb így az impulzusvásárlás is, a kellemes böngészések okozta akut könyvfelvásárlás, az akciós kupacok által bevonzott tömeg, ésatöbbi... 
Én csak remélni merem, hogy nem esik áldozatul egyik kedvelt kiadóm sem ennek az egésznek. Aki teheti rendeljen a kiadóktól közvetlenül, ezzel tudjátok őket leginkább segíteni. :) 

Vázlatos kis posztom végéhez közeledem, mert úgy döntöttem, bár mindenkinek van véleménye a DúróDóra féle akcióról és társairól, én most ebbe nem folyok inkább bele, nem biztos, hogy mindig mindenről mindenkinek kell nyilatkoznia, csak mert van hozzá platform... Az internet (meg a normálatlan kis világ) is egy nyugisabb hely lenne ezzel az alapelvvel, de ez csak egy utópisztikus elképzelés marad. ;) 

Forrás.

A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben! Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek is írtak a könyves közéletről, lássuk ki melyik szegletét vette górcső alá:


Dóri, Sister, Szofisztikált Macska, Readinspo

Utóvéd (később csatlakozók):

Anett, 

Georges Simenon: Maigret Vichyben

Egy Maigret, amiben egy korty alkoholt sem iszik a felügyelő, sőt, még p-i-h-e-n is?! Skandallum! A Maigret Vichyben az absztinencia és a nyaralás ellenére persze az elvárható módon hozza a bűntényt is, és az azt leleplező nyomozást. 

Pardon doktor Maigret-t kisebb szédelgései, gyomorbántalmai miatt gyógyvizes kúrára küldi Vichybe, ahova természetesen Madame Maigret is elkíséri. Szorgalmasan isszák a források langyos vizeit, és észrevétlen napi rutint alakítanak ki hosszú sétáikkal, megszokott útvonalaikkal, és az előírt kímélő vacsorákkal. Maigret minden utasítást pontosan betartva szinte még élvezi is az újsütetű "kalandot", a más elfoglaltságot, amiben mégis hamar kialakul valami otthonosságérzés, napi rutin. Ehhez hozzátartozik persze, hogy sétáik során egyre ugyanazokat a gyógykúrázókat látják, megfigyelhetik, és megbeszélhetik a többiek szokásait, kigondolhatják az ismeretlen arcok mögötti életutakat... 

Hamarosan azonban gyilkosság borzolja fel a kisvárosi kedélyeket, és amikor az egyik, napi szinten látott magányos  nőt, az "orgonalila hölgyet" megfojtják, Maigret sem tud távol maradni az ügytől. Reggeli sétájuk alkalmával másik irányba fordul, beszivárog a helyszínre, a temetésre, és régi kollégájával Lecoeur-rel együttműködve segít pontot tenni az ügy végére. Mindemellett tartja magát a kúrához, és továbbra is rengeteg időt tölt Madame Maigret-vel sétálgatva, alig hagyja magára feleségét a nyomozás, és a kihallgatások miatt. Ez igazán szimpatikus volt, ahogy az is, hogy ezúttal mindent apróra meg is beszélnek egymással a nyomozással kapcsolatban. 

Hiába, hogy rövidek ezek a kötetkék, ritkán fordul elő, hogy szinte egyben olvassak el majdnem egy egész Maigret-t... De most, amikor leültem vele, meg se álltam a végéig, annyira vitt magával a nyomozás, a lélektani elemek, és ez a helyszín, a különleges hangulatú, vibráló fényű város: Vichy. ♥

Az alapvető elem, hogy a nyomozó nyaralása, pihenése közben, és annak helyszínén mindig gyilkosság történik, nem volt lerágott csont, mert teljesen új helyzetet teremtett a Maigret házaspár számára is, Maigret szerintem nem úgy reagált, ahogy elsőre vártuk volna - én büszke voltam rá, hogy milyen kevéske időt csípett csak le a nyomozáshoz a fő elfoglaltságaiktól - , és maga a bűnügy is egyedülálló volt a maga nemében, a kis "csavarral"... Persze ennél többet már nem árulok el. De őszintén egyet tudtam érteni Maigret utolsó szavaival. 

Igazán megérdemelne ez a régi, csúf borítójú, nehezen beszerezhető, ámde nagyon különleges Maigret-sztori egy szép, ropogós, új kiadást.

Robert Galbraith: Troubled Blood

Nagyon vártam már Strike és Robin következő történetét, és mivel most nem akartam még véletlenül se a múltkori hibámba esni, és véletlenül a nagy méretű kiadást rendelni, gondoltam kivárok, és meg se rendelem még a papírpéldányt, csak majd később, mikor olcsó lesz. ;) Az Audible-ön hallgattam meg a legújabb részt, és hát meg kell mondjam, én ezt imádtam! Kedvenc lett, és talán a sorozatból is az eddigi kedvencemmé vált - bár az élmény frissessége mindig torzít kicsit -, pedig A selyemhernyó és a Gonosz pálya nagyon magasan voltak! A Halálos fehér kicsit lefelé ívelés volt a bűntény szempontjából nekem, de most végre ismét sokkal jobban tetszett és érdekelt a nyomozós szál, és imádtam a magánjellegű események alakulását is, legyen szó Charlotte-ról, Mattről, Morrisról, Barclay-ról, vagy épp szülinapi ajándékokról. 

Nem tartottam túlírtnak, túl hosszúnak, vagy unalmasnak, egy percig sem. A nyomozás sokrétű, kiterjedt, és hiába van szó "cold case"-ről, rendkívüli izgalmakat és titkokat tartogat, 40 év távlatából is az eset. Az eltűnt doktornőn kívül persze szó esik rengeteg minden másról is, például az akkoriban áldozatait szedő sorozatgyilkosról, csillagjegyekről és tarot kártyákról, és persze az ügynökség további, futó ügyeiről is.

A gyakorlatilag nyom nélkül eltűnt doktornő, Margot Bamborough esete 40 évvel korábban is nagy port vert fel, és még különféle könyvek is születtek róla, találgatva, hogy vajon mi történhetett. Kár, hogy egyik szerző hibbantabb volt, mint a másik. Mindenesetre a "Whatever happened to Margot Bamborough?" címet nagyon megkedveltem, és még akár alcímnek is elmenne. ;) A csillagjegyek, horoszkópok, ezoterikus maszlag nagyrészt körítés marad csak szerencsére, együtt tudtam érezni Strike ellenszenvével az ilyen irányú megmozdulásokat illetően, de egy idő után élvezettel figyeltem a reakcióit, poénjait ezzel kapcsolatban. 

Robin és Strike remekelnek együtt, és nagyon sokat változik, fejlődik a kapcsolatuk, egymással való viszonyuk most is. Imádtam az apró részleteket, a whiskey-zős, de megzavart estét, azt, hogy hogyan beszélték meg, hogy kommunikáljanak már többet néha, hogy ne legyenek félreértések... Az egymás kerülgetését, apró jeleken való morfondírozást, elejtett szavakat... És hát persze a mamlasz Strike ajándékvásárlási otrombaságait. :D Mentségére szóljon a sóskaramellás csokinál, hogy tényleg beteg volt szerencsétlen. Na persze gondolkodhatott volna előre. A regény végén a meglepetése viszont szerintem telitalálat volt: gáláns és romantikus. ♥

Robin egyre talpraesettebb, tehetségesebb nyomozóvá válik, bár néha még most is forrófejűnek érzem, az idősek otthonában pl. nagyon féltettem Luca Riccitől... 

Szerintem ez csak fan-made borító.

Joan révén igazán megható momentumok is kerültek a könyvbe, és ezzel együtt tényleg tökéletes lett. ♥ Először azt hittem csak egy jelentéktelen mellékszál marad ez, helykitöltő, illetve hogy gyorsabban lezárják, megmondom őszintén az első pár említéskor nem is nagyon mozgatott meg, jójó, haldokló nagynéni, lépjünk tovább, de aztán éreztem, hogy fontos lesz, és az is lett... Strike-kal való beszélgetései, a büszkesége kifejezése, a kötelék... Nagyon szép történetszál lett belőle, ami rendesen pengette az érzelmi húrokat. 

Örültem, hogy Shanker is újra feltűnt, őt az előzőből hiányoltam, meg Barclay-t is imádtam, neki amúgy marhajó, erős akcentust is adtak a felolvasásban. Talán Ilsából és Nickből lehetett volna több picit. Max és a tacskója nekem nem volt olyan izgi, de a Strike-os katasztrofális estekor, és utána tetszett, ahogy megfigyelte a veterán nyomozót, és az is, hogy végül nem haragudott - pedig az tényleg rettentő egy társaság volt, és borzasztóan sajnáltam akkor Robint. Egyedül arra volt jó, hogy igazán keményen odamondogasson Strike-nak. Jaj jut eszembe, az egyik abszolút kedvenc mondatom volt még a "Sod off, Strike!" - ami persze csak csipkelődés, nem a komoly konfliktuskor hangzik el. :) 

“. . . you know who Polworth is?"

"Your best mate," said Robin.

"He's my oldest mate," Strike corrected her. "My best mate . . . "

For a split second he wondered whether he was going to say it, but the whisky had lifted the guard he usually kept upon himself: why not say it, why not let go?

" . . . is you."

A Matthew szálat talán kicsit könnyen oldotta meg Rowling, de így is teljesen életszerű, és legalább nem kellett ezen a részén sokat rugózni, ami Robinnak is nagy könnyebbség volt. 

A fejezetek elején ezúttal Edmund Spenser: The Faerie Queene című írását van lehetőségünk amúgy totálisan megutálni, én ugyanúgy rosszul voltam már ezektől az idézetektől, mint a Rosmersholmmal a Lethal White kapcsán... Feleslegesek, és nehezen köthetők az egyes fejezetekhez, eseményekhez, főleg óangolul, főleg hangoskönyvben... Ez volt viszont szerencsére az egyetlen bajom a könyvvel. :D 

Ami meg a vádakat illeti, meg a felbolydult érzelmeket, értetlenül állok... Igen, van benne női ruhát öltő sorozatgyilkos... és igen, ez szerintem is veszélyes lehet, és igen, pont ezt mondja Rowling is, hogy pl. ezért ne lehessen bemondásra (könyörgöm!) nemet változtatni, mert az visszaélésekre ad lehetőséget. Most ebben kinek mi fáj annyira, hogy máglyán égetjük el lassan a szerzőt?! Egyébiránt, pedig lényegtelen részlet ez a nőnek öltözősdi, nincs egyáltalán túllihegve, csak meg van említve... Jelentősége se lesz - nem spoiler ez se -, szóval akár ki is hagyhatta volna, de hadd írjon már, amit akar... -.-

Összességében az egyik legjobb Strike-kötet volt, imádtam elveszni benne, és felderíteni az igazságot Margot Bamborough-ról. Várom, hogy folytatódjon a kis macska-egér játék a nyomozópáros tagjai közt, miközben újabb ügyeket göngyölítenek fel mesteri ügyességgel. ;) 

10/10

Óh, és még valami... Ha hiszitek ha nem, Anna Kareninával kezdődött a könyv! :D Anna Karenina mindenhol felbukkan, amióta elolvastam! :) 

Mi lesz szerintetek a magyar címe, és mikor jelenik meg? :) 

Szabó T. Anna: Törésteszt

Szabó T. Annát a Senki madara és a Verslavina kapcsán ismertem meg, még 2016-ban. Azóta megvettem még két kötetét, a Töréstesztet és a Határt, de ahogy az lenni szokott, csak csücsültek a polcon, várakozva. Idén a Törésteszt bekerült a vcs-be is, és egyébként is úgy éreztem, ideje már olvasnom, pláne hogy épp vágytam valami szépirodalomra. Nos, elég nagyot sikerült koppannom, ami főleg az előzmények fényében meglepő, hiszen a Senki madarának líraiságát, és a Verslavinában mutatott bohó, önironikus humort egyaránt kedveltem... 

A Törésteszt kapcsán most mégis egyetlen mondat villog a szemem előtt: EZ mégis mi volt? Bár a novellás kötetek mindig kemény diók értékelés szempontjából, annyira sokféle színvonalú írás lehet bennük, itt mégis egy átfogó véleményként meg tudom fogalmazni, hogy ez bizony csalódás.

Megrázó, felrázó, erőteljes, érdekes és hatásos novellákra számítottam, amikben megjelenik a líraiság, szomorúság, fájdalmak, kapcsolati törések, esetleg nosztalgia is, otthonosság... Ehelyett sok-sok kezdetleges, többségében igazán nyúlfarknyi furcsaságot kaptam, amiknek egy jó része ujjgyakorlatnak tűnik szinte, kiforratlan, vázlatos, vagy épp túl művészi akar lenni, és ettől széteső... 

Rendkívül depresszív a legtöbb történet - önmagában nem baj, ahogy a rövidség sem... -, a körítés néhol túl vad, szürreális, vagy épp értelmetlen. A nők folyamatosan elnyomottak, de mindeközben rettenetesen hülyék is, vagy manipulatívak, és mégis valahogy belenyugvók, rossz döntéseket hozók... Nem vagyunk ilyenek, nem ennyire fos és kilátástalan, és nyomorúságos nőnek lenni, és pláne nem jó erről ilyen töményen olvasni, mintha sulykolná belénk vissza ezeket az elcseszett, de már talán kikopó mintákat... Az egész kötetből azt lehet levonni, hogy szar az élet, és ez minden, csak nem katarzis. 

Sok a hasonló hangvételű szenvedés, az egyforma elemek (bosszúállás, gonoszság, kitörés, kiábrándultság), a stílus is végig ugyanolyan lehangoló, mintha mindenre ugyanaz a mocskos szurok lenne ráöntve. 

Értetlenül állok ez előtt a gyűjtemény előtt. Alig volt benne olyan történet, ami egy kicsit is megfogott volna... Nagyon sokszor túlzásba vitte Szabó T. Anna a vért, a testnedveket is, a nőiség különféle testi megnyilvánulásait, mintha enélkül nem is lehetne a női létről írni?! A férfi-női kapcsolatok szörnyű abnormalitása egyszerűen undorított, és ez nem a "jó" féle undor, hogy hú, milyen hatásos, milyen elevenembe vágó, milyen igaz, hanem ez pont az, amire egyszerűen nem is vagy kíváncsi, és néha egyenesen beteg vízió az egész... Nyomot maximum annyit hagy, hogy na ezt, mégegyszer, ne! 

Ami tetszett a kötetből (nem lesz hosszú lista): Cruelty free

Sehol sincs ez az íráshalmaz egy Tóth Krisztinához pl. 

Dilemmába kerültem: kell nekem a Határ (és bármi egyéb Szabó T.?) vagy adjam el olvasatlanul inkább? 

(Akartam idetenni egy érfelvágós képet, de a pinterest csak azt kérdezgeti a hívószavakra, hogy segítségre van-e szükségem... Köszi, óvatos internet, köszi.)

Strike - 4. évad - képes élménybeszámoló

Alig vártam már a Cormoran Strike sorozat negyedik részéből készült adaptációt, ami végre valahára annyi részt kapott, amennyit megérdemel, és nem csak két nyúlfarnyki epizódba sűrítették, mint a második és harmadik "évadot". A Lethal White - Halálos fehér - négy részen keresztül meséli Robin és Strike újabb nyomozását, amiben a sírrablástól a lovakig van minden dögivel, és bizony, aki rég olvasta már a kötetet, az akár újra meg is lepődhet, mi hogyan is történt. Én legalábbis részben így voltam. Teljesen visszaköszönt a könyv olvasásakor érzett zavarom: hogy is van ez? mire is utal ez a nyom? ki is csinálta ezt vagy azt? A történet pont ugyanolyan bonyolult és csavaros, mint amilyen a könyvlapokon volt, és élveztem újra fejtegetni a rétegeit, még ha a végkifejletre nagyjából emlékeztem is. 

Annyira jó volt viszontlátni a Tom Burke és Holliday Grainger által tökéletesen megformált Strike-ot és Robint! :) Erre az évadra értek be szerintem teljesen, és azonosulnak teljesen a szerepükkel. Remekül játszanak együtt most is, és egy az egyben adják a karaktereket, akiket a könyvekből megismerhettünk. Nincs hiba. 

A főcím kellemes noiros dallamait is remek volt újra hallgatni, és bár volt néhány nagyon sötét képkocka az első-második epizódban (Trónok harca 8. évad utánérzés  :D), igazából nem találtam rajta más kritizálni valót. 

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A ​sziget

Először is, felhívom a figyelmet, hogy az erőteljes hangzású név nem férfi, hanem női szerzőt takar (engem meglepett valamiért, mert a Sigríður olyan Szigfridesen férfias), és A sziget című könyvet az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték. Ahogy a férjem megpedzette, ez mindenesetre azt is jelenti, hogy a díjat végső soron nem ez a kötet kapta. És azt hiszem, bár figyelemre méltó és érdekes gondolatkísérlet a regény, valóban nem annyira jó, hogy bármilyen díjra érdemes legyen... 

Igaz, hogy nagyon elhúzódott az olvasása, és ez nem tett neki jót, de ettől eltekintve is úgy érzem valami másra, többre vágytam ettől a könyvtől. Egyáltalán nem rossz, de baromira lehangoló, nyomasztó, egy rendkívül sötét kort vetít előre egy esetleges izoláció által. Bemutatja, hogy zuhanhat szét a modern társadalom, ha hirtelen nincs kapcsolat, nincs külvilág, nincs import-export, összeomlik a gazdaság, és a társadalmi szintek is. Mi lenne velünk, ha menni kéne krumplit kapálni egész nap? Mi van, ha az életösztön marad csak, és az ételért való napi küzdelem?

A történet Izlandon játszódik, ahol egyszercsak minden átmenet nélkül megszűnik a kapcsolat a külvilággal. Mintha nem létezne azután más a szigetországon kívül. Az internet ugyan visszaáll, de csak belföldi hálózatként. Nem lehet telefonálni vagy elutazni külföldre, aki kihajózik, eltűnik. Ami az Óceánon túl van, az egyszerűen megszűnik létezni. Az izlandiak el vannak vágva a kinn élő családtagoktól, a turisták pedig ottragadnak Izlandon. A kormány eleinte csak csitítani próbálja a kedélyeket, és biztatni polgárait: a zavar bizonyára átmeneti, és dolgoznak a visszaállításon... Azonban hamarosan szembe kell nézni azzal, hogy ennél sokkal komolyabb dolgokat kell kommunikálniuk: társadalmi átszervezések, források átcsoportosítása, a termelés, földművelés kérdései, lázadások, és a külföldiek problematikája... 

Izgalmas volt átgondolni a regény eseményeinek segítségével, hogy hogy is alakulna át minden, ha arra lenne kényszeríve az ember, hogy feltétlen olyat csináljon, ami tényleg hasznos, és elengedhetetlenül fontos... Ha hirtelen nem lenne mindenből mindig rendelkezésre álló készlet és elegendő mennyiség. Mert bizony egy idő után elfogy ezen a disztopikus Izlandon a gyógyszerkészlet, az importcuccok, luxuscikkek, és egyáltalán, minden, amit nem lehet helyben megtermelni, elkészíteni...  

A kellemetlen intézkedések egyre szaporodnak, miközben az ellenkezőket, kormányváltást kívánókat elhallgattatják. Amikor pedig felbecsülik, hány embert is képes eltartani Izland, önellátóként, kiderül, az ittragadt külföldiek nagyon is útban vannak... Az idegengyűlölet és kiközösítés egyre inkább elharapódzik, és a kinevezett katasztrófavédelem inkább katonaság, csőcselék, és verőemberek felfegyverzett keveréke. A nem tősgyökeresek megkülönböztetése szinte a haláltáborok szintjére süllyed a végén. Tragikus, de valószínűleg igen hamar ki lehetne lyukadni valami hasonlóra egy ilyen helyzetben, és pont ezért volt annyira lehangoló. 

A prózája is szikár, tárgyilagosan mesél, váltakozva, néhány szereplő szemszögéből mutatva be az eseményeket. 

Hjalti, a kormányközeli újságíró, María, Hjalti párja, aki egyébként spanyol származású, hegedűművész, María gyermekei, Elías és Margrét, valamint Leifur, Hjalti bátyja jutnak szóhoz a lapokon. 

És ott van még Svangi... ami egy helyszín, egy menedék igazából, és csak a kötet végén válik világossá, mi is ez, ki is mesél nekünk onnan, a kunyhóból, az állatok közül. 

A karakterek távoliak maradtak, és senkihez nem sikerül igazán közel kerülni. Érdekes volt, hogy akit mellékszereplőnek gondoltam, az is főszereplővé vált, illetve van egy időbeli eltérés, aminek szálait csak a végén hozza össze a szerző. Újságcikk kivágások is tarkítják a fejezeteket. Mindez, és az esetleges reménykedő utolsó mondatok nem csökkentik a könyv baljós és nyugtalanító mivoltát. A sziget tulajdonképpen egy társadalmi horror.

Dan Brown: Vad szimfónia

Már a megjelenés hírére felkaptam a fejem a Vad szimfóniával kapcsolatban, azt hittem először ugyanis, hogy a, rosszul látok, b, névrokona lehet csak ez a Dan Brown annak a Dan Brownnak... De nem csalás nem ámítás, bizony az Angyalok és démonok és A Da Vinci-kód szerzője döntött úgy, hogy mesekönyvet ír, és hozzá zenét is szerez. :) 

A kisebb-nagyobb állatok által életre hívott szimfóniát pedig egy okostelefonos applikációval lehet előcsalogatni a könyvből. Az adott oldalt is felismeri az app, vagy te is kiválaszthatod, hogy hol tartasz, melyik zenei részt játssza le a telefon. A modern világ csodái, ugye. :D 

Gyönyörű, nagyalakú, keménytáblás kiadvány a kötet, és az illusztrációk nagyon jópofák. Külön érdekesség még, hogy az illusztrátor - Susan Batori - neve nem véletlenül tűnik magyarnak, valóban egy magyar hölgy rajzolta az állatkákat. :)
Igényes, aranyos verses mese, és tele van bátorító, pozitív üzenetekkel, apró kis életbölcsességekkel a gyerekek számára. 

Ha mindez még mindig nem lenne elég, rejtett üzenet, egy megfejtendő kód is vár a lapokon - eldugott betűk, és egy üzenet is van az utolsó oldalon. A szerző tehát nem hazudtolta meg magát, muszáj volt némi kirakós rejtélyt is beletennie a mesébe. ;) 

Egy kis ízelítő - a dundi pónik a kedvenceim! :) 
Saját képek.

Egér maestro és a pók.

A könyvet egyébként ajándékba vettem, csak sunyiban előolvastam. ;) 

A Gabo Kiadó oldalán most rajzpályázat is zajlik a Vad szimfóniával kapcsolatosan, ovisoknak és kisiskolásoknak. Részletek a linken. 

Ajánlom minden állat-, zene-, mese-, és Dan Brown rajongónak ezt a könyvecskét, nekem nagyon bejött. :) 

Kenguruk.

"Kövesd Egér maestrót és zenész barátait lombkoronákon és tengereken keresztül! A Vad szimfóniában találkozhatsz hatalmas kék bálnával és fürge gepárddal, parányi bogarakkal és kecses hattyúkkal, akik mindegyike egy-egy titkot tár fel.

Útközben rábukkanhatsz a meglepetésekre, amelyeket Egér maestro hagyott a számodra: egy rejtőzködő, zümmögő dongóra és összekevert betűkre, amelyekből kirakhatod a következő nyomot, és még egy rejtjeles üzenetet is!

A gyerekek és felnőttek hagyományos, közös felolvasás során is élvezhetik ezt a képeskönyvet, vagy olvasás közben meg is hallgathatják a zeneműveket – minden állathoz egyet – egy interaktív okostelefonos alkalmazás segítségével, amely a kiterjesztett valóságot alkalmazva azonnal lejátssza a megfelelő dalt, ha a mobiltelefon kameráját a képek fölé visszük."

Satnya kis szeptember

Saját képek.

Nem tudok nagy eredményekről beszámolni szeptemberben, és sok minden más előbbre való volt most a könyveknél, így tényleg kissé satnya lett szegény hónap, könyves szempontból. 

Mindössze három könyvet fejeztem be, gyanús is volt, hogy nem fog ez most olyan lendülettel menni, amikor az első befejezett olvasás is már hó közepére esett. Az olvasások közül egy reci volt (az idei első és egyetlen?): kenyai történet, magyar szerző tollából, aztán volt egy mesekönyv, és egy régóta húzódó olvasás az őszi tervekből, A sziget. Ezek közül még csak az Örökségről írtam, de a másik két olvasmányomról is szeretnék majd posztolni nemsoká. ;) 

A bejegyzések száma a fent említett kevéske olvasás és elmaradozó könyvismertetések miatt csekélyke 6 lett, idén eddig a legkevesebb. 

Új zsákmányom három kötet: 

- Papp-Szabó Vanília: Örökség - a már említett Twisteres reci
- Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete - mert az új Ferrante KELL! 
- Elena Ferrante: Amikor elhagytak - mert a régi is kell, és ez még hiányzott. Éljen, éljen, teljes a Ferrante-gyűjteményem! ;) Ezeket egyébként Book24-ről rendeltem meg, 30% kedvezménnyel. 

Sajnos a halasztgatott Könyvhét elmaradt ismét, így nagyobb könyves esemény nélkül fogjuk zárni az évet.
De jó hír, hogy a Két Szerecsen mellett megnyílt nemrég az Agave könyvek és kávézó, ahol állandó kedvezménnyel kaphatók a kiadó könyvei, és lehet egyet sütizni is. ;) 

Szeptemberben megnéztem a Lethal White-ból készült adaptációt, az erről szóló beszámolóval is adós vagyok még, de fogok róla írni, és addig is, ti is nézzétek, ha van kedvetek, mert igazán jól sikerült, és a szereplők mostanra egybeforrtak az alakított karakterekkel. :) 
És ha már Strike: megjelent hó közepén az ötödik rész, a Troubled Blood. Egyelőre nincs még meg könyvben - de ami késik, nem múlik! -, hanem hangoskönyvben hallgatom. :) Lassan a felénél járok, és nagyon tetszik az eset, illetve a magán-szálak bonyolítgatása is. 

Hogy mi várható októberben? Sárga levelek, gesztenyék, eső? :D A szeptemberi satnyuláshoz képest pedig szinte szárnyalni fogok - úgy hiszem most -; megírom az elmaradt posztokat, és több könyvet is be fogok fejezni. Talán épp Strike lesz az első közülük. ;) 

A többiek szeptembere: 

Nita, Dóri, Sister, Amadea,