Robert Galbraith: Troubled Blood

Nagyon vártam már Strike és Robin következő történetét, és mivel most nem akartam még véletlenül se a múltkori hibámba esni, és véletlenül a nagy méretű kiadást rendelni, gondoltam kivárok, és meg se rendelem még a papírpéldányt, csak majd később, mikor olcsó lesz. ;) Az Audible-ön hallgattam meg a legújabb részt, és hát meg kell mondjam, én ezt imádtam! Kedvenc lett, és talán a sorozatból is az eddigi kedvencemmé vált - bár az élmény frissessége mindig torzít kicsit -, pedig A selyemhernyó és a Gonosz pálya nagyon magasan voltak! A Halálos fehér kicsit lefelé ívelés volt a bűntény szempontjából nekem, de most végre ismét sokkal jobban tetszett és érdekelt a nyomozós szál, és imádtam a magánjellegű események alakulását is, legyen szó Charlotte-ról, Mattről, Morrisról, Barclay-ról, vagy épp szülinapi ajándékokról. 

Nem tartottam túlírtnak, túl hosszúnak, vagy unalmasnak, egy percig sem. A nyomozás sokrétű, kiterjedt, és hiába van szó "cold case"-ről, rendkívüli izgalmakat és titkokat tartogat, 40 év távlatából is az eset. Az eltűnt doktornőn kívül persze szó esik rengeteg minden másról is, például az akkoriban áldozatait szedő sorozatgyilkosról, csillagjegyekről és tarot kártyákról, és persze az ügynökség további, futó ügyeiről is.

A gyakorlatilag nyom nélkül eltűnt doktornő, Margot Bamborough esete 40 évvel korábban is nagy port vert fel, és még különféle könyvek is születtek róla, találgatva, hogy vajon mi történhetett. Kár, hogy egyik szerző hibbantabb volt, mint a másik. Mindenesetre a "Whatever happened to Margot Bamborough?" címet nagyon megkedveltem, és még akár alcímnek is elmenne. ;) A csillagjegyek, horoszkópok, ezoterikus maszlag nagyrészt körítés marad csak szerencsére, együtt tudtam érezni Strike ellenszenvével az ilyen irányú megmozdulásokat illetően, de egy idő után élvezettel figyeltem a reakcióit, poénjait ezzel kapcsolatban. 

Robin és Strike remekelnek együtt, és nagyon sokat változik, fejlődik a kapcsolatuk, egymással való viszonyuk most is. Imádtam az apró részleteket, a whiskey-zős, de megzavart estét, azt, hogy hogyan beszélték meg, hogy kommunikáljanak már többet néha, hogy ne legyenek félreértések... Az egymás kerülgetését, apró jeleken való morfondírozást, elejtett szavakat... És hát persze a mamlasz Strike ajándékvásárlási otrombaságait. :D Mentségére szóljon a sóskaramellás csokinál, hogy tényleg beteg volt szerencsétlen. Na persze gondolkodhatott volna előre. A regény végén a meglepetése viszont szerintem telitalálat volt: gáláns és romantikus. ♥

Robin egyre talpraesettebb, tehetségesebb nyomozóvá válik, bár néha még most is forrófejűnek érzem, az idősek otthonában pl. nagyon féltettem Luca Riccitől... 

Szerintem ez csak fan-made borító.

Joan révén igazán megható momentumok is kerültek a könyvbe, és ezzel együtt tényleg tökéletes lett. ♥ Először azt hittem csak egy jelentéktelen mellékszál marad ez, helykitöltő, illetve hogy gyorsabban lezárják, megmondom őszintén az első pár említéskor nem is nagyon mozgatott meg, jójó, haldokló nagynéni, lépjünk tovább, de aztán éreztem, hogy fontos lesz, és az is lett... Strike-kal való beszélgetései, a büszkesége kifejezése, a kötelék... Nagyon szép történetszál lett belőle, ami rendesen pengette az érzelmi húrokat. 

Örültem, hogy Shanker is újra feltűnt, őt az előzőből hiányoltam, meg Barclay-t is imádtam, neki amúgy marhajó, erős akcentust is adtak a felolvasásban. Talán Ilsából és Nickből lehetett volna több picit. Max és a tacskója nekem nem volt olyan izgi, de a Strike-os katasztrofális estekor, és utána tetszett, ahogy megfigyelte a veterán nyomozót, és az is, hogy végül nem haragudott - pedig az tényleg rettentő egy társaság volt, és borzasztóan sajnáltam akkor Robint. Egyedül arra volt jó, hogy igazán keményen odamondogasson Strike-nak. Jaj jut eszembe, az egyik abszolút kedvenc mondatom volt még a "Sod off, Strike!" - ami persze csak csipkelődés, nem a komoly konfliktuskor hangzik el. :) 

“. . . you know who Polworth is?"

"Your best mate," said Robin.

"He's my oldest mate," Strike corrected her. "My best mate . . . "

For a split second he wondered whether he was going to say it, but the whisky had lifted the guard he usually kept upon himself: why not say it, why not let go?

" . . . is you."

A Matthew szálat talán kicsit könnyen oldotta meg Rowling, de így is teljesen életszerű, és legalább nem kellett ezen a részén sokat rugózni, ami Robinnak is nagy könnyebbség volt. 

A fejezetek elején ezúttal Edmund Spenser: The Faerie Queene című írását van lehetőségünk amúgy totálisan megutálni, én ugyanúgy rosszul voltam már ezektől az idézetektől, mint a Rosmersholmmal a Lethal White kapcsán... Feleslegesek, és nehezen köthetők az egyes fejezetekhez, eseményekhez, főleg óangolul, főleg hangoskönyvben... Ez volt viszont szerencsére az egyetlen bajom a könyvvel. :D 

Ami meg a vádakat illeti, meg a felbolydult érzelmeket, értetlenül állok... Igen, van benne női ruhát öltő sorozatgyilkos... és igen, ez szerintem is veszélyes lehet, és igen, pont ezt mondja Rowling is, hogy pl. ezért ne lehessen bemondásra (könyörgöm!) nemet változtatni, mert az visszaélésekre ad lehetőséget. Most ebben kinek mi fáj annyira, hogy máglyán égetjük el lassan a szerzőt?! Egyébiránt, pedig lényegtelen részlet ez a nőnek öltözősdi, nincs egyáltalán túllihegve, csak meg van említve... Jelentősége se lesz - nem spoiler ez se -, szóval akár ki is hagyhatta volna, de hadd írjon már, amit akar... -.-

Összességében az egyik legjobb Strike-kötet volt, imádtam elveszni benne, és felderíteni az igazságot Margot Bamborough-ról. Várom, hogy folytatódjon a kis macska-egér játék a nyomozópáros tagjai közt, miközben újabb ügyeket göngyölítenek fel mesteri ügyességgel. ;) 

10/10

Óh, és még valami... Ha hiszitek ha nem, Anna Kareninával kezdődött a könyv! :D Anna Karenina mindenhol felbukkan, amióta elolvastam! :) 

Mi lesz szerintetek a magyar címe, és mikor jelenik meg? :)