Kiadói trendek és horizontok

Forrás.

A Témázás csapata júniusban dupla kört tart, így most még egy poszttal jelentkezünk, ezúttal a KIADÓI ÖSVÉNYEK - határfeszegetés és rétegek téma került elő a kalapból. 

Bevallom őszintén ez most megint akkora fekete lyuk első ránézésre, mint a gender-téma volt... Nem tudom elsőre, hol ragadjam meg, de biztos magával ránt valahogy...

A kiadókkal online könyvmolyságom előtt nem sokat foglalkoztam, és nem is nagyon ismertem őket. Persze tudtam néhány nevet, esetleg párnál a főbb témákat és műfajokat, amikben mozognak, de ennél mélyebben csak később merültem bele. Az elmúlt években elég sok új kiadó is alakult, és néhány elég jól ki is nőtte magát, köszönhetően a jó könyveiknek, jó marketingnek, befektetett munkának. 

Nem akarok kedvenceket kipécézni, de szerintem úgyis tudják, akik olvassák a blogot, hogy mit szeretek és mit nem, hogy kiktől olvasok többet, vagy hogy mitől tör ki a frász. :) 

A tendenciák eléggé eltolódtak már pár éve a YA-irodalom (ifjúsági irodalom) és az erotikus irodalom felé, és némelyik kiadó ezerszám ontja magából az ilyen regényeket, főleg szerelemmel, szerelmi háromszöggel, különféle pararománcokkal, vagy disztopikus körítéssel. Olvasok, olvastam ilyesmiket is, bár inkább mínusz a szerelem, és az erotikus vonalból is nagyrészt kimaradtam.  Más rétegirodalmak felé kanyarodom, nevezetesen a sci-fi, fantasy felé nyitottam jobban (plusz a saját régi olvasatlanjaim felé tártam kaput, de az most mellékes), és szerencsére több kiadó is így tett, pl. megjelent az Ad Astra, és hozott egy rakás újdonságot, friss témát, ínycsiklandó borítótervekkel, az Agave, rengeteg merész újítást, igényes kiadásokat, irodalmi borzongatást (elég csak VanderMeerre gondolni!), aztán lett Gabo SFF is, és jönnek az újhullámos disztópiák, a nem feltétlen, vagy egyáltalán nem YA könyvek.

Ad Astra paletta.

Én még mindig úgy vagyok vele, hogy azt szeretem, ami jól van megírva, jó a sztori, árnyaltak a karakterek, van stílus, gördülékenyek a párbeszédek, van izgalom, van magyarázat és jó lezárás, vagy érdekes, de mindenképp értelmes és továbbgondolható nyitott vég. Ez lehet innentől kezdve meseregény, ifjúsági, chick-lit, kalandregény, non-fiction vagy high fantasy is, így mondhatni velem "könnyű", és mégsem az. :) Elcsábítható vagyok sok minden újdonságra, és előszeretettel nyúlok változatosan a könyvekhez, ezt szerintem le lehet szűrni akár a nyári terveimből, akár a várólista csökkentős kupacomból, akár abból, hogy jelenleg is négy nagyon különböző könyvet olvasok... :) Mindenevő vagyok, de mégis, ínyenckedem. :P

Martin bácsi jól mondja.

Az, hogy sikeres lesz-e egy kiadó, és a kiadott könyve, elég sok mindenen múlhat, és ezzel kapcsolatban meg szeretném jegyezni, hogy néha azt látom, nem elég a reklám. Egyes könyvek meghúzódnak a háttérben, valahogy alig hallunk róluk, miközben valami mást előszeretettel nyomatnak a marketingben, aminek talán nagyobb piaca lehet. A Maxim egyik munkatársának jegyeztem meg a Könyvhéten például, hogy az egyik 1+1 akcióba tett könyvükről még csak nem is hallottam eddig, pedig azért bőven böngészem naponta a kínálatot, a könyves híreket, könyves oldalakat, szóval benne vagyok a sűrűjében, az átlagolvasók nem töltenek ennyi időt azzal, hogy megnézzék mi jön, mi jelent meg, mikor, hol, kinél, és miről szól, merre-hány-méter. Ez a könyv egyébként Katherine Boo: Az örök szépségen túl - Élet, halál és remény egy mumbai szegénynegyedben című könyve volt, hátha valakinek szintén felkelti a figyelmét. Talán nem olyan népszerű téma? Mi a népszerű ma, és kik rakják a könyves trendek macskaköves útját? Mennyi múlik az olvasón és olvasási szokásain, nyitottságán, befogadóképességén, mennyi múlik azon, ki ül a főnök (döntéshozó) székében a kiadónál és mit válogat össze, minek szán nagyobb marketing-keretet, minek jósol nagyobb eladási darabszámot?

Egyébként mostanság úgy érzem az Athenaeum csinálja legjobban a reklámozást. Minden felületen mindig látni valamit tőlük, jól megy a masina, köszönhetően Szpisják Blankának, aki szerintem szívét-lelkét beleadja a dologba, és a kommunikációja is mindig megfontolt és higgadt marad. Gyorsan jönnek a könyveik és nagyon sokfélék, bár nem mindegyik tetszhet mindenkinek - hiszen most épp nagy kiakadásokat vált ki Lali albérletkalauza (Éjjel-nappal Budapest szereplő), vagy Pirner Alma rúdtáncos könyve, amik megmondom őszintén nekem se szimpatikusak -, de azért bőven akad újdonság és nyitottak sokféle téma felé. Például az anyukák lettek az egyik új közönségük, de jött a "magyarok külföldön" sorozat első darabja is, a Let's kifli, és Abercrombie ya-fantasy sorozatát is ők kezdték kiadni. Hektikus a kínálat, válogatni kell, de talán ettől lesznek előbb utóbb még nagyobbak, mint mondjuk az Alexandra vagy Libri, akiknél szintén van ugye A-Zs-ig minden.

Velkei Zoltánnal, az Agave kiadóvezetőjével és marketing igazgatójával (remek alany a témához! :D) jót beszélgettem a Könyvhéten, és bár akkor még nem gondoltam, hogy fel fogom itt emlegetni ezt a beszélgetést, mégis rögtön eszembe jutott, amikor elkezdtem írni a bejegyzést. Diskuráltunk sikerekről, bukásokról, mik mennek, mik nem mennek. Élmény volt hallgatni, hogy milyen szeretettel beszél a könyveikről, és a könyvek különféle külföldi sikereiről, gondolok itt arra például, hogy egy szerzőjük díjat kap, vagy épp méltatják a borítóterveit a magyar kiadásoknak külföldön is (VanderMeer sorozat, ld. a képen). Szerintem az Agave elég sok érdekes újdonsággal ismerteti meg a magyar olvasóközönséget, és próbál mindig a frissek felé nyúlni, akár saját élmények alapján is, jó könyveket válogatni nekünk. Nekem különösen a szívem csücske viszont a "porosabb" krimivonaluk, a Simenon-ág... :) Hiába, simenonitisem van. :)

A VanderMeer borítók sikere.

De nem csak az Agavéról és az Athenaeumról szeretnék beszélni, sőt, szeretném érzékeltetni, hogy nem feltétlenül a kiadókat akarom most egyenként méltatni, vagy épp bírálni... Beszéljünk inkább trendekről.

Ahogy egykor a sárga színű albatrosz könyvek hódítottak, kötelező volt otthon egy napfakította A világirodalom remekei szövetborítós sorozat (sok háztartásban dupla is, a két szülő hozott egyet-egyet), Révay Nagylexikon, egy Larousse Enciklopédia (mert ami a Larousse-ban nincs benne, az nem is létezik!), egy félpolcnyi Agatha Christie és néhány színes Delfin könyv, valamint a pöttyös-csíkos regények, úgy manapság már ennél színesebb paletta egy otthoni polc is, és nagyobb eltéréseket találunk. Mit szeretünk ma olvasni? Mert oké, oké, hogy AC és Maigret felügyelő, vagy épp a Rejtő könyvek is örök klasszikusok, és mindenkinek van otthon egyik vagy másik, legalább egy darab, de a polcunk többi része hogy tevődik össze?

Forrás.

Ahogy írtam feljebb, a sci-fi és fantasy, a disztópiák (akár ya, akár nem ya-köntösben) térhódítása elég nagy, és talán még mindig nő. A sci-fiben egyre meredekebb elképzelések látnak napvilágot, ahogy a saját információs technológiai fejlődésünk tulajdonképpen elérte, sőt sokszor túl is haladta az ezelőtt 50-60 évvel megálmodott "csodákat".

Rendkívül divatosak lettek a sorozatok, és ennek kezdete szerintem igenis valamelyest a Harry Potterek idejére datálódik (persze, tudom, hogy a Gyűrűk Ura előbb volt, de nem az állította be a trendet). A könyvpiacot azóta ellepték a sorozatok, a szerzők előre x részre írnak alá, és ebből bizony nem mindig sül ki jó dolog, mondom ezt úgy, hogy egyébként nekem nincsenek ellenérzéseim a sorozatokkal kapcsolatban. Sok sorozatot, trilógiát szeretek, és mivel angolul is kézbe tudom venni őket, nem sokat izgat, vajon kiadják-e a következő részt belátható időn belül - pedig amúgy ez egy fontos kérdés, hisz sok sorozat lesz veszteséges, és abbahagyják... Emiatt a hozzáállás is óvatosabb lett a sorozatokhoz, nem biztos, hogy mindenki megvesz minden újabb kezdőrészt, mert nem tudja, lesz-e még ebből több is. Személyes véleményem, hogy a jó válogatáson múlik minden itt is, és egy kicsit a mértékletességen, nem kell huszonöt sorozatba belekezdeni, mert nem fog menni, hogy mindnek az N-edik részét is kinyomják. Tök jó, amikor gyors egymásutánban kapjuk a folytatásokat, pozitív példa erre Jeff VanderMeer sorozata, a Déli Végek trilógia (és sikerült már harmadszor megemlítenem a posztban, nem fizetett hirdetés :D :D ), amit megvallom őszintén szerintem nem vettem volna meg magyarul, ha nem jön ilyen hirtelen, egyben, és persze a maga megfelelő marketingjével és ellenállhatatlan külsejével. Ellenpélda Gail Carriger Napernyő Protektorátusa, a Könyvmolyképzőtől, ami akadozva érkezik, még mindig nem jött a negyedik része, én meg átnyergeltem angolra rögtön az első után, és már rég befejeztem az öt kötetet, sőt, a spin-off első részét is megvettem már.
Mostanában jobban rá vagyok állva a single novelekre, ha jól néztem, az idei olvasmányaim közt még csak 8 olyan könyv volt, ami valamilyen sorozatrész lenne. Jó, ha az ember leül, elolvas egy könyvet, és az annyi, pont. Nincs folytatás, sóvárgás és várakozás, ne felejtsük el, hogy mennyi jó regény van, amiből annak idején nem kanyarított senki trilógiát és feledik részeket és előzmény novella sincs hozzá. A trendek közül ez például elég idegesítő számomra, bár ez nem kiadói trend, hanem szerzői, vagy ha kiadói is, külföldről ered. Három és feledik rész, novella a mellékszereplőről, egy egész, új könyv, szanaszét reklámozva, ami ugyanaz a regény a másik szemszögéből írva - pl. Mr. Grey is vallani fog, és a Szürke ötven árnyalata megjelenik az ő szemszögéből is, jaj ne... Ez nekem valahogy a ló túlsó oldalára való átesés. Bár néha (!) szeretek én is valami sallangot olvasni a könyvhöz (többnyire azért nem) - egy novellát mondjuk, mint pl. Jodi Picoult előzmény novellája és kisregénye a következő regényéhez, de mégis, egyrészt a bőrlehúzás, másrészt az unalom jut eszembe elsősorban ezekről, és főként a más szemszögű írásról. A Gyönyörű sorscsapás (ne is emlegessük, mert rosszul leszek...) is folytatódik ugyebár, Travis szemszögével... Mi ebben a jó? És ennek tényleg van piaca, jobban, mint egy új regénynek? Ez miért lehet, ennyire belepistulnak a tinik valamibe, hogy tulajdonképpen mást sem akarnak olvasni, csak ugyanazt, kicsit más irányból?

Személyes megfigyelésem, hogy jobban mennek a hétköznapi pszichológiával foglalkozó könyvek, mint régebben, persze ebben az én érdeklődésem is benne lehet - mármint abban, hogy észreveszem, nem abban, hogy mennek. :D És szerencsére nem csak humbugolós könyvek jönnek, hanem jók is, amik nem közhelyekkel próbálnak rávilágítani a témára, és nem bugyuta önsegítő könyvek. A pszichológia talált magának néhány igazán jó szószólót, akiknél bízunk a mondanivaló hitelességében: Csernus, Tari Annamária, Popper Péter... De említhetném itt akár a meseterápia nagyasszonyát is, Boldizsár Ildikót. :) Ez a nyomvonal úgy érzem kezd egyre kitaposottabbá válni.

A Magnolia Kiadó egyik
színezője.

Érdekes, hogy az elmúlt pár hónapban mindenhol mást sem látni, mint a különféle újhullámos felnőtt színezőket. Ez is egy új trend, egy új ösvény, amit a szemfüles kiadók ki is használtak, és szerintem kaszáltak is vele, mert mindenki színezőt vesz és satíroz, és alkotásait mutogatja a könyves blogszférában is, és ismerősök közt is. Jó, hogy nem telt el sok idő, felkapták odakinn, és azonnal felkaptuk itt is - na persze nem kellett sokat fordítani rajtuk, színezni minden nyelven lehet ugyanazt az ábrát, csak a jogdíjakat kellett megvenni gondolom. :) Érdekes, hogy vajon a stresszes életünk, az abból való menekülni akarás, valami passzívan agyzsibbasztó és kikapcsoló tevékenység keresése lendíthette-e fel annyira ezt az újkeletű hobbit? Nekem még nincs felnőtt színezőm, de nagyon kacérkodom a gondolattal, hiszen a hangoskönyveknek is a rabja vagyok, és remek gondolat összekötni a kettőt, igazi stresszűzés egy meleg nyári hétvégére. :)

A Manó könyvek Titkos kert színezője.

És elérkeztünk két fontos állomáshoz is egyszerre, a hangoskönyv és az e-könyv kérdéséhez, merthogy ebben is elég különféle ösvények vannak itthon, de főleg amolyan járatlanok. A hangoskönyv állítólag nálunk nem lett siker. Nem kedvelték meg. Ha körülnézünk ma is leginkább klasszikusokat lehet kapni közülük - ami persze jó, Szabó Magda, sok-sok Rejtő Jenő stb. -, semmi frisset. Nem éri meg gondolom elkészíttetni a felolvasást, mert aztán nem veszi meg senki, ilyenek vagyunk mi magyarok, pénzt nem nagyon adunk semmiért, és mindenki szerint minden drága... :D Kár, sajnálom, hogy nem lendült ez be jobban, mert szerintem a hangoskönyv műfaja pont a rohanó világnak való dolog. Amikor órákat vezetünk, ingázunk, vagy csak suvickoljuk a lakást, miért ne "olvashatnánk" közben, úgy, hogy nem kell a kéz meg a szem hozzá? Nekem ezért nagyon szimpatikus ez, kitölti az űröket és az utálatos dolgok megcsinálása is valahogy szebb fénybe kerül, ha közben a hobbimnak is hódolhatok.

Az e-könyv ingoványos terep, ennek a mélyére nem nagyon látok, nem tudom mekkora költségei lehetnek, és bár nem vagyok garasoskodó, néha én is sokallom, hogy egy fájlért mennyit gondolnak elkérni. Ebbe a falba biztos beleütköznek a kiadók sokszor, de azért örülök, hogy vannak már magyar e-könyvek is, és hogy elindult ez a szekér, ha lassan is.

Bár elég vegyesen olvasok, és sokszor elcsábulok az új megjelenésekre magyarul, illetve több magyar szerzőtől olvastam az elmúlt években, mint annak előtte (Tóth Krisztina, Baráth Katalin), azért tartom magam ahhoz, hogy angolul szeretek jobban ismerkedni a könyvekkel, és a külföldi könyvkiadás olyan monumentális és szerteágazó, hogy angolul bármi, bármilyen formában elérhető, mindenből csinálnak e-t és hangoskönyvet is, van hardback és paperback, és vannak rém olcsó használt angol könyvek, hogy sajnos azt kell mondjam engem ezek mindig nagyobb izgalomban tartanak, még ha egyszerre is jön mondjuk a nemzetközi megjelenéssel egy könyv magyarul (ami egyébként egy szuper kezdeményezés, folytassátok!).

Összegezve ezt a sok blablát, ami jó a magyar könyvkiadásban manapság, az az, hogy tényleg történtek nyitások a különféle rétegirodalmak felé és belendült a sci-fi, az emészthető kortárs szépirodalom, az igényes ya fantasy, a modern versek, a kezdő, tehetséges magyar szerzők regényei és akár ugye a színezők is, tehát tényleg, egy olyan h o r i z o n t t á g u l á s megy végbe jelenleg a piacon, ami szerintem örvendetes, főleg az olyan könyvhedonistáknak, mint én. :D Tetszik, hogy sokkal többet foglalkoznak a kiadók a küllemmel, mint régen, igazi igényes kiadások garmadáját látni, remek borítótervekkel, és olyan sorozatkiadásokkal, amiket tényleg érdemes gyűjteni, mert dekoratívak is - v.ö. A világirodalom remekei, vagy akár a régi fantasy sorozatok gagyi borítói -, és hogy a megjelenések is próbálják egyre jobban követni a nemzetközit.

Amire talán jobban oda kellene figyelni, hogy az ösvények ne kanyarodjanak egyszerre sokfelé: a túl sok megkezdett sorozat, az elhúzódó folytatások nem jók, ahogy a túl kacifántos, valóban csak kis rétegnek szóló könyvek sem, mint egy rendkívül érthetetlen sci-fi, vagy egy őrülten szépirodalmi díszpinty. És persze a legfontosabb: a színvonalat megőrizni. Ne kövesse senki az Ulpiust a levesbe.

Hm, hiányérzetem támadt, valamit akartam még írni az erotikus irodalomról és a romantikáról is, ami kicsit túlcsordult, de annyira nem olvasok ilyeneket, hogy azt hiszem nem nyilvánítok inkább véleményt, majd mások. :) Hopp és határfeszegetésekről se nagyon írtam, nagyon eltérített az alcímtől az ösvények szó, amit hol sövényeknek, hogy őslényeknek olvasok... :D

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy írjátok meg véleményeteket kommentben! Ha csatlakoztok, kérlek jelezzétek nekem, vagy bármelyik másik témázónak, és belinkelünk titeket is! :)

A kiadói ösvényekről írtak még:

Nima, Ilweran, FFG

Utóvéd (később csatlakozók):

Bubu,

A képek illusztrációk, Forrásuk a Pinterest.

Röviden két könyvről

Elég sok mindent ledaráltam gyors egymásutánban mostanában, de ez a kettő olvasmány nem igazán tesz ki egy-egy külön posztot, így most röviden számolok be róluk.

Derek Fagerstrom - Lauren Smith: Mit hogyan

Alcíme: Amit tudnod kell - 500 tanács hétköznapi és különleges helyzetekre

Elég vegyesek az érzéseim, mert szórakoztató könyvnek vettem meg, és szórakoztatott ugyan, de azért csalódtam, mert azért ez minden, csak nem hasznos. Sok-sok jópofa life hackre számítottam, amikből néha már Dunát lehet rekeszteni az interneten, de talán összeszedve mégiscsak jobb és használhatóbb lenne. 

Tetszett, hogy nagyon színes, csupa kép ugye az egész, folyamatábrákkal, képkockákkal mutat be mindent, de elég volt egyszer átlapozni, nem az a felütöm, ha bajban vagyok valami aprósággal típusú enciklopédia. :( Ebből a szempontból sajnálom, hogy megvettem, jobb lett volna kölcsönözni inkább. 

Nem is tudom mik voltak a kedvenceim... annak örültem, például, hogy írta, hogy a virágokat a könyvön belül újságpapíron préseljük, pff, mi mindig a könyvlapon préseltük, néhol meg is fogták a virágok :S... 

Érdekes a citromlé tinta, ami láthatatlan a papíron, az óriás buborékfújó hack, 1-2 recept, a mosógépes ikonok, de vannak benne nettó hülyeségek is. Vagy pedig egyszerűen nincs megmagyarázva a dolog, csak úgy csinálnak mintha meg lenne. Se tánclépést, se kötés-horgolást nem fog ebből senki tanulni, ellenben vannak olyan sík hülyeségek, mint ha azt mondanám el, hogy a kukát úgy gurítsd ki kukanapon, hogy a fogantyújánál megfogod, magad felé billented, húzod a kerekein, és kiviszed így a ház elé. ... -.-'

Az égési sérülésekről írtakon pedig a fejemet vertem a falba. 

Egy helyen amúgy lemaradtak valahogy az ékezetek a szövegről, máshol pedig benn maradt egy angol szöveg is...

10/5

Gerald Durrell: Fecsegő fauna

Egy újabb Durrelles hangoskönyv-falatka. Nagyon rövid sajnos, de ez most annál szórakoztatóbb volt. Durrell egyik argentin állatgyűjtő expedíciójáról ír benne, és humoros is, kedves is. Különösen tetszett, amikor beetetik a helyieket azzal, hogy az állat, amit kínálnak Gerrynek, értéktelen tucat, miközben jól megbeszélik, hogy ezt muszáj megszerezni, de ugye minél olcsóbban... :D  

Szacsvay László a felolvasó. 

10/10

Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak?

A kötet a Nyitott Könyvműhely apró kötetes sorozatának egyik darabja, Csernus Imre, Funk Sándor, Pál Ferenc és Váradi Tibor egy-egy rövidebb írása van benne a témában. Vagy nem annyira a témában...? Nekem nagyon furcsa volt, hogy miért kezdi majdnem mindegyikük a dolgot a függőségek boncolgatásával, hogy jön ez a vágyainkhoz? Persze vannak összefüggések, értem én, de jobban szerettem volna többet hallani a vágyakról, mint mondjuk a drogosoknál a tolerancia kialakulásáról. Az alcím hirdeti ugyan, hogy "Illúziók, szenvedélyek, függőségek" az én olvasatomban azonban mégis a függőség és a vágyak azért jóval több fallal különíthetők el, és nem feltétlenül mosódnak egybe. 

Csernus Imre szövege már "ismerős" volt. Tudtam, körülbelül mit fog mondani, és milyen szavakkal, otthonosan éreztem magam benne, de nem sok újdonság volt. Jól beszél az illúziókról, önbecsapásról, és kedvelt témájáról, a társfüggőségről. Hangsúlyozza, hogy egy hosszú kapcsolatnál is milyen fontos azt nézni, hogy napról napra sikerül-e tisztelettel, szeretettel fordulni a másik felé, és ehhez teljesen mindegy, hogy akár 10 vagy 20 éve is együtt vannak-e már az illetők. 

És még egy fontos üzenete, hogy "A poklok szükségesek".

Funk Sándor neve ismeretlen volt számomra, ő egy addiktológus szakorvos, ennek megfelelően sajnos kissé túl tudományosra vette a figurát. A drogaddikciót magyarázta el sokféle szemszögből nézve, és grafikonok segítségével is. Nem volt rossz, de ahogy mondtam, túlteng benne az oktatási vágy (vágy!), és ettől nekem szájbarágós lett inkább, és nem annyira tudtam élvezni. Elmagyaráz fogalmakat is, pl, hogy mit is jelent a mellékhatás fogalma, ez nem annyira érdekli az ilyen pszicho-könyveket olvasókat, just sayin'. Ugyanakkor tetszett, ahogy sémásan elmagyarázza a függés kialakulását a drogosnál, alkoholistánál, és a jellegzetes tagadómechanizmusokat is taglalta. 

Még egy részt aláhúztam benne - igen, megszentségtelenítem a könyvet, bwaaa, szörnyülködjetek :D -, ez pedig az eufória jelentése. Ti tudtátok, hogy hogy is van ez?: 

"Az euphoria ógörög szó és fogalom, az eu előképző a normális mértéket, a phoria pedig a hangulatot jelenti. Jellemző az ógörögök gondolkodására, hogy a legnagyobb gyönyörűségnek azt tartották, amikor éppen semmilyen irányban nem mozdul el a hangulat..."

Érdekes, hogy mennyire nem így használjuk az eufóriát, modern kontextusban. Az -eu előtagot ismertem, de a hétköznapokban nem állunk meg egy szót így felboncolni, és nem gondoltam még bele, milyen mértékletes gyökere és eredete van, pedig milyen szélsőséges érzelmi állapotra használjuk. 

Forrás

Váradi Tibor - vallásbölcsész és természetgyógyász.  A társfüggőségről írt főként, tünetekről, megoldásról, leválásról. Az ő szövegében leginkább a privát szféra tetszett, hogy valóban, a kapcsolaton belül is szüksége van a feleknek privát szférára, ahol nincs szükségünk a másikra. Nekem a könyves-blogos világ abszolút ilyen. :) Illetve jól megragadta a szülőkről való leválás lényegét.

Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember, rengeteg előadást tart, és nagyon népszerű. Éreztem az írásából, hogy miért is a népszerűség. Rendkívül emberközeli, nagyon hozzád szól, és kiváló példákat tud hozni, amik mind végtelenül egyszerűek, és mégis a lényegre tapintanak. Élvezettel olvastam. Érdekes volt, ahogy leír egy veszekedést, és hogy mi mindenről kell "lemondani" egy veszekedés során, hogy lehet jól kibékülni. Beszél rövid-, közép-, és hosszútávú vágyakról - végre valaki, aki tényleg a vágyak végéről ragadta meg a témát! - és az ennek megfelelően elérhető élvezetről, örömről, boldogságról, igen, így sorban... Azt írta a ma emberének egyik nagy gondja, hogy egyszerűen nincsenek is hosszútávú célok, és hogy csak ún. "hiánymotiváltság" jellemző a "növekedésmotiváltság" helyett. Mindig csak valaminek a hiányát foltozzuk be, akkor jó lesz pillanatnyilag, aztán megint kiüresedünk... 

Szeretetéhség és szeretetmohóság különbségeit is taglalta, és leírta a szeretetnyelvek elemeit, és azt, hogy hogy vezethet gondokhoz, ha a pár tagjai nem ismerik egymás szeretetnyelvét. És nem, nem volt közhelyes, amit mondott, letisztult volt inkább az egész. :) 

Amit még ki szeretnék emelni a kötetből, az egy fogalom, és kérek mindenkit, aki olvassa ezt, hogy írja már le, szerinte hogy is van ez...? Az oké, hogy az angolban a munkamániás az ugye workaholic. Meg van shopaholic, chocaholic, rengetegféle -holic. De magyarul én még mindig azt tartom, hogy az munkamániás, vagy esetleg lehet épp sztahanovista is. De hogy munkaalkoholista? Ez teljességgel másféle asszociációkat kelt, és szerintem helytelen is. A munkaholista meg kifejezetten rossznak és magyartalannak tűnik. Már egyszer kattogtam ezen a témán, most sem tudom szó nélkül hagyni. Kreáltunk valami új szót ezzel a munkaholista/munkaalkoholistával? Teljesen értelmetlennek tűnik mindkettő a már létező és kifejező munkamániás szó mellett... 

Vélemények? 

Értékelés: 10/7 Egy többszerzős kötetnél mindig vegyes a kép, Csernus és Pál írása húzták feljebb a pontokat. Érdemes elolvasni, aki érdekel a téma, de a vágyakról kevesebbet fogtok kapni, mint elvárható lenne a cím alapján, szóval a kulcsszavak a függőség, társfüggőség inkább. 

U.i.: Ez volt a 12. várólista csökkentős könyvem idén, a kihívás teljesítve! :D

Paula Hawkins: The Girl on the Train

A lány a vonaton címen megjelent nemrég ez a krimi-thriller magyarul is, és elég nagy érdeklődés  - mondhatni hype övezte, már a film is készül belőle. Én is elcsábultam rá, és bár nem mondom, hogy rossz könyv, mégis, elég középszerűnek éreztem a körülötte lévő felhajtáshoz képest. Aki pedig legközelebb azt látja, hogy egy "girl"-ös thrillerhez nyúlok, azonnal mérjen rám 40 botütést! A Gone Girl és a Shining Girls fiaskó után, a dobogó harmadik foka a The Girl on the Train-é. ;)

Rachel mindennap ugyanazon a vonaton utazik reggel és este, ugyanazokat az embereket látja maga körül, ugyanazokat a házakat, ha kinéz az ablakon... és egyet különösen sokszor és sokáig. A szokásos lámpánál rostokláskor néhány percre mindig megfigyelheti Jason és Jess lakhelyét, ahol belátni a teraszra is, és a függönyök mögé néha. Úgy érzi már ismeri őket, a mindennapok részévé vált, hogy egy-egy pillanatot elcsíp az életükből. Nem tudja persze a nevüket, csak elnevezte őket magában. És csendben sóvárog az életük után, mert tökéletesen boldognak látja őket. Aztán egy napon lát valami mást is, valami meglepőt, és megváltozik minden. Rachel a fogaskerekévé válik egy hosszabb eseményláncolatnak, főleg, amikor gyilkosság is történik... 

Aki nem akar túl sokat megtudni a cselekményből, az ne olvassa el a következő bekezdést! :) 

SPOILER - cselekményleírás!

Tetszett ebből a szempontból, ahogy felépült a regény, hiszen nagyon kevés információt tudunk meg először, kinéz az ablakon, és mi is csak ennyit látunk, mintha egy apró távcsövön át szemlélnénk mindent, aztán egyre tágul a látótér... hamar kiderül például, hogy Rachel is abban az utcában lakott, ahol Jess és Jason, vagy valódi nevükön Megan és Scott. csak pár házzal feljebb, és ott most bizony a volt férje Tom egy másik nővel él együtt, és a kisbabájukkal. Kiderül hogy Rachel alkoholista... aztán kiderül miért lett az, mennyire az... kiderül az is, hogy csak alibiből utazgat a vonaton ki és be a városba, mert már rég elvesztette munkahelyét az italozás miatt. 

Forrás

Az események akkor alakítják szemlélődőből aktív résztvevővé Rachelt, amikor meglátja Megant egy másik férfival a házban... nemsoká pedig Megan eltűnik.... hogy-hogy nem, Rachel is épp ott tartózkodott akkor, ahol és amikor a gyilkosság megtörténhetett, de alkoholproblémái és blackoutjai miatt egyszerűen nem emlékszik, mit látott. Amnéziás emlékezetkieséseket produkál, amikor nagyon be van rúgva. Azt viszont tudja, hogy a másik férfi, akit Megannel látott, fontos kulcs lehet a rendőrség számára is, és egyre jobban belevonódik az eddig csak megfigyelt szereplők életébe. 

SPOILEREK VÉGE! 

Remek ötlet ez a leskelődési lehetőség, és a kis fantáziavilág, amit kialakít köré. Persze arra számítottam, hogy majd konkrétan a gyilkosságot látja meg Rachel az ablakból, de nem így történt. Valami hasonlót ellőtt már Agatha Christie is a Paddington 16.50-ben, bár még nem olvastam, úgy tudom ott két egymás melletti vonatról van szó, és a másik vonaton lát meg valaki egy bűntényt, aztán az tovasuhan... 

Szóval nem, nem ilyen egyértelmű, ennél mocsarasabb az egész, mert inkább a lélektani bugyrokba mélyedünk el.

Ebben a könyvben mindenkinek van valami lelki trippere, senki sem ép, senki se boldog igazán. Meddőség, alkoholizmus, kényszeres hazudozás, mániás viselkedés, családon belüli erőszak és egy rakás megcsalás. Ez spoiler lenne? Nem tudom, sokan olyan tabu szóként kezelik a könyvvel kapcsolatban, de igazából ekörül forog itt minden. Ami... szerintem... már elnézést, de kissé unalmas. Akit nem érdekelnek az ilyen megcsalásos hülye játszmák, kézbe ne vegye.

Valahogy sokkal nagyobb dolgokra számítottam, nem egy ennyire domestic krimire. Persze az életben, a valóságban is így történnek sokszor a tragédiák, és bár pluszként ott volt a vonatos leskelődés és kombinálás, valahogy nem volt elég. 

Ami különösen zavart, hogy a három női narrátor halálosan egysíkú, egyforma, semmi változatosság nincs bennük, akár felcserélhetőek is lehetnének néhol. És még unalmasak is. Egyedül talán az alkoholizmus ad egy nagy választóvonalat Rachelnél, amit meg utáltam. Egy alkoholista főszereplő, hurrá. Néhol persze szánandó lett, és együtt tudtam vele érezni, kiváltképp, amikor tényleg képtelen volt összerakni mi történhetett, és egyre jobban frusztrálódott, de alapvetően azért elég undorító egy nőtől az ilyen piálás. Így aztán nem tudtam azonosulni senkivel.

A megoldásban tulajdonképpen semmi meglepő nem történik, a csavar (?) már ha ez az, is hamar kiderül már a végjátékban, onnan meg semmi változás. Olyan... lapos, ahogy megoldódik, megint csak nagyon háztáji lesz az egész, semmi regénybeli vagy regényes nem került bele, pedig mennyiféle sötét titkot hánytorgatott fel a szereplők múltjából, azt hittem ehhez mért lesz majd a csapás is amivel az olvasóra sújtanak. 

Nem húzott fel a könyv, mert tényleg elmegy egynek, csak nem teljesítette a várakozásaimat. Fenntartotta az érdeklődésemet, de meredekebb és izgalmasabb elméleteket is be lehetett volna dobni ide, mint ahogy valójában történt. Az eszközök, amikkel próbálta hol egyik, hol másik férfira vagy nőre terelni a gyanút, furák voltak, suták, nem hittem el. SPOILER - végig éreztem például, hogy nem Rachel a ludas, nem tudtam elhinni, hogy azon is kellene komolyan gondolkodnunk, hogy ő tehette... SPOILER VÉGE. 

Értékelés: 10/6 Középszerű thriller, kevés thrill-lel. Egynek elmegy, de én még mindig azt mondom ezerszer inkább a Téboly, nekem az lett az etalon ebben a műfajban - amit mellesleg most már tényleg kerülnöm kell... Persze most is utólag láttam olyan véleményeket, hogy a következő Holtodiglanként (Gone Girl) emlegetik ezt a könyvet, meg hogy nem ér fel a Holtodiglanhoz... anyám. :D 

Forrás

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

A pités könyvek vonzanak, lásd esetemet Agatha Raisinnel és a spenótos halálpitével, és bár azt a sorozatot még nem folytattam, szándékomban áll. Bradley sorozatát is biztosan fogom folytatni, de inkább angolul. 

A De mi került a pitébe? (The Sweetness at the Bottom of the Pie) egy jelenleg a hetedik részénél tartó ifjúsági krimisorozat, ami Flavia de Luce rejtélyei címen fut. 

Nagyon régóta szerettem volna már elolvasni az első kötetet, megnézni magamnak, vajon tényleg olyan Wednesday Addams karakter-e a főszereplő kislány, mint a borítón a rajz róla, és hogy vajon tényleg olyan kis koravén-e, mint ahogy több értékelésben olvastam. 

Jelentem, a könyv első felében én teljesen beleszerettem ebbe a részletgazdag, ódon, vidéki angliai kastélyban játszódó sztoriba, amiben bőven akadt rejtély, hulla az uborkaágyásban, túrós pite, halott sárszalonka, némi filatélia és két undok, de nem mostoha nővér. :) 

Imádtam a stílusát. Remek, nem szokványos hasonlatokkal operál, mint például: "csüngött rajtam, mint tapadókagyló a hadihajón". :D Vagy: 

"Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, osztrigaszínű hajnal nézett be az ablakon."  

" A szeme, ráncos arcában két eszelős mazsola, követte az enyémet."

Ami pedig még egyet dobott rajta, az okos főszereplő kislány, Flavia, aki 11 éves, és nem találtam koravénnek, belesüppedtem a történetbe, és elhittem, hogy ilyen intelligens, és ennyire érdekli a kémia. Saját, fél kastélyszárnnyi megörökölt laboratóriuma is van, tisztában van a mérgekkel, hatásukkal, illatukkal... És szemfüles. Nem kerülik el figyelmét a részletek, az elejtett szavak. Ennek következtében mindig a rendőrség előtt jár egy lépéssel... A bűntény az ő kertjükben történt, Flavia apjának egyik régi osztálytársa leheli ki a lelkét az uborkák közt, és persze ki más talál rá, mint Flavia, aki épp arra sétafikál hajnalban... 

Forrás

A rendőrség persze az elején elhessegetné Flaviát a tetthelyről, teafőzés indokával:

"- Korán kezdtük a mai napot. Gondolja, hogy kaphatunk valami frissítőt?

Hát így megy ez. Születés vagy halál, mindegy. Különösebb keresgélés nélkül kiszúrják az első nőnemű lényt, és már szalajtják is vizet forralni. Frissítő, na persze! Minek néz ez engem?"

De ez egy pillanatig sem tartja őt vissza a nyomozástól, sőt. :) 

Az események istenesen bonyolódnak korábbi bűntények, iskolai csínyek, újabb rejtélyes szereplők, és rendkívül értékes bélyegek körül. Sőt, akad izgalom is bőven a végén, ahogy az egy jó krimi szálainak felgöngyölítésénél illik. :) 

A szerző, Alan Bradley.

A regény az '50-es években játszódik, tehát kellemesen technológia-mentes néhány Bunsen-égőt leszámítva. :) Flavia rendszerint biciklivel közlekedik, akinek a Gladys nevet adta, ez szimpatikus, én is szeretem elnevezni a közlekedési eszközeinket (meg sok minden egyebet is :D ). Aztán fontos szerepet kap a könyvtár, és a könyvek; Daffy, vagyis Daphne, Flavia egyik nővére mást sem csinál, csak falja egymás után a könyveket. :) 

"(…) a mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár. Nem, inkább a hét nyolc napján."

Ami viszont rontotta az olvasás élményét, és ami miatt végül nem lett totális szerelem az első rész, az egyrészt a túlírtsága, másrészt pedig a szerkesztetlenség/lektorálatlanság (?). Úgy éreztem egész bekezdéseket lehetne néhol kihúzni belőle, főleg a második felében. Felesleges köröket futott utcák fekvésének elmagyarázásával például, amitől nekem zsibogni kezd az agyam, hogy ugyan, hagyjon már, hát mikor akarok én Buckshaw utcáin tájékozódni. Jó-jó, hogy Tehénsor, meg végigbiciklizik rajta, de ezen felül, hogy a melyik út merre hány méter, és kiváltképp, hogy szinte semmi jelentősége nincs, idegesít. 40-50 oldallal szerintem meg lehetett volna kurtítani a könyvet, és ugyanolyan jó lenne a sztori. :) 

A többi hiba pedig... először legyintettem, az első pár felfedezett hibánál, de egyre sűrűsödtek, és sokfélék lettek... 

Elütések, betűhibák, kihagyások... Szerkesztési hibák a párbeszédekben, többször is. Kimarad a kötőjel, ahol pl. a - mondta következne. Új bekezdésként folytatódik a beszéd, pedig még ugyanaz mondja, és ennek változatos variánsai. 

A szimfónia el van írva szinfóniának. Szegény Darwin nevét szimpla v-vel írták. A kémiában is bakiznak, mert a kéjgáz, az nem nitrogén-oxid, hanem dinitrogén-oxid, de az anatómiában is, amikor splenius capitus szerepel a capitis helyett. Elírják a szereplők nevét, három helyen. Ruggles-ből Riggles lett, Stokes-ból Stoves, Feely-ből Feeley. 

A 11. vcs-könyv idén. :)

Ezek mellett már ugye sokkal jobban szemet szúr és zavar, hogy a gyerekeket kakóval kínálják, paírt vágnak, valami bebizonyososdott, és a Fekete Pennyből fetete lesz. Aztán jön a Buckigam Palota egy n betűvel megrövidülve, ésatöbbi. -.-' Belül fel van tüntetve nyelvi korrektor és műszaki szerkesztő is, nos, ezt nem kommentálom. 

Így aztán, amennyire az elején vertem a fejem a falba, hogy az 1+1 akcióban miért is nem szereztem be a két következő, magyarul kiadott Flavia részt, a vége felé egyre inkább örültem ennek. Hát, ennyin múlik, hogy milyen nyelven akarom olvasni/folytatni. Mert, hogy fogom, az biztos. :) 

Értékelés: 10/8,5 Nagyon szerettem olvasni, szórakoztató krimi, megfelelően igazítva a gyermek-nyomozóhoz, remek stílus, és hangulat, és bár nem Addams familys, azért kicsit megmosolyogtam a de Luce-ok egymás iránti "hidegségét". :) 

Az első hat rész angol borítói

Friss ropogós könyves hírek

Régen írtam már új megjelenésekről, könyvekről, amiket várok, most azonban van pár hír, amit mindenképp meg kell osztanom veletek.  :)

Hamarosan jön a Feverborn, Karen Marie Moning sorozatának nyolcadik, utolsó előtti darabja (vagy ha úgy nézzük, a Fever World 3. része), íme a borító: 

A megjelenés várható ideje: 2016. január 19. 

Moningos hír még, hogy a Burned (Fever 7.) megjelenik paperbackben is, 2015. november 24-ére, ezzel a külsővel, ami nekem nagyon tetszik :)) :

Őszig izgulhatnak a Millenium trilógia és Stieg Larsson rajongói, akkorra ígérik ugyanis a könyv folytatását David Lagercrantz tollából. Aki nem tudja, Larsson ugyebár sajnos már nincs az élők sorában - 2004-ben halt meg -, és eredetileg azt hiszem 9 részesre tervezte a Milleniumot. Örülök, hogy valaki folytatni fogja, és félek is kicsit, hogy vajon sikerül-e eltalálni a stílust, és továbbvinni Lisbeth karakterét. Magyarul az Animus fogja kiadni, akárcsak az előző részeket. A cím: Det som inte dödar oss (Ami nem öl meg minket).

Rowling, vagyis alteregoja, Robert Galbraith is nagy munkában volt, és nemrég bejelentették, hogy elkészült a harmadik Cormoran Strike regény, amelynek címe: Career of Evil, és ilyen szépséges lila-sárga köntöst kapott: 

A megjelenés várható dátuma: 2015. október 20. (US), 22. (UK)

Én még mindig adós vagyok az első kettővel is, de addigra talán elolvasom őket. :) 

2015. június 30-én jelenik meg egy könyv a General Presstől, akiktől nem sokat olvastam még, de ez most felkeltette a figyelmemet, mert szép is, érdekes is, misztikusan borzongató is: Elizabeth Gifford: A tenger háza (The Sea House)

Fülszöveg: "Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt és jelen, ember és ember között. 

Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát, aki maga is megannyi titok tudója. Az asszonynak miközben rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie. 
Elisabeth Gifford olyan, akár egy jó mesemondó: meglep, meghökkent, elgondolkodtat, múlt és jelen édes-bús hullámain ringat, valódi gyógyírt nyújtva minden megtört szívnek"

Dan Brown rajongóinak - például nekem! :D - jó hír, hogy ezerrel forgatják az Inferno című filmet, Tom Hanks is itt van Budapesten, és a napokban magába a szerzőbe is belefuthatunk! :) Izgi! :) 

Dan Brown és Tom Hanks. Forrás.

Aztán, hadd mutassak még egy videót, Limpár Ildikóval, az Emlékek tava mesekönyv szerzőjével, a Könyvhétről. A szerzővel Kleinheincz Csilla beszélgetett:

Aztán egy kis érdekesség, a google maps mintájára, könyves térképet találtok >ITT<. Lehet szerkeszteni is, hozzáadni könyveket, amelyekről tudjuk, hogy a világ mely pontján játszódnak. :) 

És még egy remek hír: már csak 1,5 könyvnyire vagyok a várólista csökkentés teljesítésétől (12 könyves lista). Juhé! :)

Elizabeth Goudge: The Little White Horse

Rég olvastam már tündérmesét, az igazi jó fajtából. Tudjátok, kastély, legenda, varázs... és elbűvölő hangulat. Ezen az sem rontott semmit, hogy kapott a mese némi cukorszirupot - hisz pont ettől lesz mesés, nem?

A könyv úgy került a látóterembe néhány évvel ezelőtt, hogy mindenhol olvasni lehetett, ez Rowling egyik kedvenc könyve. Nekem ennél több nem kellett, hogy beszerezzem, viszont annál tovább állt olvasatlanul a polcomon... Nem akaródzott nekiállni, apró betűs is volt, na és persze az az átkozott ló a borítón - mint tudjátok, viszolygok a lovas borítós könyvektől -, még akkor is, ha az egy unikornis igazából... 

Idén betettem várólista csökkentésbe, hogy most már biztosan kézbe is vegyem, és nemrég el is olvastam. Nem csak fantáziavilágában volt Rowlingos - de nem kell megijedni, sehol semmi koppintás innen -, hanem nyelvében is. Bolhabetűsségén kívül a rendkívül szofisztikált szóhasználata is lassította az olvasás élményét. :)

“Humanity can be roughly divided into three sorts of people - those who find comfort in literature, those who find comfort in personal adornment, and those who find comfort in food;” 

A főszereplő Maria Merryweather, egy elárvult kislány, aki nevelőnőjével Miss Heliotrope-pal és Wiggins nevű kutyájával Sir Benjamin nevű nagybácsijához költözik vidékre, annak kastélyába. Ennél jobb alaphelyzetet el se lehetne képzelni egy jó tündérmeséhez azt hiszem. :) Ódon kastély, régimódi, de igazán kedves és joviális nagybácsi, egy rémségesen nagy, de hűséges és barátságos kutya, Wrolf, egy fekete, a konyhában lakó cica, Zachariah, egy Marmaduke Scarlet nevű törpe, aki szakácskodik, mi több, halk léptekkel tüzet gyújt és vizet forral a reggelre kihűlt szobákba, és egy régi legenda a Merryweatherekről és ellenségeikről, aminek egyes részei még ma is tartják magukat... Fekete ruhás gonosztevők lopják el a birtok állatait, és ejtik csapdába a vadon élő nyulakat, valamint fennhatóságuk alatt tartják a Merryweather tengerparton is... Maria szép lassan felfedezi a birtokot, megismerkedik annak történetével, a lakókkal, és hamarosan mozgásba lendíti az eseményeket, hogy minden régi hibát rendbe tegyen, és békét és jólétet hozzon el a völgybe, és őt ne érje utol a  Holdhercegnők eddigi sorsa, és ne kelljen elhagynia örökségét. 

A happy end kiszámítható és valóban szirupos az esküvőkkel valamint némileg túlteng az éneklés és az állatokkal való együtt ugrabugrálás - mint egy Disney musical, néha olyan, de a báj, ami az egész történetet belengi, ellensúlyozza ezeket a rózsaszínségeket. A Váratlan utazás-jellegű sorozatok ártatlanságával van átitatva.

Kislánykoromban egyenesen beleszerettem volna, de meg kell mondjam, a hibái, és a naivitása ellenére most, felnőttként is képes volt elbűvölni. Szépséges leírások vannak benne, akár a kastélyról, a parkról, a szobákról, mindent apróra el lehet képzelni, a cukrozott virágszirmos sütiktől kezdve a napsütötte tengeröbölig. 

A könyv magyarul Holdhercegnő címen jelent meg - nekem ez a megközelítés jobban is tetszik, mint a kis fehér ló -, és filmet is forgattak belőle, méghozzá egy részét itt Magyarországon.

A filmet még nem láttam, de ahogy a trailert elnéztem, nem biztos, hogy a könyvélményt el kéne rontanom vele :S A nagybácsi eleve teljesen más, és olyan gagyinak tűnik az egész... :(
A film 2008-as, a könyv pedig amúgy elég régi, 1946-ban íródott. A nemi szerepekkel kapcsolatban vannak benne érdekességek, most, hogy nemrég fejtegettük a gender-kérdést, külön felfigyeltem ezekre. Moonacre lakói nem nagyon szeretik a hölgyeket... persze megvan az oka annak is, hogy 20 éve nem volt hölgy lakója a kastélynak. Tetszett azért, hogy egyáltalán nem érte hátrányos megkülönböztetés sem Maria-t, sem Miss Heliotrope-ot. De azért párszor elhangzott hogy így a nők, úgy a nők... :D ...

"(...) feminitiy, my dear young lady, grows on a female with the passage of time, like all bad habits (...)"

Meg a férfiak :)) :  

"Maria heaved a great impatient sigh. Truly the non-curiosity of men was beyond her comprehension."

Értékelés: 10/8 Rendkívül naiv és cukormázas, mindemellett igényesen megírt, legendák, sors és romantika köré csavarintott meseregény, ami egy csodás világba repít. Igazi klasszikus a maga nemében, és jól használja a klasszikus elemeket. Értem, miért imádta Rowling. Kislányoknak abszolút kötelező. :)

Érdekes szavak, kifejezések: 

- chantry - mellékkápolna
- earthenware - cserép(-edény), agyagedény
- mulled claret - forralt bor (vörös)
- syllabub - egy angol ital és édesség
- circumlocution - mellébeszélés, kertelés
- duenna - gardedám, társalkodónő
- convolvulus - szulák, hajnalka, folyondár
- nincompoop - tökfilkó, szamár
- peregrination - vándorlás, kóborlás
- whetstone - köszörűkő
- gossamer - ökörnyál, fátyol
- pelisse - prémes télikabát
- piebald - tarka (ló)
- precipitous - meredek, hirtelen, kapkodó
- bombasine - könnyű fekete gyapjúszövet
- fastidiousness - finnyásság, kényesség
- heliotrope - napraforgó, vagy lilásrózsaszín (?!)

Ami a szívedet nyomja...

Három költőnő írásait tartalmazza a kötet: Britt G. Hallqvist, Ingrid Sjöstrand és Siv Widerberg. Valahogy ez az információ mindenhonnan lemarad, vagy elsikkad, és úgy rémlik fel ez a kötet, hogy: "mai svéd gyermekversek". 

Gyerekkoromban sokszor olvastuk együtt Anyukámmal, és elég sok emlékem maradt róla. 1978-as kiadásom van (10 Ft!), azt hiszem ez a legrégebbi, de azóta vagy 6-7 újranyomás is született, szóval tényleg mindenkinek lapulhat egy otthon. :)

Egyik kedvencem volt a Bélyeg, 

"Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget."

és a Szerelem: 

"Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elállófül."

A Holnap leszek nyolcéves című vers is megmaradt bennem; akkor olvastuk (vagy akkor is), amikor még csak hatéves forma lehettem, és direkt meg akartam jegyezni, hogy majd pont a nyolcadik szülinapom előtt is olvassuk el. :) ... 

Most, hogy újraolvastam a kötetet, nagyon tetszett még A hajam a derekamig ér, a Társasutazás és a Titkos béketárgyalások, utóbbiban is kiváltképp a "háboristák", akik a háborúzó emberek volnának. Milyen találó szó. 

A felnőttek furcsák néha című versből pedig felrémlett, hogy bizony ezt a tanulságot már jó korán elkönyveltem én is... vagyis hogy: 

"A felnőttek furcsák néha. 
Azt hiszik, elég összeterelni két "alkalmas korú" gyereket,és a két gyerek automatikusan jó haver lesz.
Szeretném összeterelni papát találomra egy "alkalmas korú"bácsival és megnézni, összehaverkodnak-e"

Értékelés: 10/9  Jó volt egy langyos, kinn üldögélős estén újra átlapozni, és megmosolyogni a gyermeki gondolatait - amik nagyon is a helyükön vannak. :)

Szecskó Tamás illusztrálta, nagyon szeretem a kötet rajzait.

Georges Simenon: Maigret nyaralni megy

Ez a Maigret-kötet valamiért kimaradt nekem, amikor az Agave elkezdte kiadni az eddig meg nem jelenteket - pedig nagyon is megtetszett a letisztult és szép borítója miatt is, és azért is, mert szeretem "a nyomozó nyaral, de azért közben történik egy gyilkosság, amit passzióból megold"-típusú epizódokat a kedvelt detektívjeimmel. Poirot és Miss Marple is estek már a nyaralás alatt bűnügyet megfejtés esetébe ugyebár. A mi Maigret felügyelőnk sem tud egy normálisat nyaralni, de szinte untatná is a pihenés, nem az ő stílusa, hogy távol tartsa magát a kapitányságoktól, kollégáktól és persze a gondolkodás elengedhetetlen "sétálós" helyszíneitől: a rakparttól és a kocsmáktól, ahol jó néhány Calvadost és fehérbort legurít... :) 

Szegény Madame Maigret időközben vakbélgyulladás miatt kórházban fekszik - hát igen, ő se tud normálisan nyaralni! - és innen indul el az események láncolata. Suttogó, denevérként, halk léptekkel suhanó kedvesnővérekkel teli kórház, lábadozó betegek, egy furcsa, ceruzával írt titkos üzenet, és egy fiatal lány halála vezeti el Maigret-t az egyik helyi orvoshoz, Bellamyhoz, akinek sógornője volt a lány. Elkezdődik az agyalás és csak csendben, semmit el nem árulva, ahogy szokta, Maigret kikövetkeztet mindent, és bár egy második gyilkosságot nem tud megakadályozni, talán a soron következőket már igen.

Élvezet volt olvasni, volt is rá éppen időm, két nagy falatban, nem elaprózva, és így volt a legjobb. :) 

Nagyon tetszett, hogy mennyire érzékelhető, Maigret nem is akar lazítani, terhére van a semmittevés, a kötelező körök bolondja lesz, ahogy minden nap ugyanazt csinálja, szinte kényszeresen ugyanazokban az időpontokban (mert nincs mit csinálnia a felesége látogatásán kívül, egészen a gyilkosságig)... Egyet sajnálok csak, hogy a felügyelő olyan kurtán-furcsa Madame Maigret-vel. Persze mindig is az volt, de sajnálom, hogy nem írt Simenon több érzelmet a kapcsolatukba.

Az viszont külön tetszett, hogy Maigret néha mennyire passzív szerepbe kényszerült, jót mulattam a dühén emiatt is, és amiatt is, hogy mindenki felismerte, megismerte Les Sables-d'Olonne-ban, és el is könyvelték, hogy ő vezeti a nyomozást az ügyben. :) 

A fülszöveg írója vajon merre járt amúgy? Már nem először rossz a fülszövege szegény Maigret-knek, amit nagyon sajnálok.. :(

"Nem hiszem, hogy szeretnek az emberek, mert nem törekszem arra, hogy megszeressenek. Tudja, hogy minden viselkedés közül ez az, amelyet a legkevésbé bocsátanak meg az embernek? Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy olyan kevés embernek van bátorsága úgy élni az életét, hogy nem foglalkozik azzal, ki mit gondol róla."

Értékelés: 10/9 Szuper nyaralós, időtálló életmű-darab. Nagyon szerettem olvasni, hangulatos, borozgatós, sok klasszikus elemmel, és a szokásos Maigret-módival, már ami a bűntény megfejtését illeti.

Köszönöm Nitának, akitől nemrég megkaptam ajándékba. :)

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Rettentő régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, de sosem került sorra, nem ugrott az orrom elé, tologattam, és mindig furcsa gyanakvással szemléltem, mi lesz ebben a pláne, mi ez az egér a borítókon, és a rajongás, ami övezi, ami valamiféle klasszikussá emeli? 

A könyv számomra nem kifejezetten sci-fi kategória, nem erre gondolok, ha sci-fire gondolok, de ettől függetlenül nagyon fontos benne a tudományos fantasztikus elem: a mesterséges intelligenssé tétel (porosabb sci-fi, 1959-ből). Charlie Gordont operációval "megokosítják". A szerény értelmi képességekkel rendelkező fiú, aki egy pékségben kisegítőként, takarítóként dolgozik, néhány hét leforgása alatt hamarosan 150 feletti intelligenciára tesz szert, vagyis kvázi megduplázódik IQ-pontjainak száma, ennek minden felfoghatatlan következményével... Tapasztalatairól előmeneteli jelentéseket ír, amelyekből tisztán látszik értelmi fejlődése a helyesírásán, szóhasználatán, mondatformálásain és persze leginkább: a gondolatain. Egy érzelmi hullámvasút az egész, remekül, sőt, mesterien megírva, minden érzelmi és értelmi szinten. A lépcsőfokok érzékeltetése, de minden apró lelki rezdülésé is teljesen hiteles, és fájdalmas is.

Vajon jobb volt-e Charlie-nak a "sötétben"? Vajon mikor lehet boldogabb az ember? Az intelligencia boldogabbá tette? 

"Ki tudja, hogy az én világosságom jobb-e, mint a te sötétséged? Ki tudja, hogy a halál jobb-e, mint a te sötétséged? Ki vagyok én, hogy ezt megmondjam?"

És hogy ki Algernon? A borítók sztárja, a fehér egérke, akit Charlie-hoz hasonlóan megműtenek és okossá tesznek. Elboldogul különféle labirintusokban, megtanul mindenféle trükköt, hogy ételhez jusson stb. Kár, hogy nála nem láthatjuk, mi zajlott le belül, és vajon mit érzékelt a körülötte lévő világból. 

"– De én nem vagyok lélektelen tárgy – vitatkoztam –, én személy vagyok! Egy pillanatig zavartnak látszott, aztán elnevette magát. – Hát persze, Charlie. De én nem a jelenre utaltam. Az operáció előtti időre gondoltam. Öntelt, nagyképű alak, kedvem lett volna megütni őt is. – Az operáció előtt is személy voltam. Ha netán elfelejtette volna. – Igen, persze, Charlie. Ne értsen félre. De azért másképp. – És akkor hirtelen eszébe jutott, hogy néhány grafikont kell ellenőriznie a laborban."

Értékelés: 10/8 Ahogy írtam, mesteri. A lélekrajz, az apró nüanszok, a fejlődés szintjeinek érzékeltetése, a ráébredések, a sok-sok düh...
Kiszámítható, de ez mit sem von le az értékéből, a folyamatokat akkor is érdekes végigkövetni.

Tetszett, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem talált meg annyira, mint reméltem.