Nyárzárás

Saját képek.

Most, hogy megjött a hűvösebb idő, áttérhetünk a meleg miatti nyavalygás helyett a szokásos, "jaj, hogy hussant el az augusztus, hovatovább az egész nyár?" kezdetű etűdbe. :D De tényleg, hova lett a nyár? Ki mondta, hogy máris szeptember lehet? Mindenesetre azt hiszem kb. vihetem egyben át a nyári listámat őszinek, sok minden megmaradt olvasatlanul. *sóhaj*

Augusztusban 2 könyvet szereztem be, A bűnbakot Georges Simenontól, Agave előrendelésben, és a Catherine Certitude-öt Patrick Modianótól, a Líra hőség akciójából - ahonnan persze zsákmányoltam pár gyerekkönyvet is megint. ;) 

8 könyvet fejeztem be a hónapban, ebből 4 "rendes" könyv volt, és 4 mese, bár nem annyira a lapozó fajtából, hanem amik már kicsit nagyobbaknak szólnak. Abszolút krimis volt az augusztus, volt benne Maigret, Agatha Christie és még Stuart Turton rendkívül egyedi murder mysteryje is belefért a hónapba, Evelyn Hardcastle 7 haláláról.

Olvastam még egy könyvet kisbabával játszható játékokról, de sok újdonságot nem mondott. A mesék közül a legjobb Eric Litwin Peti, a macska sorozata volt. Irtó cuki sztorik ezzel a sztoikus macskával, aki meg se rezzen, ha más színű lesz a cipője, vagy elvesznek a gombok az ingéről. Nagyon szórakoztató és színes élmény. :) 

Peti, a macska nagy fazon

A blogra ezzel együtt 7 bejegyzést írtam, juhé! A Témázás nyári szüneten volt, úgyhogy főként könyvajánlók voltak, meg egy gyors, és picit megkésett félévzárás is. 

Hmm, úgy tűnik így visszanézve, hogy a hűvösebb időtől tényleg felélénkültem, bár azt tényleg nem gondoltam volna, hogy már a fűtés is menni fog kicsit augusztusban.

Szeptemberben is szeretnék krimiket olvasni továbbra is (a Maigret revolverét nemsoká befejezem), és persze gyártok majd egy proper őszi olvasási listát is. 

A teázós szezont meg már rég megnyitottam, és ti? ;) 

A többiek augusztusa: 

Dóri, Nita, Amadea, Kata,

Stuart Turton: The Seven Deaths of Evelyn Hardcastle

Először is: Köszönjük,  Amadea! :D Amadea posztja és lelkesedése keltette fel nemrégiben többünk érdeklődését is az Evelyn Hardcastle 7 halála című könyv iránt, és sokan kézbe vettük a hatására. Én inkább a fülembe tettem mondjuk, az Audible-ön is fenn volt ugyanis. 

"How do you stop a murder that’s already happened?

At a gala party thrown by her parents, Evelyn Hardcastle will be killed - again. She's been murdered hundreds of times, and each day, Aiden Bishop is too late to save her. Doomed to repeat the same day over and over, Aiden's only escape is to solve Evelyn Hardcastle's murder and conquer the shadows of an enemy he struggles to even comprehend--but nothing and no one are quite what they seem.

Deeply atmospheric and ingeniously plotted, The Seven Deaths of Evelyn Hardcastle is a highly original debut that will appeal to fans of Kate Atkinson and Agatha Christie."

Most, hogy így utólag elolvastam a fülszöveg ajánlását, könnyű beazonosítanom, hogy nekem az Agatha Christie-s jelleg nyerte el a tetszésemet, és a Kate Atkinsonos dolgokkal voltak gondjaim - tőle már egyszer félbehagytam egy time loopos könyvet (Life After Life). :)

Amikor elkezdtem olvasni, nem is gondoltam volna, hogy ez egy időhurok történet, és hogy még ezen a témán is tud csavarni egyet a szerző a különös szabályokkal, a sok szállal, sok szereplővel, akiknek a bőrébe is bújhatunk, és nem csak kívülről nézegetjük őket. Ez a sokszemszöges, időutazással megspékelt alaphelyzet adja Evelyn Hardcastle murder mysteryjének savát-borsát, és akkor még ott van maga a bűntény is, amit fel kell fejtegetni, és ahogy kibomlik, egyre több titok bukkan fel a múltból, egy korábbi gyilkosságból is, aminek épp az évfordulóján rendezik meg a bált Blackheath-ben... Láthattunk már murder mysteryt, amiben sok a bonyodalom, és persze öngyilkosságnak tűnő gyilkosságot is, amit aztán nehéz bizonyítani, hogy mégsem az, de ilyet, mint ez az eset, biztosan nem. :)

Kicsit Groundhog Day (Idétlen időkig) is az egész, ahogy ugyanaz a nap ismétlődik, de itt más szemszöget kapunk minden nap, és nagyon érdekes az is, hogy a főszereplő mennyire azonosul az adott karakterrel, hogyan befolyásolja a gondolkodásmódot, logikát, hogy ki is épp a "bábuja", akivel lépni tud. Az adott személyiség erőteljes vonásait ugyanis nem lehet kiiktatni - aki kegyetlen és dühös volt, annak nehéz fékezni a tetteit, aki pedig intelligens és rafinált, azzal könnyű együtt dolgozni, és rálelni a hiányzó láncszemekre.

Aidan Bishop nem semmi fába vágja a fejszéjét, de eltökélten göngyölíti fel a nyomokat, és a jámbor Bell doktortól kiindulva, aki teljes amnéziával, csak Anna nevére emlékezve "esik bele" in medias res a történetbe, eljut 7 másik hoston át a megoldásig. Az út azonban nagyon kanyargós, minden képlékeny, és mégis előre kikövezett, és a múltban rengeteg sötét titok lappang, ami elsőre, de még hetedjére is alig-alig látszik... Mi Blackheath rejtélyének a kulcsa? Mi ez az egész morbid játék vajon, és kicsoda Anna? Ki a többi játékos, akik szintén a megoldást keresik, hogy kijussanak az útvesztőből? Mert a hurok újra és újra ismétli önmagát, ha 8 nap alatt nem sikerül megfejteni a gyilkosságot, az emlékek azonban törlődnek... Mióta játssza vajon ezt az elmeháborodott társasjátékot Aiden, és mégis miért? 

Rendkívül okos, izgalmas, sötét és egyedi koncepció, nagyon csavaros a megoldandó bűntény, és rengeteg a kis belső játszma a vendégek közt is. A hangulata vészjósló, komor, borzongató. 

Volt néhány elem, ami nem tetszett nekem, szerintem ezek belekeverése nélkül is megállta volna a helyét a történet, és akkor nem lettek volna furcsa mellékzöngék - de lehet, hogy ezek csak számomra voltak zavaróak. Nem tetszett pl. a plague doctor: túlmisztifikált volt a jelenléte játékmesterként, valamint a másik alak felbukkanása különösen cringe volt nekem. Aztán Anna múltja... totál felesleges kavarás volt, és sokat változtatott a véleményemen róla, meg Aidanről is..., felforgatja a viszonyokat; plusz a footman előli menekülés is már kezdett kissé unalmassá válni a végére. A zárás lehetett volna frappánsabban elkanyarítva, nem egészen értettem egyet ezzel a megoldással, de baromi nehéz is befejezni egy ilyen regényt, az biztos. És egy kicsit rövidebbre is lehetett volna húzni, mondjuk egy jó 100 oldallal, akkor feszesebb lett volna a tempó. 

Ravencourt és Jim Rashton voltak a kedvenc hostjaim.

Érdekes szavak, kifejezések:

mezzanine - félemelet, magasföldszint

Ti is olvastátok? Mit gondoltatok róla? 

Georges Simenon: Maigret és a varázslatos sziget

"Annyira vasárnap volt, hogy az már émelyítő. Maigret sokszor elmondta, félig tréfásan, félig komolyan, hogy már az ágyából megérzi a vasárnap szagát, és még csak a szemét sem kell kinyitnia hozzá."

Valószínűleg úgy vonul be az olvasmányaim közé ez a Maigret kötet, mint az a rész, amit a legtovább olvastam... :) Kétszer újra kellett kezdenem, annyira kizökkentem a hangulatából, mire újra kézbe tudtam venni egy-egy megszakítás után. De nem bántam egyáltalán, ittam a szavait, mondatait, élveztem Porquerolles szigetének varázsát, és a hamisítatlan Maigret-hangulat mellett a sok-sok újféle elemet is. 

A felügyelőt ebben a kötetben árnyékként követi Pyke, a Scotland Yard embere, aki tanulmányozni jött bűnüldözési módszereit. Maigret nem tudja elengedni magát, el-elbizonytalanodik, gondolatait gyakran a megfelelési kényszer irányítja, hogy vajon mit is vár el tőle ez a Pyke, hogy viselkedjék, hogy nyomozzon? Mi van, ha majd úgy megy haza, hogy ott azt meséli, ennek a Maigret-nek nincs is "módszere"?

"Mit gondolhat róla ez a Scotland Yard-os ember? Eljött, hogy tanulmányozza a „Maigret-módszert”, és Maigret-nek nincs módszere. Csak egy nagydarab, kicsit bumfordi embert talált itt, akit nyilván a francia hivatalnok prototípusának lát."

Egy különös telefonhívást követően Pyke-kal maguk mögött hagyják az esős Párizst és Porquerolles szigetére utaznak, hogy kiderítsék, ki és miért ölte meg Marcellint, aki halálának estéjén nagy hangon büszkélkedett a Bárka nevű kocsmában, hogy Maigret a barátja...

"– Nem szereti a Földközi-tenger?

– Tulajdonképpen nem szeretem azokat a helyeket, ahol elszáll a munkakedvem.

– Mert dolgozni szeret, ugye?

– Nem is tudom.

Ez igaz volt. Egyfelől minden alkalommal méltatlankodott, ha valamilyen ügy megzavarta békés mindennapjait. Másfelől mogorva lett és ingerült, ha néhány napig békén hagyták."

Porquerolles igazán egyedi atmoszférájú, különös hely, ahol mintha megállt volna az idő, és mindenkit mindig ugyanott találni, ugyanazokban a ruhákban, ugyanazon tevékenységek közben. Belterjes kis közösség, ahol minden út a kikötőbe vezet, a Cormoran hajó ingázása határozza meg a napokat, délután pétanque-oznak, és mindenki a Bárkában gyűlik össze este, ahol leginkább a fehérbor fogy.

"– Ízlik a borunk?

– Nagyon ízlik.

– Az újságok szerint maga csak sört iszik. Marcellin viszont azt mondta, hogy ez nem igaz, maga nem ijed meg egy flaska calvadostól sem."

Maigret-nek azért sikerül mást is innia, whiskey-znek is egyet Pyke-kal, de esznek is: pacalt és likőrös palacsintát, bármi is legyen az. :)

Bírtam, ahogy Pyke a szigetre érve hirtelen levetkőzte hivatalos formáját, és azonmód elment strandolni, majd egy szál úszógatyában sétálgatott Maigret-vel és a helyi nyomozóval, Lechat-val.

Kedvenc idézet:

"Maigret megtörölgette az arcát, és nem tudta eldönteni, hogy felvegye-e a zakóját. A Yard nyomozója nem vett zakót. Már most is meleg volt. De a főfelügyelő nem engedhette meg magának, amit vékony kollégája, hogy ne hordjon nadrágtartót, és egy nadrágtartós férfi mindig olyan, mint egy piknikező szatócs."

Hangulatos, humoros, időtlen nyári krimi. :) 

Andy Weir: Project Hail Mary

Nagyon megörültem, hogy Andy Weirnek új könyve érkezik, és annak meg pláne, hogy amikor elkezdtek csordogálni az első vélemények róla, szinte mindenkinek nagyon tetszett. Amint tudtam, meg is kaparintottam én is magamnak. 

Az Artemis felejthető története után ismét egy marsi-szintű sztori és egy Mark Watney-szintű főszereplő, Ryland Grace személyében. :) A marsit nagyon szerettem, a könyvet és a filmet is, és jó érzés volt valami hasonló stílusú írásba csöppenni. 

A Project Hail Mary (A Hail Mary-küldetés) egy nagyon szórakoztató, mégis közben az agyat is megdolgoztató, tudományos körítésben úszó, szellemes űr sci-fi, váratlan problémákkal, nehézségekkel, izgalmakkal. 

In medias res vág bele Weir a sztoriba, és az amnéziás, önmagát egy űrhajón találó férfi főszereplővel együtt fejtheti vissza az olvasó, hogyan és miért is kerülhetett oda, és mi a küldetése célja... Ryland Grace eleinte még a nevére sem emlékszik, ami pedig kritikus információnak számít, hogy bejuthasson az űrhajó vezérlőjébe. Automatizált rendszerek, steril gépezet működtet mindent, és tartotta életben Rylandet is, mesterséges kómában. 

Az emlékfoszlányokból hamarosan kibontakozik, hogy a Földet hatalmas veszély fenyegeti az ún. asztrofágok miatt, akik elkezdik kvázi "kihűteni" a Napot, és a Föld is rohamosan hűlni kezd - paradox módon most előnyt jelent, és néhány plusz évet ad, hogy az emberiség szépen felmelegítette az üvegházhatással a bolygót, sőt, aztán még mesterségesen melegítenek is rajta egy kicsikét. A tudósok felértékelődnek, az emberiség megmentésére tett törekvések pedig mindent felülírnak. Egy erős akaratú, hatalmas befolyással rendelkező nő irányítja a szálakat a Földön, Stratt, aki előtt kénytelen mindenki meghajolni, méghozzá tüstént, hiszen nincs vesztegetni való idő. A Hail Mary-küldetésnek maga az előkészítése is hosszú évekbe telik. 

“I penetrated the outer cell membrane with a nanosyringe.
"You poked it with a stick?" 

"No!" I said. "Well. Yes. But it was a scientific poke with a very scientific stick.”

Grace egyébként tanár, aki egy korábbi tudományos értekezése miatt kerül Stratt látóterébe, és lesz fokozatosan az egyik legfontosabb ember a küldetésben, amikor rájön egy s másra az asztrofágokkal kapcsolatban - arról nem is beszélve, hogy az elnevezés is tőle származik. 

Élvezet összerakni Grace-szel együtt a kirakós darabkáit a lassan-lassan visszatérő emlékekkel, tudományos körítésben - aminek a logikai menete is mindig a helyén van -, de ennél sokkal izgalmasabb dolgok is várnak még főhősünkre. Van néhány igen meglepő történés amiket tátott szájjal olvastam, vagyis hallgattam a hangoskönyv verzióban. Szuper az előadás is egyébként, Ray Porter felolvasásában, mindenféle hangeffektekkel. :) 

Nehéz ennél többet mondani  a könyvről spoilermentesen. Sem az űrbéli kalandok, sem a küldetés kimenetele nem olyasmi, amiről anélkül lehetne szót ejteni, hogy lelőnék valami poént. :) 

Úgyhogy most következik egy pici spoileres szekció. 

!!!SPOILER!!!

Wow, hát nem gondoltam, hogy földönkívülieket is valóban belevisz majd Weir, de amit végképp nem gondoltam, hogy ilyen zökkenőmentesen simul majd bele a történetbe az egész, hihetően tudományos alapokat kap ez a másik faj, és Rocky egy imádnivaló lény, a pókszerű külső ellenére. Fantasztikus karaktert kreált Rocky képében Weir, az idei egyik kedvenc szereplőm lesz, nem is kérdés. 

“Grumpy. Angry. Stupid. How long since last sleep, question?”

Amikor felbukkant a furcsa másik űrhajó, a végsőkig, egészen Rocky megjelenéséig azt hittem, hogy az is emberi gépezet, csak Grace nem emlékszik, hogy meg van beszélve a majdani találkozás. Este, elalváshoz tettem be a fülembe, amikor ez a rész jött, hát mondanom sem kell, annyira izgalmas volt, hogy nem tudtam elaludni, csak hallgattam tovább. :D 

Remek, ahogy Weir kitalálta és levezette, hogyan kommunikál Grace és Rocky egymással, hogyan tanulják meg egymás nyelvét, mértékegységeit, szokásait, hogyan értik meg egymás humorát. 

Rendkívüli az, amit összehoznak ők ketten, hogy megmentsék a bolygóikat. 

“I spend a lot of time un-suiciding this suicide mission.”

A vége pedig szerintem a lehető legjobban lett lekerekítve. Nincs könnyes visszaérkezés a Földre, de nincs öngyilkos alakulat sem, még ha néhányszor nagyon is arra billen a mérleg nyelve... 

Kicsit meghatott a vége, és azt hiszem, ha Ryland Grace helyében lettem volna, én is így döntök. :) 

!!!SPOILER VÉGE!!!

“I leaned to Dimitri. “Are all Russians crazy?”
“Yes,” he said with a smile. “It is the only way to be Russian and happy at the same time.”
“That’s…dark.”
“That’s Russian!”

Okos, nagyon szórakoztató, és humoros sci-fi, nagyszerű narrációban (mind Ryland Grace-re, mind Ray Porterre értendő! :))  csak ajánlani tudom, főleg ha A marsi is bejött. A bevált receptet használta Weir, de mégis meg tudott újulni benne.

Újraolvasós-hallgatós lesz. :)

Félévzárás 2021

Forrás.

Egy kis késésben vagyok ismét, mert az évnek már valahogy észrevétlenül elhagytuk a felét, de azért még talán belefér augusztus elején a féléves áttekintés, úgyhogy csatlakozom idén is a szokásos book tagünk kitöltéséhez. (Korábban Mid-Year Book Freak Out Tag nével futott.) 

Lássuk, hogyan mazsoláztam végig a kérdéssor alapján az eddigi 2021-es olvasmányaimat, és mik a tervek még. 

Kate Quinn: The Rose Code

Aki be szokott térni hozzám, az tudhatja már, hogy nem olyan régen megszerettem a női kémes, világháborús regényeket, méghozzá Kate Quinn miatt, aki remek, gördülékeny stílusban prezentál ilyen témájú sztorikat. A The Alice Network és a The Huntress is szuper könyvek, és miattuk Quinn már etalonná vált az én szememben ebben a zsánerben.

Pont ezért fájdalmas kicsit, hogy új könyve, a The Rose Code nem az eddig jellemző magas színvonalat hozta. Ez tehát az első csalódásom Kate Quinntől, akit minden hasonló sztorinál felemlegetek összehasonlításképpen. 

Azt hittem, hogy nem tudja elrontani, megtörni a sort, de úgy érzem a Rose Code meg sem közelítette az eddigieket. Az is igaz persze, hogy én is nagy elvárásokkal vetettem bele magam, de ki ne tett volna így, ha már magasan van az a bizonyos léc... 

Bletchley Park, női kódfejtők, Enigma gépek, titoktartás... Három barátnő összefonódó sorsa. Osla, Beth és Mab, akiket a háború és a véletlen hozott össze, és akik nem is lehetnének különbözőbbek. Két idősíkon fut a történet: az egyikben egyre közelebb kerülünk Erzsébet és Fülöp herceg esküvőjéhez, miközben a múlt is egyre részletesebben kirajzolódik, és kiderül, miért a rejtélyes üzenet a könyv elején az egyik lánytól, aki egy őrültek házában van már 3,5 éve...

Jó a recept, és vannak igazán meglepő események, dráma, izgalom, de egyrészt sajnos az első érdekesebb dolog kb. a könyv felénél érkezik, addig nagyon hosszúra van nyújtva a felvezetés, karakterek bemutatása, viszont maga a kódfejtés valahogy mégis másodlagos marad. Úgy érzem nem kaptam belőle eleget, és elég mélységben, hogy én is bevonva érezzem magam. Másrészt pedig a meglepő fordulatok elfogynak a könyv vége előtt, nincs csattanó, vagy valami különösebb hűha, csak úgy véget ér. A legnagyobb dráma korábban lejátszódik, és őszintén szólva az ebből eredő érzelmi bukfencek hiteltelenül lettek szerintem bemutatva. Spoiler nélkül szinte semmit nem mondhatok róla, de számomra teljesen életszerűtlen az összetartás azok után, és bármiféle segítségnyújtás, meg ez a nagy eltúlzott "haza szolgálata" vonulat, ami hirtelen mindennél fontosabb lesz... 

A legvége tetszett még, jó volt az epilógus felől visszatekinteni, de csak azért, hogy láthassuk újra a szereplőket, kivel mi lett, kinek hova futott ki a sorsa. Összességében viszont kissé felejthető marad.

Jaj és megint van egy visszakacsintó szereplő másik könyvből, ebben ugyanis Ian Graham cameozik A vadásznőből! :)

Egy pici rész pedig spoileresen, a cselekmény meglepő fordulatairól: 

!!!SPOILER!!! 

Nagyon megrendítő volt, ahogy Mab elvesztette a férjét, és a lányát, és hogy min múlt, hogy is történt. Soha, semmilyen körülmények közt nem tudnék megbocsátani annak sem, aki nem figyelmeztet, és annak sem, aki elengedte a lány kezét... Igaz, eltelik pár év, és mindenkinek más lett az élete, de valahogy nem azok az emberek lettek volna ők, akikkel ha újra összesodor a szél, együtt dolgozom, és pláne nem hajtott volna a hazaszeretet ennyire. Az őrültek háza sem hatott meg különösebben, hát könyörgöm, Beth miatt vesztette el kvázi a családját Mab. A helyében én aztán nem sajnálom, tényleg életszerűtlen, hogy jaj hát ezt senkinek nem kívánod... (vagy csak én vagyok ilyen piszok kemény szívű...?)

Az áruló személye egy kis idő után elég egyértelmű volt, és hát az árulás maga, hogy ez volt a nagy fő szál a végén - nem valami érdekfeszítő. 

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Mivel nekem nagyon más élmény volt az eddigiekhez képest, kíváncsian várom az értékeléseket róla a bloggerek köréből, nemsokára megjelenik ugyanis magyarul is. 

Trópusi július

Forrás.

Pára, pára és pára. Régebben csak egy-egy nyaraláskor, a repülőből kiszállva éreztem ilyen levegőt, mint ami mostanában megcsap, ha kilépek az ajtón, itthonról... Az augusztus talán kegyesebb lesz már, persze a klímahelyzet egyáltalán nem oldódik (se meg, se fel, se semmi). De beszéljünk inkább arról, amiről a blog hivatott szólni, jelen esetben a júliusról, nem meteorológiai, hanem könyves szempontból.

Ebben az időben én nem megyek kvázi sehova, szóval még jó, hogy a könyvek házhoz jönnek. ;) 

Öt kötettel lettem gazdagabb, egy ajándék volt, a másik négy pedig az Európa nagy akciójából vándorolt hozzám. Ezen kívül még zsákoltam egy csomó gyerekkönyvet is (Scolar akció, Book24 kupon), amiknek egy részét megkapta az illetékes, a másik részét tartogatom majd későbbre (pl. karácsonyi téma, vagy nagyobbaknak való), és természetesen vannak, amiket már el(ő) is olvastam, vagy közösen nézegettünk.  Egy kis dilemmát okozott bennem, hogy hogy is kezeljem ezt a könyvállományt, meg az olvasásokat, de végül úgy döntöttem, folytatom úgy, ahogy kb. eddig: egyszeri olvasásként fel fogom vinni az ő könyveit is, nyilván az ezerszeri újraolvasásokat mellőzöm. Csak több lesz az olvasmánylistámban a lapozó, mesekönyv is, most ráadásul egy kupacban. Előbb-utóbb úgyis jönnek majd hosszabb mesék, meseregények is. Beszerzésnek nem vagyok hajlandó saját magamhoz számolni őket, sajnálom. :D Ez egy külön "fül", egy külön kategória, az ő könyvei, az én statisztikámat túlságosan elrontaná. ;D

Saját kép

Na de elég a rizsából, mi volt még júliusban: 

- befejeztem 3+9 könyvet, 3 normál és 9 lapozó/gyerekkönyv/mondókás könyv

- a három rendes közül kettő hangoskönyv volt, amikről sajnos még nem sikerült írnom sem, de ami késik... az késik tovább :"D

- 5 bejegyzés született a blogon

- csatlakoztam a júniusi, nyári könyves témázáshoz,

- és ünnepeltem 12. blogszülinapot is ♥

- a nyári tervekkel nem haladok, egyelőre egyet fejeztem csak be közülük, és az már amúgy is folyamatban volt, de talán augusztusban majd megtáltosodom (nem) :D

- a fent emlegetett 5 zsákmánykönyv pedig a következő: 

- Popper Péter: Felnőttnek lenni...

- David Foenkinos: Charlotte

- Dimitri Verhulst: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón

- Joyce Carol Oates: Pikk Bubi 

- Karen Blixen: Távol Afrikától 

Saját kép.

Annyira nem sikerült "kiseperni" az aktuális olvasmányokat, hiszen szegény Maigret és a varázslatos sziget még mindig folyamatban van - kétszer újrakezdtem, mert kiestem a hangulatból, de most már végre tényleg el fogom olvasni pár napon belül. Röhej, mert olyan rövidke, de most így alakult. Amúgy persze nagyon tetszik. ;) 

Tervezem megírni a félévzárást is, a szokásos irányított kérdéssor alapján, de egyelőre addig jutottam, hogy bemásoltam a pontokat egy piszkozatba. *szolid hajtépés* :') 

Egyébként kissé szenvedek, csomó minden nekem egyszerűen túl kényelmetlen telefonon, ami mindig kéznél lenne, de mégse elég praktikus; gépelni, böngészni, blogolni csak a laptop... Azért majdcsak utolérem magam, meg lesz még kellemesebb, hűvösebb idő, ami úgy érzem lendületet adna sok mindenhez - egy szellőztetés, amikor friss levegő jön be, wáw, micsoda ábrándok... ;)

A többiek kánikulája: 

Dóri, Nita, Amadea, Meseanyu,