A svédek tudnak valamit, ezt sokszor megállapítjuk a regényeiket olvasgatva. Most ismét egy svéd szerző könyve került a kezeim közé, amit még 2014-ben vettem meg a Bookdepository-ról, mert szépen leárazták. ;)
A könyv mesének tűnik, de talán mégsem csak mese... Furcsa érzéseket kelthet már a cím is, és belelapozva hiába illusztrált, és nagybetűs, valahogy baljóslatú is kicsit. A tükrök nélküli házban Henrietta néni haldoklik, és körülötte gyűlik össze a család apraja-nagyja, hogy ápolják, vagy hogy vitázzanak hatalmas házának sorsán, ha ő már nem lesz... A főszereplő lányka Thomasine édesapja ápolja szinte egyedül a nénit, a többiek csak jönnek-mennek, és várják a halálát. Az apa teljesen magába van zárkózva, és gyászolja Thomasine kisöccsét, Martint. A család többi része - Daniel, Erland, Signe, Wilma, Kajsa - sem egyszerű eset, van aki kiabál, van aki rombol, és van, aki egyáltalán nem is beszél... Szinte már csak egy a biztos: hogy vacsorára pizzát fognak rendelni. Na meg persze, hogy Henrietta néni meg fog halni.
A gyerekek találnak rá a kulcsra a család sokféle problémájának megoldásához egy szekrény formájában, ahol Signe rejtőzik el egy bújócska alkalmával. A szekrényben megtalálja az összes tükröt, ami valaha a házban lógott. De talál valami még furcsábbat is: hogy újra kilépve a szekrényajtón egy tükörvilágba, egy tükrökkel teli házba kerül, ahol találkozik egy kislánnyal, Hettyvel. A gyerekeknek és a ház felnőttjeinek is tartogat meglepetést ez a fordított világ, és segít helyrezökkenteni azt, ami nem működik jól.
Érdekes ez a könyv, mert egyszerre foglalkozik hétköznapi - de végtelenül tragikus - dolgokkal, és hoz be egy mesei szálat is, a titkos világgal a szekrényajtó mögött. Szép metafora arra, hogy hogyan lehet megvívni a belső harcainkat, és hogyan lehet aztán újra tükörbe nézni, és élni... Nem voltak varázstrükkök vagy egyszerű megoldások, mindenkinek magával kellett szembenéznie a történetben, és megváltoznia valamilyen formában. Nagyon melankolikus, szomorkás, keserédes történet. Nem igazán mese, mégis nagyon gyerekköntösbe van bújtatva: a kiadás, a rajzok, a gyermekszereplők mind erre viszik... Nem tudom mennyire lehet jó ezt gyerekként egyedül olvasni. Egy helyen, Erlandnál egy kicsit félelmetes is volt. Erland egyébként szerintem nem volt jól kifejtve, megmagyarázva.
Komoly témákat boncolgat a könyv: elmúlás, halál, gyász, szeretet, összetartozás... Szinte hihetetlen, hogy ilyen rövidke kötetbe ennyi minden belefért, de a svédek tényleg tudják a receptet. Kompakt lesz, de mindent elmesél mégis, amit szükséges.
Eszembe jutott a mostani olvasás kapcsán Kristina Ohlssontól Az üveggyerekek című kötet, na persze az nagyon más volt, inkább kísértethistória, de szintén svéd, és ott is pillanatok alatt felvázoltak komplex családi szituációkat, és nem köntörfalaztak a nehéz témákat illetően sem. Folytatni is akartam annak idején a sorozatot, de ez elmaradt (majd talán most, hogy újra svédekkel próbálkoztam :)).
Összességében tetszett a Sandén regénye/meséje, nyugtalanító ugyan és sötét, de reményteli a befejezése. Érzelmes, mély, felkavaró mese a gyógyulásról, újrakezdésről.
"Life is what it is, and there is no specific day when it starts, is there?"
