Oldalak

2022. június 21., kedd

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Gondolkodtam, mit is írjak erről a könyvről, hogy is kezdjem, milyen felütés lenne jó, aztán megláttam Lobo értékelését, aki azt írta, hogy ez nem neki való könyv volt, és valahogy belém hasított, hogy igen, egy kicsit én is így éreztem, de ahogy pár nap, hét után tekintek vissza rá, mégis azt mondom nekem - is - való.
Nagyon Ferrantés, de eléggé le tudja húzni az embert, nyilván nem egy vidám olvasmány. Kellett egy kis idő, hogy leülepedjen. 

Boncolgatós, alapos, pontos, ugyanakkor nagyon nyomorúságos, nyúlósan magába temet, és miközben menekülnél belőle, azért nézed, hogy mi is történik, mert kíváncsi vagy. Frusztráló könyv, de természetesen azért tud ennyire frusztráló lenni, mert jól van megírva. Fájón ismerős is lehet, sok mondatában. 

"Nem hagyhatsz itt reménykedni, amikor valójában már mindent eldöntöttél."

Olgát elhagyja a férje egy másik, sokkal fiatalabb nőnél, aki már korábban, még kvázi gyerekkorában is felbukkant az életükben. Olga egyedül marad a két gyerekkel és rengeteg sötéten gomolygó gondolatával. Néha annyira elhatalmasodnak rajta ezek a gondolatok, hogy csak bennük tud létezni, teljesen bezárva, és egyszerűen nem is tud funkcionálni a normális, hétköznapi életben, sőt teljesen kifordul önmagából. Számítottam ilyesmire, bár azt hiszem nem ilyen mélységekig, vagy talán másként a valós világ döccenői nélkül. Arra viszont tényleg végképp nem voltam felkészülve, hogy a könyv valahol a közepénél szinte átmegy valami lázálom-szerű thrillerbe, amikor Olga a legmélyebben van a gödörben és elkezdi mesélni annak a borzasztó augusztusi napnak a történetét. Ez a nap nem csak a lelkét teszi próbára, hanem egy olyan furcsa, szürreális helyzetté válik, aminek nagyon is reális problémáit - a kutya, a gyerek betegsége, az ajtózár, a reggeli, a napi rutinba lendülés... - meg kell oldania valahogy. 

"Megmozdultam, úgy éreztem magam, mint egy rosszul összeillesztett papírmasé figura két fele közé szorult sóhaj."

Úgy tűnt, talán nem is fogunk továbblépni arról az egyetlen napról, nem lépünk ki többet a házból sem, ez lesz a végső helyszín, az egyetlen nagyjelenet, ami végighúzódik a könyvön, de szerencsére Ferrante hozott még mást is, és kapunk feloldozást. Eszembe jutott az egész képtelen, és egyre eszkalálódó helyzetről a Pánikszoba című film, amit milliószor láttam, és annak ellenére nagyon szeretek, hogy az is frusztrálni szokott. 

Kellemetlen volt olvasni, igen, valahogy ezt éreztem sokszor, hogy baromira kellemetlen Olga fejében és helyében lenni. A bizonytalanságok, a talajvesztettség, minden érzelem nagyon reálisan, húsba vágón volt ábrázolva. 

"A vágy pontot tesz."

Olgában teljesen összetörik valami, amitől egy időre meghasad a valóság is, és ő ott lóg valahol a semmi szélén, nincs kapaszkodó, nincs jövőkép, csak a végtelennek tűnő önmarcangolás és agyalás a kapcsolatról, a miértekről, a hogyanokról. 

"Valami megszakadt az érzékelésben, az érzelmekben. Olykor rájuk hagyatkoztam, olykor visszariadtam tőlük. Például a szavaktól: képtelen voltam megfelelni a kérdésekre, minden lehetséges választ abszurdnak találtam. Eltévedtem a hol vagyokban, a mit csinálokban. Elnémultam a miért tövében."

Jó darabig önmagát hibáztatja, keresi az okokat, logikusan, logikai érvelés mentén próbál nekimenni ennek az érzelmi viharnak, és persze ezzel kudarcra van kárhoztatva. Haragszik, neheztel, dühöng, csapkod, vergődik.
Megpróbálja kiírni magából az egész kínlódást, zavaros naplójegyzeteket gyárt, leveleket a férjének. Néha hallucinál is: gyerekkora egyik szereplője, "a szegény asszony" látogatja meg, akit annak idején elhagyott a férje, és mindenki csak bámulta a szomszédságban, hogy sorvadt el ebben az egészben, hogy aztán megpróbáljon véget is vetni az életének. Nyomasztó képek ezek is, de hozzátartoznak ahhoz az úthoz, aminek a végén aztán talán mégse esik le a semmibe Olga, hanem fel tud kapaszkodni és folytatni az életét valahogy. 

"a biztonság szövedékéből kitaszítva szorongok, és újra kell tanulnom az életet." 

Kemény, nyers lélektani regény, és így visszatekintve rá, remek Ferrante, de valahogy egyenesen a pokol bugyraiból. Erre számítva, felvértezve olvassátok. 

Fülszöveg: "Olga, ​a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt."

2022. június 19., vasárnap

Havi zárás - április és május

Saját képek.
Június 19. van, és a mai napon megtaláltam végre az év eleje óta keresett, szokásos, szájjal-lábbal festős naptáramat, amit úgy látszik igen jól elsuvasztottam... :D Hiányzott is a havi zárások könyvkupacainak tetejéről, és most is hiányzik, mert jól elfelejtettem odatenni a képre!  

Húzom magam után az elmaradásokat is, és így megy ez most már azt hiszem örökké, ebben a lelassított tempóban... Szerintem mire a gyerekkönyveinkről sikerül írni bármilyen ajánlót is, a gyerek nagy eséllyel már nagykorú lesz. *sigh* Pedig szeretnék, mert van egy csomó jóféle nyitogatós-nyomogatós cuccunk, meg vannak olyanok is, amikre inkább nem érdemes költeni. Egyébként a gyerekkönyv olvasások elkönyvelésével is leálltam kicsit, nem tudom hogy legyen, pótoljam-e majd be bulkban év végén, vagy ahogy sikerül, addig is képzeljetek hozzá az olvasásokhoz még jópár állatos és autós remekművet. ;) 

De vissza a előző hónapokhoz. El-elmaradtak a beszerzésekről való beszámolók, és zárások, de valahogy hiányérzetem van nélkülük, úgyhogy most a január-februárihoz hasonlóan ismét dupla hónapzárás következik. :)


ÁPRILIS


Áprilisban botrányosan keveset olvastam. Két befejezett könyv esett mindössze a hónapra, amiből az egyik egy Gryllus Vilmos mondókás kötet, a másik pedig a Qualityland szerzőjének egy meséje - A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet -, ami amellett, hogy nagyon gyenge volt, még fura is, de nem jóféle fura. 

Bejegyzésből is 2 született a hónapban, egy márciusi zárás és egy poszt-turkálós bejegyzés, A fekete zongoráról. A poszt-turkáló rovatot korábban már "bezártam", vagy inkább "lezártam", azonban mégiscsak akad néha valami elfeledett, de átmentésre érdemes érdekesség a freeblog érából. 

Egy új könyvet szereztem be áprilisban, Tolnai Pankától a Zombifarmot, amit már nem is lehet kapni amúgy, csak másodkézből. Kíváncsi leszek milyen lesz, többször volt már kellemes csalódásom zombis könyvekkel, pedig nem kedveltem régen a témát. 


MÁJUS


A május határozottabban jobb kedvben talált, és többet tudtam olvasni is: befejeztem a régebbről elkezdett könyveimet, és újonnan érkezett lendületemmel végigszáguldottam pár krimin. 6 könyvet fejeztem be a hónapban - fanfárok -, és ezek közül 2 a várólista csökkentős listáról került ki (két Maigret). Nagyon jólesett olvasni. ♥ Újból előkerült a Kindle is végre, el is felejtettem, milyen kényelmes tud lenni. 

Posztból sajnos szintén csak 2 született, mint áprilisban is, de az egyikben zanzásítva több könyvélményről is beszámoltam. 

Ami a beszerzéseket illeti, a május rekordokat döntögetett, 7 új könyvvel lettem ugyanis gazdagabb, de ebből 6-ot ajándékba kaptam. :) A hetedik egy új, Agavés Simenon kiadvány volt - A mérgezés -, amit persze hogy nem hagyhattam ki, és előrendeltem. 

Az ajándékok közül legjobban Donatella Di Pietrantonio új könyvének, a Halásznegyednek örültem, el is kezdtem olvasni rögtön. A történet A visszaadott lány folytatása, amit szintén idén olvastam - hm, milyen naprakésznek tűnök hirtelen :D... De nem vagyok az, képzeljétek most döbbentem le, pár napja, hogy nemcsak hogy nem csináltam nyári terveket könyvekről, de eddig eszembe sem jutott, hogy ilyenkor szoktam... 
Nem is tudom, egyáltalán van-e értelme még, vagy csak gondoljak össze magamban pár címet? 

Szépen sorban hozom majd az értékeléseket, és remélem ebben a hónapban kettőnél több bejegyzés születik majd.  

A többiek áprilisa:

és májusa:

2022. június 4., szombat

Maigret, Maigret, Maigret

Kedvem támadt a régi kiadású Maigret könyveimhez, és gyors egymásutánban hármat is elolvastam. Azokat választottam, amiket az idei várólista csökkentésbe is betettem, úgyhogy igazán jól haladtam májusban a listával. 
Érdekes merítés lett ez, mert véletlenül úgy alakult, hogy a három könyv szép egyenletesen szóródik az életműben: van egy 1931-es, egy 1942-es és egy 1962-es. Hirtelen nem is tudnám megmondani, melyik tetszett a legjobban... Talán A Víg Malom táncosnője, a hangulata miatt. :) 


A Majestic pincéi


A Majestic pincéi, milyen rejtelmes cím, milyen Maigret-mentes cím! De persze Maigret történet ez is, méghozzá igen szövevényes, régi és új bűntényeket ötvöző, és felszínre hozó sztori.
Kedvenc felügyelőnk főleg konyakot és sört iszik a nyomozás közben, biciklizik is - bár közel nem annyit, mint a Dél Keresztjében -, sőt, el is bóbiskol (nem, nem a biciklin).

"Az alagsorban olyan meleg lett, hogy Maigret kénytelen volt levetni a kabátját, de a kalap a fején maradt, a pipa a szájában. És így sétált a folyosókon, békésen, hátratett kézzel, időről időre megállva az egyik vagy másik üvegfal előtt, mintha egy akváriumot nézegetne."

A Majestic Hotel pincehelyiségei olyanok, akár egy akvárium, üvegfalakkal, sok "kalickával", de mégis labirintus-szerű a sok lépcsővel, szekrényekkel, ételfelvonókkal. Meghatározott, szigorú rendben történik minden, érkeznek a cédulák, mennek a rendelések, mindenki óramű pontossággal teszi a dolgát. A gépezet monotonitását mégis meg tudja törni valami... Prosper Donge késve érkezik egy defektes bicikligumi miatt... Mi lesz ennek a jelentősége? Az egyik alagsori szekrényben a szálló egyik előkelő vendége van, holtan. Aztán képbe kerül néhány ledér táncosnő is: Gigi, Mimi, Charlotte... És bár Maigret látszólag nem sok mindent csinál, azért ahogy az lenni szokott, szép lassan felsejlik a ködből, szivarfüstből - és a múltból - a megoldás.

"Ramuelnek annyira ferdén állt az orra, hogy az ember úgy érezte: mindig profilból látja."

Tetszett. :)


Maigret és a szombati kliens


Kicsit rendhagyó a szombati kliens története, hiszen egész a végéig nincs meg a bűntény sem, csak homályos elképzelések, találgatások vannak, kicsit olyan Schrödinger macskája érzés.

Maigret felügyelőt felkeresi a lakásán a "szombati kliens", aki azért kapta ezt a ragadványnevet, mert szombatonként rendre megjelent a bűnügyi rendőrségen, Maigret-re várva, de végül mindig elment, mielőtt beszélhettek volna. Léonard Planchon most megvallja a felügyelőnek: kettős gyilkosságot tervez. Maigret-t nyomasztja a beszélgetés, és figyeltetni kezdi a Planchon házát, de talán már késő?

Planchon, aki egyébként szobafestő, eltűnik... Maigret-re vár a feladat, hogy kibogozza, mi is történt azon a bizonyos hétfői estén, amikor utoljára látták. Valamint meg kell győznie az ügyészséget is, hogy itt bizony van mi után nyomozni, van mire házkutatási parancsot kérni. Néha ő maga is elbizonytalanodik, de a végén kiderül, megérzései természetesen jók voltak.

Roger Prou kihallgatása különösen tetszett. :) Ebben a részben is sok a hangulatos kiskocsma, a felügyelő pedig konyakot, sört és grogot iszik, utóbbit azért, mert megfázás kezd eluralkodni rajta. 

Egymás után két Rayman Zsófia fordítás - a Majesticet is ő fordította - , és nagyon furcsa, hogy nem Quai des Orfévres szerepel, hanem Aranyművesek rakpartja, nem Madame Maigret, hanem Maigret-né, és a Dauphine söröző helyett is Dauphine -kifőzés van... A Majestic-ben pedig következetesen Bruxelles marad Brüsszel. :/ Elég zavaróak, jót tenne egy újrafordítás, és új kiadás ezeknek a köteteknek.


A Víg Malom táncosnője 


Ismét egy nagyon csavaros, bonyolult Maigret kötet, ami a koraiak közül való (1931-es). A felügyelő kicsit más is a tőle később megszokottól, talán valahogy lazább, aktívabb is, merészebb, nem csak a csendes, merengő megfigyelő, aki pipázva sétálgat, és fejben összerak mindent. Nem átall beavatkozni a bűnügybe, méghozzá nem is kicsit, hogy teljesen összezavarja a tettest. 

Két fiatal jómadár eldönti, hogy kirabolja a Víg Malom kasszáját, és zárás után bezárkóznak a pincébe. Azonban arra nem számít az ifjú Jean Chabot és René Delfosse, hogy a pincéből előbukkanva az aznap este ott mulató török - vagy görög? - holttestébe botlanak... Elmenekülnek, és lesik a híreket, vajon mire fut ki majd a nyomozás?

Nehéz volt kibogozni a szálakat, én mindvégig a sötétben tapogatóztam csak, és nagyon meglepett a végeredmény, amit Maigret ebben a könyvben Poirot-hoz hasonló nagymonológban vezet le, amikor a szereplők majdnem kivétel nélkül egy kis szobában csoportosulnak. 
Érdekes volt, hogy Maigret igazán csak a könyv felénél bukkan fel, vagy fedi fel magát, mondjuk így, bár szerintem a rutinos Simenon olvasó már kiszúrja korábban is. ;) 

Italozás helyett inkább a pipázás dominál ezúttal, és a Liége-i kollégák épp nagy piparendelésben is vannak az események közepette. ;) Merthogy egyébként a helyszín ezúttal Liége, Belgium, és nem a szokott Párizs. 

Sokáig velem fog maradni a hangulata, a jelenetek a Víg Malomban, a két fiatal szereplő rázós pillanatai, Grafopulosz holtteste a sötétben, és persze Adéle, akit címszereplőnek tettek meg, és aki a kötelező, pongyolás, öltözködős jelenetet hozza. ;)

Találkoztam néhány érdekes új szóval is a könyvben. Maigret pl. egy sifrírozott levelet tanulmányoz... Sifrírozni annyit tesz, rejtjelezni, illetéktelenek számára érthetetlenné tenni (titkosírás), ahogy utánaolvastam még, a magyar cifra szó is innen ered. :O Aztán jött még a lüsztertakaró is, a lüszter - többek közt - egy érdes felületű, mosott gyapjúból ritka szövéssel készült fényes szövet, én ezt sem ismertem. (A Majestic-ben pedig asztrakán kabát van - Madame Maigret-é, na az meg egy különleges orosz bárányprém :D )

Ezt a részt ugyan nem Rayman Zsófia fordította, hanem Klumák István, de ebben is Maigret-né szerepel, Madame Maigret helyett. Ezen kívül is volt néhány érdekes kifejezés, pl alsó kar alkar helyett, vagy a szereplő "járdát változtat"...  
Tényleg ráférne ezekre a régi példányokra egy-egy új fordítás, és szép, új, friss Agavés kiadásuk.