Oldalak

2020. július 6., hétfő

Mid-Year Book Freak Out Tag 2020, avagy a féléves áttekintés

Forrás.
Ez már a hatodik alkalom lesz, hogy kitöltöm ezt az elfuserált nevű "féléves könyves kiakadás" book taget, és most már tényleg megelégeltem a nevét, így ezentúl féléves áttekintés néven fog futni inkább. Csináltam neki egy félévzárás címkét is, ott megtalálhatóak az eddigiek, illetve a poszt alján is linkeltem őket külön. 

Alakult már sokféleképpen a féléves összegzés: volt hogy tolongtak az egyes kategóriákhoz a könyvcímek, de volt olyan is, hogy alig tudtam valamit kiemelni. Idén, azt hiszem semmi korábbihoz nem hasonlítható volt az év első fele, és ez szinte mindenkinek megváltoztatta az olvasási szokásait is; hogy mit és mennyit sikerült olvasni. Van, akinek nem ment annyira az olvasás, idő, vagy kedv híján, van, aki pedig a fél könyvtárával végzett a #maradjotthon időszakban. 
Én valahol középen állok, volt egy kis időszak, amikor nehezebben döcögött minden, de akkor kabátkönyvekhez nyúltam, több újraolvasásom is volt, és összességében, a saját kis mércémmel nézve, jól állok. A betervezett 68 könyvből 46-nál tartok (12 books ahead of schedule, ahogy a Goodreads kedvesen számon is tartja), és a beszerzéseim száma eddig 31 (50 alatt szeretném tartani idén is). 

Na de lássuk inkább a kérdéseket, és hogy mik voltak a legjobbak, legszebbek, vagy épp a legrosszabbak eddig 2020-ban, és hogy mit tervezek még:

1. A legjobb 2020-as olvasmányod

Ha idén olvastam volna a Briliáns barátnőmet is, akkor egyben idetenném az egész Nápolyi regények sorozatot! A Ferrante-láz teljesen elkapott. A sorozatból a legjobb Az új név története és az Aki megszökik és aki marad voltak számomra, mindkettő kedvenc is lett, itt a helyük.


2. A legjobb folytatás, amit 2020-ban olvastál

Ó a fene, hát ide is Ferrantét kell raknom. :D Főleg, hogy nem is sok sorozatfolytatást olvastam úgy egyáltalán, és ezen kívül olyat, ami tetszett volna, egyet sem.



3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Tudom, nem teljesen friss, hiszen tavalyi, de nekem a frissebbek közül való még Sigríður Hagalín Björnsdóttirtól A ​sziget, amit egy ideje tologatok magam előtt, pedig nagyon szeretném olvasni. :) 



4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Kiszámítható vagyok... Hát persze hogy Ferrante új regénye, A felnőttek hazug élete kerül ide. ;) 



5. Legnagyobb csalódás

Huhh, sok olyan könyv akadt eddig idén, amikben sajnos csalódom kellett... Majd év végén jön a teljes citrom-díjas kar. Ízelítőnek néhány, amiktől többet vártam, de sajnos nem tetszettek: 



6. Legnagyobb meglepetés

Egy sárkányos ya-fantasynél nem állhatna itt meglepőbb dolog azt hiszem! Sophie Jordan Firelightja nagyon tetszett, kár érte, hogy a második kötet már nem ütötte meg a színvonalat, és elvesztettem az érdeklődésemet.


7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Grecsó Krisztián ♥ 


8. Legújabb könyves szerelem

Antoine Laurain és A piros notesz abszolút a szerelem kategória, és ráadás, hogy tényleg nagyon könyves könyv is. :)


9. Legújabb kedvenc karakter

Nina Markova A vadásznőből és Vida Winter A tizenharmadik történetből. 


10. Egy könyv, amin sírtál

Grecsó Kriszitán Harminc év napsütés. Rögtön az első két írás megríkatott.



11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Diane Setterfield könyve a nagybetűs valódi történetmesélés volt, magával ragadó és különleges. Igazán boldoggá tett, imádtam olvasni. 



12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Ez roppant egyszerű, ugyanis csak a Briliáns barátnőm sorozatot néztem idén, ami könyvből készült. De le merném fogadni, hogy ha bármi mást is néztem volna, akkor is ez szerepelne itt, annyira tökéletes és remek adaptáció lett. Az első évadot láttam eddig, a másodikat most nézem. :) 



13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

Khm, sajnálom, Ferrante kéredzkedik ide is... :))) Az Aki megszökik és aki marad posztot nagyon szerettem írni, és a visszajelzések alapján mások meg olvasni szerették nagyon. :) 



14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

Picit csalni fogok, és a Frannie Langton vallomásait teszem ide, magyarul - még ha nekem csak angolul, és csak hangoskönyvben van is meg -, mert csodaszép lett ez a borító. 



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Ide  hagyományosan hosszú évek óta bekerült a Leányrablás Budapesten... De most inkább kihagyom, hátha akkor elolvasom. :) Íme három másik várólistásom, akiket szeretnék elolvasni még idén: 



16. Kiket jelölsz?

Nem jelölök senkit, bárki, akinek van kedve áttekinteni 2020 első félévét könyves szempontból, töltse ki! :) 


Akik eddig már kitöltötték:

Dóri, Lobo, Anett, Nita, Sister, Abstractelf, Readinspo


Az előző évek mid-year tagjei: 2015, 2016, 2017, 2018, 2019

12 megjegyzés:

  1. Igazi Ferrante lázban égsz, de ez tök jó :) Most már tényleg tudnom kell, hogy milyen is a nápolyi világ és a két barátnő története! Remélem engem is elkap majd a hév a könyvek iránt. A Frannie borítója annyira szép, tényleg jól mutat a polcon, ha nem is annyira nagy ívű történet. A Sziget hátborzongatóan valóságos is lehetne, remélem hogy bejön majd, és tetszeni fog, kíváncsi leszek, hogy mit szólsz majd hozzá, nekem a tavalyi év egyik legjobbja volt. Amúgy a tag elnevezését én se szeretem, de én is félévi zárásnak tökéletes nevezni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony! Remélem neked is tetszik majd, és a filmsorozatot is ajánlom. :)
      Frannie telitalálat lett, kár, hogy nekem csak külsőre tetszett.
      A szigetet tényleg nem hallogatom már soká. A Csernus után egy Agatha Christie van betervezve,és utána "szigetelek". :)

      Törlés
  2. Mennyi Ferrante! Látszik, hogy nagyon elkapott a láz, az biztos. :)

    Jó, hogy írod a Szigetet, nálam is várakozik egy ideje (e-ben), de a pandémia alatt nem mertem nekiállni... Azt olvastam, hogy ijesztően realisztikus, nekem pedig olyan regényekre volt szükségem, melyek inkább kiszakítanak ebből a közegből. De talán majd ősszel... akkor bele merek vágni. :) Mindenesetre kíváncsian várom az értékelésed, remélem, tetszeni fog majd!

    Laurain felbukkanására számítottam, és nagyon örülök, hogy így betalált nálad! Bízom benne, hogy a kalapos történet is ilyen nagy élmény lesz! :*

    Ui: Ez az elnevezés tényleg elég béna... Nem csodálom, hogy az átnevezés mellett döntöttél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon, de nem bánom! :D

      Valahogy nekem se esett volna olyan jól a feszültebb időszakban A sziget azt hiszem. Remélem nem a szeptember lesz az "új március", és akkor kedvünkre olvashatjuk. Nem is emlékeztem hirtelen, hogy neked is megvan/tervben van.

      Holnap megyek a kalapos sztoriért! :D Na nem ígérem, hogy rögtön sorra kerül, de előbb utóbb. ;)

      Végülis mindegy, hogy nevezzük, a lényeg, hogy szeretjük kitöltögetni félévkor ezt a sort. ;)

      Törlés
  3. Az idei szerződ egyértelműen Ferrante, ő lett az a te negyvenkettőd :) De nagyon egyet tudok érteni, én is imádom ezt a tetralógiát - a negyedik részt még húzom egy picit, majd ősszel fogok nekiveselkedni, eddig mindig ősszel olvastam az újabb részeket. És hát tényleg, a sorozat is zseniális lett belőle, annyira jól hozza a könyv hangulatát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút! :) Nagyon örülök, hogy én is beneveztem a Nápolyi regényekre. :) Várom, hogy olvasd az utolsót is, kíváncsi leszek, neked hogy tetszik a záró epizód. Teljesen hozza a hangulatot a sorozat is, tényleg... annyira jó lenne ha minden adaptáció ilyen könyvhű tudna lenni, és ennyire illesztenék a stílust, atmoszférát is. Annyira benne van Ferrante keze, meg hát a szíve-lelke!

      Törlés
  4. Terjed a Ferrante-fever, munkatársaim körében is :D hehehe
    még nem olvastam el minden Ferrantés posztod, de megyek majd nosztalgiázni! Ohh A hurok is jó lesz, Ferrante-szerű, én nagyon szerettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÉLjen, éljen, nő a rajongótábor! :D Hmm, hát, nem is véletlenül került ennyi Ferrante mellé A hurok! ;)

      Törlés
  5. A szigetet ne tologasd, marha jó!

    VálaszTörlés
  6. Ferrantét én is nagyon várom, remélem lesz olyan jó, mint a Nápolyi-regények. :)
    A piros noteszt pedig előjegyeztem a könyvtárban, kíváncsi vagyok rá, jól esne valami kis könnyed, ráadásul párizsi regény. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem lesz, csak más lesz, de az nem is baj. :)
      Jaj de jó, örülök, hogy csináltam egy kis hírverést és kedvet A piros noteszhez. :)

      Törlés