Oldalak

2022. február 26., szombat

Könyvlapok vs. valóság

Forrás.
A Témázunk februári választottja a Bárcsak léteznél - Ábrándok könyves karakterekről elnevezésű téma lett, és talán hirtelen azt gondolnánk, ilyenről már biztos volt szó, hát nem. Körbejártunk már igazán kivételes, akár példakép-szerű karaktereket, és azokat is, akiket imádunk utálni. De kik azok, akik jó lenne, ha itt koptatnák velünk együtt a flasztert és miért is lenne jó, hogy léteznek?

A téma kiválasztásakor, és tervezgetésekor még mondhatjuk, hogy békében éltünk. Ami azóta történik, az mindenhova beszivárog, így az itteni gondolataimba is. Ezért eköré fonom most a rövid, de velős mondókámat. Lehetne ábrándozni szőke hercegekről, Mr. Darcyról, vagy Mr. Rochesterről, vagy saját bejáratú Jericho Barronsokról, ízlés szerint, de most inkább az jár a fejemben, hogy az Albus Dumbledore-féle higgadt és bölcs vezéralakok, a Harry-féle mindent elbíró hősök hiányoznak igazán a világból.

Persze lehet, hogy itt vannak, csak ahogy Dumbledore is mondta:

“It is a curious thing, Harry, but perhaps those who are best suited to power are those who have never sought it. Those who, like you, have leadership thrust upon them, and take up the mantle because they must, and find to their own surprise that they wear it well.”

Rajtuk kívül pedig az intelligens, szerény, alázatos emberek, A könyvtolvaj Hans Hubermannjai azok, akikből nem lehet elég. 

A többiek biztos sokkal vidámabban fogták meg a témát, és ábrándoztak el a könyvlapokról kilépő karakterekről:

(Hopp, csak ketten maradtunk Dórival!... De gyertek és csatlakozzatok!)


Utóvéd (később csatlakozók):

2022. február 19., szombat

Jessie Burton: The Miniaturist

Régi tartozásom volt ez a regény, és nagyon örülök, hogy idén beválogattam a várólista csökkentésbe, és végre sort kerítettem rá. 
Pedig eleinte azt hittem, nem biztos, hogy jó választás, kicsit nehezen hangolódtam rá, valahogy nem éreztem magamhoz közelállónak sem a stílust, sem a szereplőket, furcsa volt az egész. Megjelentek a ház lakói, és engem nem győzött meg, komolyan róluk fog ez most szólni, komolyan őket követjük? Mi lesz ebben az érdekes, hol lehet ebben fordulat? Hogy nem megy majd el egy túlmisztifikált vonalra a miniatűrkészítővel kapcsolatos történetszál?

De ahogy szép lassan kibontakozott, érdekes és hangulatos regénnyé változott át, és elfújta a kezdeti bizonytalanságom. A misztikus rész nem vált hangsúlyossá, a realitás talaján maradt a történet; egyszercsak lett egy íve és jöttek fordulatok is, amelyek közül végül csak egyet sejtettem meg előre.

17. század, Hollandia. Ismerős terep lehet, hiszen ugyanitt játszódik a Leány gyöngy fülbevalóval, a Tulipánláz, és a Delfti kék is (ez utóbbit még nem olvastam). Itt nincsenek festmények, sem tulipánhagymák, van azonban cukorkereskedelem, álpuritán erkölcsök, rengeteg féltett titok, és egy másfajta művészet: a miniatűrkészítés. 
A fiatal, 18 éves Petronella Oortman férjhez megy Johannes Brandthoz, a dúsgazdag kereskedőhöz, és elfoglalja méltó helyét a ház(uk) úrnőjeként. Johannestől ajándékot kap, egy babaházat, amihez aztán egy hirdetés nyomán rendel néhány miniatűrt. A csomagba nem kért szobrocskák is kerülnek: bútorok, állatok, apróságok, majd később a ház lakóinak figurái is... Minden teljesen pontos mása a házban lévő dolgoknak. Nella eleinte mérges a kéretlen küldemények miatt, majd kíváncsivá válik. A miniatűrök pedig üzeneteket, jóslatot is hordoznak magukban... Hol a múltat idézik meg, hol a jövőről árulkodnak. 

Nella élete Johannessel és a ház úrnőjeként egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelte... Ott van például Marin, Johannes testvére, aki kiállásából, határozottságából, életkorából fakadóan is inkább érződik a háztartás, az üzleti döntések, és az életük irányítójának, mint a fiatal lány. Marin engem kicsit Mrs. Danversre emlékeztetett az elején, a Manderley-ház asszonyából.
Érdekesek a szolgálók is, a nagyszájú Cornelia és a rejtélyes Otto, akit úgy vásárolt ki Johannes a rabszolgasorból... Mit kezdenek egymással, milyen viszonyt ápolnak egymással, és hova kerül ebben a hálóban Nella?

Egy eladandó cukorszállítmány kerül fókuszba, amiről bevallom azt hittem valami említésszinten maradó, huszadrangú dolog lesz, ehhez képest végigvonult a könyvön, és igen nagy szerepe volt. Ahogy egy kis jelentéktelennek tűnő futárfiúnak is nagyobb szerepe lett, mint vártam... Nellához hasonlóan, én sem azt kaptam, amit vártam, de tetszett a karakterfejlődés, megkedveltem Nellát, és kíváncsian követtem Johannes és Marin sorsát is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy végül még bírósági, tárgyalótermi jelenetek is lesznek, és hogy ennyi dráma, tragédia fér a könyvbe. 

Különleges, de sötét, néha nyomasztó hangulat uralkodik a regényben; féltett titkok, egy csipet misztikummal. Rengeteg nehéz témát dolgoz fel: álszentség, másság, rasszizmus, a nők helyzete... A babaház rejtélye mellett egy teljesen hiteles korrajz az akkori Amszterdamról és lakóiról, a társadalmi viszonyokról, vallásos képmutatásról, kereskedelemről, mindennapi nehézségekről. 

A vége kicsit nyitott marad, és nem minden kérdésre kapunk egyértelmű választ, de nem zavart ez a fajta befejezés, talán jobb is így lezárni, lezáratlanul, otthagyva a szereplőket, hogy új fejezeteket nyissanak az életükben, így vagy úgy. 

Nem lett kedvencem, annyira nem ragadott magával, mint sokakat, de azért a hatása alá kerültem, és örülök, hogy elolvastam. Tipikusan az a jóféle "regény-regény", amiből manapság kevés van. 

Készült belőle egy minisorozat is, Anya Taylor-Joyjal a főszerepben: 



A borítók gyönyörűek, mint a magyar, mind az eredeti verziók. 


2022. február 10., csütörtök

Joanne Harris: A Narrow Door

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de elég suttyomban jött ez az új Joanne Harris kötet: akárkinek mondtam, nagyon meglepődött rajta, hogy bővült a St. Oswaldos történetek sora. 

Ahogy korábban emlegettem, gyorsan újráztam az előző részt az új sztori előtt, mert kicsit hiányosak voltak az emlékeim. Jó döntés volt így képbe kerülni, és jó élmény is lett az újraolvasás. 
Na de térjünk át magára a Narrow Doorra, aminek borítója kicsit sejtelmes, misztikus vonalat sejttet. 

A Different Class eseményei után ismét új igazgató van az iskola élén, méghozzá Ms. Buckfast, aki az előző epizódban igencsak oldalvonalon mozgott, és nem tudtunk meg róla szinte semmit. Most viszont ő a kötet egyik narrátora, és mivel a felolvasásban Alex Kingston adta a hangját hozzá, én végig Corday doktornőként láttam magam előtt a Vészhelyzetből. Ez sokat segített, mert amúgy eléggé ellenszenves elbeszélő volt. 
Straitley a másik narrátor, és ahogy az lenni szokott ezekben a Malbry-regényekben, egy sokszereplős, sok évvel ezelőtti rejtélyes, néha krimibe-thrillerbe átcsapó eseménysorozat bontakozik ki a "meséből". 

Rebecca Price - a későbbi La Buckfast - bátyja, Conrad eltűnt gyerekkorukban, és a kislány csak egy zöld ajtót, és egy nem létező, kitalált csatornamumust tudott felidézni az ügy kapcsán, amit lezártak ugyan, de megoldatlanul... Rebecca szülei teljesen Conrad rabjaivál váltak, nem tudták sose, elengedni őt, csakis jelen időben beszélnek róla, és piedesztálra emelve, szinte szentként tisztelik, minden jó tulajdonságot az egekig nagyítva benne. Tényleg ilyen jó volt Conrad? Tényleg lehetséges, hogy nem meghalt, csak eltűnt? És ha igen, hova? Becky egész gyermek- és felnőttkorára rányomja a bélyegét a Conrad-alakú lyuk a család életében. 
De ennek a régi történetnek vajon hogy lehet hatása a jelenre, a St. Oswaldra? Mi történt Conraddal, mit titkol Buckfast olyan vehemensen, miért próbálja Straitley-t távol tartani az iskolától, és az új építkezés területétől, és végső soron mi is áll a gyermeki agy által kissé túlmisztifikált, nehezen oszló köd hátterében, ha kitisztul az út az emlékezés felé? 

Bevallom őszintén, sokáig untatott. Nagyon, nagyon, de nagyon lassan bontakozik, persze jól fel van építve, de mégis kicsit túlnyújtja, a kevesebb több lett volna, és egyszerűbben, vagy gyorsabban is be lehetett volna hozni a képbe a régi baráti társaság többi tagját. Sok az ismétlődés is, főleg a gyermeki emlékek, a gyermeki félelmek kivetülései, a mantraként visszaköszönő, torz mondatok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez valahogy, valami értelmesként a helyére kerülhet, de bíznom kellett volna Harrisben! 
A lezárás remek, a megoldás banális, mégis elborzasztó egyben, és minden, de minden után csapott még egy olyat az arcomba, hogy végül meg is sirattam...

A hétköznapok tragédiái, véletlenek és a szándékos rombolás önsorsrontó visszacsapása, mindez egy régről felsejlő emlékfolyam rögös útján keresztül bemutatva.

A női lét férfi léttel szembeni igazságtalanságainak folytonos hangoztatása engem bevallom néha már kicsit fárasztott, de ez az idézet azért tetszett:

"To be a woman, I have learnt, is to be the constant recipient of unwanted pieces of male advice."

A lassúság, antipatikus narrátor és néhány döccenő miatt a sor végén marad azért a St. Oswaldos könyvek közt, de senki ne hagyja ki, aki kicsit is szereti ezt a világot és Straitley-t, aki ugyan kissé passzívabb szerepet kap, mégis üdítő a jelenléte.

2022. február 8., kedd

Agatha Christie: The Hollow - Hétvégi gyilkosság

Szörnyű régi tartozás ez az Agatha Christie, de végre "leolvastam" a polcról, és megismertem a Hétvégi gyilkosság rejtélyét. Ez volt idén az első várólistacsökkentős olvasmányom is, hurrá! :) 
Nekem nem ez a kiadás van meg, de netszerte nem találok egy normális képet a sajátomról, úgyhogy most be kell érjétek ezzel a merülő pisztolyossal. ;)

"At six thirteen a.m. on a Friday morning Lucy Angkatell's blue eyes opened upon another day, and as always, she was at once wide awake and began immediately to deal with the problems conjured up by her incredibly active mind."
Lady Angkatell hétvégi összejövetelt szervez vidéki házában. Messziről indít a történet, megismerjük a szereplőket, Midge-et, Lucyt és Sir Henryt, a Christow családot, Edwardot, Davidet, Henriettát. Aztán feltűnik a múlt egy szereplője is, Veronica. Akad itt orvos, szobrász, színésznő, örökös... 
Az illusztris társaság körébe Poirot is kap egy ebédmeghívást. Alighogy megérkezik azonban, gyilkosság történik, majdnem szemtanúja is lesz a történésnek. Többen érkeznek egyszerre a helyszínre, számtalan zavaró tényező adódik, valamint egy fontos bizonyíték meg is semmisül azon nyomban, amitől még nehezebb tisztán látni az ügyet. 
A kibogozás során aztán előkerül néhány doboz gyufa, egy kosár tojás, revolverek, sok nosztalgiázás Ainswickről, Lady Angkatell számtalan bohókás agymenése, és a komornyik is.

Tetszett a bűntény, a helyszín hangulata, a színes szereplőgárda, de egy kicsit alulreprezentáltnak éreztem Poirot-t. Valahogy a szokásoshoz képest kevéssé adta bele magát a nyomozásba, passzívnak éreztem, a "leleplezés" is elég más, mint szokott lenni. Kevés volt a nyom, sok a félrevezető tényező, persze a végén kiderül, miért is volt úgy, ahogy, és hogy hogyan válhat valami egyszerű sokkal bonyolultabbá.

Nem voltam tévúton, de nem voltam semmilyen úton sem a megfejtés felé, egyszerűen nem tudtam eligazodni, és nem tudtam értelmes módon gyanúsítani senkit, rájuk ragasztani a motivációt plusz a lehetőséget egyben - a végén adott magyarázat azonban megnyugtatott ezzel kapcsolatban. ;) Nem véletlenül éreztem így. És azért a nagyjelenet hiányáért bőven kompenzál, hogy a lezárásban mégis akad meglepetés.

Kedveltem ezt a kötetet, a vidéki angliai hangulata miatt, de izgalomból, Poirot-ból lehetett volna benne több. 



Érdekes szavak, kifejezések

- meretricious: erkölcstelen/mesterkélt
- cocksure: holtbiztos

2022. február 6., vasárnap

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

Sajnos nagyon elhúztam az olvasását ennek az aprócska kötetnek, jobban esett volna mondjuk két nagy falatban elfogyasztani, de nem így alakult. Pedig a szöveg megköveteli a folytonosságot, a fejezetre osztottság is alig töri meg a lendületét, nagyon gördülékeny, sodró a prózája, és tényleg szinte repít egyik mondat a másik után. Érdemes úgy nekiülni, hogy akár egyben is könnyedén lecsúszhat, ha van rá az embernek ideje.

A fülszövegből már sejthető volt, hogy nem egy vidám könyvről van szó, és hozza is az olaszos keménységet, a nyomort, nehézségeket. Mégis, valahogy kíváncsivá tesz.

A névtelen elbeszélő lányt valóban szó szerint visszaadják a nevelőszülei - akiket valódinak hitt -, az eredeti családjához... Hirtelen a jómódból, balettórákról, városi egyke-létből elkerül vidékre, a nélkülözésbe, ahol jópár testvérrel kell mindenen osztozkodnia, és új szabályokat kell megtanulnia. Például, hogy küzdeni kell az ételért, mert lerabolják a bátyok a tálat, mire odaér hozzá... A lánykának az elején saját ágy sem jut, húgával, Adrianával fekszenek fejtől-lábig ketten az egyetlen, állandóan összepisilt matracon...
Óriási a kontraszt addigi életével. Mélyszegénységbe, ingerszegény környezetbe, nagyon más emberek közé kerül, megismeri a nincstelenséget, erőszakot, kiszolgáltatottságot. Ehhez képest szerintem egészen jól alkalmazkodik. És nagy szerencséje, hogy valahogy azért maradnak a lehetőségei, kerülnek mellé támogató felnőttek is - Patricia anyja, Bice asszony Perilli tanárnő...
Az anyának hitt nagynéni, Adalgisa is támogatja; pénzt és használati cikkeket is küld neki, de persze ez egy szinten kevés, mert a magyarázat az, ami hiányzik, és egy darabig a jóvátétel is, hogy miért nem lehet ezt visszacsinálni. Mi az igazság? Mert látványosan nem az, hogy az igazi családja akarta volna őt visszafogadni...

Vártam, hogy kiderüljön, de aztán dühített a kissé buta magyarázat, ami azon túl, hogy tulajdonképpen semmire nem ad elfogadható választ, irracionális is. A visszaadott lány nem tehetett semmiről, és nem tehetett semmit sem az egész ellen...

Nagyon felfokozottnak éreztem, ahogy véget ért a könyv, egy nagyon feszült jelenet után szinte elvágják az egészet, mintha kicsit félbemaradt volna. Azóta olvastam, hogy van/lesz folytatása is, és szeretném azt is elolvasni, mert érdekel a két lány kapcsolata, furcsa, vad kötődésük, a többi életesemény, és az, hogy hogyan tudnak kitörni a helyzetükből. Sőt, még Adalgisa is érdekel. 

Adrianában van potenciál, igazi vad, zabolátlan karakter, akiben forronganak az érzelmek, mégis néha ő viselkedik a leghiggadtabban, és látja át a dolgokat, fiatal kora ellenére. Dúltsága mindig enged, ha a nővéréről van szó, akibe ezer szállal kapaszkodik az elejétől, de nem mint málha, hanem mint sorstárs, valahogy "ketten a világ ellen", hallgatólagos megállapodással. Kevés szóval sokat hozott ki ebből a testvéri viszonyból és a jellemekből a szerző. 

"– Nem, nem, őt ne bántsd! – üvöltötte el magát Adriana, aki épp ekkor ért haza Giuseppével, nem is hallottam, hogy nyílt az ajtó. – Majd én kitakarítok, ne verd már őt is! – erősködött, és megfogta az anya karját, hogy megpróbáljon megtartani kivételezettnek, hogy megmaradjon a különbség köztem és a többi gyerek között, saját magát is beleértve. Sosem értettem meg, miért tett ilyen gesztust egy tízéves lány, akinek mindennap kijutott a verésből, mégis meg akarta őrizni a nemrég visszatért, érinthetetlen nővér előjogát."

Carmela nénivel, a javasasszonnyal és füveivel egy pici misztikum is keveredik a történetbe, finoman persze, de feltűnően jól fekszik ez a stílus a szerzőnek, szerintem simán próbálkozhatna mágikus realizmussal is.
A bőréből azért nem tudott teljesen kibújni, gyerekfogorvosként dolgozik, és a fogak fel-feltűnnek a könyvben is. Az különösen megdöbbentő jelenet, amikor a tanyán töltött napon tűnik fel a lánynak, hogy apjának mennyi foga hiányzik, amikor az nevetni kezd. Ennyire semmi interakció nincs köztük, az apa szinte sosem szólal meg.

Nekem tetszik a magyar borító, kellemesek a színek, és jó, hogy ezt a fejtől-lábtól fekvős pillanatot ábrázolja a lányokkal, de az eredeti borító is jó, még ha kissé sötét is.
A fordítás is szuper lett, ahogy már említettem egyrészt nagyon gördülékeny, másrészt pedig Todero Anna megpróbálta visszaadni a nyelvi különbségeket, nyelvjárást, és szerintem nagyon jól egyensúlyozott azon a vékony mezsgyén, aminél könnyű átesni a "parasztos" magyarítás talajára. A ragozások, stilisztikai változatok pont elegendőek voltak, hogy érzékeljük, a régi-új család másként beszél. 

Nem egy Ferrante, de erőteljes, nyers, velejéig olasz történet, érdekes kapcsolatábrázolásokkal. Szeretném olvasni majd a folytatást, remélem hogy ki fogja adni a Park. :)