Sara Collins: The Confessions of Frannie Langton

Ez a fránya gyönyörű borító, ez tehet mindenről! Maga a szerző is dicsérte a magyar kiadást, amiről én először azt hittem a Kult könyvek közé tartozik - beillene a sorba -, de igazából Libri kiadvány. A szépsége szédített meg és a belbecset méltató értékelés, de végül egyik sem tudott örömet nyújtani... Előbbi azért nem, mert Audible-ről hallgattam a könyvet, így nem vehettem kézbe a szép magyar kiadást, utóbbit pedig azért nem, mert hát át lettem én itt ejtve a palánkon.

Jó lett volna azt is látnom, hogy villámsújtotta antiszerzőm, Margaret Atwood Alias Grace című kötetéhez hasonlítják ezt a regényt, mert akkor nem veszem kézbe... de efelett elsiklottam, és csak belevetettem magam, és úsztam a szavain. 

Úsztam, küzdöttem, fulladoztam... Ez a könyv ugyanis nagyrészt rém unalmas. 

A sztori 1826-ban játszódik, Londonban, de a visszaemlékezések révén Jamaicára is eljutunk. Frannie Langtont brutális kettős gyilkossággal vádolják, a házban ugyanis holtan találják gazdáit, George és Marguerite Benhamet, Frannie-t magát pedig a Madame mellett fekve, véres kézzel... Az ítéletre várva Frannie nekiáll leírni emlékeit, történetét, ebből áll össze a vallomása, és talán ez tisztítja ki a ködöt, ami belengi a baljós éjszakát, amin a gyilkosság történt. Frannie ugyanis nem emlékszik semmire... 

Frannie Jamaicán nevelkedett Langton "Paradicsom" nevű birtokán, ahol kiemelték a szokásos rabszolgasorból, megtanult olvasni, és az ültetvényes hamarosan maga mellé vette, hogy segédkezzen különféle (ember)kísérleteiben. A lányt később Langton adja oda Benhamnek, amikor Londonba utazik, attól fogva az ő házukban lesz szolgáló. A ház asszonyával, a különc Marguerite-tel hamarosan több titok is összeköti őket... 

Tipikusan a sokat markol, de keveset fog esete a könyv. Pukkanásig van töltve nehéz és fontos témákkal, és az ember azt se tudja hirtelen, melyik miatt sóhajtozzon - csakhogy ezzel azt éri el, hogy egyik sem érint meg igazán. Bármennyire is nyúl kemény témákhoz, mégis úgy éreztem felszínes maradt, hiteltelen, és sokszor sántított is... Olyan,  mintha Frannie, Marguerite, és mindenki a modern korból lettek volna visszahelyezve az időben, és a modern kor elvárásainak megfelelő dolgokat mondanak, tesznek. Ennyiből az egész jobb lett volna egy napjainkban játszódó történetként, egy sima házvezetőnővel, mert a rabszolgaság csak egy díszlet volt. (Szinte hihetetlen, hogy sikerült kifognom majdnem egymás után egy-egy olyan könyvet, ahol a nagy körítés, és korszak, amibe helyezik, mind csak papírmasé díszletnek hat... Eoin Dempsey regényében ilyen volt a második világháborús éra.) 

Ahogy a többi dolog is ki volt szépen porciózva: leszbikus kapcsolat, emberkísérletek, rasszizmus, társadalomkritika, etikai kérdések, tárgyalótermi krimi, amnézia, prostitúció, drogfüggőség, feminizmus... Mintha egy kötelezően kipipálandó listán ment volna végig Collins, hogy jaj ezt is és azt is bele kell tenni, hogy tényleg nagyot szóljon... Na ne már! Ahelyett, hogy egy kis színt (!) töltött volna a halovány karaktereibe. Az hagyján, hogy senki nem szimpatikus, de hogy mindenki olyan semmilyen... Frannie-hez pedig főleg nem lehet kötődni. Engem baromira nem érdekelt, hogy felakasztják-e, és az se, hogy megölte-e a Benhameket, vagy nem, és ha nem, akkor mi történt. :/ Nem tudta felkelteni a könyv az érdeklődésemet, és nem csiholt empátiát, annak ellenére, hogy milyen szörnyűségeket prezentált tálcán, sorban. Egy jól megírt könyvnél egyetlen téma a felsoroltak közül nagyot üthet, itt viszont a sok elaprózott sem tudott bevinni egy valamirevaló ütést. 

Én egyes-egyedül Phibbah-t sajnáltam, de őt nagyon; az ő sorsa megviselt, és vele kapcsolatban részben Frannie volt a hibás, amivel elég hamar leírta magát nálam... 

Volt néhány csavar, ami tetszett, a kötet felpörgött az utolsó részre, de ez nem tudta kompenzálni a tömény unalmat, amit kb. a 65%-áig nyújtott. 

Túlértékelt könyv, amit sokan szerintem csak azért méltatnak, mert úgy gondolják, hogy a témái miatt méltatni kell. Voltak benne szép gondolatok, de néha azok is túl voltak cicomázva. 

Kedvenc idézetek: "(...) but the truth is not a cloth, every man can cut to fit himself",  "(...) now I know how small the space can be between being afraid of a thing and wanting it"

Szilvamag is most olvasta, és nagyon hasonló véleményen van, olvassátok el az ő posztját is! 

4/10